Sürgöny, 1861. május (1. évfolyam, 100-123. szám)

1861-05-05 / 104. szám

de ez itt nem az egyes tartományok közgyűlése, hanem az egész birodalom képviselete, s nem tartom hasznosnak, hogy az egy­üttesség ezen ér­zete rontassék meg az­által, hogy mindig s min­denben a tartományokról emlékezzünk. Frazak úr azt kivánja, hogy az egyes osztályok a ház képét tükrözzék vissza; én e képet nem is tartom oly örvendetesnek, hogy 9-szer vagy 13 szor még vissza is tükröztessük (nevetség a karzaton, mert fájdalom, a házat nem látom felosztva pár­tokra, mint ez egy parliamentben szokás, hanem feloszlik nemzetiségekre s egy tartomány kép­viselői kétfelé is szakadnak, épen a nemzetiségi elvnél fogva.“ Dr.­­Vieauer, egy német foederalista, pic­iny, öreg, de okos és ékesen szóló ember, kinek ko­pasz fejét egy kis fekete bársony sipka fedi — erélyesen válaszol ezen felfogásra. „Én nem tu­dok különbséget a birodalom és a tartományok közt, s nem tudom, mikor állanak annak, mikor emezek érdekei az előtérben, az első vagy a má­sodik rendben. Én a birodalom és az egyes tar­tományok közt nem ismerek hézagot, s mind a kettő egy előttem és megvetem a tant, mely a birodalom és egyes részeinek érdekei közt kü­lönbséget akar tenni. (Bravo a nemzetiek ré­széről.) Egy centralista szónok a Separatismus je­leit akarta Prazak indítványában találni, a­mi hangos rosszalást idéz elő a nemzetiek so­raiban. Rieger (a cseh) és egy másik szónok ezen vád ellen erélyesen protestálnak. A vita e percztől fogva heves kezd lenni, úgy hogy az elnök alig bírja a rendet fentartani. Rieger hosz­­szabb szónoklatát ezzel végzi: „Mi, a nemzetiek, akarjuk a birodalom egységét, de valódi egysé­gét, s nem megrontását. Gróf Clam-Martinisz engesztelőleg szól, de roszul, szónoklatánál fogva nem igen tarthat igényt párt­főnökségre. Leghevesebben és legszebben szól dr. Kliu­­di, kinek a cseh országgyűlésben tett érdekes megjegyzéseit a magyarokat illetőleg a minap közöltük. Alakja férfias és megnyerő, hangja szép, beszéde folyékony. A cseh pártnak ezen előkelő tagjára a német követek nagyon ha­­ragusznak ; azt vetik szemére, hogy 8 évvel ezelőtt egy szót sem tudott csehül, — most pedig „dühös cseh." Szónok az október 20-diki manifestumot és diplomát és a császári trónbe­szédet idézi, annak bebizonyítására, hogy Ő Fel­sége súlyt fektet a tartományok sajátságaira, s ősi jogaira. A centralistáknak haragosan veti szemükre, hogy, a­mint látszik, nem igen akar­ják a császár felfogását irányadónak tekinteni, mire a centralisták felzugolódnak s hallatszik a kiáltás : „Rendre!“ Rendre! Az elnöklő alelnök H­a­s­n­e­r úr azonban nem mutat nagy kedvet, hogy e felkiáltásokat csendesítse. Dr. Klaudi, folytatva beszédét, inti a házat, hogy hagyjon fel azon törekvésekkel, melyek a nemzetiségek jogait tiporják. „Emlékezzenek meg, úgymond, azokról, kik még nincsenek jelen, s kiknek meg­jelenését mindnyájan kívánjuk ; kövessen a gyü­lekezet oly irányt, hogy azok előtt, kik még ed­dig távol vannak, ezen ház vendégszeretőnek tűnjék fel, melyben minden nemzet honosan érzi magát; tanulják végtére megbecsülni és tisztelni a nemzetek érzelmeit és ősi jogaikat, ha azt kí­vánjuk, hogy a magyarok lemondjanak oly jogok­ról, melyekre méltán büszkék." A szónok hangos tetszés közben végző be­szédét s a tárgy szavazásra kerülvén, Prazak in­dítványa 85 szavazattal 65 ellenében fogadtatik el. A centralisták soraiban"nagy levertség mutat­­kozik, mert ezen többség annál inkább meglepé őket, minthogy a gácshoni követek még nincsenek is jelen. Feltűnő volt, hogy a centralista felfogás ellen nem csak Schmerling és Pratovedera mi­­nister urak, hanem még Lasser minister úr is szavazott. Kevésbé szerencsések voltak a nemzetiek egy másik vitában, mely azon kérdés felett folyt, váljon azon bizottmány, mely az Ő Felségéhez irányzandó feliratot szerkeszsze, azonnal válasz­­tassék-e meg, vagy a gácshoni követek elérke­­zése volna-e bevárandó. A csehek a bevárás mel­lett szavaztak, de a centralisták részéről azon in­dok érvényesíttetett, hogy a gácshoniaknak még lesz elég alkalmuk, véleményeiket a felirat tár­gyában nyilvánítani, minthogy néhány nap fog bele kerülni, míg a szerkesztés bevégeztetik és az okmány a ház által tárgyalásba vétetik.­­ A vitában különösen érdekes az volt, hogy egy pap­ követ, Dobrzanski, a­­­ácshoniakat azon nyilatkozattal mentegeté, hogy a keleti szertartás szerint Gácshonban most ülik meg a husvét ünnepét, a­mire Litwinowicz püspök azt válaszolta, hogy szónok tévedésben van, mert Gácshonban most senki sem ünnepli a husvétot s a gácsh­oni követek elmaradásának más oka van. Az előbbeni szónok ezen helyreigazításra nem felelt és a püspök ur nem tartotta jónak, a ház­zal az említett valódi okot tudatni. Egy cseh szó­nok továbbá azzal mentegeti a gácshoniakat, hogy későn gyűlt össze az országgyűlések s hogy rész utaik vannak; — de mindez nem fogott a gyű­lésen, sőt midőn Dobrzanskiur újra akart szólam mi a ház-rendszabályok értelmében csak a gyü­lekezet engedelmével történhetik — a ház ezen engedélyt megtagadta tőle. El is határoztatok a szerkesztőségi bizottmánynak azonnali megvá­lasztatása és ez mégis történt. Az eredmény még nincs tudva, miután a scrutinium a ház elnöksé­gére bízatott. A követek közt ma azon hit terjedt el, hogy­­K. Vay leköszönt, és pedig mivel a tegnap em­lítettem interpellate következtében újabb nehéz­ségek támadtak. Biztos tudomás szerint e hir tö­kéletesen alaptalan, és annál valószínűtlenebb, minthogy az interpellate a minister tanácsban még nem is tárgyaltatott. Lapszemle. A foederalisták programmja : A­ „Co­­ild West“ a foederalista elvű birodalmi tanácsosok közt megállapított, ennélfogva nagy érdekű programmot közöl, mely állítólag B­­­e­ge­r cseh követ­től származik s melynek lényeges pontjait sietünk el vágóinkká­ megismertetni: Angliában, és Sveitzban, vagy a hol önuralkodás van, van szabadság is; a centralisatió azonban a sza­badságot sehol sem engedi gyarapodni és azt épen oly kevésbé tette Franc­iaországban a köztársaság alatt, mint a császárság vagy alkotmányos királyság alatt. Ausztriában különösen népeinek faja, nyelve, történelme, jognézete, műveltségi foka és foglalkozá­sának különféleségét illetőleg a centralisatió egy min­den természetszerű életet megölő szörnyeteg, minden önlényeg tagadása, egy lehetetlenség. Sokan ezt már 1848. elismerték és nyíltan kimondák ; tanácsok sze­rencsétlenségre meg nem hallgattatott, és igy ezen rend­szernek rajtánk kellett a legátkosabb módon megmu­tatnia anyagi meddőségét, és tíz év alatt az egykor oly hatalmas és gazdag Ausztriát, mint ezt már az első erősbített birodalmi tanács is elég élesen kimutatta, pénzügyi és politikai romlás felé vezette, minden sza­badságainktól megfosztott, adóerőnket, hitelünket ki­mentő, vagyoni és szerzési viszonyainkat a legkíno­sabb bizonytalanságba taszító és az államra oly adós­ság­­halmazt tolt, mely egész adóerőnket tökéletesen igénybe veszi, és még unokáinkat is sokáig fogja nyomni. Mi egységes és erős Austriát akarunk, de mi az egységet nem franczia egyenruhában és az erőt nem erőszakban látjuk. Austria egysége nem egyes országok és népek szabadalmazásával éretik el, hanem azok mindnyájának egyenjogoss­ágával, s az ő összevágó és kés­z, mert egyenlő érdekeken alapuló összemű­ködések által. De Austria erőssége nem minden őstermészetszerű elemeknek egy költséges kor­­mánygép és nyomasztó katonai hatalom általi com­­pressiojában keresendő, hanem jogos kívonatai és szükségeinek kielégítésében. Minden nemzetiségek ter­mészetes jogainak föntartásában, valamint a különböző országok történelmi jogainak és államjogi visszonyai­­nak biztosításában, legszentebb emlékeik és öröklött jognézeteik tiszteltetésében, az állampolgárnak legle­­hetőbb önmeghatározásában, minden létező tényezők természetszerű kifejlődésében, azok szabadválasztéka tevékenységében, mely úgy a szellemi sz­int anyagi productión mindig leggazdagabban termékenyít, lát­juk mi Austria erősségét és fölemelkedését. Az ön­­kormányzatnak alkotmány­szerű biztosítása a községben,ország- vagy kerületben erre a legbiztosabb és egyedüli út, melyre Felséges uralkodónk is mutatott trónbeszédében. Ez egyedül biztosítja nekünk a sza­badságot és nem költséges kormányzatot, ez — az autonómia — egyedül biztosítja az állampolgárt a ter­hes, igen sok költséggel járó kormányzás, a bureankra­­tikus önkény és túlnyomósságtól. Az 1860. October 20. császári diploma a közpon­tosítás e rendszerét nyílt és legális módon elvető és az uj államépület alapvonalait a történelmi alapok f­gyelembevétele mellett kijelölé. E diploma Ő Felsége által a monarchia visszavonhatatlan alaptörvényéül állíttatott fel. Az 1861. február 26. legmagasb pátens csak, a mint kimondatott, a diploma „kivitelének mód­ját és rendét“ czélozza. Hogy pedig ezen föladatát nem oldá meg szerencsésen, sőt hogy némely pontok­ban lényegesen eltért, félre nem ismerhető. Különö­sen a birodalmi és országhatalmak közt a diplomában kijelölt határokat lényegesen elmozdító helyükből, valamint a különböző királyságok és országoknak ál­tala elismert történelmi jogait figyelembe nem vette, végre Ő Felsége intenzióit félreismerte, midőn az ere­detileg statuált birodalmi tanács helyébe, mely a füg­getlenekül nyilvánított országok közös esz­közlege lett volna, egy komplicált törvényhozó központi testületet állított föl. Mindaz többfelől bizalmatlanságot keltett, és tőlünk nevezetesen Magyarországot elidegeníté. Austria üdve parancsolólag követeli tehát, hogy a pátens azon pontjaiban reformáltassék, melyekben a diploma elveitől, kimondott alapjától lényegesen el­tért. A diploma a központi hatalomnak elegendő szé­les és biztos alapot nyújt, midőn a hadügyet, a biro­dalmi pénzügyet, a külügyet és kereskedelmet rábízza, és oly dolgokban is, melyek egyenesen az országgyű­lésekre tartoznak, egyes esetekben közösséget tart fönn számára. Azon országgyűléseken, melyeknek a diploma a többire nézve biztosítá a törvényhozás jo­gát, az egyes országok különös viszonyai szerint, és azok történelmi kifejlődésére tekintettel, a­ főrendi és képviselő­házban képviselt tényezőkre illő tekintet for­­díttathatik. Egyenlő pénz-, folyadék- és súlymérték, egyenlő kereskedelmi és váltótörvények, egyenlő kereskedelmi és vámtörvényhozásnak kell a productio érdekeit egyenlően védeni az egész birodalomban. Készségesen elismerjük az egyenlő codificatio előnyeit, és meg va­gyunk felőle győződve, mikép azokat minden kény­szer használata nélkül minden népek mindinkább meg­­ismerendik, minél inkább fogja a haladó művelődés a társadalmi viszonyokat és jognézeteket egyengetni; de a kényszerített egyformaság, hol az különös viszonyok­ba ütközik, veszedelmes volna. Csak ily elvek mellett lehető a magyar és dél­szláv országokkali egyesülés. Egy ily a történelem, a diploma és a félreismerhetlen saját szükségen alapult államjogi viszonyt fogadhat el a legális Magyar, Hor­vátország és Erdély. De ennek elfogadása nélkül Aus­tria egysége és hatalma üres szó, agyrém. Az egység kétfelé osztva önmagában ellenmon­dás és benne a legkomolyabb veszélyt látjuk a dynas­­tia, a monarchia és szabadságra nézve; mi ebben kez­detét látjuk az elkerülhetlen szétbomlásnak, két test­­nek egymás elleni féltékenységét, milyet a dolgok ha­­rdézett elő; viszályt, barczot, kard általi megál­­litá«A*a Maradság és jog helyébe a hatalomnak fölál­­á­ndok Avatkozását, a polgárháború tank kiST *v­ődést, és végleges föloszlást lá­tunk. Ettől mentsen meg Isten, egy bölcs kormány és a népek mérséklete. Mi akarunk egy Austriát, mely­ugyan — Körösbánya, april 28. Nem titok előttem, hogy irányunkban t. i. oláhok vagy már most románok iránt országszerte sok ellenszenv uralkodik, a bármi szilárd alapon nyugodjék is bennünk a bizalom magas magyar kormányunk és bölcs törvényhozásunk jóakarata iránt, mégis nem tudom, várjon most is nem hibáztatnak e bennünket épen ott, hol a számunkra magyar testvéreink által kimutatott nyomasztó hely­zetnek, a gyakorlott bánásmódnak kell tulajdonítani a hibát, mely nem velünk született, de az adott viszo­nyoknak szülöttje. Azt hirlelik, hogy Zaránd megye magyar birtoko­sai a megyéből távoznak, mert a románok üldözésétől tartanak. Önkénytelenü­l felsóhajtunk s kérdezzük , honnan ez a hir ? Mert Zaránd megye főispánja Pipos János úr­­árcius 28-án román nyelven nyitotta meg a közgyűlést, és csak azután mondotta el magyar meg­nyitóbeszédét, mert a közgyűlés jeg­­zőköny­ve magyar s román nyelven vitetett és mind a kettő hitelesnek, de a román nyelv hivatalosnak mondatott, mert e me­gyében — hol 58.000 román és 800 magyar lakik —a 225 tagból álló megyei bizottmányba csak 50 magyar birtokos választaték, mert a románok az 1848-i törvénye­­ket az Ő Felsége által elrendelt országgyűlési átvizsgá­lás előtt érvényeseknek el nem ismerik, és a főispánnak adott legfőbb utasítás értelmében rendezték el a megyét, mert akorbány, Zaránd megyében nem birtokos román egyének, kik cs. kir. hivatalt viseltek, a megyei tiszti karba megválasztattak. Mi jelen voltunk a mártius 28-án tartott közgyű­lésen, s nem tagadhatjuk, hogy tízszer annyi román jelent meg azon mint magyar, de 70 szer több román is lakik a megyében, és hogy a főispán sok román pa­pot külön meghívó levél mellett szólított fel a megje­lenésre, miben mindenesetre hibázott, de a pap csak törvényes jogával élt, midőn megjelent. Nem tagad­hatjuk, hogy azon 800 magyar lakos közt aránylag több az értelmiség, mint az 58.000 román lakos közt és így 50-nél több értelmes magyar tagot lehetett volna választani a megyei bizottmányba; nem tagadhatjuk, hogy a­hol két nyelv használtaik a jegyzőkönyv vite­lében, csak egy birbat elhatározó hitelességgel és az más nem lehet, mint a magyar szerkezet; nem tagad­hatjuk, hogy a magyar királyi udvari kanczellária ál­tal kiadott rendelet szerint a főispán csak akkor tart­hatott volna tisztválasztási gyűlést, midőn a részeknek a Magyarországhozi tettleges visszakapcsolása végett kiküldött királyi biztosság, egyetértőleg a megyei bi­zottmánynyal és a főispánnal, a tisztviselők száma és fizetésük iránt határozott volna, — de azt merőben ta­gadjuk, hogy a románok nyers erővel rátukmálták volna a magyarokra a közgyűlés végzéseit, vagy ki nem hallgatták volna a magyar szónokokat, sőt legna­gyobb részvéttel hallgatták ki mind a két rész szóno­kait. Ribiczey Ferencz és gróf Toldalaghi Vidtor urak által ajánlott magyar tagok egyről egyre a bizott­mányba felvétettek, a magyar nyelven mondott esküt Ribiczey úr olvasta fel a főispánnak, ki csak ezután tette le ugyanezen esküt román nyelven; a nyelv kér­désben a vita heves, de méltányos volt, és a főispán egyedül a nagy többség véleménye szerint mondotta ki a határozatot, midőn a román nyelvet hivatalosnak nyilvánította, vagy midőn a magyarok által felhozott 1848 iki törvények ellenében Frann, Moga, Hodosin és más románok indítványára az oct. 20-án kelt diplo­mát elfogadottnak jelentette. Mi nem tartozunk azok közé, kik a megyéket csalhatatlanoknak hisszük, de a főispánt nem kárhoztat­hatjuk, ha a világos többség véleménye szerint mondja ki a végzést, mely, az igaz, a zarándi magyaroknak nem tetszett, de a szabadon tanácskozó megyei lakosság többségének akarata, mely érdemére nézve hibás lehet, de alkotmányos formák közt nyilatkozott. A románok nem gorombáskodtak,nem fenyegettek, de tanácskoztak; egy szóval, egy tettel sem bántották meg az ellenvé­leményen levőket, és a közgyűlés eloszlatása óta a közcsend egy pillanatnyira sem háborgattatott; mitől tartanak tehát magyar testvéreink? Nem tűrhetik, hogy kisebbségben maradtak ? Hiszen a magyar kir. udvari kanczelláriához folyamodtak, s ez a királyi biz­tosságnak megparancsolta, hogy a panaszos ügy mi­benléte felől jelentését terjessze fel és addig is a ma­gyarok jogos igényeinek biztosítása iránt intézkedjék. A királyi biztosság a megválasztott megyei bizottmány és tisztviselők hivatalos eljárását felfüggesztvén, az egész megyei szervezés addigra halasztatott el, mig leg­felsőbb helyről e tárgybani hivatalos jelentésére vá­lasz nem érkezendik. Mi nem taglaljuk a kir. biztosság eljárását s nyu­­godtan várjuk a legfelsőbb rendeletet. Példánkat azon­ban nem követik magyar testvéreink, kik a románokat gyanúsítják, mintha a kir. biztosság ezen eljárása miatt őket üldözni és bántani akarnák,holott ez alaptalan bor­zasztó vádra alkalmat egy árva szóval sem adtunk, sőt fájdalommal látnék, ha némelyek elég gondatla­nul, semmi alapon nem nyugvó mendemondákkal má­sokat ámitván, a románok s magyarok közti egyetér­tést, mely az 1848-ks törvényeknek folytonos feszege­­tése miatt már is felbomlott, lehetlenné tennék. Ha tekintetet vetünk hazánkban a sok különféle törzsű népre, mint üldözte vagy üldözi, gyűlölte vagy gyűlöli egyik a másikat, és ha a józan ész vezérlő fé­nyénél az okot kívánjuk kipuhatolni, tapasztalandjuk, hogy e sok bates­s üldözések előidézése véres drámá­jában az erő­­s balítéletek, de az uralkodási vágy is játszottak főszerepet, míg más egyéb szenvedély­ű indulatoknak is nem a legközönségesebb szerep jutott. Nem c­élunk az erő­­s balítéleteknek azon tömegét hosszasan fejtegetni, mely a román népre nehezedik ; de azt merjük állítani, hogy valahányszor a románok­ról bármely folyóirat, vagy hírlapban értekezés vagy más csekély közlemény jelent meg, többnyire restsé­gükről, babonaságukról, mély tudatlanságukról rovat­tak meg. Már, ha mindazok, kik a románokról valamit közleni méltónak tartottak, tiszta lelkiismeretből ki­indulva, hibáit e nemzetnek azért tárták ki s a be­hegedt sebeket azért fakasztották volna fel, hogy e népet elnyomatása következtében eredt évezre­des álmából felriasztván, nagyobb szorgalomra s ne­velésre serkentsék, s ha a népnevelést maguk is tehet­ségükhöz képest előmozdítani vagyis inkább előidézni szorgoskodtak volna, akkor az ilyen tudósítók vagy szónokok csak lehető legnagyobb bálára számíthatná­nak. De fájdalom s midőn a románok nyers tömegéről szólanak, mintegy gúnytárgyul hozzák fel e nép bal szokásait s hiányait, sőt némelyek elég gondatlanok ama jeles tulajdonságokat is, melyeket bennök kivált ott, hol egy kissé jobb helyzettel birnak, mindinkább tapasztalhatni, megtagadva, a románokat az alkotmá­nyos jogok gyakorlatára teljes alkalmatlanoknak kiki­áltani. Igaz, hogy a magyar haza törvényeiben a románt szintúgy mint a magyart gyermekének tekinti, hogy ő a törvény s haza javalmaiban a magyarral egyként osz­­tozhatik —­ de tettleg nem osztozik; míg a megyei bi­zottmányba azért, mert nyers tömegnek tartatik, kép­viselőit tetszése szerint meg nem választhatja. Vala­hol azt olvastam, hogy korunk nagysága az, hogy em­berszerető. — Mi románok nem tapasztaljuk. Ves­sünk habár csak egy futó pillanatot is a magyar s er­délyi román papság mostani sorsára. A fogarasi me­gyében van 1350 parochia, fizetéssel ellátva csak 40, a munkácsiban 80, fizetve csak 18, a nagyváradiban 170, rendszeres fizetésű 60. Tehát a három egyesült hitü püspöki megyében 118 helységben kap a pap fize­tést, míg 1496 faluban nem. De e fizetés sem legna­gyobb, 300 forint s az egész görög nem egyesü­lt pap­ság, (mely annyi jótékonyságot sem élvez) miből él? Dolgozik uraim ! mint az utolsó zsellér, reggel jókor megfogja az ekeszarvat s csak késő estre fáradtan, lankaib­an tér haza övéihez , alig tudván Istenének a vasárnapot is sok dolgai miatt illőn szentelni, s ha arczának ily sanyarú verítékével keresi a szegény ro­mán pap kenyerét, ki fog azután csodálkozni azon, hogy a nép fölvilágosítását nem eszközölhették úgy mint kellene, hanem ezen falusi papokat is magyar testvéreink az értelmiséghez nem akarják számítani. Zarándban nyers tömegnek nevezték el, azon vá­lasztók ellenben értelmesek legyenek, kik a magyar kö­vetek választásánál éltek s verekedtek! Hát igy akar­­­ják a románokat maguknak megnyerni jelen válságos időnkben? Szomorú dolog, hogy egy néposztály, mely Erdély népességének %-át teszi, ott álljon a státus­­szervezetben a képzelhető legnagyobb passivitásban. Öncselekvőség, önakarat, s szabad létezés jelét sem adva, ott álljon, a­nélkül hogy saját dolgaiban saját megyéjében a köztanácskozásokban túlnyomó befo­lyással bírjon. Bízunk a magyar kormányban, hogy nem leend süket a feléje szállongó jogos kívánata­­inkra, bízunk a törvényhozásban, hogy elhalaszthatlan szent ügyünket főteendői közé sorozván, a magyar s román név válaszfal lenni megszű­nik ; reméljük, hogy a magyar megyék nem fognak román megyében vala­mely eljárást törvénytelennek mondani csak azért, mert a románok többsége határozta el. — Küküllőmegye, ápr. 26. F. hó 24. és 25-én tartott választmányi gyűlésünk határozatai közül a fontosabbak : politikai hitvallásunk pontjai; feliratok a Felséghez és a pesti országgyűléshez. Jegyzőköny­veink, a megyénk kebelében levő háromféle nemzeti­ség iránti tekintetből, magyar, román és szász nyelven fognak vitetni; a tiszti kar egymás közti levelezése magyar nyelven fog folyni; bármely nyelven elő- vagy beadott panaszra ugyanazon nyelven fog válasz adatot Tisztviselőink működése teljesen a Királyhágón túli­hoz hasonló leend, kivéve az elnevezéseket. A ré­gibb törvények közül csak azok fognak szem előtt tar­tatni, a­melyek a kor szellemével öszhangzásban van­nak ; a­hol — ez pedig sok helyütt van — nem alkal­mazhatók, ott mindenben, míg a törvényhozás codifi­­cálhatna, hogy magánjogi ügyeink ne szenvedjenek — az országbírói értekezlet határozatai szerint fog­nak ítélni az illetők. Ezen határozatra vonatkozó jegy­zőkönyvi kivonat a testvérmegyékkel közöltetni rendel­tetett. Rendes választmányi gyűlések határideje min­den hó első hétfője. Ápr. 27 én szűnik meg az absolut rendszer , 29-én kezdi meg munkálatát a hivatali ok­mányok átvételére kirendelt bizottság. Négy nap tartott gyűlésünk a legszebb rendben folyt le; azon kis értetlenség, melyet egy két román testvér a constitutiót illetőleg tanúsított, nem a szán­dék vagy akarat roszaságának, hanem az e téreni já­ratlanságnak tulajdonítható. Hogy mielőbb okuljanak, tanuljanak, csak tőlük függ, mert mind az állandó választmány, mind a tiszti kar megalakításánál a csak valamennyire intelligensekre is nagy tekintet fordítta­­tott. Volt alkotmányos tisztviselőink a legnagyobb készséggel mondottak le más testvéreink részére. A recriminatio borzasztó fegyvere félre van dobva; azok közül, kik a közelebbi tizenkét év alatt is szolgáltak, többen tisztviselők lettek; ha derék emberek lesznek, megállhatnak, — ha nem, maguk magukat fogják recriminálni. Minden dolgainkban a feledés, szere­tet és testvéri egyetértés szelleme vezérlett. Éljen a haza! - Alsó-Fehérmegye, N.-Enyed, ápr. 28. 25-én reggeli 9 órakor a megyeház teremében, mely fulladá­sig zsúfolva volt, főispán­i méltósága megnyitotta a gyűlést, kijelentvén, miként ezt csakis magánértekez­letnek kívánja tekinteni, s ismételt éljenzések után megköszönve, hogy ily szép számmali megjele­nés vi­szonozta meghívását, fölkéri, hogy a megye alkotmá­nyos újra­szervezése módjáról nyilvánítsák véleményei­ket. Legelső b. Kemény István emelt szót, oda nyilat­kozván, miszerint ott kell folytatnunk, hol elhagyók az alkotmányos életet, s hivatkozva az 1848-diki tör­vényekre, nem tehetünk egyebet, mint az 1848 ban megválasztott bizottmányt, miután annak soraiból sy­­nek országai és népei mind egyenjogosultak, mind egyenlő viszonyban illanak­ a központi hatalommal, és mind igazságosan vannak képviselve. Austria ezentúl ne legyen sem specificus német, sem specificus magyar vagy szláv , hanem valódi a­u­s­t­r­i­a­i állam, egyenlő jogalapon egyesült népek állama. Ezen egyenjogosultág teljes kinyomatát ta­lálja föl az összes államéletben, kormányban, képvise­let és administratióban. Az „Ost and West" írja: A Bécsben levő mino­ritása a dalmát országgyűlésnek, miként előreláttak, ügyében nem jutott egyenes eredményhez; mind a mel­lett azonban indirekt egy politikai titkot derít f­­öl, mi ránk nézve a legnagyobb fontosságú. Irányi­ adó helyen Dalmátiának Horvátországgal­ uniójára nézve Horvátországnak a birodalmi tanácsbani képviselete tűzetett ki föltételül. Ha a borvitek e tervet elfogadják, úgy a dalmát országgyűlés a majorítási végzés ellen is küldhet a horvát országgyűlésre követe­ket az unió fölötti tanácskozás végett; vonako­dás esetében az föloszlattatik és újabb hivat­nék össze. És ha a horvátok nem választanak kö­veteket a birodalmi tanácsba, úgy Dalmátiának Hor­­vátországgali uniójáról sem lehet szó többé. (Itt ná­lunk ellenben Horvátországnak a birodalmi tanács számára megnyerése végett más engedményt emleget­nek , s ez a horvátoktól különben is sürgetve kívánt képviseltetése a határőrvidéknek a zágrábi ország­gyűlésen, me­rre nézve az országgyűlési kérvény elő­terjesztése a bánnak csakugyan meg is lön engedve. A határőrvidék képviseltetéséhez azon remény van csatolva, hogy a határőrvidék kereteinek közrejárul­­tával sikerülésül a horvát országgy­űlésen a birodalmi tanácsba leendő keretküldés mellett többséget ala­kítani.)

Next