Sporthirlap, 1925. szeptember (16. évfolyam, 169-189. szám)

1925-09-10 / 175. szám

1925 szeptember 10., csütörtök SPORTJURLAP A szövetség rendkívüli választmá­nyi ülést tart szeptember 16-ikán, pén­teken este a Ceylon-kávéház külön termében. Az ülésen a 100 km­-es or­szágúti bajnokság megsemmisítése el­len az MTK és a Világosság KK által bejelentett fellebbezéseket fogják tár­gyalni. A Kitartás KK tagértekezlete. A Kitartás KK szeptember 12-ikén, szombaton este 8 órakor az egyesület helyiségében taggyűlést tart. Új kerékpárpálya Németországban. Rövidesen befejezik a frankfurti sta­dion kerékpárpályájának építését. A pálya vetekedni fog minden tekintet­ben a többi nagy német pályákkal. A frankfurtiak nagyon reménykednek, hogy a kerékpársport súlypontja Frankfurt felé tolódik el, mert a város kedvező központi fekvése és az első közlekedési viszonyok egyenesen pre­desztinálják Frankfurtot nagyobb sportesemények megrendezésére. QEKkSácaSS 555 n CSa««!^^ Ú­SZÁS A I­I. ker. THE ellenfél nélkül nyerte a Szent István-éjjat. Az ifjúsági sprintstafétában a VÁC, a 4 x 10­0 méteres stafétában a III. kerületiek ugyancsak ellenfél nélkül győztek. *­ A III. ker. TVE—MAFC vizipólómérkőzés a MAFC lemondása folytán elmaradt. A MUSz tegnap renidezte meg a­ Szent István vándordíjas versenyét, amelyen azonban csak egy egyesület, a III. ker. TVE vett részt. A III. kerületiek 10x66 és kétharmad mé­teres stafétája a Szent István díjat ellenfél nélkül nyerte, de biztosan nyerte volna bármelyik staféta ellen is, mert a Vívók 10 X 90 méteres sprint­­st­afétája jelenleg verhetetlen. A III. ker. TVE ifjúsági sprintstafétája ugyancsak swimmowerben nyerte a honvédelmi miniszter vándordíját és nem volt ellenfele a 4X 100 méteres vegyes stafétának sem. A III. ker. TVE—MAFC bajnoki mérkőzés el­maradt, mert a MAFC lemondta. Részletes eredmény: 10 x 66.66 méteres gyorsúszóstaféta (Szent István-vándorelij): 1. III. ker. TVE 7 p. 17.2 m­p. sw. o. Keserű (42.5 mp.), Bory (44.2 mp.), Hejba (42.6 mp.), Andor (43.4 mp.), Musitz (44.2 mp.), Homonnay I (43 mp.), Benk (43.4 mp.), Homonnay II (43.8 mp.), Czelle (47.4 mp.), Gábor (42.4 mp.). — Czelle nem úszott időre. Ez a szám a Honvédelmi miniszter vándor­díj pontversenyéhez is tartozott. 3x66.66 ifjúsági gyorsúszóstaféta. (A honvédelmi miniszter vándordíja): 1. VÁC (Vermes, Bauer, Stern) 2 p. 48.6 mp. sw. o. 4x 100 méteres vegyes staféta: 1. Ill. ker. TVE (Barta, Hejba, Hollós, Ke­serű) 3 p. 40.8 mp. sw. o. 100 méteres gyorsúszás: 1. Farkas (DEAC) 1 p. 22 mp. 100 méteres mell­úszás : 1. Lengyel (DEAC) 1 p. 33 mp. 100 méteres hátúszás: 1. Rosenberg (DUE) 1 p. 39 mp. 3x50 méteres ve­gyes staféta: 1. DEAC a) csapata (Lengyel, Juszt, Farkas) 2 p. 50 mp. 50 méteres höl­gy gyors úszás : 1. Jurics­­kay (DEAC) 52 mp. 50 méteres hölgy­­mellúszás : 1. Medgyessy (DUE) 52 mp. 50 méteres hölgyhátúszás : 1. Med­gyessy (DUE) 50 mp. 100 méteres ju­nior hátúszás: 1. Sipos (DEAC) 1 p. 36.8 mp. 100 méteres junior mellúszás: 1.Seeberg(NyTVE)és Sipos (DEAC) holtversenyben 1­0. 40 mp. Vízi póló­­mérkőzés : DEAC—DUE 2:1 (1:0). Háy Pál visszatér anyaegyesü­letébe. Háy Pál, a Szegedi UE volt tagja, ta­nulmányait Budapesten végezte és ezen idő alatt, de utána is a MAFC szik­éiben versenyzett. Háy Pál most, hogy állandóan Szegedre tette át tar­tózkodási helyét, visszaigazolását kérte anyaegyesületébe, a SzUE-ba. A MUE tréningjei. A hidegebb idő­járás a MUE-t is bekényszeríti a Lágy­mányosi úszópályájáról a melegebb vizű Császárfürdőbe. A tréningeket a MUE a következő napokon tartja: a férfiversenyzők: szerdán és szom­baton 4—6-ig, a hölgyversenyzők: ked­den és pénteken 4—6-ig. Mag­debourg —Budapest Megnyertük a 4 x100 méteres gyorsúszóstafétát. Czele I­­, 4­6 mp alatt úszott 100 métert. — A 4x66 és kétharmad méteres vegyes stafétában a németek győztek. — Vizipólócsapatunk 4:1 (1:0) arányban győzte le a magdeburgiakat. — A városközi verseny második napja. — Az ötödik Budapest—Magdeburg mérkőzést, mint ahogy várható volt, 3 : 2 arányban Magdeburg nyerte meg.. A keddi, a második versenynapon az úszószámok közül­ megnyertük a 4x100 méteres sprintstafétát, amelyben a­ legnagyobb és pedig kel­lemes meglepetést Czele László (III. ker. TVE) szerezte, aki 1 p. 1.6 m­p.-es, egyéni rekordot úszott. A vegyes stafétában a németek győztek. Győzelmüket azonban csupán az oldal­­úszók közötti nagy különbségnek köszönhetik, mert ha a ma­ jobb for­mában levő Schlenker úszik oldalon és nem az utóbbi időben állandóan gyengélkedő Homonnay II, esetleg ezt a számot is megnyerhettük volna s ezzel a mi javunkra dőlt volna el az ötödik találkozás is. A vízipólómérkőzés természetesen a magyar színek győzelmével vég­ződött és ezzel a magyar vizipóló­­csapat az idén minden nemzetközi mérkőzését megnyerte. A versenyen, ellentétben az első nappal, nagy közönség jelent meg. A rendezőség magas vendégeket is üdvözölhetett József Ferenc dr. királyi herceg és Wilcsek János gróf német követ személyében. A1 városházi mérkő­zés második része. 4x66 60 méteres vegyes staféta. 1. Magdeburg (Rademacher, Fröh­­lich, Benecke, Heitmann) 3 p. 2 mp. 2. Budapest (Sipos, Bartha, Homon­nay II, Gáborffy) 3 p. 3.2 mp. Rademacher vált előbb, a hátrányt Bartha csökkenti, Homonnay II azon­ban Benedic-ke­l szemben ismét növeli. Gáborffy a közel öt méter hátrányát csak 2 és fél méterre tudja redukálni. Részidők : Rademacher 48.8, Sipos 10, Frőhlich 46, Bartha 45, Benecke 46.5, Homonnay II 50, Heitmann 40.5, Gáborffy 38.4 mp. A vizipólómérkőzés: Budapest—Magdeburg 4:1 (1:0). Bíró: Mohlberger (Bécs), legyőzni nem tudja. Részidők : Jung 1­8. 7 mp., Rademacher 1 p. 5.6 mp., Bőnk 1 p. 7.2 mp., Fröhlich 1 p. 6 4 mp., Czele 1 p. 4.6 mp., Benecke 1 p. 7 mp., Gáborffy 1 p. 2.6 mp., Heitmann 1 p. 5.6 m­p. 1. Budapest (Jung, Bőnk, Czele, Gáborffy) 4 p. 21.4 mp. 2. Magdeburg (Rademacher I, Fröhlich, Benecke, Heitmann) 4 p. 24.8 mp. Jung túl erősen kezd és­­ az utolsó 1 métereken gyengén úszik. Radem­acher­­ előnnyel váltja Fröhlichet, aki­­azt­­ Benkkal szemben még növeli. Az­­ élete legjobb idejét úszó Czele azonban­­ Benecke ellen behozza a hátrányt,­­ sőt előbb indítja Gáborffyt, aki elő­­­­nyét folyton növeli Heitmannal szem-­­­ben. Az utolsó métereken a német­­ úszó közelebb jön Gáborf­yhoz, de Budapest: Barta — Ivády, Fazekas — Keserű II —­­Venk, Keserű I, Homonnay II. Magdeburg: Tenckhoff — Cordes, Giesecke — Rademacher I —,Rade­macher II, Benecke, Amann. Budapest csapata ezen a mérkőzé­sen nem produkálta azt a játékot, amit eddigi eredményei alapján­ el­vártunk volna, de ezt talán a fáradt­ság rovására lehet írni. Meglepő volt, hogy a magyar csa­pat még akkor sem tudott eredményt elérni, amikor a németek Rademacher II nélkül játszottak, akit Mohlberger bíró csúszásért tévesen kiállított. Ez alatt az idő alatt a magyarok 6 kapuralövést adtak le, de sok labda jutott a kapu fölé és mellé is. Az első gólt Wenk érte el, amely után kevés feljegyezni való akció történt az első félidőben. A második félidőben Keserű is ha­marosan a német kapuba juttatja a lab­dát. A harmadik gólt Homonnay II víz alatti cselezésével éri el, míg a ne­gyediket Keserű I dobta dopplerből, amit öccse juttatott pontosan a kezére. Kevéssel ezután Benecke lőtte a németek egyetlen gólját és csakhamar­­ véget ért a mérkőzés. A magyar csapat legjobb embere Keserű II volt, aki fölényes biztonsággal szerelte le a németek mindenkor veszélyes táma­dásait. Kívüle Barta játszott nagyon jól. A német játékosok sokat fejlődtek, igen gyorsak s ha a magyarok is ilyen gyorsak lennének, akkor még sokkal nagyobb eredmé­nyeket tudnának elérni. 100 m. hátúszás: 1. Avar Mihály (MAFC) 1 p. 22.8 mp. 2. Wenzel József (FTC) 1 p. 23 mp. 3. Szabó István (VÁC) 1 p. 28 mp. 100 m. mellúszás: 1. Jung Frigyes (NSC) 1 p. 23.6 mp. 2. Steiner László (MTK) 1 p. 25.8 mp. 3. Tóth Zoltán (MUE) 1 p. 29 mp. 3x66.66 m. hölgy vegyes staféta: T. NSC .(Korányi, Sipos, Komárom) 3 p. 12.4 mp. 2. MUE (Bencze, Szőke,­ Ullrich) 3 p. 15 m­p. 3. III. ker. TVE (Faragó, Virág, Kuntz) 3 p. 19 mp. . 100 in. hölgy hátúszás: 1. Steiner Lili (NSC) 1 p. 42.4 mp. 2. Sipos Manci (NSC) 1 p. 43.8 mp. 3. Szőke Kató (MUE) 1 p. 45 mp. Műugrás: 4. Nagy Károly (FTC). 50 m­. gyorsuszás, II. osztályú­, 1 Stolka Tivadar (III. ker. TVE) 29.6 mp. 2. 0. Cordes (Hellas Magdeburg) 30 mp. 3. Ivhindi József (MUE) 31.6 mp. 200 m. gyorsuszás, ifjúsági: 1. Hindy Endre (ÚTE) 2 p. 57.6 mp. 2. Fehér (VÁC) 2 p. 59.2 mp. 3. Petzold Vil­mos (KISOSz) 3 p. 01 mp. 33 is fel m. gyermek mellúszás: 1. Reich Lajos (KISOSz) 29.2 mp. I. osztályú bajnoki vizipóló­­mirkősés: UTE—MAFC 2:1 (0:1). — Bíró: Kann Ferenc. UTE: Wilheim — Kempfner, Kö­rösi Steiner — László, Angyal I, Angyal II. MAFC: Tglói — Beleznai dr., Várnai — Kenyéri II — Litvay I, Litvay II, Kehidai. Az első félidőben a MAFC szépen tartotta magát és már úgy látszott, hogy sikerül győzniük, amikor a II. félidőben teljesen összeroppantak, és bár az UTE sem mutatta azt a játékot, amelyet joggal elvárhattunk volna, mégis sikerült az újpestieknek egali­zálni, sőt a győzelmet is megszerezni. Szomorú, hogy a MAFC, a volt vízi­­pólóbajnok, a körülmények szeren­csétlen összetalálkozása folytán a jövőben a II. osztályban lesz kénytelen működését folytatni. 4 X100 méteres gyorsúszóstaféta Egyéb eredmények. SZÍNHÁZ és film­színház: A mai előadások. Nemzeti Színház : A piros bugyettáris. Vígszínház : Hármacskán ! Renaissance Színház: Szeretni. Király Színház : Régi fő Budapest! Városi Színház: Éva. Fővárosi Operett Színház: Megnyitó kabaré. Budai Színkör: A nóta vége. FILM.­­ színház ______ Telefon.­­. 89-W______" Szeptember 10-től 10-ig bezárólag. AZ ELSÜLYEDT VILÁG Connas Doyle világhírű regénye 10 felv. A BECSOMAGOLT KUTYA Amerikai burleszk 2 felvonásban. SICC ÉS A VARÁZSFUVOLA Burleszk 1 felvonásban. E­ladások kezdete ’­­ 7 és s.19 órakor.­­Royal-Apolló — Telefon J. 118-94 Brandenburg lovagja. Legendás törté­­ net.10 felvonásban. Főszerepben: Lil Dagover, aki Reinhardt salzburgi ün­nepi játékain a „Szépséget" alakítja. Tangó argentiné. A szenvedések drámája 6 felv. Főszerepben: Bebe Daniels és Ricardo Gortez. Az el­hagyottak. Főszerepben: Lacy von Blondel. Előadások 6 és 9 órakor. KAMARA MOZGÓSZINHÁZ Posány­­é­g Nyár-11. sarok — Tel. 1. 140-27. Szeptember 10-től 16-ig bezárólag. Bőrden­­yen 5 Kaland az aranymezükön 7 kivonásban. Párisi éjszakák Resény a földalatti Párisból 8 felvonásban. Főszereplő: LOU TELLEGEN. Előadások kezdete: V.4 ./,7. 8, 10 órakor. Nyugat-Mozgó. — Telefon 71—62.­­ Farkasok csodája. Mirákulum 8 feje­­­­zetben. A dalbetétet Palav Mah­id, az­­ O­peraház művésznője énekli. Szeret­lek’. Dráma 8 felvonásban. Előadások :­­5, *68 és Vt 10 órakor. A bankett. A MUSz kedden este a Lukács­­szálloda dísztermében bankettet ren­dezett a magdeburgiak tiszteletére. A vacsorán megjelent József Ferenc dr. királyi herceg, valamint Wilczek János gróf német nagykövet. A va­csora fél 9 óra helyett fél 10 órakor kezdődött, mert előzően a főherceg a BTC jubileumi vacsoráján vett­ részt. A felköszöntők sorát Donátit Leó dr. kezdte meg, aki német nyel­ven üdvözölte a királyi herceget, aki szintén németül válaszolt. Majd Do­nátit dr. üdvözölte a németeket és egy gyönyörű selyem zászlót adott a magdeburgiaknak. Curt Behrensnek és Mohrberger bírónak pedig a MUSz aranyozott plakettjét nyújtotta át és végül a MUSz köszönetét tolmácsolta a magyar reprezentánsoknak. Ezután a királyi herceg kiosztotta a díjakat, amelyeket E. Rademacher, illetve Gá­borffy Antal vett át. 1 A nyíregyházai úszóverseny. A Sport­­hírlap legutóbbi számában megemlé­keztünk arról, hogy Nyíregyházán az eddig alvó úszósport föléled és máris nagy lépéssel indul neki a fejlődés útjának. A nyíregyházai úszósport­­nak Krémy Károly dr., Matuella Ödön, Tóth László, Szabó László és Gáspár Jenő kiváló bajnok magas­­ugrónk a vezetői. Különösen Szabó László vezérkari százados dolgozik nagy lelkesedéssel az úszósport érde­kében. Hogy az úszósport megindult Nyíregyházán, ahhoz nagymértékben hozzá­járult Bencs Kálmán dr., a város kiváló polgármestere, aki páratlanul lelkes támogatója a sportnak. Minden remény meg­van tehát arra, hogy a város rövid időn belül nyári és téli uszodát kap. Az új életre kelt nyíregyházai úszósport első bemutatkozása kedden volt, amikor kitűnően sikerült úszó­­versenyt tartottak a fennállása husza­dik évfordulóját jubiláló Nyíregyházai TFE rendezésében. A versenyen részt­­vett a kerület két nagy úszóklubja, a Debreceni Úszó Egylet és a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club is. A verseny eredménye a következő: Wasserfreunde Hannover mérkő-s zésre hívta ki a Hellas Magdeburg vízipólócsapatát. A többszörös német vizipólóbajnok, a Wasserfreunde Hannover csapata nem tud bele­nyugodni abba, hogy ebben az évben ism­ét a Hellas Magdeburg csapata lett a német bajnok. Kétségbevonja, hogy a Hellas jobb lenne és ezért a Hellasokat mérkőzésre hívták ki, hogy eldöntsék, melyik a legjobb né­­­­met hufipólócsapat.” _12_

Next