Sporthirlap, 1918. január-június (9. évfolyam, 1-25. szám)

1918-04-01 / 13. szám

Az FTC kizárása az MLSz tanácsa előtt. Döntő határozat pénteken lesz. Az MLSz tanácsa csütörtökön folytatta a múlt pénteken megszakított ülését. A csütör­töki tanácsülést dr. Füzesséry Zoltán,­az MLSz elnöke nyitotta meg. Füzesséry dr. a tanács­tagok és a tisztikar üdvözlése után köszönetet­­mondott megválasztásáért s kijelentette, hogy a Labdarugó Szövetség ügyeivel változatlan­­Szeretettel és érdeklődéssel fog foglalkozni. Kérte­­p. tanács tagjait, hogy a sportot egyetértéssel és megértéssel szolgálják s száműzzék működé­­­sükből az egyenetlenséget és a viszályt, ami az IMI.Sí munkájára eddig benuítóla­g hatott. Ezután áttért a tanács az FTC felebbezésének a tárgyalására. Tizenhat felszólalás hangzott el háromnegyednyolctól éjjeli negyed tizen­kettőig s­­végül is a tanács úgy határozott, hogy dönteni­­majd a jövő pénteki tanácsülésen fog, amikor is­­— az FTC részéről megteendő lépések után — remélhetőleg tisztultabb helyzet előtt fog ál­lani. A megdagadt hegy­ipatak árjaként zugó szóáradat azonban nem volt hiábavaló s nem volt időpocséklás. Bizonyos, hogy a felfogások kicseréléséhez, a függő kérdések valamilyen módon való megoldásához a múlt tanácsülés döntő m­ódon hozzájárult. Különösen tanulsá­gos lehetett a vita Malaky Mihályra, az FTC képviselőjére, aki a tanácsülésen elhangzott f­elszólalásokból azt a meggyőződést szerezhette, hogy az MLSz mostani rezsimje, amelyet a labdarúgósport igazi szeretete és a labdarúgás ügyeinek előbbi el­ugatására irányuló jószándék vaskapcsokkal tart össze, nem elnyomója az FTC-nek. Meg v­a­­imuse véli, hogy az MLSz többsége nem óhajtja a sok dicsőséget látott zöld-f­ü­r színeket megalázni, mint azt táborának háborús riszt­ei fennen hirdetik, ha­­nem elsősorban a rend fenntartására törekszik s ha ebbeli munkájában gáncsvetőkre talál, akkor érvényesíti azt az erőt, amelyet a több­ség a kezébe adott. Ha az FTC tanácstagjai részt vettek volna tavaly a tanács s általában a szövetség munkájában, erről már régen meg­győződhettek volna s nem kellett volna az európai hirű exbajnok egyesületnek egy évig a maga választott, a tövises utat járnia. A múlt tanácsülésen tapasztalhat­t­a Malaky Mihály, hogy az­­MLSz mostani tanácsában, amely az ő ér­demeit mindenkor, a legutolsó alkalommal épp csütörtökön is eleinerte, megvan az FTC-vel szemben is megnyilvánuló jóal­adat, ha­ arról van szó, hogy az egyesület sportpolitikájában a megértés lesz az irányító elv. Az érdeklődés központjában egyébként Ma­laky Mihály állott. Bizonyos, hogy nehéz sze­repre vállalkozott, amikor egyesületének védel­mére kelt s a felebbezésnek való helytadása mellett tört lándzsát, mert mindenki meggyő­ződése szerint nem igaz ügy szolgálatába állott -rá változott viszonyok közepette. Mert bizony azoknak az aranjuezi szép napoknak, amidőn az MLSz tanácsának vezére az FTC intézője — Malaky Mihály — volt, végük van s körülötte nem a megbízható gáréra ül, amely csak zseb­kendő intésre várt és — szavazott gondolkodás nélkül. Nem egy felszólaló célzott erre, de a fájdalmas reminiszcenciák felelevenítése nem tudta sodrából kizökkenteni Malaky Mihályt, aki még ma is a jó debatternek, sima diploma­tának bizonyult. Mindkét tanácsülésen egyazon taktikával dol­gozott Malaky Mihály. Beszéde elején az új rezsim számára akkor sem, most nem fukarko­dott elismerő Szavakban, de a simogatásból utóbb csipkedések lettek. A két felszólalás kö­zött azonban érezhető volt a különbség: az utóbbi tanácsülésen már bizonyos rezignáció, a változhatatlanba való belenyugvás jellemezte az FTC focib­alintézőjének a beszédét s mind ha­tározottabban csendült ki az FTC békekészsége különösen akkor, amikor bebizonyították neki, hogy az FTC egyetlen sérelmes ügyét, a Yy­etu­­ber-ügyet az MLSz r­égi rezsim­jének fegyelmi­­bizottsága és a régi elnöksége végérvényesen el­intézte. Nagy ad­ósságú nyilatkozat hangzott most el: Malaky maga is beismerte, hogy az FTC választmányának a Weinber-ügyben hozott hatá­rozata legalább is elhamarkodott volt, nem hoztak határozatot megfontolva, a választmányi hatá­rozattal sietett az FTC, de az MTK is. Bejelentette Malaky, hogy a hét elején az FTC választmánya ülést fog tartani, amely a változott HihietifcaS sportcikkek HCOI'd­éSZ Sportjátékok-Disskosz, svédgerely, kalapács, *||' gm g?|| g* em Laumtennis, ütök, középhálók, bekeritő rúdugráshoz bambuszisd. Box- ® ^ ^ “ hálók. Hockegütők, golfütők. Tor­kettyek BUDAPEST, naszerek. Futósport, úszósport összes kellékei. ^»» Kristóf-tér. Kuglizó bábuk és golyók. A BUDAPEST szállodával szemben. ’ Ára 30 fillér. 13. szám, Budapest, 1918 április 1. IX. évfolyam. K pS® I 1 H teljesszl$ túltrágával í18 importtal I ** újság, | Szerkesztőség■ Budapest, IV., Sarkantyus-u.3. Telefon: 75 - 25. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Sarkantyus-u. 3. Telefon: 908. ELŐFIZETÉSI ÁR: ÁRA 30 FILLÉR. I Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban, IV., Sar-Egész évre ............ 28 kor. VIDÉKEN 36 FILLÉR kantyus-u. 3., valamint a hirdetőirodákban. Ausztria Fél évre .................................................14. __ **“ részére Mosse Rudolfnál, Wien, I., Seilerstatte 2. MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN KORÁN REGGEL. Kapható minden dohánytőzsdében. Nem,etorszáS­zSlistesM37-4L 'Plae1’ Berln’. .................... Beszélőg ép mesés tiszta I han^u, erős szerkezetű K LGO I 11101X1 HDD 160—. „Etofon* az uj találmánya,^tökéletesebb Pl ff fi 1*0 1/ tölcsérnélküli beszélőgép K­LEUx IllUl dl­ 300*—. Dupla lemezek d:v- ^ ra.bjpé£ fűire küldend&él óriási választékban ■ URNBERG cs. és kir. udvari szállító Budapest, VI­., Rákóczi­ út 60.

Next