Sporthirlap, 1927. november (18. évfolyam, 149-160. szám)
1927-11-03 / 149. szám
a 4 A Hungária-probléma, ami volt, de nincs A repülő csatársor — Négy pont egy nap alatt — Anti a legjobban fájt a Ferencvárosnak — Kinek van szerencséje ? — Kell-e még játékos a Hungáriába? Riport a Hungária tanyájáról, ahová ismét visszatért az élet A vasárnap-keddi mérkőzések sok témát vetettek felszínre. A Ferencváros veresége, a Sabaria előretörése, Franzl mesteri védése stb., a legnagyobb meglepetést mégis a Hungária kettős bajnoki győzelme szerezte. Az a Hungária, mely Orthtal és Konráddal öt mérkőzésből mindössze három pontot tudott összehozni, krekkjei nélkül e két meccsen négy újabb ponttal gyarapodott. A téma adva van. Mert ha akceptáljuk is azt, hogy a futballnál a szerencse igen nagy szerepet játszik, a Hungáriának ezt a kettős sikerét, illetve eddigi sikertelenségét nem lehet teljesen a szerencse javára, illetve terhére írni. A Nemzeti elleni 3:2-es vereség után már nyilvánvaló volt, hogy valami nincsen rendben a Hungáriánál. A játékosok egy része nem küzdött teljes erejével és sokkal inkább ennek, mint a balszerencsének tudható be, hogy a Nemzeti közepes klasszist képviselő együttese győzni tudott Orth és Konrád csapata ellen. A Sporthírlap múlt csütörtöki számában, amikor a Hungária tréningjéről beszámoltunk, megírtuk azt is, hogy a csatársor új összeállítását a játékosok nagy lelkesedéssel fogadták és hogy ezután már a Hungáriajátékosok is szívvel-lélekkel fognak küzdeni a bajnoki pontokért. Jóslásunk az utolsó szóig bevált. A Hungária nem mutatta ugyan ai¥ú széles skálájú játékot, mint amihez a régi nagy MTK nemzetközi mérkőzésein hozzászoktunk, ám olyan lelkes és gólratörő játéknak lehettünk tanúi, amit viszont a Hungáriánál eddig sohasem tapasztalhattunk. Érdekes volt megfigyelni a Hungária közönségét. A III. ker. elleni mérkőzésen az első gólnál csak kis udvarias taps hangzott a nagytribünről, a második gólnál már jobban zengett a taps, de szegény Hungária drukkereknek csak a harmadik gólnál jött még a hangjuk. Maguk sem hitték el, hogy 3:0 az eredmény! Ekkor azután lehetett már megjegyzéseket hallani: — Persze, most mind a 11 dolgozik, így lehet eredményt elérni. Ez aztán a csatársor. Lelkesek, gyorsak. Hirzer pénteken 11.7 mp.-re futotta a 100 métert, Jeng is megfutja 11.9 mp.-re, Opata és Haar sem rosszabbak 12 mp.-nél. Repülő csatársor ez, stb. stb. A keddi győzelem azután teljesen helyrehozta az MTK-isták hangulatát. A csapat jobban játszott, mint vasárnap, gólhelyzete több volt, mint az első öt bajnokin együttvéve, nem csoda, hogy a játékosok is örömmel mentek az öltözőbe. Hangulatukat legjobban jellemezte Opata bemondása: — Hát igaz, hogy krek nem volt közöttünk, de egy pillanat alatt mind, az öten a Bocskay-kapu előtt teremtünk. A játékosok most már rájöttek a siker titkára és fogadkoztak is nagyban, hogy idén már egyetlen pontot sem adnak le. A Liszt Ferenc téren a kaszinóban — László Aladár vendéglős, egykori sportírókollégánk legnagyobb örömére — úgy vasárnap, mint kedden ugyancsak kitűnő hangulat uralkodott. Különösen vasárnap volt nagy az öröm, mert — mint egy optimista mondotta — aznap négy pontot szereztek: kettőt a III. kerülettől, kettőt pedig — a Ferencváros adott le a Sabariának. Azért kedden is zsúfolva volt a kaszinó. Különösen Szigeti Imre hétfői nyilatkozatáról folyt a vita, amelyben a Ferencváros elnöke nehezményezte, hogy vasárnap este a Westend-kávéházban együtt mulatott a Sabaria és a Hungária vezetősége. Erre azután több érdekes megjegyzést hallhattunk. Az egyik szemtanú elbeszélése szerint a Sabaria-játékosok vasárnap este 11 óra után tényleg bementek a Westendbe, de a Hungária egyetlen vezetőembere sem volt már akkor ott a kávéházban, a Sabaria-tábor pedig alig egy órai tartózkodás után elvonult. — És ha ott is lett volna valaki — szól közbe egy Hungária-vezető, — abban sem lett volna semmi. A Hungária—Sabaria-mérkőzés után a Ferencváros vezetői reggelig együtt múlattak a Sabaria vezetőivel a New Yorkban. Vagy azt már talán elfelejtették, hogy a tavaszi Ferencváros— Hungária mérkőzés után nagy ferencvárosi tábor vonult be éjjel 1 órakor a Westendbe, hogy bennünket „felhúzzanak”. Még a Potya is velük volt. Nem kell a Ferencvárosnak mindenen felakadni... Konstatáljuk, hogy az eredmény 1:1, mert a Ferencváros örült a Hungária vereségének, most pedig a Hungária ... No de hát ez csak természetes. És nem jelent mást, mint hogy még mindig egymásban látják a nagy riválist. A Westend-kávéházban — az MTK félhivatalos kávéházában — amikor belépünk, éppen Pozsonyi mester viszi a szót. — Maga azt állítja, hogy a Ferencvárosnak pechje van. Miért? Mert a Bukovi beteg! Vegye tudomásul, hogy az Újpest már egy éve tartalékokkal játszik. Volt úgy, hogy hét tartalékkal kellett, kiállanunk, volt úgy, hogy Wilhelm L--Jeszmás —Kelecsényi fedezetsorral játszottunk, Borsányi, Lutz II., Péter pedig a beteglistán szerepeltek. Most már hetek óta nem játszik Fogl II., Dánt lerúgták Szegeden, Péter alig két hete akcióképes. Vegyék tudomásul, hogy a Ferencvárosnak ebben a tekintetben eddig szerencséje volt, mert kompletten tudott felállani. A Hungáriáról a vélemények megoszlottak. A drukkerek nagy része szerint új játékosokra már nincsen szükség, különösen a csatársort nem szabad megbolygatni. Sokan agitálnak amellett,hogy legalább egy erélyes hátvédet kellene szerződtetni, mégpedig hamarosan. A Hungária vezetői ma még maguk sem tudják, hogy mit csináljanak. Helyzetük egyáltalában nem irigylésre méltó. Orth rövidesen rendbe jön és játszani fog. Ha a csapat esetleg vereséget szenved, az baj lesz, de ha Orth esetleg nem játszik és úgy kap ki a csapat, az is baj lesz. Ami természetes is. Mert nem az a fontos, hogy ki játszik, hanem hogy a csapat győzzön, így van ez a hátvédkérdéssel is. Bár most a helyzet valahogy azt mutatja, hogy a Hungária kezd magához térni. A tendencia mindenesetre felfelé menő és ha a játékosok továbbra is olyan lelkesedéssel játszanak, mint az utolsó két mérkőzésen, akkor a Hungária-probléma hamarosan a múlté lesz. Van még új a nap alatt! Nem vagyok híve a cáfolatoknak, ezúttal azonban mégsem térhetek ki azelől, hogy a múlt egyik nagy nyilatkozójával vitába szálljak. A nyilatkozó a derék Rabbi Akiba, hamarjában már nem is tudom, melyik csapatnak volt a menedzsere, nyilatkozata azonban annál pontosabban fennmaradt az utókor számára: — Nincsen új a nap alatt. Hosszú ideig úgy látszott, hogy a derék rabbi nyilatkozata tényleg megdönthetetlenül áll, hiszen napjaink szinte ijesztő egyhangúsággal peregtek, nem volt semmi változatosság, semmi új! Hogy Lindbergh közben átrepülte az óceánt? Istenem, az az Ikarus is repült már! A sportéletről aztán ne is beszéljünk, mert ott azután igazán ijesztő egyhangúsággal folyt minden. Salamon Béla minden vasárnap lekonyült orral s drámai hangulatban ment bohózatot játszani, mert a Hungáriát minden vasárnap elverték. Szigeti Imre, mint nagy elődje Rabbi Akiba, minden vasárnap boldogan nyilatkozott a Ferencváros győzelméről, a futballozóknak pedig sohasem mondtak bókokat, szóval ment minden a maga útján ... Erre jött ez a vasárnap, ez az október harmincadike, amely lángbetűkkel írta dátumát a magyar futball történetébe. Egyszerre fordítva történt minden, mint eddig, mintha mindenki összeesküdött volna R. A. ellen, hogy bebizonyítsa, nincs igaza, mert van még új anap alatt... Juszt is! Mert mi történt? A bajnok Ferencvárost kiporolták, a Hungária három nap leforgása alatt kétszer győzött, hogy a debreceni eseményekről ne is beszéljünk... Mert a cívisek városában egyenesen megdöbbentő és elgondolkoztató események történtek. Ünnepelték a bírót, tapsolták, vállaikra vették, autójából kifogták a benzint, végül gyűjtést indítottak, hogy a város főterén szobrot emeljenek Bíró Sándornak, a magyar Rance Coxnak. Ennyi meglepetést aztán senki sem mert remélni! A Ferencváros vereségében még akadt, aki hitt, Biró Sándorban is bíztak valamennyire, de a Hungária? Ez volt az igazi meglepetés. Mert mérkőzés előtt, amikor a zsúfolt villamoson kifelé haladtunk, egy meccsrajongó, akinek csak a lépcsőn jutott hely s ott balanszírozott, így élcelődött: — Olyan vagyok, mint a Hungária ? _ ? — Ki fogok esni... Mások viszont szakszerűen azt magyarázták, hogy egykori kék-fehér büszkeségünk a lyukas zsákhoz hasonló, hiába töltik bele az új Hirzereket, Konrádokat, Balasitsokat, Schneidereket, a zsák száját sohasem lehet bekötni... (A Gallovichét inkább!) De vicc ide, vicc oda, az első félidőben a III. kerület nagyon jól tartotta magát, bár egy favorittól mégis más játékot várt a közönség. A második félidőben aztán felülkerekedett a Hungária, három szabályos gól következik gyors egymásutánban s egy Hungária-drukker boldog örömmel sóhajtott fel: — Most legalább már nem kapunk ki három kettőre! Mint tetszik tudni, 3:1 lett az eredmény, alá kell húzni azonban, hogy a Hungária javára. Miután ez a csoda megtörtént, a közönség joggal következtetett arra, hogy az egyik csodát követi a másik: a Ferencváros veresége. Mit tesz a Sabaria? Ez is bekövetkezett. A szombathelyi közönség eljött és kierőszakolta a győzelmet. Meg kell állapítani, hogy amilyen jól futballozik a Sabaria, olyan tehetségesen drukkol a közönsége. Az első félidőben például, amikor a Sabaria-jobbszárny vezetett támadást, egy női sikoly röppent a tribünön : — Bár cseh, te édes!... Gól nem lett belőle, ellenben Szedlacsek csakhamar betette a zöldfehérek tizenegyesét, mire a Fradidrukkerek arcán felragyogott az öröm. Egy fekete fiatalember majd kibújt a bőréből, úgy kiáltozott, hogy az A) tribünről a B) tribünre is áthallatszott a hangja, magánkívül dörögte örömében: — Buresch, te édes!... Buresch, te édes! . Szegény kis szombathelyi sportlany egészen elpirult... De jött a második félidő s jött az a bizonyos három perc, amikor Szofián két gólt rúgott. A tribün érdeklődése most a hangos fiatalember felé fordult s évődve harsogták: — Buresch, te édes!... Szofián, te édes!... Tárnok, te édes! .. . Szegény Fradi-drukker úgy eltűnt a páholyból, mintha ott se lett volna, valahogy ledriblizta magát a tömegbe és a Szofián, te édes harmadik gólját már onnan szenvedte el. De a Fradihoz akkor is hű maradt, az arca állandóan zöld-fehér színben játszott ... De nemcsak ő, hanem a többi Franzstadt-tive is nagyon a szívére vette a vereséget, amit súlyosbított — a Hungária öröme... És minden hungaristának akadt egy ferencvárosi partnere, akinek diszkréten fülébe súghatta: — Hát bizony nem a legkellemesebb dolog kikapni... Mi tudjuk, hadd tudják meg most maguk is! Szigeti Imre, a ferencvárosi futballvezér azt is zokon vette, hogy a Sabaria a győzelmi tort a Westendkávéházban, a Hungária tanyáján ülte meg... — No jó — mondta erre Herzog Edvin —, tavasszal majd a Széchenyi-kávéházba megyünk el... A Ferencváros balszerencséje folytatódott a keddi meccsen is. A fradisták az osztrák bajnok legyőzésével szerettek volna szépségflastromot tapasztani a vasárnapi vereségre, de hiába volt az akarat, nem sikerült. Szedlacsek még a tizenegyest sem tudta berúgni, ami mélyen elszomorította az egyik ferencvárosi drukkert: — Istenem, a Sabariának legalább tizenegyesből rúgtunk egy gólt, most még ez sem sikerül... Kohuttal is elégedetlenkedtek, a kitűnő csatárnak semmi sem sikerült ezen a meccsen. — Mennyivel jobb a ■ Klima! — mondta valaki az osztrák balszélső ,egy lefutása után. — Jobb, jobb — állapította meg a mellette ülő, — de neki nincs hajkötője ... Fuhrmann se volt valami elsőrangú, az Atimira-balszálső sokszor faképnél hagyta, amit az egyik élelődő így magyarázott meg: — A Fuhrmann nem búja ezt a Klimát... Még szerencse, hogy az öreg Takácsot nem befolyásolják az éghajlati viszonyok. A Ferencváros nem tudott győzni, a Hungária azonban megint kitett SPORTHÍR!,AP CSÜTÖRTÖK, 1927 NOVEMBER 3. Vadászfelszerelések KRIRTÉSZ TÓDOR-nál, IV., KRISTÓF-TÉR. _____________Árjegyzék ingyen._____________ Szakorvosi rendelő Rendelés egész nap. EZÜST SALVARSAII-OLTÁSi Bátóczi-út 32. 1.. om. 1 (Rákosnál szemben -jBUOiMmnnsBu—iwrMii'itunimwwnrwMB ............ ■miimip MTK-páíya, Hungária-út Vasárnap, november 6-án d. u. fél 1 órakor Ferencváros-Nemzeti utána fél 3 órakor Hungária-Atfila I. ligabeli bajnoki mérkőzések