Sporthirlap, 1936. május (27. évfolyam, 35-43. szám)

1936-05-02 / 35. szám

4 Érdemes korán kimenni a Hungária-útra A pillanatnyilag­ leg­­jobb amatőr tizenegy áll ki vasárnap a „profi B­“ ellen . A Sporthírlap tudósítójától . Hosszú hónapok óta folyik már amatőrjeink készülődése a berlini olimpiára. A készülődést tudva­levőleg Vághy Kálmán országos amatőr szövetségi kapitány irányít­ja. Vághy Kálmánt sok támadás érte a készülődésekkel kapcsolat­ban. Sok mindent kifogásoltak munkájában, legfőképpen pedig azt vetették a szemére, hogy a leg­jobbnak látszó gárdát, az „olimpiai” csapatot még nem vonultatta fel. Így beszéltek Vághy „ellenfelei”. — Mindenki tisztában van azzal,­­hogy kik azok az amatőr játékosok, akik elsősorban jönnek számításba az olimpiai válogatásnál. Nincse­nek is sokan ezek, alig tizennégyen­­tizenöten, felesleges tehát a sok próba­mérkőzés. A legjobbakat kell összeszoktatni, más teendő nincs is. Vághy Kálmán azonban — igen helyesen! — más véleményen volt: — Az olimpia még elég messze van, az összeszoktatásra tehát van idő bőven, most még játékosok után kell kutatni. Ha egy próbamérkőzésen csak egyetlen új tehetséget is sikerül felfedeznünk, nem volt hiába való fáradság a próbamérkőzés meg­rendezése. Most már azonban Vághy Kálmán is úgy látja, hogy elég volt a kísérletezésből. — A lezajlott próbamérközéseken —■, mondja — igyekeztem felvonul­tatni mindazokat a budapesti és vidéki játékosokat, akiknek esélyük lehetett a legjobbak közé való be­jutásra. Azt hiszem, a számba­­jöhető játékosokat mind láttuk, el­végezhettük tehát a rostálás mun­káját. Az olimpiai keret leszűkítése már meg is történt. Most már csak a legjobbak vannak együtt s kezdődhetik az összeszoktató munka. —­ Természetesen a legjobbak közé vezető út nyitva áll mindenki előtt. Továbbra is figyelni fogom az egész mezőnyt s azt hiszem, az olimpiáig még találok is néhány új tehetséget. A leszűkített olimpiai keret most vasárnap az ír-magyar mérkőzés előtt mutatkozik be. Az országos B­ válogatott ellen felvonul az olimpiai A­ csapat, a pillanatnyilag legjobbnak látszó amatőr tizenegy. Megállapíthatjuk, hogy ennek a csapatnak az összeállítása sike­rült! Havas, Kovács I, Thour, Pósa, Soproni, Kiss, Zsen­­gellér és Kállai beállítását aligha kifogásolja valaki. Ez a nyolc játékos a saját helyén jelenleg feltétlenül a leg­jobbnak látszik. Arról már lehet vitatkozni, hogy Bokornál nem jobb-e Baróti, vagy akár a debreceni Elek is, vagy hogy Görögnél nincs-e jobb közép­fedezetünk s esetleg Erdős II.-t nem tudná-e — legalábbis — egyen­rangúan helyettesíteni Bukovetzky, vagy Karácsonyi. Nagyobb érdeklődés előzi meg, hogy Kállai miképpen állja meg a helyét balösszekötőben. Vághy Kálmánnak komoly gondot okoz az, hogy Zsengellér is, Kállai is középcsatár. Az egyiket be akarja törni balösszekötőbe. Kállai­val kísérletezik először, de ha nem menne neki a játék a szokatlan helyen, akkor az újpesti csatár helyet cserél Zsengellérrel. Zsen­gellér különben is többször szere­pelt már balösszekötőben. Az ősszel éppen ezen a poszton aratta emlé­kezetes nagy sikerét a vidéki válogatottban Budapest ellen. Görög bemutatkozása is komoly érdeklődésre tart szá­mot. Ez a kitűnő játékos az utóbbi hetekben a Törekvés csapatában állandóan olyan jól játszott, hogy remélhetőleg az olimpiai csapat benne megtalálja a , igazi tengelyét". Az eddig felvonult középfedezetek — Túrán, Bonyhai, Lágler, Gere, Gombos — mind kitűnő futballis­ták­, de még egyik sem olyan kifor­rott tudású játékos, akivel nyugod­tan küldenénk el Berlinbe amatőr­csapatunkat. Elsőrendű csemegének ígér­kezik Soproni és Kiss első egymás­­melletti szereplése is. Mindent összevetve: érdemes lesz vasárnap délután korán kimen­ni a Hungária-útra! k Ma­gyar-olasz Bugacon és egyéb VIDÉKI HÍREK *— A Sporthirlap tudósítójától — FUTBALLPÁLYA A PUSZTÁN Kecskemét városa meghívta az olasz és magyar válogatott csapa­tot pünkösd másodnapjára Bugác­ra. Egésznapos kirándulást tervez­nek nyárson sült csirkével, zöld­­szilvánival és lovaglással. Sőt a hatalmas pusztán futballkapukat is állítanak fel, hátha kedvük támad fuballozni. CSÜTÖRTÖKÖT MONDTAK A VASUTASOK A múlt vasárnapról elmaradt Debreceni VSC és Püspökladányi MÁV I. osztályú bajnokit a Keleti LASz egyeslbírájának határozata értelmében május 7-én, csütörtökön le kell játszani. HARAGOSAK A KECSKE­MÉTI AC SZURKOLÓI Nagyon haragos volt a szurkoló­iac vasárnap a Szegedi MTK elleni döntetlen miatt. Pláne amikor megtudták, hogy a nagy rivális, a REAC is pontot adott le. Most nagyon készülnek a Reménység elleni mérkőzésre a szurkolók is és a csapat is. A Reménység is erősen készül. Mert ez a csapat viszont a kiesést akarja elkerülni. VERETLEN BÍRÁK Debrecenben szép ezüstserlegért kétfordulós mérkőzéssorozatot ját­szik a Villanygyár, Banktisztvise­lők, Postatisztviselők és Futball­­bírák csapata. A bajnokságban a bírák csapata veretlenül vezet, NAGY MÉRKŐZÉS LESZ NAGYKANIZSÁN . A délnyugati határváros minden sportembere a vasárnapi NTE- NZTE helyi rangadóról beszél már egész héten. Érthető is az érdek­lődés, mert az élen álló Pécsi VSK, az NZTE és az NTE között csak gólaránykülönbség van. A mérkő­­­zés esélyese az NZTE, vagy mint Kanizsán hívják: a Zrínyi. Tavaszi mérkőzésein igen jó formát muta­tott a csapat és a Simontornyai BTC után a legtöbb gólt lőtte, s számszerin 60-at. Ezzel szemben áll az NTE nagyszerű védelme, ők kapták a­­legkevesebb gólt a SPOR­TH SZOMBAT, 1936 MÁJUS 1 délnyugati alosztályban. De a Zrí­nyi sorrendben nyolc mérkőzésen aratott győzelmet... A Bratislava megmenekült a kieséstől —­­A Sporthirlap tele­fon jelentése — Csehszlovákiában május 1-én élénk futballélet volt. Prága, május 1. Slavia—Moravska Slavia 3:2 (1:1). 1000 néző. A Slavia csak nagy nehezen, öngóllal tudott győz­ni. Nachod Sparta 3:1 (2:1). 1200 néző. Csak hajszálon múlt a Na­chod győzeleme: egy tizenegyest kihagyott. Góllövő: Stösskel (2) és Biró, illetve Fecsinek, Zaji­­csek és Braine. Brü­nn, május 1. Zsidenice—Prostejov 4:1 (2:0). 12.000 néző. Stern (2) és Ned­­balek (2) lőtte Zsidenice góljait, a Prostejovét Grusa. Pozsony, május 1. Bajnoki: Bratislava—Viktória Pilsen 1:0 (1:0). Bíró: Sanok. A pozsonyiak Jávor góljával­­ megmenekültek a kieséstől. — Nyugati kerületi bajnokság: Vi­rágvölgy—PTE 5:3 (3:2). Bíró: Löwinger. Góllövők: Kronesz (2), Rosner, Fehér 11., Oszlánszky, il­letve Boronkai, Bezeczky és Kranzl. — Donaustadt—■Testvéri­ség 6:0 (4:0). Bíró: Berta. Gól­lövő: Reinthal (3), Federmaier (2) és Pfeifer. — Csupamérkőzés Nyitrán: NyAC—Nagyszomb. Ra­pid 5:0 (3:0). Két bajnoki mér­kőzés elmaradt Bécsben az eső miatt — A Sporthírlap telefonjelentése — Bécs, május 1. Minthogy szerdán válogatott mérkőzésre áll ki Ausztria csapa­ta, azoknak a csapatoknak a mér­kőzéseit, amelyek játékost adnak a válogatottba, előrehozták vasárnap­ról péntekre. Ma négy mérkőzést kellett volna lejátszani, de a hatal­mas eső miatt a meidlingi pálya használhatatlanná vált s így a Wacker—Ausztria és az Admira— WSC meccsek elmaradtak. Az egye­sületek rögtön megállapodtak ab­ban, hogy ma, szombaton játsza­nak, megegyezésükkel este felke­resték a szövetségi vezéreket is, de Ebersthaler dr. határozott kíván­ságára nem engedélyezték a szom­bati játékot. Ilyenformán a veze­tők május 13-ában állapodtak meg. A két megtartott bajnoki mérkőzés eredménye: Vienna—Libertás 5:1 (3:1)­. Hütteldorf, 4500 néző. Bíró: Rausch. Az eső csak a második félidőben állt el. A rossz pályán a Vienna lehengerelte ellenfelét. A 2. percben Gschweidl nyitotta meg a gólok sorozatát, majd a 4. perc­ben Machu révén már 2:0. Müller révén a 24. percben szépít a Liber­tás. A 42. percben Pollak szerez dugót, szünet után pedig a 16. és 31. percben Érdi lő két gólt. Rapid—FC Wien 5:2 (3:2). Hütteldorf. Bíró: Lokvens. Sokkal szebb játék, mint az előbbi. Nagy küzdelem után megérdemelten győ­zött a Rapid. Kaburek a 6. percben megszerzi a vezetést, Tomann egyenlít a 17.-ben. A 22. percben Kaburek ismét a Rapidot juttatja előnyhöz (2:1), Bartoli a 35.-ben válaszol. 2:2. A 41. percben Kabu­rek mesterhármasa lesz teljes. 3:2. A kitűnő formában levő Rapid­­center gólt lő még a második félidő 30. percében is (4:2), majd Ostermann-akció jár sikerrel. 5:2 Kint volt a mérkőzéseken az ír csapat egyik vezetője is, aki hosz­­szasan beszélgetett Meisl Hugóval és Hogannnal. .. A POZSONYI LIGETI vasárnapi bécsi vendégjátéka elma­rad. A Rapid helyette a Libertás ellen játszik bajnokit.­­ Dunne­el az élén pénteken este meg­jött Írország futball­csapata — A Sporthírlap tudósítójától — Pénteken este tíz órakor érkezett az ír válogatott a Keleti pálya­udvaron Budapestre. A folytonosan mennydörgéssel ó­cikázó villámok­kal és zuhogó esővel fenyegető idő­höz képest elég szépszámú közön­ség várja már háromnegyed tízkor az ír vendégeket. Itt vannak az MLSz-nek és az NL-nek az írek fogadására illetékes vezérei. (Most derül ki, hogy kik tudnak a szövet­ségben angolul...) Itt a szövet­ségi kapitány, aki vasárnapi ellen­feleire kiváncsi, Fodor Henrik dr., az NL ügyvezetője, Várkonyi Pál irodaigazgató és még többen. A fogadó urak az angol alkonzullal folytatnak élénk eszmecserét. Közben a Sporthírlap munka­társa Kelenföldön várja az ír csa­patot. Egy percre áll meg a vonat. Nem kell sokat keresnünk őket,­ az étkezőkocsiban találunk rájuk. Prole-nak, az ír szövetség elnöké­nek mutatkozunk be először, aki ezt mondja: — Csütörtökön éjjel érkeztünk meg Bécsbe, ahol a pályaudvaron Meisl Hugó várt bennünket. Ma délelőtt a Vienna pályáján tartot­tunk edzést, Mc­­Court edző veze­tésével csak könnyű gyakorlatokat végeztek a fiúk, mert az esőtől nagyon rossz volt a pálya. A fiúk félnek, hogy Budapesten is ilyen pálya várja őket. Kinéz az ablakon. —­ Hogyan áll fel jó csapat? — kérdjük. — Változatlanul! Mint azt le­velünkben jelentettük. Talán az mégis újság, hogy a tartalékkapus Folley helyett Behda jött el. Most a csapat legérdekesebb tagját, . . ., Dunne-t, az Arsenal centerét keressük meg. Már a kupéban készülődik a leszálláshoz, közben narancsot majszol. Csontos, erős, vörösképű legény, lenszőke hajjal. Először ezt kérdezzük tőle: — Ismeri a magyar csapatot? — Csak annyit tudok róluk, hogy legyőzték az angolokat. Ez is elég... Duggan, a jobbszélsőjük szem­­mel láthatóan korelnöke a csapat­nak. Ezt mondja: — Sokkal jobban kell játsza­nunk, mint eddig, mert a sok baj­noki meccs után csak most ková­­csolódott össze csapatunk, most jö­vünk csak igazán jó formába. Csak a pálya ne legyen nehéz! Az Mc­­Court edző kijelentette, hogy a csapattal már több edzést nem tart, csak a pályát nézik még meg szombaton, hogy ahhoz mérten állapítsák meg a csapat taktikáját. A csapatot az edzőn kívül még négy hivatalos kísérő vezette Budapestre. Mikor tippet kérünk, kijelentik, hogy nem ismerik annyira a magyar csapatot, hogy_ tippelést merjenek megkockáztatni Aztán szállására hajtatott az ír csapat.• A­ vonat percnyi pontossággal fut be a Keleti-pályaudvarra. A fo­gadók hosszas keresgélés után a szerelvény végén találják meg a vendégeket, akik jókedvűen, látha­tóan frissen ugrálnak le a lépcsők­ről. Fodor dr., mint régi ismerősö­ket, üdvözli­­őket,­ azután bemutatja a többi magyarnak az ír csapatot. Fényképészek magnéziuma villog, fogadóbeszéd nem hangzik el és az egész társaság autókba száll. Kint vigasztalanul e­sik... Pénteki barátságos mérkőzés: SOROKSÁR—ETC FC KOMB.— CSEPEL FC 3:3 (2:2) Soroksár—ETC Komb.: Bereczky I. — Vadász, Odry — Major, Sze­nes, Jávor — Bihámy, Horváth, Sze­­behelyi, Varga, Magyar. Csepel FC: Gere — Bemkó, Takács — Németh, Keresztes, Kupi — Szabó, Fehér, Sőtér, Mézes, Frigyes. A két csapat erősiramú, izgalmas mérkőzést vívott egymással. Szebe­­helyi (11-esből) és Varga góljával már 2:0-ra vezet a kombinált, Szabó és Keresztes góljával egyenlít a Csepel FC. A második félidőben­ Bi­­hámy elfut, a csepeli védők lest rek­lamálnak és Bihámy akadálytalanul a hálóba futhat a labdával 3:2. Az utolsó percben Sőtér I1-essel egyen­lítő­ként a közönség kíváncsi a Budafok­ra, amely még sohasem volt Debre­cenben. Asakürti bírót is szvesen várják, ő sem vezetett még Bocskai­­meccset. Szombaton este Asakürti Pál előadást tart a szabályokról a bírák és a nagyközönség számára. VÁLTOZÁSOK A BÍRÓKÜLDÉS­BEN Profiliga: Csepel—Szürketaxi: Sólymos. Vidék: KAC—KRVSE, Kecskemét: Stern S. Amatőr I. o.: UTE—BVSC: Hertzka, III. o.; Fer. Kaszinó—X. ker. FC: Fenyő III.;. FSE—SzLTC: Orosz J.; Compactor— Zsolnay: Orosz II. Béla; IV. o.: PSC—T. Előre: akllós; KAOE—M. Textil: Bartók; BSzKRT II.—Kerá­mia: Dobó; V. o.: ETC—P. Rákóczi; Dobronai; Kelenvölgy —BSC: Popper Gy.; BOSC—WSC: Szőllösi; W. Vasutas—Hungária: Csaba; Elő­készítő o.: BESC—BTK: Kertész J.; MTK—Typográfia: Erős A.; Ifjúsági bajnokság: FSE—SzATC: Kelemen; ÚTE—Féltén: Geiger; BRSC—BTK: Berend; MAFC—LTE: Kovács Ernő; CsTK—SzAC: Wagner Gy.; BMTE— MÁVAG: Szigeti L. 1 ROMÁNIAI FUTBALLERED­­MÉNYEK: A Nemzeti Bajnokságért: A. ligában: Bukarest: Ripensia—CFR 4:1 (1:1). Bíró: Xifondto. A Ripensia győzelme után 3 ponttal vezet a baj­nokságban. Góllövő: Dobai, Bindea, Koláth, Becse, illetve Barta. Juventus—AMTE 1:0 (1:0). Bíró: Klein. Az aradiak voltak többet tá­madásban, de csatáraik puhasága miatt nem tudtak eredményesek lenni. Góllövő: Palmer. A kerületi bajnokságért: Timisoara-Temesvár: Electrica— Progresul 2:0 (1:0). DIVÍZIÓS MÉRKŐZÉS KASSA­­KOSICÉN: CsSK Kassa—Beregszászi FTC 4:1 (4:0). Bíró: Árva, 500 néző. Góllövő: I. félidő 7. p. Oláh, 11. p. Herdiczky (11-esből), 17. p. Herdiczky, 33. p. Oláh, II. félidő 27. p. Vécsed. VÁGÓ SÉRÜLÉSE JAVUL, feltétlenül számítanak játékára Deb­recenben a Budafok ellen. Ha Vágó játszhatok, akkor nem változik a Bocskai összeállítása, marad a Sze­ged ellen szerepelt együttes. Pihenés­sel, sétával tölti a csapat az időt va­sárnapig, ezen a héten elmaradt a csütörtöki és pénteki edzés. Egyéb­ VEGYES HÍREK ■úszás AZ ÚSZÓPORTYÁRA ABAY­­NEMES DR. MEGY EL (ha szabadságot kap) Kiss Zoltán BEAC helyett. A válogatóversenyt ugyan Kiss Zoltán nyerte, de Abay­ Nemes dr. PEAC, volt 200-as baj­nok, azóta kétszer is jobb időt ért el, mint Kiss Zoltán. ASZTALI­TENIS* A VÁC ORSZÁGOS VERSENYÉ­­NEK női egyes döntőjébe Homoki (Pamut)­ és Wilhelmusz FTC került. A ve­gyespáros döntőjébe a Grü­nwald, Amiga VÁC és a Simon, Benkő (Pa­mut) pár került. A rendezőség egyéb­ként ezúton figyelmezteti a résztve­vőknek azt a részét, akiknek mérkő­zései a DSC-be vannak kírva, hogy nem ott, hanem a VÁC Wesselényi­­utca 44. sz. alatti helyiségeiben je­lentkezzenek játékra. Az összes dön­tők vasárnap este fél 7 órakor az Abonyi­ utcai gimnáziumban kerülnek lebonyolításra.

Next