Sopronvármegye, 1928. január (31. évfolyam, 1. szám)
1928-01-01 / 1. szám
XXXI évfolyam, 1. szám. Ára 32 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Fégy hónapra------------------2’80 pengő. Negyedévre------------------ 800 pengő Vasárnapi szám 1 hónapra 10 pengő POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: SOPRON Várkerület 117. (Szentgyörgy-utca II.) Telefon 524. Fiókkiadóhivatal CSORNA, Erzsébet-ucca A tizedik uj esztendő. Királyos pompával ül fel ma jövendőnk trónjára hajnalpiros palástjában az uj esztendő. Immár a tizedik — Nagymagyarország szerteszakgatása óta. . . Sejtelmes arcát fátyol takarja. Míg fel nem libben a fátyol, nem tudjuk, szelíd mosoly játszadozik-e szája szögletén, avagy — mint elődeiében — ennek is gonosz ördögi vigyorok vonaglanak, arcredőiben és vésztjósló villámok cikáznak szeme tüzében? Ki tudja? . . Mit rejtegethet titokzatos tarsolyában ? Haragfekete indulatok,fékevesztett vad ösztönök háborgását, avagy a békés, termelő és teremtő munka ekevasát hozza, amelyet végre egyszer már mélyszántásra állíthatunk be annyi meddő év után a borús magyar ugaron ? .. Ki tudja ? . . . Drága magyar ember testmaggal kell-e bevetnünk, vérpatakokkal öntözzünk, hősi fakeresztek néma erdeivel kell-e beültetnük a megmaradt és elrabolt magyar föld barna barázdáit, avagy a béke és a belátás boldog napfénye már ez uj évben Nagymagyarországra aranyozza rá áldó, meleg sugarait ? Ki tudja? . . . Van-e tapasza, elixirje, gyógyírja a száz sajgó sebre, melyből meggyalázott, megcsonkított testünk vérzik, avagy kegyetlen keze uj sebeket szakgat, uj dárdát döf, uj barázdát hasít az ezeréves haza munkaverejtékes, gondfelhős homlokán ? Ki tudja ? ... Hoz-e uj ruhát, lelki örömet, nagyobb karéj kenyeret, vigságot a martír magyarnak, munkát a munkásnak, piacot a gyárnak, jobb sorsot a kisiparosnak, forgalmat a kereskedőnek, emberiebb életet a tisztviselőnek, boldogulást a városnak, jólétet a falunak, avagy ez új esztendő alkonyán is megtiportan, csalódottan, lerongyoltan, kétségbeesve roggyan le térdünk a templomok hideg kövére, jobb jövőért, jogainkért, más holnapért, irgalomért rimánkodva? Ki tudhatja ? ... Bármi sorsot rejteget is számunkra az új esztendő titokzatos tarsolya, mi magyarok, nem félünk a jövendőtől. Amíg az áldott magyar föld acélos búzát, a magyar hajlékok és munkaműhelyek dolgos legényeket, munkást, iparost, tudósokat, művészeket teremnek, amíg a magyar eke, magyar munkáskéz, magyar toll, magyar elme dolgozni tud és nem lesz meddő a magyar márkák csókja — nincs az a pokolfergeteg, égszakadás, földindulás, mely Nagymagyarország visszaállítását megakadályozhatná!... Találkozásom Rothermere lorddal egy újságcikken és egy levélváltáson keresztül. A Rothermere akció igazi jelentősége. A Sopronvármegye számára írta : Dr. Ulein Antal. Lesz-e valami a Rothemere akcióból? Nap-nap után felteszik előttem ezt a kérdést kedves soproni barátaim és ismerőseim s rendszerint válaszomat még be sem várva, fűzik tovább gondolataikat. Az eredmény nem maradhat el; az angol újságkirály, a híres Northcliffe-sajtó vezére, el sem kezdte volna akcióját az angol kormánynak legalább is hallgatólagos beleegyezést* nélkül. A Rothermere cikkek kapcsán most már az egész világ tudja, micsoda hallatlan igazságtalanság áldozata lett Magyarország. Ennek beismerése elől a Népszövetség sem zárkózhatik el s ha Anglia, Olaszország és Németország támogatnak bennünket Genfben, a békeszerződés revíziója be fog következni. Ezek az optimisták, kik határozottan többségben vannak. Ezzel szemben a peszszimisták az egész Rothermere akciónak csak egy megrendelt sajtó-campagne jelentőségét tulajdonítják, amely ügyünknek hatalmas propagandisztikus szolgálatot tesz ugyan, de amelytől Jericho falai nem fognak ledőlni, sőt még csak meg sem ingani. A kettő közül melyiknek van igaza? Habozás nélkül válaszolhatom, hogy a harmadiknak, Rothermere lordnak. Kitűnő angol barátunk felfogására nézve pedig közvetlen forrásból értesültem — tőle magától. Ez év szeptemberében történt a Népszövetség genfi közgyűlése folyamán. Genf legtekintélyesebb lapjának a Journal de Genéve-nek még tekintélyesebb főszerkesztője, a kitűnő William Martin profeszszor, ki barátságával tisztelt meg engem,egy vezércikket írt Magyarországról. A cikkíró nagy szeretettel pertraktálta Magyarország nehéz helyzetét, nem zárkózott el annak elismerésétől, hogy határaink igazságtalanok, ellenben a legnagyobb határozottsággal kikelt a Rothermere-akció ellen, melyet a békére nézve veszedelmesnek minősített. Európának, mondta a tudós professzor hosszú nyugalomra van szüksége, hogy gazdasági struktúráján ejtett sebek begyógyuljanak. Ha a határkérdéseket ezen gyógyulási processzus mai legkezdetlegesebb stádiumában felvetjük ezzel Európát egy újabb háborúba hajtjuk, mely amúgy is legyengült kontinensünknek teljes gazdasági öszszeroppanását eredményezné. Egy ilyen Európa azután tehetetlenül állna az Egyesült Államok gazdasági és az orosz szovjet politikai nyomásával szemben. Itt meg kell jegyeznem, hogy a Journal de Génévé, éppen szeptemberben, mikor a Népszövetség összes tagállamainak delegációi Genfben összegyűlnek, a világ legsúlyossabb hangulatkeltő faktora, főleg pedig, ha cikkei a tekintélyes, sőt rettegett „W. M.“ jellel vannak jegyezve. Úgy véltem, hogy itt azonnali közbelépésre van szükség, amiért is haladéktalanul megírtam egy válaszcikket, melyet névtelenül beküldtem a főszerkesztő címére. Willian Martin, — tisztelet adassék pártatlanságának — cikkemet vezércikk gyanánt a vasárnapi számban leközölte. A Genfben összegyűlt újságírók cikkemet azonnal letáviratozták lapjaiknak, úgy, hogy a rákövetkező napon különös elégtétellel olvashattam négy nagy párisi lapban ügyünk védelmének reprodukcióját. E cikkben nem minden irónia nélkül megemlékeztem azokról a ,,józan“ politikusokról, akik sohasem hallották meg a történelem órájának ütését, akik a világtörténelem legnagyobb eseményeit, azoknak vajúdó stádiumában —hívják azt akár olasz egységnek, akár belga függetlenségnek, akár ír szabadságmozgalomnak, sőt Nyugatmagyarország megmentésének, — esztelen vállalkozásoknak tartották, amelyek csak arra jók, hogy a világ nyugalmát megzavarják. Bernard Shavy mondta, hogy a józan ember mindig alkalmazkodik a világ rendjéhez, az „esztelen" ember ezzel szemben a világ rendjét az ő felfogásához óhajtja idomítani. Ezért is —szögezi le az angol író — minden haladás az „esztelenektől“ indul ki, így van az többé kevésbé a mi esetünkben is. Mi Magyarország megcsonkításával szemben nem vagyunk hajlandók „józan" álláspontot elfoglalni. Ha Európa attól fél, hogy a magyar igazság hangoztatása, — történjék az akár Rothenere, akár más valaki részét fől, a kontinensünket struktúrájában megingatná, úgy tessék segíteni rajtunk, hogy jogainkba visszaálltassunk. A mi „józanságunk“ nem jelenthet többet, mint hogy külpolitikai akcióinkat olyan időben és olyan módon indítsuk meg, ami Magyarországnak kedvező. William Martin cikkét, valamint az én válaszomat egy névjegyre fűzve elküldtem Rothermere lordnak londoni címére a Northcliffe House-ba. Néhány napon belül megjött a lord válasza, melyet legkedvesebb emlékeim között őrzök. A lord néhány sorban klasszikus rövidséggel fejtette ki akciója célját és ez elérni várt eredményeket. Célja: a világ közvéleménye elé tárni a magyar határok tarthatattlanságát; a várt eredmény pedig: a felvilágosított közvélemény segítségével oly atmoszférát teremteni az egész világban, mely a leghatalmasabb szövetségese lesz országunknak abban a politikai harcbanmelyet az a kedvező körülmények józan mérlegelésével elszakított véreinkkel való egyesülés céljából folytat . Ez a válasz minden kérdésre megfelel. Rothermere lord mögött nem áll titokban sem az angol, sem más kormány. kizárólag a közvéleményre támaszkodik, melyet elő akar készíteni a magyar ügy érdekében egy elkövetkezendő politikai akció esetére. Láttuk a világháború alatt hogy a közvélemény hadsereget tud megdönteni. Rothermere lord a külpolitika mechanizmusát képtelen megindítani, ez nem is a célja. Ha a Népszövetséget figyelmezteti, hogy az Egyezségokmány 19. cikkelye szerint a békeszerződések revíziójához joga van, ez is csak azért történik, hogy a világ elé tárja azt a tényt, amely szerint maguk a békeszerződések diszponáltak úgy, hogy megváltoztatásuk lehetséges lesz. Egy pillanatig sem ringathatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy a Népszövetség mai szabályainak fennállása mellett revideálni fogja a trianoni békét. Ehhez egyhangúság kellene, aminek elérése pedig képtelenség. A lényeg az ,hogy a