Sporthirlap, 1918. július-december (9. évfolyam, 26-52. szám)
1918-07-01 / 26. szám
4. oldal. SPORTKÍRLAP Szombati eredmények: MTK—KAC 2:0 (1:0) — Hungária ut. — 2.000 néző. — Biró : Sehreiner Károly. Nagy meglepetés. Az MTK csatárának legutóbbi formái alapján a kék-fehérek fölényes, gólokban is kifejezésre jutó győzelmét várta mindenki, mely azonban váratlanul nem következett be. Az MTK csatárok az első percekben láthatóan kényelmesen dolgoztak de mikor akcióik sorra meghiúsultak a KAC erőteljes védelmén, elvesztették nyugalmukat, idegesekké lettek, s ettől kezdve nyomát sem láttak tervszerű tetszetős kombinációknak. A mezőnyben meg érvényesült a kék-fehérek nagy technikai felsőbbsége, állandóan a KAC kapuja előtt folyt a játék, de az akciók befejezésére, jól irányított lövésekre, a kispestiek védelmének erőteljes közbelépése folytán a legtöbbször nem is került sor. Ha pedig mégis csak sikerült áttörniük magukat a KAC kapu előtt képződött falakon, Varga és a kapufa mindent mentettek. Az MTK-ból hiányzott Szabó, aki helyett Wintter játszott balszélsőt, míg az ő helyére Braun került. Braun volt különben az egyedüli a csatársorban, aki még valamelyest elfogadhatót nyújtott. A fedezetsorban Kertész II. volt a A legjobb, míg a közvetlen védelemben Veldmann magaslott ki, meglepő volt Knapp bizonytalansága. A KAC teljes egészében dicséretet érdemel azért rendkívüli lelkesedésért, pillanatig sem csüggedő ambícióért, mellyel a mérkőzést végig játszotta. Derekasan dolgozott a közvetlen védelem és a fedezetsor, de elismerés illeti a csatárok játékát is, amiért látva védelmük szorongatott helyzetét pillanatig sem habozva mentek hátra segíteni, de adott pillanatban veszélyes támadásokat is vezettek a kék-fehérek kapuja ellen. Egyénileg Varga, Jurcsö, Tury és Jeszmás szolgáltak rá külön dicséretre. Az első gólt könnyen elhárítható védelmi hiba folyományakép Sehoffer lőtte a 11. percben, míg a második gólt két perccel a mérkőzés befejezése előtt egy kapu előtti kavarodásból Schlosser szerezte meg. FTC Vasas 2:0 (0:0) — ÜNGI-ut. 3000 nézi. — Bíró Gerő Ferenc. Elég érdekes és nívós mérkőzés, amelyet a mezőnyben sokkal jobban és tetszetősebbenjátszó Vasasok könnyűen a maguk javára dönthettek volna el, ha csatársoruk a gól előtt több határozottságot és céltudatosságot tanúsít, így azonban a hasznosabban játszó FTC munkáját ,koronázta siker. A győztes csapat főleg lelkes, agilis és feneü- sletes játékáért érdemel elismerést, pataki vissza - mzérte feltétlenül nagyfokú megerősödését jelenti a csapatnak. Messze van ugyan még attól a formájától, amellyel a legjobb magyar közéni csatár címét szerezte meg magának, de minden mozdulatával elárulta, hogy rövidesen ismét alegjobbak sorába fog emelkedni. A Vasasok ismét teljes mértékben beleestek abba a hibájukba, amelytől egyébként sohasem voltak egészen mentesek. A csapat érzi, hogy a kombinációs játék egyik főerőssége és úgy látszik ez az oki, amiért azt túlzásba viszi. " Kombinálnak ott és akkor, amikor az helyén van, de folytatták akkor is, amikor már semmi értelme nincs és a befejező akciónak kellene következni. A csapat legjobb része most a védelem és fedezetsor, ahol különösen Takács és Gottfieb produkáltak kiválót.A mérkőzés mindkét félideje hullámzó és változatos játékkal telt el, helyenkint a Vasasok fölénye volt megállapítható. Az utolsó 3 percben estek a gólok, az elsőt Nemes fejelte be kornerból, a másodikat pedig Pataki lőtte félperce rá egy támadás eredményeképen, amelynél az ellenfél nem érintette a labdát. Vidéki mérkőzések: 33 FC/Kolozsvári Torna Club 7:2 (3:0). — Bíró Nagy Lajos. Az ifjúsági hadibajnokságok: MAC—FTC 4—4, MTE 2, MTK 1 bajnokságot nyert. Pischinger (MAC) 3, Diószegi (MTK) Vermes (FTC) 2-2, Báthory (FTC), Harmath (MTK), Brausz (FTC), Miszályfy 1—1 bajnokságot nyert. Szombat délután 6 é 5 főnyi közödés előtt rendezte a MSSz 1 Pl 8 évi ifjúsági hadibajnokságait a Margitszigeten. Az eredmények azt mutatják, hogy az idei ifjúsági gárda jobb a tavalyinál, mert nyolc bajnokságban értek el a bajnokok jobb eredményt a tavalyinál. A bajnokságok sorsa a távolugrást, súlydobást és diszkoszvetést kivéve, csak elkeseredett küzdelmek után dőlt el. Az egész verseny érdekességéből azonban sokat levont a vontatott rendezés. A versenyük realitásthoz az egy 200 méteres bajnokságot kivéve, szó sem terhet. Ebben a versenyben az élővilámokat ne kimért pályán futották, hanem egyvonalban, így a külső pályán startol falinak többet kellett futni. Ennek köszönhette főleg Rozsahegyi (MAC), hogy a bajnok Vermestől az előfutrmában háromnegyed méterrel kikapott és a döntőben nem indulhatott. Pedig futása alapján győznie kellett volna. Részletes eredmény: 100 m, síkfutás 1 elől: 1. Vermes József (FTC) 12 nap: 1. Pogány Zoltán (BETE) 5 induló, 2 élős: 1. Hidvéghy Árpád (ÚTE). 2. Bakó Kálmán (MAC) 14 mp. Döntőfutam. Bajnok Vermes. 2. Pogány. 3. Hidvéghy. 4. Bakó. 1 m, nyerve, centiméterekkel harmadik. Magasugrás. Bajnok Pischinger Tibor (MAC) 165 cm. 2. Székely László (MTK) 165 cm. 3. Magyar Károly (MTK) 165 cm. 5 induló. Arató, a tavalyi bajnok 165 cm.-t már leütötte. A helyezettek70 cm.-t nem tudták ugrani. A 165 cm .re visszatett lécet már csak Pischinger ugrotta át . Súlydobás: Bajnok Diószegi Jenő (MTK) 10-45 m. 2. Ákos László (FTC) 10 05 m. 3- Bánlaky János (ÚTE) 9-42 m. 4 induló, 400 m. siklatás Bajnok Báthory Jenő, (FTC) 55 .1 mp. 2.Wurm Tmmre (MTE), 3. Laczfy László (MAC) )50 m. nyerve, 8 m. harmadik. Kezdetben Magyar, majd 150 méter után Wurm vezetett, kit’Báthory a célegyenesben elfogott és küzdől cm után vert. Távolugrás. Bajnok Pischinger Tibor (MAC) 6 m. 2. Makláry Aladár (MAC) 563 m. 3. Halas (FTC) 555 m. 8 induló. Pischinger csak kettőt ugrott. * 800m. síkfutás. Bajnok Harmath László (MTK) 2 p. 14 rop. 2. Sarkady Béla (MTK), 3. Halas (FTC). 7 induló, 3 m. nyerve, 2 m. harmadik. 600 méterig Honold (MAC) vezetett, onnan Halas, Sarkady, majd Harmath tört előre. Diszkoszvetés. Bajnok Diószegi Jenő (MTE) 31-47 m. 2. Makláry Aladár (MAC), 28-80 m. 3. Bánlaky János (ÚTE) 25 m. 5 induló. 200 m. síkfutás. 1. előt. 1. Pischinger (MAC) 25 mp. 2. Elbert Aladár (FTC) 4 induló. 2 előt. Vermes József (FTC) 25 mp. 2. Rózsahegyi Gusztáv (MAC) 4 induló. 3 elős: 1. Báthory Jenő (FTC) 25 mp. 2. Wurm Imre (MTK) 4 induló. Döntő futam: 1. Vermes, 2. Báthory, 3. Pischinger Jim. a helyezettek között. Derelyverés. Bajnok Pischinger Tibor (MAC) 33.25 m., 2 .Molnár János (MTK) 32.78 m., 3. Mandelik Károly (OTE) 32.10 m. 7 induló. Rúdugrás: Mihályfy József (MAC) 2.91 m. 2. Maróth Károly (MAC) 2.91 m., 3. Komlós László (OTE) 2.80 m. A két első helyezett a 3 métert dobta, majd 2.91 métert is, végül Mihályfy.a. 80 métert-előbb rigolya győzött. 4 induló. • HÍOO m. síkfutás. Bajnok Brausz Károly (FIC) 3 p. 36 mp., 2. Wurm Miklós (MTE), 3. Buday Elemér (MAC) 7 induló. A favorit Erős (BBTE) egy fadarabra lépve kiesett a komoly versenyből. A verseny sima lefutását a futók erőszakos versenyzési módja hátrányosan befolyásolta. 10 m. nyerve, 25 m. harmadik. Vasárnapi eredmények: FOOTBALL. Hadi bajnokság. I. osztály FTC -Máv. GSK 3:1 (3:1). — Halom utca. — 1500 néző. — Bíró Schreiner Károly. Az FTC csapata az előző napi Vasas mérkőzéstől fáradtan meglehetősen unott, fásult játékot produkált, aminek megfelelőiig az egész mérkőzés igen szintelen, érdektelen lefolyású volt. Az első félidőben az elég szaporán esett gólok még vittek egy kis változatosságot a játékba, de a második félidő egészen másodosztályú nívón mozgott. Az FTC leggyengébb része a felforgatott összeálításban szereplő csatársor volt Gábor, az új centercsatár teljesen hasznavehetetlen játékos egy első osztályú csapatban, a támadások hosszú sora végződött eredménytelenül gyenge, gyámolatlan játéka miatt. Ilyen centercsatár mellett a Pataki—Tóth és a Nemes — Bóda összeállítású szárnyak nem tudták igazi tudásukat kimutatni. . Afedezetsorban Blum volt a legjobb, míg a két hátvéd Kiss és Wiener biztosan végezték dolgukat. A tartalékkapus Magyar gyenge kvalitású játékosnak bizonyult. A Máv néhány tartalékká gyengített csapata nívótlan játékot produkált. Alig egy-két embere üti meg az átlagos első osztályú nívót, a nagy többség 11 legkezdetlegesebb ’ footballt játsza. Egyénileg a csapat legjobb embere Rometh centerhall, nélküle a csapat igen gyenge játékerőt képvisel. Mellette említést érdemel még Szécsey, Dunner és Klausz. Az első gólt Pataki lövi akár 3. percben. A 16. percben Tóth beadását Bódi-. befejeli. A 27. percben Bódis beadásából Gábor lövi a harmadik gólt. Egy félperces később Baki révén a Máv is hozzájut egyetlen góljához. A második félidőben Pataki égi fizett egyest a kapus kezei előtt. UTE BAK 1:1 (1:1) Népsziget. — 5000 hírt - Bitó: Fiedler Kunrád. Örömmel állapitjuk meg, ho.-A a népszigeti pálya közönsége ma méltóságteljes magatartást tanúsított s egyetlen pi 11 matra nem okozott gondot a rendezőségnek és kellemetlenséget a bírónak. A nézőtérség és a játéktérség között uralkodó harmóniát természetesen elsősorban a két csapat biztosította. Biztosította másodsorban a bíró, aki röviden fogta a kantárszárat és tekintetét nem kerülte el még csak a szándéka sem valt elves inkorrekt akciónál.. A legnagyobb dicsérettel szólhatunk a két csapat teljesítményéről is. Az UTE határozott javulást adott, de különösen nagy és előnyös formaváltozást mutatott be a BAK. Új csillag tűnt fel Getler jobbbaliban, aki az ifjúsági csapatból került föl az első csapatba. Kitűnően terjesítette feladatát Székely és Gutwillig hátvéd, valamint a három belső csatár. Engel mint rendesen, most is önzősködött. Az UTE csapatától Milosevits balhalt érdemel elsősorban dicséretet. A két Vogl hátvéd kemény dió volt az ellenfél csatársorának. Priboj és Vogl I. volt a csatársornak, a lelke. Vogl I. fölépülése óta most szerepelt első ízben s ehhez mérten elsőrangúnak mondható a teljesítménye. Csajka kapus alatta marad az első osztályú nívónak. Az első gólt Spitzer kapus hibájából Vogl I. fejelte a 36. percben Ezután a BAK fölénybe került, de csatársorának tétovázása számos gólhelyzetet tett tönkre. A második félidőben egyenlő erejűnek látszottak az ellenfelek, mindkét kapu sokszor forgott veszedelemben, végül is a 18. percben Engel pompás 29 méteres lövése fennakadt az UTE hálójában. Az utolsó 15 perc a,, UtE fölény'jegyében folyt s a befejezés előtt fél perccel egy élesen lőtt szabadrúgása a BAK kapuja fölött süvített el. Második B) osztály. Zuglói Turul—UMTE 0:0. Millenáris. Bíró- Orova. Barátságos mérkőzések. Festők—URAK 1:0 (1:0. Bíró Csüdör Ferenc. KAOE—JSC 0 : 0. Bíró Salzer. KAOE II— JSC II 4 : 0. (30 perces játék). FTC II—MTC komb. 2 :1 (1 : 0). Palotai Egyetértés—Pestújhelyi SC 2:1 (0 : 0). Bíró Szigeti Vilmos. Pestújhelyi SC komb—Műszaki SC 3:1 (4:1). Műszaki II—Pestújhelyi ifj. 1 : 0 (1 : 0). Vérhalom—OFK 3:0 (2:0). Bíró Goldmann. Botrány miatt 4 perccel korábban félbeszakítva .Kolozsvár.) 33 FC — Kolozsvári EAC 5:2 (3 : 1). Bíró: Storcr Aladár. (Tatabánya■) SE-- Tatabányai SC 0: 0. ATLÉTIKA. A hadi bajnokság. Krepuska 200 méteren 22.2 mp,-*Jutorsaiffat rekordot állított. A MAC 3, BFAC, FTC, MTK 2-2, MTE, DTE, BBTE, TSE /-*/ bajnokságot nyert. Krepuska (MAC), Orosz (MTK) 2-2, Boly (BBTE), Püspöky (MAC), Lévay (MTK), Ambrósy (BEAC), Morár (BEAC), Arkossy (FTC), Kurnyezy (TSE), Kovács (FTC), Hadházy (ÚTE) 1-1 bajnokságot nyert. 2500 néző jelent meg az MTK pályán vasárnap délután, hogy a bajnoki küzdelmekben gyönyörködjék. A verseny ismét hosszan elhúzódott, aminek oka részben a 800 méteres futásnál kezdődött nagy eső volt. Ií miatt a diszkoszvetést félbe is kellett hagyni egy fél órára. Az eső károsan befolyásolta a diszkoszvetés eredményét. Az eredmények közül messze kimagaslik Krepuska (MAC) teljesítménye, Krepuska könynyen nyerte a 100 méteres bajnokságot, 200 méteren pedig megjavította, dr. Szerelemhegyi elsőrangú rekordját egyötöd másodperccel. Grosz két versenyét közepes idővel könnyen nyerte. Bajnokságát megvédte Püspöky a gátfutásban, tavalyi idejét kifutva és Kurunczy a 400 méteres bajnokságát jobb idővel mint a múlt évben. A többi bajnokság mind gazdát cserélt. Az idei eredmények átlagban sokkal jobbak voltak a tavalyiaknál, csak a diszkosz- vetés, 1500 és 5000 m futás eredménye maradt el a tavalyitól, a gátfutásé pedig ugyanaz volt. Részletes eredmények: 100 m. síkfutás. Bajnok Krepuska Géza (MAC) 111 mp. 2. Szeless Pál (MAC). 3. Pareisz György (MTE). 8 m. nyerve, 1 m. harmadik. 3 induló. Hátszél. Koffer óráját kivéve a többi óra. 11 nap.-ot mutatott. Kurunczy nem indult. Magasugrás. Bajnok Boly Mihály (BBTE) 170 cm. 2. Gerzsényi Gitt,-táv (BSE) 167 cm- 3- Arató Géza (MAC) 165 cm., 8 induló. 165 cm.-t öten ugrották, a helyezés eldöntéséért ugrásnál Gerzsényi 167 cm.-t. Arató 165 cm.-t ugrott, míg Pesti Zsolt (FTC), Szalay (ÚTE) a 165 cm.-t dobták. Súlydobás. Bajnok Morár Teofil (BEAC) 12-86 m. 2. Ambrózy Károly (BEAC) 12-24 na. 3. Echlik Pál (BEAC) 12 21 m. 6 induló. Morár dobásai 12-50. 12-44. 12-21, 12 86 rm. és háromszor kilépett d. körből. 400 m. síkfutás. Bajnok Zsuránczy Lajos (TIIE) 53 mp. 2. Mavesz György (MTK). • 3. Hegyi Imre (FTC). 4 induló, "35 m. nyerve, 3 m. harmadik. 36. ixim.