Sporthirlap, 1931. február (22. évfolyam, 12-21. szám)

1931-02-26 / 20. szám

­­ A válogatott vízipólókeret pénte­ken este fél 7 órakor megbeszélést tart a Nemzeti Sportuszodában. A megbeszélés tárgyát a rövidesen megkezdődő tréningekkel kapcsola­tos ügyek képezik. Március 1-én megkezdődnek a diák­ tréningek és az ezzel kapcsola­tos úszásoktatás a Nemzeti Sport­uszodában és éppen ezért március, április és május hónapokban — szombatot és vasárnapot kivéve — a nagyközönség reggel 7 órától csak délután 4 óráig használhatja az uszodát. Szombaton és vasárnap marad a mostani beosztás reggel 7-től este 7-ig. Gyengén játszott a német váloga­tott csapat Berlinben. Az úszókoalí­­ció versenyén a német válogatott csapat a berlini válogatottal ját­szott és 2:2-es félidő után 6:3-ra győzött. A csapat játéka csalódást keltett. Erősen hiányzott Amann, aki egyelőre sztrájkol. Az úszóver­seny eseménye a finn Reingoldt 200 méteres mellúszó ideje: 2 perc 49 mp-es ,pompás idővel győzött a leg­jobb német mellúszók ellen. Érdekes átigazolási kérelem futott be szerdán az Úszószövetséghez. Pázmán, a BBTE nagyképességű ifjúsági mellúszó bajnoka a BSE részére való átigazolását kérte. ** tömegoktatási módszert... Még Né­metországba is kiutazik tanulmány­útra. De a vidéki úszósport is rászorul még a segítő karra. íme: Kéler Tibor karja ismét kinyúlik feléje ... — A los­ angelesi olimpiászra kell minden erővel készülni — mondja a MUSz társelnöke. Ott el kell érni azo­kat az eredményeket, melyekre a ma­gyar úszás predesztinálva van ... Ha Kéler Tibor mutatja a los­ ange­­lesi utat, nincs kétség, hogy a célt el is érjük. Az sem kétséges, hogy Kéler Tibor akkor is mások javára fogja írni az eredményt! 12 Helyzetjelen­tés a margitszigeti frontról Ki a hibás abban, hogy az Alapít­ványi Igazgatóság és a MUSz közös táborba kerülve szembekerült a fővá­rosi Közmunkatanáccsal? Ezt a kér­dést kívánja tisztázni Rakovszky Iván, a Közmunkák Tanácsának elnöke teg­napi nyilatkozatában. Erre pedig a válasz egyszerű. A MUSz semmiesetre sem. Az úszószövetség csupán a kor­mányzó által aláírt alapítólevélben foglalt jogait akarja védeni és az uszoda igazgatósága hasonlóképpen ragaszkodik jogaihoz. Érthető, hogy a Közmunkatanács előnyöket, akar a maga­ számára biztosítani, de érthe­tetlen, miért beszél a Közmunkatanács elnöke a áldozatkészségről? Hol mu­tatkozott eddig csak parányi áldozat­­készség is? Hiszen a véleménykülönb­ségek kiküszöbölhetők lettek volna a múltban és lehetnek a jövőben, ha a Közmunkatanács elnöke vagy teljes hatáskörnél megbízott helyettese részt­­­ vett volna, az Alapítványi Igazgatóság ülésein. De­ a kegyelmes úr még egyet­len esetben sem tisztelte meg jelen­létével ezt a testületet, sőt megbízottai is mindenkor azzal jöttek — még ha a legkisebb ügyről volt is szó — „az elnök úr nélkül nem nyilatkozhatom”. Tessék elképzelni, mi lenne, ha a vá­rosi és állami urak szintén ezzel a kifogással jöttek volna elő az egyes kérdéseknél, akkor még ma sem lenne nyitva az uszoda. Mi azonban nem akarjuk firtatni tovább a dolgokat és helyeseljük, ha minden oldalon a megoldást keresik. A fő, hogy erre a megegyezésre ne az úszósport fizessen rá. SPOR­THIRLAP CSÜTÖRTÖK, 1931 FEBRUÁR 26. ) áfcB­U TO­S HWP) Világnagyságok a magyar motor­kerékpár Grand Prix-n Az NSU Bullus-t, Rüttchen-t és Runtsch-ot, a Moto­­sacoche Dodson-t, Símsccck-t és Oiiter-t, a Standhsam fifieiichar-t, a Puoh-gyár Cmyralt és Toricellst indítja A motoros Grand Prix verseny­­szabályait még szét sem küldték, de máris érkeznek a jelentések. így teg­nap az NSU-gyár közölte a rendező­bizottsággal, hogy három gyári menő­jét indítja a Grand Prix-n és ami bi­zonyára nagy meglepetést kelt, a három gyári menő: Bullus, Büttchen és Runtsch. Három világnagyság indul tehát egy gyár színeiben és mindhárom 500-as NSU-gépen. Az NSU-team tehát ke­mény dió lesz a többi résztvevőnek. Ugyancsak három menőt jelentett be a Motosacock-gyár is és pedig Dodsont és Simscock-ot, akik 500-as és Oiltert, aki 350 kcm-es gépen száll nyeregbe. Ezeken kívül biztos Melicharnak, a táti beton világrekorderének az indu­lása szóló és oldalkocsis Sunbeamjén, aminthogy jelentkezett már a zágrábi Urokc (175-ös DKW) és Strban (500-as BSA) is.­ A rendezőbizottság meghívta a né­met Zündapp-gyár menőjét, a hír­neves Brandt-ot, aki nemrégen tudva­lévően megverte az összes angol nagy­ságokat és meghívta az olasz Benelli­­gyárat. Kétségtelen, hogy mind a két gyár elfogadja a meghívást és így Budapestnek először lesz alkalma Zündapp- és Benelli-gépet versenyen látni. Résztvesz a Grand Prix-n ter­mészetesen a két kiváló Puch-menő, a szimpatikus és sportszerűségéről­­előnyösen ismert Cmyral, valamint társa, Toricelli is. A Grand Prix-re különben nagy­ban folynak az előkészületek. A ren­dezőség, okulva a múltak tapasztala­tain, hogy az érdeklődők ezreit ki­elégítse, tribünöket építtet. Az egyi­ket a Műcsarnok és a Millenáris­­emlékmű közt, a másikat az Erzsébet királyné-út és Stefánia-út sarkán, a harmadikat pedig a Vilma királyné­­út és Stefánia-út sarkán állítják fel. A tribünökön legalább 3000 ülőhely lsz. A Fővárosi Pavillonnál a kor­­m­­ányzói páholyt, míg azzal szemben a sajtó tribünjét helyezik el. A­ BSE téli versenyének utolsó szakaszában Zboray Ferenc (DKW) érte el a legjobb eredményt Feltűnő a teljesítménye Martinek Istvánnak, aki 147-es Rex- Rcme-jával 13 társát előzte meg ebben az etapban február 15-én bonyolították le a BSE téli versenyét, melynek az volt a meglepetése, hogy a kis mezőnyből aránylag igen sokan futottak be a cél­ba és ellentétben a korábban megren­dezett versenyekkel, ezúttal a Delmár­­kesergőn sem igen véreztek el a ver­senyzők. Az­­ eredmények általában jók voltak, sőt mint ismeretes, Steff Miklós, 1200-as oldalkocsis Harley Davidsonjával az egyórás limitidőn belül érkezett a cél elé, ahol kivárta a hatvanadik másodpercet és csak az­után haladt át a célon. A rendező egye­sület motorszakosztályának a titkára most érdekes kimutatást állított össze a verseny utolsó részében, a Hideg­­kuti-út , Nagykovácsi-út, Délmár ke­sergő — Jánoshegy — Erder-vendéglő (célpont) szakaszában elért időkről. ■— A tanulságos kimutatást itt közöljük: 1. Zboray Ferenc 12 p 50 mp DKW. 2. Steff Miklós 13 p 30 mp Harley. 3. Kovács János 14 p 00 mp Cal­­thorpe. 4. Martinek István 14 p 25 mp Rex Acme. 5. Kiss László 14 p 30 mp Puch. 6. Deli Lajos 16 p 00 mp Rudge. 7. Gutschy Károly 17 p 10 mp Monet-G. 8. Winkler Ferenc 17 p 50 mp Douglas. 9. Tóth István 18 p 20 mp Rudge. 10. Schuszter Vilmos 20 p 30 mp Ariél. 11. Varga Tibor 20 p 45 mp Velo­cetté. 12. Czulyka Mihály 21 p 00 mp BMW. 13. Nemes László 23 p 40 mp Mo­net-G. 14. Róna Lajos 24 p 00 mp Raleigh. 15. Pápai István 24 p 10 mp Ro­yal-E. 16. W­ilhelm György 24 p 30 mp BSA. 17. Csics Géza 25 p 10 mp AJS. A kimutatásnak elsősorban az a meglepetése, hogy a legnehezebb sza­kaszban Zboray Ferenc érte el a leg­jobb eredményt, amennyiben 12 perc 50 mp alatt futotta meg 175-ös DKW szólómotorjával a távot. A másik meg­lepetés Martinek István 14 perc 25 mp-es ideje, mert ezt­­az eredményt a csöppnyi 147 kcm-es Villiers beépítésű Rex Acme-val érte el. Általánosságban feltűnő, hogy a kis gépek jobban tudtak megbirkózni a tereppel, mint a nagyobbak. t­t Buday Béla halála. Buday Béla kereskedelmi iskolai tanárt, a BSE motorszakosztályának az intézőjét tudvalévően halálos kimenetelű bal­eset érte az elmúlt héten. Buday motorkerékpárján gyanútlanul ha­ladt a budai utcákon, amikor a Vá­rosmajor és Kékgolyó­ utca sarká­nál egy miniszteri tanácsos autója elütötte. Buday koponyaalapi törést szenvedett és rövid szenvedés után meghalt. A magyar motorostársa­dalom és elsősorban a BSE igen sokat vesztett intézőjének elhunyté­val, akit egyesülete ezidőszerint pótolni sem tud. Buday tagja volt a motoros Grand-Prix, valamint az autóshét rendezőbizottságának és az általános részvét, mely a tra­gikus esetet nyomon követte, vissza­tükröződött a temetésen is. Vasár­nap helyezték örök nyugalomra az óbudai temetőben és a zuhogó eső ellenére is mintegy kétezer főnyi közönség jelent meg a végtisztessé­gen. A BSE nevében Kovácsházy Vilmos fővárosi főjegyző, a klub elnöke búcsúztatta, majd a KMAC képviseletében Déghy dr. ügyész­­igazgató mondott beszédet és helye­zett koszorút a koporsóra, míg kollé­gái nevében Kuncze tanár tartott beszédet. A BSE motoros szakosz­tálya máris elhatározta, hogy el­hunyt intézőjének az emlékét „Bu­day Béla emlékverseny” rendezésé­vel örökíti meg, mely versenyt éven­­ként fog kiírni. Nagy pénzdíjakkal és egyéb kedvezésekkel csinálnak propa­gandát az idei angol TT-nek Az angol Auto Cycle Union rende­zőbizottsága ezúttal a szokottnál na­gyobb propagandát fejt ki az idei TT-re. Elsősorban tetemesen fel­emelte a nyerhető pénzdíjak összegét, azután baleset esetére az eddiginél nagyobb kártérítéseket biztosít. A pénzdíjak különben a következők: az első helyezettek kategóriánként kb. 7000 pengőt, a második helyezettek 3500, a harmadik 2100, a negyedik 1680, az ötödik 1400, a hatodik 1000, míg a többi, a limitidőn belüli befutó 280 pengőt kap. Ezenkívül az Euró­pából induló nem angol állampolgá­roknak és olyanoknak, akik nem an­gol gyártmányú gépeken indulnak, igen nagyösszegű utazási visszatérí­téseket ad. Külföldiek a nemzeti sportfőhatóságuk útján nevezhetnek. Érdemes indulni! A Terézvárosi Torna Club autó- és motorszakosztálya most tartotta évi tisztújító közgyűlését és a szakosztály elnökévé Walter József kormánytaná­csost, alelnökökké Vogl Béla dr.-t és Tóvölgyi Tibort, szakosztályvezetővé Koppenstein Benőt, titkárokká Strasser Jenőt és Balla Jánost választották meg. A TTC erősen készül az idei verseny­­szezonra és bízik benne, hogy a verse­nyeken a klub versenyzői fognak domi­nálni. Ezt a bizakodást arra alapítja, hogy a TTC színeiben többek között a következők fognak versenyezni: Ze­mecsnik Tivadar és József, Wittember József, Báthory Lajos, Czulyka Mihály, Gutseky Károly, Zajácz József, Brandt János, Schuszter Vilmos, Huszár László. Kétségtelenül jelentős gárda és így a klub bizakodása jogosult. A Magyar Motorcsónak Club már­cius 4-én délután 6 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Magyar Mérnök és Építész Egylet székházában (Reál­tanoda­ utca 13—15. szám). Reváns a britoni döntetlenért! — ez a jelentősége a magyar-morva box-meccsnek A sikeresen elvégzett északi túra után a magyar válogatott ökölvívó csapat vasárnap már nemzetek kö­zötti mérkőzést vív, amely egyben a tavaszi szezon nyitánya is lesz. Morvaország válogatottjai jönnek Budapestre, hogy revánsot adjanak a múlt évi váratlan döntetlenért. Az alig néhány éve önálló morva box­­sport első sikeres szereplését éppen ellenünk abszolválta. Igaz, hogy ez a mérkőzés Brünnben, a soviniszta morva közönség előtt került­­ eldön­tésre, ám a magyar boxsport fen­­sőbbséges helyzetében ez a brünni döntetlen félig-meddig magyar vere­ségnek is beillett. A két nemzet válogatott csapata végleges. A morvák már hivatalosan közölték a MÖSz-szel a csapatot, amely a következő lesz: Hramada, Mensik, Krumpler, Neubauer, Stoeckl, Skrivanek­, Oszrusnák, Am­bros. A magyar­­válogatott csapatot szerdán este állította össze Forray Árpád szö­vetségi kapitány. A csapatot lapunk utolsó oldalán közöljük. A mérkőzésen semleges bírók — Kellner és Frankl, a bécsi szövetség tagjai —■ pontoznak, míg a vezető bíró felváltva magyar és morva lesz. A versenyt vasárnap este 7 órakor kezdik a városligeti Sportarénában. Horthy Miklósné segélyakciója javára fordítja a MÖSz az olasz­magyar ökölvívó mérkőzés jövedel­mét. A fővédnökséget a kormányzó elvállalta. 1

Next