Sporthirlap, 1926. szeptember (17. évfolyam, 138-154. szám)

1926-09-23 / 150. szám

CSÜTÖRTÖK, 1926 SZEPT. 29. SPORTHÍRLAP Pallérokat csak a „KIRÁLY GŐZMOSÓDA" tisztít kifogástalanul Báthvégh Károly lesántult. A BBTE futója gáttálén ing közben, erősen meg­­fe­tte a lábát, majd az öltözőben el­csúszott és a jobb lába fején izületi zúzódást szenvedett. Rekordkísérletek. Vasárnapra több rekordkísérletet engedélyezett a MASz és pedig Jánosik Rezsőnek ifjúsági 5000 méteres gyaloglásra, Steinmetz Istvánnak szeni­or 300 mé­terre, Benkő Antalnak és Bajor Bé­lának ifjúsági 400 méteres gátfu­tásra és Erdős Lászlónak ifjúsági helyből távolugrásra. Csekey Gyula, a BBTE-ben. A Csil­laghegyiek jó futója már régen a BBTE-pályán terepiroa. Értesülésünk szerint már aláírta az átigazoló lapot a BBTE részére és azt a BBTE hétfőn adja be a MASz-hoz. Magyar invázió Pozsonyba. Okt. 10-én nagy nemzetközi versenyt rendez a pozsonyi PTE. A versenyre Budapest első klasszisú atlétáit is meghívták. Eddig klubok szerint a következő atléták startja várható a versenyen: BBTE: Barsi, Fluck, Késmárki, Udvardy, Noim, Vil­lányi és az ifjúsági Honig, MAC: Darányi, Szepes, Püspöki, Somfai, Rózsahegyi, Szerb, Nagy, Bejczy, BTC: Marvalits, FTC: Hajdú, MTK, Gross, Kurunczy, esetleg Hahn vagy Fonyó és az ifjúsági Székelyhídi. Az MTK ifjúsági versenyén el­maradt néhány versen­yszámot szombaton délután rendezi meg az MTK a BBTE-pályán. A BBTE klubbajnokságai: Ma délután tartja meg a BBTE szoká­sos évvégi atlétikai háziversenyét, amelyen a győztesek a megállapí­tott standardok elérése esetében klubbajnokok lesznek. EVEZÉS A RÁC házi evezősversenye. Ra­gyogó napsütés és zászlódísz fogad­ta tegnap délután a RÁC házi ver­senyén megjelent előkelő közönsé­get, amelynek sorában ott láttuk a­­belügyminis­zter képviseletében Csupor miniszteri tanácsost, a rend­őrség részéről pedig Nagy Károly, Szeszler Hugó és Issekutz Aurél főkapitányokat. A verseny ered­ménye a következő volt: Szkiff: 1. Farkas Gábor, 2. Pozsonyi György. Kormányos négyes: 1.­­ Ráth­ Adrot, Nagy András, dr. Szlovák Lajos, Farkas György, Szalai Fe­renc (korra.) csapat, 2. Pozsonyi György csapata. A versenyt dísz­vacsora és tánc követte. Őszi evezősverseny­ek külföldön. Nálunk igen siralmas mezőny állt a starthoz vasárnapi egyetlen őszi versenyünkön, a távevezős-verse­­nyen. Ugyanaznap Bécsben a táv­­evezős-versenyt, Parisban pedig a Szajna-bajnokságot bonyolították le. A bécsi távevezős-versenyen 15 csapat vett részt 5 versenyszáonban. A 80 km­-es küzdelemben a Nor­­mannen vált ki. A nyolcast, az I. és II. osztályú négyest nyerte meg a Donau nyolcasa, illetve az Argo­­nauten négyesei ellen. A junior né­gyesben az Arminén, a szkiffben a Triton (Kari Zellner) győzött.­­ Párisban a nyilvános versenyek sorát az őszi regatta zárta be, amelynek keretében került eldön­tésre a Szajna szkif­f-bajnoksága. Különös érdekessége volt e szárú­nak, hogy a francia evezőskörök itt szerették volna bebizonyítani, hogy az idei Európabajnokságokon is előkelő szerepet játszottak volna. Ez nem sikerült. A nagy nemzet­közi mezőnyben T. D. Collet, a vi­lágbajnok megjelenése már előre eldöntötte a verseny sorsát. Collet azonban nagy csalódást keltett. A svájci Rieder, akinél jobb sculler van még­ 2—3 Svájcban, a finisben gyilkos küzdelem után csak negyed­hosszal kapott ki Collet­­. A táv elejétől folyton vezetet­t lett, volt már 3 bős­z előnye 1000 méternél, amit azonban Rieder pompás erő­beosztással negyedhosszra tudott csökkenteni. A franciák nagy re­ménysége,­ Lancelot , egyelőre csak biztató remény maradt. Lancelot 4 hosszal végzett a svájci Rieder mö­gött. VÍVÁS Siniscalco Mario olasz vívómester Budapesten. A budapesti vívómes­­tergárda értékes erővel gyarapodik Siniscalco személyében, aki ősztől nálunk fog letelepedni. A nápolyi mester, ki mindhárom fegyvernem­ben úgy jobb­, mint balkézzel egy­aránt kiváló, ez év tavaszáig a ná­polyi fascista kör vívómestere volt. Tussevejére jellemző, hogy a nápolyi Academia Reate őt választotta a­sz­­szómesterévé. Kiválóbb eredményei: 1923—24-ben megnyerte Olaszország katonai tőr-, epé- és kardbajnoksá­gát, 1925-ben pedig Dalmácia baj­nokságát. Több mérkőzést vívott már Sassoneval, Nedo Nadival és a francia Bourdon-nal és Haussy-val és minden alkalommal fényesen megállotta a helyét. A jelenleg fo­lyó livornói mesterverseny zsűrijé­nek tagja. Siniscalcoval együtt jön Budapestre Tirelli olasz mester is, aki eddig Galante mellett működött Velencében. Mindkét­­mester Fodor mester termébe szerződött. A nemzetközi vívószövetség 1926. évi határozatai. A nemzetközi vívó­­szövetség most tette közzé hivatalos lapjában az idei kongresszusán ho­zott határozatokat, amelyek közül említésre érdemesek a következők: Az 1928-as olimpiász vívóprogram­jának megállapításánál a pak­sival szemben eltérő rendelkezés, hogy az egyes országok a csapatversenyekre csak hat vívót nevezhetnek az eddigi nyolc helyett. Az egyéni számokban országonként csak három indulót és három tartalékot engedélyeztek. (A magyar érdekeket súlyosan érintő határozat ez, mert a magyar kara igazi fölényének dokumentálását meghiúsítja!) 1927-től, az Europa­­bajnokságokat mindhárom fegyver­nemben ugyanazon a helyen és idő­ben rendezik meg (a jövő évi baj­nokságok színhelye, Vichy) és a szö­vetség évi közgyűlését mindig ezzel kapcsolatban tartják meg., A szövet­ség szabályalkotó bizottsága tanul­mányozni fogja az Egyesült­ Álla­mok által ajánlott új módszert holt­versenyek eldöntésére és ennek sor­sáról a jövő évi közgyűlés határoz- A vívómesteri cím és oklevél önma­gában véve még nem befolyásolja az amatőrséget, ha a vívó egyébként nem tekinthető professzionistának. BOXOLAS A­ magyar-olasz mérkőzésre váloga­tó­versenyt rendez a szövetség október 9-én a Beketow-cirkuszban, ahol egy­idejűleg a profibajnokságot döntőküz­­delmeit is lebonyolítják. A magyar­olasz válogatottak milánói találkozásá­nak nyélbeütése Balla Ignác Milánó­ban élő hazánkfia nevéhez fűződik, akinek lelkes munkája tette lehetővé, hogy a magyar boxsport reprezentán­sainak alkalmuk lesz a fejlett olaszok­tól­­ tanulni. VÍZIPÓL­ 0 A VAC-ot törölték az I. osztályból. Megírtuk legutóbbi szántunkban, hogy a VÁC vizipól­ócsapatát a vizipóló­­bizottság törölni fogja az I. osztályosok sorából. Ez a bizottság legutóbbi ülé­sén meg is történt. Hasonló sorsra ju­tott a II. osztályú BAK is, az ok is hasonló. A csapat nem játszotta le kisorsolt mérkőzéseit. Keserű I. október 5-én indul Parisba. Keserű I., a III. ker. TVE és a magyar válogatott vizipólócsapa­t kiváló játé­kosa október hónapban hosszabb tar­tózkodásra Parisba készült Ha tervét valóra váltja, így október 5-én indul útnak és kb. egy évig marad távol. Nussbaum­ dr., mint az MTIC túra­­menezsere. Nussbaum dr., a német vizi­­pólókapitány és nemzetközi bíró ■ vál­lalta az MTK vizipóló csapatának­­ menázsálását. Ha a b­r­it sikerül nyél-t beütni, az MTK 10—11 emberrel novem-­­­ber hónapban 15 napra Németországba­­ utazik­.­­ ■ Bankszövetség—Postás 9:1 (5:0). Teg­nap este játszotta le a két csapat, Em­ber Károly bíráskodása mellett, II. o. bajnoki mérkőzését. A mezőny legjobb emberei Hevesi és Méray voltak. Németh János belépett az UTE-ba. Németh János, az NSC kitűnő vízipóló­­játékosa átigazoltatását kérte az UTE- hoz. Némethnél az újpestiek különben is javuló csapata igen meg fog erő­södni.­­ Nagyszerűen sikerültek a pénzinté­zetiek szombati versenyének a neve­zései. A tényleges és visszavonhatat­lanul utolsó versenyét a szezonnak szombaton délután 3 órakor rendezi a Bankszövetség. A dr. Kismartony Já­­nos-vándordíjra, amely öt számból álló pontverseny, minden fővárosi egyesü­let benevezte úszóit. A verseny fény­pontja: az FTC—­MTK vizipóló kupa­döntő. Páhok rekordkísérlete a Bankszövet­ség szombati versenyén. Páhok István, a Bankszövetség versenyén eldöntésre kerülő 1000 méteres úszására rekord­­kísérletet jelentett be. A rekordot Ha­­lassy tartja 11 perc 3­1.1 m­p.-el. IFJÚSÁGI SPORT Atlétikai csapatversenyt rendez a KISOSz. Az új tanév első sportesemé­nye lesz a KISOSz atlétikai tizes csa­patversenye, amely október 9-én és 11-én kerül eldöntésre a lágymányosi pályán. A versenyszámok a következők: Első nap: 10—12 évesek részére: távol­ugrás, 10x60 méteres staféta; 12—11 évesek részére: magasugrás, 10x60 mé­teres staféta, súlylökés 3 kg­-os golyó­val jobb- és balkézzel. — Második nap:­ 11—16 évesek részére: távolugrás, súly­lökés 5 kg­-os golyóval, job- és balkéz­zel, 10x100 méteres staféta, 16—18 éve­sek részére, 10x100 méteres staféta, ma­gasugrás, diszkoszvetés, 10x1500 méte­res staféta. Nevezési zárlat október­ 2-án délután 2 óra. Bicskei leventék mérkőzése. A Bicskei Levente Egyesület Csihlik tatabányai bíró vezetése alatt 6:5 (4:1) arányban győzte le a Bicskei TC csapatát. A győz­tes csapat góljait Kratochwill (3), Jakab (2) és Elber lőtték, míg a vesztes csa­pat góljain Laturnik, Öckinger és Ba­kóra osztozkodtak. TENNISZ Péteryné Váradi Ily­és a Kehrling— Pétery pár sikere Pöstyénben. Pös­­tyénfürdő negyedik nemzetközi tennisz­­versenyének döntős újabb sikert hozott a magyar színeknek. Péteryné Várady Ily pompás játék után megnyerte a női egyes Vág-bajnokságot és a Pöstyén­­fürdő vándordíjával dotált női egyest, míg a férfi páros bajnokságot a Kahr­­ling—Pétery magyar kettős hódította el. A verseny szenzációja Menzének a kar­ját fájlaló Kehrling fölött aratott 6:2, 6:4 arányú győzelme. A nemzetközi mi­­ting végeredményei: Férfi egyes a Vág­bajnokságáért: 1. Várady—Kehrling,­­ Frideczky—Menzel (Menzel lábsérülés­ következtében félbeszakadt). 8. Munk-­ Műnk Várady—Kehrl­inggel szemben 11:1­, 5:6 és Meisel (Troppau)—Káva­i Frideczky—Menzel ellen 7:5, 1:6, 3:l arányban. Férfi egyes Pöstyén fürdői vándordíjáért: 1. Kehrling, 2. Péteryt idő hiányában feladva. 3. Műnk dr.J Pétery ellen 6:4, 6:2 és Kehrling—Bárczy) 6:0, 6:1. A vándordíjat Kehrling nyerte­­ meg, amelyet még kétszer kell védenie,a Női egyes Pöstyén fürdő vándordíjáért. A vándordíjat végérvényesen Péteryné Várady Ily nyerte meg. 2. Korotvicko­­vá (Pozsony) Várady ellen 6:1, 5:0 (sera cseh), 3. Bárczyné veszt Korot­­inescánéval szemben 6:3, 6:2 arányban.­ A Kertész-vándordíjért 6:3 arányba­n a BBTE győzött az FTC ellen. Tegnap délután játszották le a szénatéri pályán a döntő mérkőzést, amelynek keretében Déryné és Sze­ntgyörgyiné 6:4, 3:6, 6:4 arányban gyönyörű küzdelem­­után, el­sősorban Szentgyörgyiné pompás háló­játékával biztosan győzött a kitűnő FTC-pár, Baumgarten Magda,W. Sós Jolán ellen. Elutaztak a bolgár tenniszezők. A bolgár tenniszezők, akik négy napot töl­töttek körünkben, tegnap este fél 8 óra­kor visszautaztak hazájukba. Szombaton és vasárnap lesz az osztrák—magyar tenniszm­érkőzés Bécs­­ben. S­zombaton és vasárnap kerül lebonyolításra Bécsben a hagyományos válogatott tenniszmérkőzés a legjobb osztrák és magyar versenyzők között. Az egyes versenyeken részünkről Kehr­ling Béla, Takáts Imre, Kirchmayer Kálmán és Göncz Lajos, a párosmérkő­zéseken pedig Kehrling Pétery Jenő dr.-ral és Kirchmayer Gönczcel vesz részt. Hölgymérkőzések nem lesznek. Versenyzőink kitűnő kondícióban veszik fel a küzdelmet és így joggal számít­hatunk rá, hogy győzelemmel térnek haza. KERÉKPÁR A fegyelmi bizottság határozatai Az MKSz fegyelmi bizottsága Fo­dor Bálint (Nagykőrösi MOVE) versenyzési jogát ügyének elintézé­séig visszaadta. Litter Istvánt (Tu­rul) a versenybírósággal szemben tanúsított tiszteletlen magatartása miatt egy versenynapról kitiltotta. Vei­várt Nándort (MTK), Hav­­renszky Istvánt (BSE) és Kiemár Józsefet (TTC) szövetségi benevez­­tetésü­k ellenére egy versenyről tör­tént távolmaradásuk miatt m­eg­in­­tette. Sch­warcz A. Hermann (VKK) dorgálásban részesült azért, mert­ versenyen kívül keresztülhaladt a célvonalon. A Postások vezetőségét megintette a bizottság, mert ver­senyzőit a letiltott székesfehérvári versenyben szerepeltette. A BTK kerékpáros-szakosztályá­nak új helyisége az Üteg u. 4. sz. házban van. Itt osztj­ák ki szomba­ton este 8 órakor az egyesület pro­­pagandaversenyének a díjait. Vasárnap Győrben áll starthoz a budapesti pályaversenyzők teljes gárdája. A fővárosi pályaverse­­nyekben beállott szünetet a vidéki egyesületek célszerű­en arra hasz­nálják fel, hogy hétről­hétr© ven­dégül látják a budapesti verseny­zőket, akiknek szereplése természe­tesen jó hatással van a vidéknek tehetségekben gazdag versenyző­­gárdájára. A vidéki versenyek kö­zött minden vonatkozásban kima­gaslik a győri DAC-nak vasárnap döntésre kerülő mitingje, amely a budapesti sprintereket és maotorve­­zetéses versenyzőket csaknem kivé­tel nélkül a dunántúli kerékpáros metropolisba szólítja. A sprinterek, élén Grimmel és Eignerrel részt­­vesznek a főversenyben, a tender­­versenyben, a 25 km­-es párosver­senyben, valamint Hazákkal az élén a Gillemot Ferenc-emlékverseny­­ben, amely 50 km.-es távon kerül döntésre emb­ervezetéssel. A motor­­vezetéses versenyzők — Bániczky,­­Pirity, Gutschy és Bécs — egy 20 + 30 km.-es futamban a bécsi Kaletá­­nak­ lesznek az ellenfelei. ­ Tesinisz felszereléseÍT­­I KERTÉSZ TIBOR­ nál, KRISTÓF-TÉR. _ | _____ Árjegyzék ingyen.___________ A völgy bajnokságáért: 1. Menzel (Rei­­chenberg), 2. Pétery (Budapest) ellen 6:4, 6:1, feladva. 3. Kehrling és Révay (Budapest) vesztett Péteryvel szemben 6:4, 6:3 arányban. Női egyes a Vágvölgy bajnokságáért: 1. Várady-Pétery (Buda­pest), 2. Frideczky (Troppau) ellen 6:0, 6:0, 3. Mank (Bécs) vesztett Váradyval szemben 6:1, 6:1 és Perhács (Budapest) vesztett Frideczkyvel szemben 6:2, 7:5 arányban. Férfi páros a Vágvölgy baj­nokságáért: 1. Kehrling—Pétery (Buda­pest), 2. Klein—Menzel (Pozsony) ellen 0:6, 6:4, 6:4, 6:4, 3. Mank—Schaff­er (Bécs) vesztett Kehrling—Péteryvel szem­ben 6:2, 6:2 és Dárczy—Nedbalek vesz­tett Klein—Menzellel szemben 6:3, 6:2 arányban. Vegyes páros , a Vágvölgy m­asnacaxvi.w cccaarc3Btttgi»rgg­*ig«CTa:; ~:Q'ir;zjtvei'nrr:.tn*tann:zmnB I! Kás? torna- és vívóterm&i i legszebb, legkényelmesebb, legjobban felszerelt. j cs^ ak'3e“ Elsőrangú tanerők. Uraknak, hölgyeknek és [______^jmrniekeknek.JVI, ésndrássy­ út 21. Tele­fomi 18—61.

Next