Sürgöny, 1861. május (1. évfolyam, 100-123. szám)
1861-05-05 / 104. szám
de ez itt nem az egyes tartományok közgyűlése, hanem az egész birodalom képviselete, s nem tartom hasznosnak, hogy az együttesség ezen érzete rontassék meg azáltal, hogy mindig s mindenben a tartományokról emlékezzünk. Frazak úr azt kivánja, hogy az egyes osztályok a ház képét tükrözzék vissza; én e képet nem is tartom oly örvendetesnek, hogy 9-szer vagy 13 szor még vissza is tükröztessük (nevetség a karzaton, mert fájdalom, a házat nem látom felosztva pártokra, mint ez egy parliamentben szokás, hanem feloszlik nemzetiségekre s egy tartomány képviselői kétfelé is szakadnak, épen a nemzetiségi elvnél fogva.“ Dr.Vieauer, egy német foederalista, piciny, öreg, de okos és ékesen szóló ember, kinek kopasz fejét egy kis fekete bársony sipka fedi — erélyesen válaszol ezen felfogásra. „Én nem tudok különbséget a birodalom és a tartományok közt, s nem tudom, mikor állanak annak, mikor emezek érdekei az előtérben, az első vagy a második rendben. Én a birodalom és az egyes tartományok közt nem ismerek hézagot, s mind a kettő egy előttem és megvetem a tant, mely a birodalom és egyes részeinek érdekei közt különbséget akar tenni. (Bravo a nemzetiek részéről.) Egy centralista szónok a Separatismus jeleit akarta Prazak indítványában találni, ami hangos rosszalást idéz elő a nemzetiek soraiban. Rieger (a cseh) és egy másik szónok ezen vád ellen erélyesen protestálnak. A vita e percztől fogva heves kezd lenni, úgy hogy az elnök alig bírja a rendet fentartani. Rieger hoszszabb szónoklatát ezzel végzi: „Mi, a nemzetiek, akarjuk a birodalom egységét, de valódi egységét, s nem megrontását. Gróf Clam-Martinisz engesztelőleg szól, de roszul, szónoklatánál fogva nem igen tarthat igényt pártfőnökségre. Leghevesebben és legszebben szól dr. Kliudi, kinek a cseh országgyűlésben tett érdekes megjegyzéseit a magyarokat illetőleg a minap közöltük. Alakja férfias és megnyerő, hangja szép, beszéde folyékony. A cseh pártnak ezen előkelő tagjára a német követek nagyon haragusznak ; azt vetik szemére, hogy 8 évvel ezelőtt egy szót sem tudott csehül, — most pedig „dühös cseh." Szónok az október 20-diki manifestumot és diplomát és a császári trónbeszédet idézi, annak bebizonyítására, hogy Ő Felsége súlyt fektet a tartományok sajátságaira, s ősi jogaira. A centralistáknak haragosan veti szemükre, hogy, amint látszik, nem igen akarják a császár felfogását irányadónak tekinteni, mire a centralisták felzugolódnak s hallatszik a kiáltás : „Rendre!“ Rendre! Az elnöklő alelnök Hasner úr azonban nem mutat nagy kedvet, hogy e felkiáltásokat csendesítse. Dr. Klaudi, folytatva beszédét, inti a házat, hogy hagyjon fel azon törekvésekkel, melyek a nemzetiségek jogait tiporják. „Emlékezzenek meg, úgymond, azokról, kik még nincsenek jelen, s kiknek megjelenését mindnyájan kívánjuk ; kövessen a gyülekezet oly irányt, hogy azok előtt, kik még eddig távol vannak, ezen ház vendégszeretőnek tűnjék fel, melyben minden nemzet honosan érzi magát; tanulják végtére megbecsülni és tisztelni a nemzetek érzelmeit és ősi jogaikat, ha azt kívánjuk, hogy a magyarok lemondjanak oly jogokról, melyekre méltán büszkék." A szónok hangos tetszés közben végző beszédét s a tárgy szavazásra kerülvén, Prazak indítványa 85 szavazattal 65 ellenében fogadtatik el. A centralisták soraiban"nagy levertség mutatkozik, mert ezen többség annál inkább meglepé őket, minthogy a gácshoni követek még nincsenek is jelen. Feltűnő volt, hogy a centralista felfogás ellen nem csak Schmerling és Pratovedera minister urak, hanem még Lasser minister úr is szavazott. Kevésbé szerencsések voltak a nemzetiek egy másik vitában, mely azon kérdés felett folyt, váljon azon bizottmány, mely az Ő Felségéhez irányzandó feliratot szerkeszsze, azonnal választassék-e meg, vagy a gácshoni követek elérkezése volna-e bevárandó. A csehek a bevárás mellett szavaztak, de a centralisták részéről azon indok érvényesíttetett, hogy a gácshoniaknak még lesz elég alkalmuk, véleményeiket a felirat tárgyában nyilvánítani, minthogy néhány nap fog bele kerülni, míg a szerkesztés bevégeztetik és az okmány a ház által tárgyalásba vétetik. A vitában különösen érdekes az volt, hogy egy pap követ, Dobrzanski, aácshoniakat azon nyilatkozattal mentegeté, hogy a keleti szertartás szerint Gácshonban most ülik meg a husvét ünnepét, amire Litwinowicz püspök azt válaszolta, hogy szónok tévedésben van, mert Gácshonban most senki sem ünnepli a husvétot s a gácshoni követek elmaradásának más oka van. Az előbbeni szónok ezen helyreigazításra nem felelt és a püspök ur nem tartotta jónak, a házzal az említett valódi okot tudatni. Egy cseh szónok továbbá azzal mentegeti a gácshoniakat, hogy későn gyűlt össze az országgyűlések s hogy rész utaik vannak; — de mindez nem fogott a gyűlésen, sőt midőn Dobrzanskiur újra akart szólam mi a ház-rendszabályok értelmében csak a gyülekezet engedelmével történhetik — a ház ezen engedélyt megtagadta tőle. El is határoztatok a szerkesztőségi bizottmánynak azonnali megválasztatása és ez mégis történt. Az eredmény még nincs tudva, miután a scrutinium a ház elnökségére bízatott. A követek közt ma azon hit terjedt el, hogyK. Vay leköszönt, és pedig mivel a tegnap említettem interpellate következtében újabb nehézségek támadtak. Biztos tudomás szerint e hir tökéletesen alaptalan, és annál valószínűtlenebb, minthogy az interpellate a minister tanácsban még nem is tárgyaltatott. Lapszemle. A foederalisták programmja : A „Coild West“ a foederalista elvű birodalmi tanácsosok közt megállapított, ennélfogva nagy érdekű programmot közöl, mely állítólag Beger cseh követtől származik s melynek lényeges pontjait sietünk el vágóinkká megismertetni: Angliában, és Sveitzban, vagy a hol önuralkodás van, van szabadság is; a centralisatió azonban a szabadságot sehol sem engedi gyarapodni és azt épen oly kevésbé tette Franciaországban a köztársaság alatt, mint a császárság vagy alkotmányos királyság alatt. Ausztriában különösen népeinek faja, nyelve, történelme, jognézete, műveltségi foka és foglalkozásának különféleségét illetőleg a centralisatió egy minden természetszerű életet megölő szörnyeteg, minden önlényeg tagadása, egy lehetetlenség. Sokan ezt már 1848. elismerték és nyíltan kimondák ; tanácsok szerencsétlenségre meg nem hallgattatott, és igy ezen rendszernek rajtánk kellett a legátkosabb módon megmutatnia anyagi meddőségét, és tíz év alatt az egykor oly hatalmas és gazdag Ausztriát, mint ezt már az első erősbített birodalmi tanács is elég élesen kimutatta, pénzügyi és politikai romlás felé vezette, minden szabadságainktól megfosztott, adóerőnket, hitelünket kimentő, vagyoni és szerzési viszonyainkat a legkínosabb bizonytalanságba taszító és az államra oly adóssághalmazt tolt, mely egész adóerőnket tökéletesen igénybe veszi, és még unokáinkat is sokáig fogja nyomni. Mi egységes és erős Austriát akarunk, de mi az egységet nem franczia egyenruhában és az erőt nem erőszakban látjuk. Austria egysége nem egyes országok és népek szabadalmazásával éretik el, hanem azok mindnyájának egyenjogosságával, s az ő összevágó és kész, mert egyenlő érdekeken alapuló összeműködések által. De Austria erőssége nem minden őstermészetszerű elemeknek egy költséges kormánygép és nyomasztó katonai hatalom általi compressiojában keresendő, hanem jogos kívonatai és szükségeinek kielégítésében. Minden nemzetiségek természetes jogainak föntartásában, valamint a különböző országok történelmi jogainak és államjogi visszonyainak biztosításában, legszentebb emlékeik és öröklött jognézeteik tiszteltetésében, az állampolgárnak leglehetőbb önmeghatározásában, minden létező tényezők természetszerű kifejlődésében, azok szabadválasztéka tevékenységében, mely úgy a szellemi szint anyagi productión mindig leggazdagabban termékenyít, látjuk mi Austria erősségét és fölemelkedését. Az önkormányzatnak alkotmányszerű biztosítása a községben,ország- vagy kerületben erre a legbiztosabb és egyedüli út, melyre Felséges uralkodónk is mutatott trónbeszédében. Ez egyedül biztosítja nekünk a szabadságot és nem költséges kormányzatot, ez — az autonómia — egyedül biztosítja az állampolgárt a terhes, igen sok költséggel járó kormányzás, a bureankratikus önkény és túlnyomósságtól. Az 1860. October 20. császári diploma a központosítás e rendszerét nyílt és legális módon elvető és az uj államépület alapvonalait a történelmi alapok fgyelembevétele mellett kijelölé. E diploma Ő Felsége által a monarchia visszavonhatatlan alaptörvényéül állíttatott fel. Az 1861. február 26. legmagasb pátens csak, a mint kimondatott, a diploma „kivitelének módját és rendét“ czélozza. Hogy pedig ezen föladatát nem oldá meg szerencsésen, sőt hogy némely pontokban lényegesen eltért, félre nem ismerhető. Különösen a birodalmi és országhatalmak közt a diplomában kijelölt határokat lényegesen elmozdító helyükből, valamint a különböző királyságok és országoknak általa elismert történelmi jogait figyelembe nem vette, végre Ő Felsége intenzióit félreismerte, midőn az eredetileg statuált birodalmi tanács helyébe, mely a függetlenekül nyilvánított országok közös eszközlege lett volna, egy komplicált törvényhozó központi testületet állított föl. Mindaz többfelől bizalmatlanságot keltett, és tőlünk nevezetesen Magyarországot elidegeníté. Austria üdve parancsolólag követeli tehát, hogy a pátens azon pontjaiban reformáltassék, melyekben a diploma elveitől, kimondott alapjától lényegesen eltért. A diploma a központi hatalomnak elegendő széles és biztos alapot nyújt, midőn a hadügyet, a birodalmi pénzügyet, a külügyet és kereskedelmet rábízza, és oly dolgokban is, melyek egyenesen az országgyűlésekre tartoznak, egyes esetekben közösséget tart fönn számára. Azon országgyűléseken, melyeknek a diploma a többire nézve biztosítá a törvényhozás jogát, az egyes országok különös viszonyai szerint, és azok történelmi kifejlődésére tekintettel, a főrendi és képviselőházban képviselt tényezőkre illő tekintet fordíttathatik. Egyenlő pénz-, folyadék- és súlymérték, egyenlő kereskedelmi és váltótörvények, egyenlő kereskedelmi és vámtörvényhozásnak kell a productio érdekeit egyenlően védeni az egész birodalomban. Készségesen elismerjük az egyenlő codificatio előnyeit, és meg vagyunk felőle győződve, mikép azokat minden kényszer használata nélkül minden népek mindinkább megismerendik, minél inkább fogja a haladó művelődés a társadalmi viszonyokat és jognézeteket egyengetni; de a kényszerített egyformaság, hol az különös viszonyokba ütközik, veszedelmes volna. Csak ily elvek mellett lehető a magyar és délszláv országokkali egyesülés. Egy ily a történelem, a diploma és a félreismerhetlen saját szükségen alapult államjogi viszonyt fogadhat el a legális Magyar, Horvátország és Erdély. De ennek elfogadása nélkül Austria egysége és hatalma üres szó, agyrém. Az egység kétfelé osztva önmagában ellenmondás és benne a legkomolyabb veszélyt látjuk a dynastia, a monarchia és szabadságra nézve; mi ebben kezdetét látjuk az elkerülhetlen szétbomlásnak, két testnek egymás elleni féltékenységét, milyet a dolgok hardézett elő; viszályt, barczot, kard általi megállitá«A*a Maradság és jog helyébe a hatalomnak fölálándok Avatkozását, a polgárháború tank kiST *vődést, és végleges föloszlást látunk. Ettől mentsen meg Isten, egy bölcs kormány és a népek mérséklete. Mi akarunk egy Austriát, melyugyan — Körösbánya, april 28. Nem titok előttem, hogy irányunkban t. i. oláhok vagy már most románok iránt országszerte sok ellenszenv uralkodik, a bármi szilárd alapon nyugodjék is bennünk a bizalom magas magyar kormányunk és bölcs törvényhozásunk jóakarata iránt, mégis nem tudom, várjon most is nem hibáztatnak e bennünket épen ott, hol a számunkra magyar testvéreink által kimutatott nyomasztó helyzetnek, a gyakorlott bánásmódnak kell tulajdonítani a hibát, mely nem velünk született, de az adott viszonyoknak szülöttje. Azt hirlelik, hogy Zaránd megye magyar birtokosai a megyéből távoznak, mert a románok üldözésétől tartanak. Önkénytelenül felsóhajtunk s kérdezzük , honnan ez a hir ? Mert Zaránd megye főispánja Pipos János úrárcius 28-án román nyelven nyitotta meg a közgyűlést, és csak azután mondotta el magyar megnyitóbeszédét, mert a közgyűlés jegzőkönyve magyar s román nyelven vitetett és mind a kettő hitelesnek, de a román nyelv hivatalosnak mondatott, mert e megyében — hol 58.000 román és 800 magyar lakik —a 225 tagból álló megyei bizottmányba csak 50 magyar birtokos választaték, mert a románok az 1848-i törvényeket az Ő Felsége által elrendelt országgyűlési átvizsgálás előtt érvényeseknek el nem ismerik, és a főispánnak adott legfőbb utasítás értelmében rendezték el a megyét, mert akorbány, Zaránd megyében nem birtokos román egyének, kik cs. kir. hivatalt viseltek, a megyei tiszti karba megválasztattak. Mi jelen voltunk a mártius 28-án tartott közgyűlésen, s nem tagadhatjuk, hogy tízszer annyi román jelent meg azon mint magyar, de 70 szer több román is lakik a megyében, és hogy a főispán sok román papot külön meghívó levél mellett szólított fel a megjelenésre, miben mindenesetre hibázott, de a pap csak törvényes jogával élt, midőn megjelent. Nem tagadhatjuk, hogy azon 800 magyar lakos közt aránylag több az értelmiség, mint az 58.000 román lakos közt és így 50-nél több értelmes magyar tagot lehetett volna választani a megyei bizottmányba; nem tagadhatjuk, hogy ahol két nyelv használtaik a jegyzőkönyv vitelében, csak egy birbat elhatározó hitelességgel és az más nem lehet, mint a magyar szerkezet; nem tagadhatjuk, hogy a magyar királyi udvari kanczellária által kiadott rendelet szerint a főispán csak akkor tarthatott volna tisztválasztási gyűlést, midőn a részeknek a Magyarországhozi tettleges visszakapcsolása végett kiküldött királyi biztosság, egyetértőleg a megyei bizottmánynyal és a főispánnal, a tisztviselők száma és fizetésük iránt határozott volna, — de azt merőben tagadjuk, hogy a románok nyers erővel rátukmálták volna a magyarokra a közgyűlés végzéseit, vagy ki nem hallgatták volna a magyar szónokokat, sőt legnagyobb részvéttel hallgatták ki mind a két rész szónokait. Ribiczey Ferencz és gróf Toldalaghi Vidtor urak által ajánlott magyar tagok egyről egyre a bizottmányba felvétettek, a magyar nyelven mondott esküt Ribiczey úr olvasta fel a főispánnak, ki csak ezután tette le ugyanezen esküt román nyelven; a nyelv kérdésben a vita heves, de méltányos volt, és a főispán egyedül a nagy többség véleménye szerint mondotta ki a határozatot, midőn a román nyelvet hivatalosnak nyilvánította, vagy midőn a magyarok által felhozott 1848 iki törvények ellenében Frann, Moga, Hodosin és más románok indítványára az oct. 20-án kelt diplomát elfogadottnak jelentette. Mi nem tartozunk azok közé, kik a megyéket csalhatatlanoknak hisszük, de a főispánt nem kárhoztathatjuk, ha a világos többség véleménye szerint mondja ki a végzést, mely, az igaz, a zarándi magyaroknak nem tetszett, de a szabadon tanácskozó megyei lakosság többségének akarata, mely érdemére nézve hibás lehet, de alkotmányos formák közt nyilatkozott. A románok nem gorombáskodtak,nem fenyegettek, de tanácskoztak; egy szóval, egy tettel sem bántották meg az ellenvéleményen levőket, és a közgyűlés eloszlatása óta a közcsend egy pillanatnyira sem háborgattatott; mitől tartanak tehát magyar testvéreink? Nem tűrhetik, hogy kisebbségben maradtak ? Hiszen a magyar kir. udvari kanczelláriához folyamodtak, s ez a királyi biztosságnak megparancsolta, hogy a panaszos ügy mibenléte felől jelentését terjessze fel és addig is a magyarok jogos igényeinek biztosítása iránt intézkedjék. A királyi biztosság a megválasztott megyei bizottmány és tisztviselők hivatalos eljárását felfüggesztvén, az egész megyei szervezés addigra halasztatott el, mig legfelsőbb helyről e tárgybani hivatalos jelentésére válasz nem érkezendik. Mi nem taglaljuk a kir. biztosság eljárását s nyugodtan várjuk a legfelsőbb rendeletet. Példánkat azonban nem követik magyar testvéreink, kik a románokat gyanúsítják, mintha a kir. biztosság ezen eljárása miatt őket üldözni és bántani akarnák,holott ez alaptalan borzasztó vádra alkalmat egy árva szóval sem adtunk, sőt fájdalommal látnék, ha némelyek elég gondatlanul, semmi alapon nem nyugvó mendemondákkal másokat ámitván, a románok s magyarok közti egyetértést, mely az 1848-ks törvényeknek folytonos feszegetése miatt már is felbomlott, lehetlenné tennék. Ha tekintetet vetünk hazánkban a sok különféle törzsű népre, mint üldözte vagy üldözi, gyűlölte vagy gyűlöli egyik a másikat, és ha a józan ész vezérlő fényénél az okot kívánjuk kipuhatolni, tapasztalandjuk, hogy e sok batess üldözések előidézése véres drámájában az erős balítéletek, de az uralkodási vágy is játszottak főszerepet, míg más egyéb szenvedélyű indulatoknak is nem a legközönségesebb szerep jutott. Nem célunk az erős balítéleteknek azon tömegét hosszasan fejtegetni, mely a román népre nehezedik ; de azt merjük állítani, hogy valahányszor a románokról bármely folyóirat, vagy hírlapban értekezés vagy más csekély közlemény jelent meg, többnyire restségükről, babonaságukról, mély tudatlanságukról rovattak meg. Már, ha mindazok, kik a románokról valamit közleni méltónak tartottak, tiszta lelkiismeretből kiindulva, hibáit e nemzetnek azért tárták ki s a behegedt sebeket azért fakasztották volna fel, hogy e népet elnyomatása következtében eredt évezredes álmából felriasztván, nagyobb szorgalomra s nevelésre serkentsék, s ha a népnevelést maguk is tehetségükhöz képest előmozdítani vagyis inkább előidézni szorgoskodtak volna, akkor az ilyen tudósítók vagy szónokok csak lehető legnagyobb bálára számíthatnának. De fájdalom s midőn a románok nyers tömegéről szólanak, mintegy gúnytárgyul hozzák fel e nép bal szokásait s hiányait, sőt némelyek elég gondatlanok ama jeles tulajdonságokat is, melyeket bennök kivált ott, hol egy kissé jobb helyzettel birnak, mindinkább tapasztalhatni, megtagadva, a románokat az alkotmányos jogok gyakorlatára teljes alkalmatlanoknak kikiáltani. Igaz, hogy a magyar haza törvényeiben a románt szintúgy mint a magyart gyermekének tekinti, hogy ő a törvény s haza javalmaiban a magyarral egyként osztozhatik — de tettleg nem osztozik; míg a megyei bizottmányba azért, mert nyers tömegnek tartatik, képviselőit tetszése szerint meg nem választhatja. Valahol azt olvastam, hogy korunk nagysága az, hogy emberszerető. — Mi románok nem tapasztaljuk. Vessünk habár csak egy futó pillanatot is a magyar s erdélyi román papság mostani sorsára. A fogarasi megyében van 1350 parochia, fizetéssel ellátva csak 40, a munkácsiban 80, fizetve csak 18, a nagyváradiban 170, rendszeres fizetésű 60. Tehát a három egyesült hitü püspöki megyében 118 helységben kap a pap fizetést, míg 1496 faluban nem. De e fizetés sem legnagyobb, 300 forint s az egész görög nem egyesült papság, (mely annyi jótékonyságot sem élvez) miből él? Dolgozik uraim ! mint az utolsó zsellér, reggel jókor megfogja az ekeszarvat s csak késő estre fáradtan, lankaiban tér haza övéihez , alig tudván Istenének a vasárnapot is sok dolgai miatt illőn szentelni, s ha arczának ily sanyarú verítékével keresi a szegény román pap kenyerét, ki fog azután csodálkozni azon, hogy a nép fölvilágosítását nem eszközölhették úgy mint kellene, hanem ezen falusi papokat is magyar testvéreink az értelmiséghez nem akarják számítani. Zarándban nyers tömegnek nevezték el, azon választók ellenben értelmesek legyenek, kik a magyar követek választásánál éltek s verekedtek! Hát igy akarják a románokat maguknak megnyerni jelen válságos időnkben? Szomorú dolog, hogy egy néposztály, mely Erdély népességének %-át teszi, ott álljon a státusszervezetben a képzelhető legnagyobb passivitásban. Öncselekvőség, önakarat, s szabad létezés jelét sem adva, ott álljon, anélkül hogy saját dolgaiban saját megyéjében a köztanácskozásokban túlnyomó befolyással bírjon. Bízunk a magyar kormányban, hogy nem leend süket a feléje szállongó jogos kívánatainkra, bízunk a törvényhozásban, hogy elhalaszthatlan szent ügyünket főteendői közé sorozván, a magyar s román név válaszfal lenni megszűnik ; reméljük, hogy a magyar megyék nem fognak román megyében valamely eljárást törvénytelennek mondani csak azért, mert a románok többsége határozta el. — Küküllőmegye, ápr. 26. F. hó 24. és 25-én tartott választmányi gyűlésünk határozatai közül a fontosabbak : politikai hitvallásunk pontjai; feliratok a Felséghez és a pesti országgyűléshez. Jegyzőkönyveink, a megyénk kebelében levő háromféle nemzetiség iránti tekintetből, magyar, román és szász nyelven fognak vitetni; a tiszti kar egymás közti levelezése magyar nyelven fog folyni; bármely nyelven elő- vagy beadott panaszra ugyanazon nyelven fog válasz adatot Tisztviselőink működése teljesen a Királyhágón túlihoz hasonló leend, kivéve az elnevezéseket. A régibb törvények közül csak azok fognak szem előtt tartatni, amelyek a kor szellemével öszhangzásban vannak ; ahol — ez pedig sok helyütt van — nem alkalmazhatók, ott mindenben, míg a törvényhozás codificálhatna, hogy magánjogi ügyeink ne szenvedjenek — az országbírói értekezlet határozatai szerint fognak ítélni az illetők. Ezen határozatra vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat a testvérmegyékkel közöltetni rendeltetett. Rendes választmányi gyűlések határideje minden hó első hétfője. Ápr. 27 én szűnik meg az absolut rendszer , 29-én kezdi meg munkálatát a hivatali okmányok átvételére kirendelt bizottság. Négy nap tartott gyűlésünk a legszebb rendben folyt le; azon kis értetlenség, melyet egy két román testvér a constitutiót illetőleg tanúsított, nem a szándék vagy akarat roszaságának, hanem az e téreni járatlanságnak tulajdonítható. Hogy mielőbb okuljanak, tanuljanak, csak tőlük függ, mert mind az állandó választmány, mind a tiszti kar megalakításánál a csak valamennyire intelligensekre is nagy tekintet fordíttatott. Volt alkotmányos tisztviselőink a legnagyobb készséggel mondottak le más testvéreink részére. A recriminatio borzasztó fegyvere félre van dobva; azok közül, kik a közelebbi tizenkét év alatt is szolgáltak, többen tisztviselők lettek; ha derék emberek lesznek, megállhatnak, — ha nem, maguk magukat fogják recriminálni. Minden dolgainkban a feledés, szeretet és testvéri egyetértés szelleme vezérlett. Éljen a haza! - Alsó-Fehérmegye, N.-Enyed, ápr. 28. 25-én reggeli 9 órakor a megyeház teremében, mely fulladásig zsúfolva volt, főispáni méltósága megnyitotta a gyűlést, kijelentvén, miként ezt csakis magánértekezletnek kívánja tekinteni, s ismételt éljenzések után megköszönve, hogy ily szép számmali megjelenés viszonozta meghívását, fölkéri, hogy a megye alkotmányos újraszervezése módjáról nyilvánítsák véleményeiket. Legelső b. Kemény István emelt szót, oda nyilatkozván, miszerint ott kell folytatnunk, hol elhagyók az alkotmányos életet, s hivatkozva az 1848-diki törvényekre, nem tehetünk egyebet, mint az 1848 ban megválasztott bizottmányt, miután annak soraiból synek országai és népei mind egyenjogosultak, mind egyenlő viszonyban illanak a központi hatalommal, és mind igazságosan vannak képviselve. Austria ezentúl ne legyen sem specificus német, sem specificus magyar vagy szláv , hanem valódi austriai állam, egyenlő jogalapon egyesült népek állama. Ezen egyenjogosultág teljes kinyomatát találja föl az összes államéletben, kormányban, képviselet és administratióban. Az „Ost and West" írja: A Bécsben levő minoritása a dalmát országgyűlésnek, miként előreláttak, ügyében nem jutott egyenes eredményhez; mind a mellett azonban indirekt egy politikai titkot derít föl, mi ránk nézve a legnagyobb fontosságú. Irányi adó helyen Dalmátiának Horvátországgal uniójára nézve Horvátországnak a birodalmi tanácsbani képviselete tűzetett ki föltételül. Ha a borvitek e tervet elfogadják, úgy a dalmát országgyűlés a majorítási végzés ellen is küldhet a horvát országgyűlésre követeket az unió fölötti tanácskozás végett; vonakodás esetében az föloszlattatik és újabb hivatnék össze. És ha a horvátok nem választanak követeket a birodalmi tanácsba, úgy Dalmátiának Horvátországgali uniójáról sem lehet szó többé. (Itt nálunk ellenben Horvátországnak a birodalmi tanács számára megnyerése végett más engedményt emlegetnek , s ez a horvátoktól különben is sürgetve kívánt képviseltetése a határőrvidéknek a zágrábi országgyűlésen, merre nézve az országgyűlési kérvény előterjesztése a bánnak csakugyan meg is lön engedve. A határőrvidék képviseltetéséhez azon remény van csatolva, hogy a határőrvidék kereteinek közrejárultával sikerülésül a horvát országgyűlésen a birodalmi tanácsba leendő keretküldés mellett többséget alakítani.)