Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1944 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1944 / 4. szám - Kossuth Lajos és Pécs
198 KOSSUTH LAJOS ÉS PÉCS Nem lesz Önök előtt váratlan Uraim, hogy Hazánk jelen közjogi viszonyai közt nem csak képviselői állást el nem fogadok, de még azon boldogságot is — az egyedülit, mely után még sóvárgok az életben — kénytelen vagyok magamtól megtagadni, hogy húsz évi számkivetés után szeretett hazám viszontlátásából vigaszt meríthessek életem örömtelen végnapjainak. Rég ismert indokaim ismétlését mellőzhetem. De nem lesz felesleges a főtekintetet constatírozni, melyet Hazánk jelen viszonyainak megítélésénél döntőnek tartok, és szemügyre venni egynémelyet azon tekinteteknek, melyekre a Nemzetet megnyugvás végett utalni szokásba jött. A Nemzetről szállok, nem magamról. Ismerik Önök Gallilei életéből ama jelenetet, midőn a földgömb forgása felőli hitét megtagadni kényszeríttetve az abjuratió percében is kitört kebléből az ismeretes: „e pur si muove.“ (És mégis mozog.) Nekem is lehetnek, nekem is vannak érzelmeim, s political religiomnak lehetnek, — vannak — komoly meggyőződésen alapuló hitágazatai, melyeken épen mert komoly meggyőződésen alapszanak, az események semmi fordulata nem változtathat, sőt még a reménytelenség sem változtathatna. — Pedig a reménytelenségtől távol vagyok. De rágalmazzon bár a kaján irigység, gyanúsítson a párt szenvedély, s értsen félre az elfogultság, azon öntudattól senki sem foszthat meg, hogy ha még az ifjúság remény fogékony korában sem foglalt soha helyet polgári tevékenységem ösztönei közt akár a nagyravágyás, hírszomj, tekintélyvadászat, vagy nyugtalansági viszketeg, akár pedig bármely önző érdek; most, midőn a szenvedett csapások alatt minden személyes érdek iránt tökéletesen elfásulva eszem kenyeremnek végmorzsáit, bizonyosan eléggé önkéntelen hazafi tudok lenni, hogy Hazám állapotát nem saját érzelmeim szempontjából, hanem tisztán tárgyilagos szempontból bíráljam, és ne azt nézzem, hogy mi elégítene ki engem, hanem azt, hogy mivel elégedhetik meg a Nemzet maga. * Legbensőbb meggyőződésem szerint a Nemzet megelégedésének nélkülözhetetlen feltétele az állami lét, s az ebből folyó jogoknak önálló gyakorlata. Ez nélkülözhetetlen feltétel, mert ehhez joga is van, hivatása is van, képességgel is bír. Állami léte fenntartásának feltétele alatt hívta meg Nemzetünk az uralkodó házat a Magyar Királyi Székre. E feltétel alatt fogadta el az örökösödés elvét a dynasztia Hágára, e feltét alatt terjesztette azt ki a leányágra. E feltételtől a Nemzet el nem állhat, anélkül, hogy lételéről lemondjon. Márpedig, ha a múlt évben országgyűlésileg elfogadott új államjogot egészbe összefoglalva tekintjük, egy ténynek elvitázhatatlanul szemünkbe kell szökni. A tény az, hogy azon nagy fontosságú közügyekre nézve, melyek az államiság jellegét képezik, Magyarország az Osztrák birodalommal, mint rész az egésszel összeolvadott. Hogy mint negyed, harmad, vagy fél rész olvadott-e össze? az amint a dolog lényegén nem változtat, úgy nem is vigasztalhat, összeolvadt, ez tény, mely semmi önámítást nem enged.