Sürgöny, 1862. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1862-03-25 / 70. szám

Második évi folyam. Szerkesztő hivatal: Baráátok­ tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­ hivatalban, barátok­ tere 7. számi földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta­hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 19 ~ Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 — Előfizetési fölhívás „SÜRGÖNY“ 2-dik Új évi ápril-juniusi folyamára. Előfizetési ár: Vidékre postán küldve , évnegyedre 4 ft. Helyben házhoz hordva „ 4 „ A „Sürgöny“ kiadó­ hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Hirdetmény. Vonatkozva az 1861. October 12 -i hirdetményre, mely egy Londonban felállítandó cs. kir. kiállítási bizottmányról, báró Rothschild Anthony cs. k. fő­­consul elnöksége alatt tétetett közhírré, ezennel köztu­domásra hozatik, hogy ezen bizottmány Londonban, Onslow Crescent 6. szám alatt nyitá meg hi­vatalát. Melyhez cs. k. osztály­főnök dr. Schwarz lo­vag és első biztoson kivü­l következő urak neveztettek ki bizottmány­­tagokat: Dr. Arenstein József cs. k. tanár ; Burg Ádám lovag cs. k. kormány tanácsos ; Harpke Antal börze-tanácsos, az alsó-austriai kereskedelmi és iparkamara tagja; Schaffer lovag, a londoni cs. k. főconsulatus iroda­ igazgatója; Gróf Széchenyi Ödön jószágbirtokos ; Gróf W­a­l­d­s­t­e­i­n János jószágbirtokos; W­e­r­t­h­e­i­m Ferencz, az alsó-austriai kereske­delmi és iparkamara másod-elnöke; Zimmer­ma­nn Károly kereskedő és az alsó­­austriai iparegylet tagja Kelt Bécsben, mártius 21. 1862. A kereskedelmi és népgazdászati cs. k. ministeriumtól. VKlIh­IVATALOS KÉSZ. L­a­p s­z­emle. A „Pozor“ a birodalom helyzetéről igy elmélke­dik : „Hol van ma a császárság? A birodalmi tanács­ban. Ott vitattatnak, vagy igazabban szólva nyilvánul­nak dolgok, melyek a császárságot — úgy mint a hal­doklót az élet végküzdelmei —megrázkódtatni fogják. Ez a mai helyzetnek csak gyenge képe és hason­lata. A császárságban minden halk és fáradt. Nem hall­hatsz egyebet a rejtélyes franczia barátság megemlíté­sénél és némely múlt időbeli czivódásnál, és magá­ban a birodalmi fővárosban lakván, ha füleidet jól fel­hegyezed, az éhezőknek — azon éhezőknek , kik a vi­lág legkedveltebb földjén laknak — halk saját i­s. E holt állapotot Plener ar adó­felemelésrőli javasla­tának fel kell ráznia. E beszéddel — mondja a szemle — az egész „Po­­zortu elfoglalná, de minek? azt, a mit tudni kénysze­­ritve leszünk, megtudandjuk. Ha valami közlendő lenne e beszédből, azok azon csodálkozó jelek volnának, me­lyek a miniszer e szavainál „birodalom hitele és becsü­lete tekintetéből“ nyilvánultak. Adjatok adót — folytatja — és minek nektek a nemzetiség! Midőn Plener beszéde után az iskolákban behozandó szláv nyelv iránti interpellate végett Czerni úr kérdést tett, ezt Toman és Rieger támogatta. Hein elnök azt mondá : — erről most nem lehet beszélni, most a só, bor és a többi adókról van szó. Iszonyú irónia ! — A „Pozor“ kérdi, hogy a birodalmi tanács által helybenhagyhatók-e oly adók, melyek reánk nézve iszonyú terhek ; állíthatja-e valaki, hogy a mi népünk azt, mi tőle kívántatik, képes erőszak nélkül fizetni? Való igaz — mondja a szemle — hogy terheink ma szint ilyenek lennének, h a bármily megfontolva be­széltünk volna, de nagyobb bizonyosság lett volna, hogy azok megszünendnek, ha múlt országgyűlésün­kön módot nyújtottunk volna, hogy az osztrák császár­ság máskép rendeztessék, mint a­hogy ma elrendez­ve van. Ezen eddigi vélemény ismétlésére — mondja a „Pozor“ — minket népünk nyomorúságának pontos ismerése indított. Ennek nevében legyen szabad barát­­jainkat korholni, testvéreinket megszólani és a mit a „Pozor“ a többire nézve gondol és a mit elhallgat, azt a jó Isten és a becsületes emberek tudják. Ily érze­mény mellett — végzi — nemzetünk ellenségeinek ba­­rátjai nem lehetünk. A „Srbíki Dnevnik“ felfogása szerint a keleti kérdés napról napra komolyabb alakot ölt, s minden oda mutat, hogy ott — az elnyomott népek sorsára nézve — nem sokára elhatározó kicsit fog beállani. Görögországban — úgymond — alkalmas perezre várnak. Herczegovinában immár foly a vér. Cernagora megtámadás ellenében készen áll. Oláhországban az agitatio növekszik. Szerbia viszonya a porta irányában a legutóbbi tiltakozás óta feszült. A cernagorai megbízottak még most is Bécsben vannak és legtöbbnyire az orosz követtel közlekednek ; azt, hogy az orosz és franczia követek mit tanácsoltak — tudni nem lehet; osztrák részről azonban a portá­­vali békességes viszony fentartása­ ajánltatik. Ebből azonban mi sem lesz, mivel Cetinjében egészen más vélemény uralkodik és Carasanin biztosította őket, hogy a szerbek részéről a segítség el nem fog maradni. Kelet sorsa elintézése tekintetéből hivatkozik a franczia kabinet által jól értesíttetni szokott kölni újság­ra, — mely szerint a törökországi catastrófa esetében franczia és angol részről intézkedve van — az orosz ellenében a Dardanellákat elfoglalni, mivel a török alatti szlávok Austriához vagy Oroszországhoz csatla­koznának. TÁRCZA. Gróf Apponyi György Illyez Oláh Jánosról. (Folytatás.) Az országgyűlés ezalatt szétoszlatott; a pártok országgyűlési követjelentéseikben, mint párt­orgánu­­maikban egymást denunciálták az eredménytelenség okozóiul. Majláth kormánya épen mivel pártokon kívül akart állani, elveszté népszerűségét mind a két párt előtt. Apponyi György elfogadta a pártja által neki szánt s a király kegyelme által megadott kor­mány állomást, s 1844-ki november hó végével másod ak­ancellár jön. Ez időtől, ámbár Maj­lát­h Antal gróf mint főcancellár a kormány élén maradt, minden újabb kormányi intézkedések, gyakran igazságtalanul, Apponyi György grófnak tulajdonittattak az ellen­zék által, s a kormány elleni támadások ellene intéz­tettek.­­ Ez igen természetes volt, mert a magyaror­szági parlamentáris életben Apponyi volt első, ki mint valóságos és declarált pártfőnök lépett a kor­mányba, s ki, mint kormányférfin, az eddigi alkudozási politikának czélellenes és sikerre nem vezető léhasá­gát felismerve, saját pártja erején törekedett keresz­tülvinni a nemzet által annyira óhajtott s m­inden te­kintetben égető szükséggé vált reformokat. És A­p­p­o­­nyinak szintúgy, mint pártjának őszintén szivökön feküdt e reformok keresztülvitele. Neki úgy, mint párt­jának teljes meggyőződése volt, hogy, ha Magyaror­szágot a közbirodalmi visszahatás­t elnyeléssel fenye­gető, különben is teljesen soha sem szunnyadott törek­vések ellen megóvni lehetséges, ezt csak az­által lehet elérni, ha benn az országban az alkotmányos rendet s kormány iránti alkotmányos engedelmességet alulról, és hogy ez történhessék, erős s a közbirodalmitól a koordinált állásig független kormányt felülről sikerül létrehozni. Apponyi és pártja úgy fogták fel a közbirodalomhozi viszonyát Magyarországnak, hogy valamint egyrészről a közjogi „status quo“ fentartását s ennek szellemébeni kormányzást illetőleg tökéletes internationális állapot létezik Magyarország és a többi örökös tartományok közt, s a magyar király és kor­mánya e határok körében teljes függetlenséggel kor­mányoz az austriai császár- s ennek kormányától, s ez utóbbinak minden belügyeinkbe való beavatkozását visszautasítani joga és kötelessége , úgy másrészről minden oly változtatásoknál, melyek közjogi „status quo“-nk átalakítását czélozzák, nem lehet a magyar királynak és kormánynak ignorálni az austriai császár s örökös tartományainak érdekeit, s nem lehet mel­lőzni az örökös tartományok kormányának beleegye­zését közjogi átalakulásunk kérdéseinél. Ez elvből ki­indulva, erős meggyőződésük volt, hogy valamint Ma­gyarországnak s a magyar királynak nincs jogában oly közjogi törvényes átalakításokat létrehozni, melyek az összes birodalom kapcsait s ezeken nyugvó európai hatalmi állását gyengíthetnék , úgy az austriai császár­nak s birodalmi kormánynak sincs joga, Magyaror­szág közjogi „status quo“ ját önhatalmilag megváltoz­tatni, vagy épen megcsonkítani, ha mindjárt nyerendő nagy előnyök javasolnák is az ily változtatást. Mert Magyarország ősi törvényei által szentesített „közjogi állása és nemzetiségi viszonyai épen oly szentek, mint maga az öszbirodalom tétele, s a sociális élet épen azon palládiumain, t. i. a hiten, erkölcsön, becsületen és kö­téseken nyugszanak, mint maga az észbirodalom ál­lása.“ Ily meggyőződésből kiindulva, A­p­pony­inak kormány- és reform elve az volt , hogy „semmi tör­vényhozási intézkedés sem érdemli meg a haladás és javítás nevezetét, ha a kormánynak alkotmányos ereje s hatályossága, az országnak alkotmányos állása, a birtoknak mérséklő befolyása, a tulajdoni jognak szent­sége, a közbirodalommali kapcsolatnak szilárdsága, nemzetiségünk érdekei s egy békés reform lehetőségei általa meg nem erősittettek, nem conserváltattak s ille­tőleg újabb biztosítékot nem nyertek.“ Ez elvek alap­ján magának tartotta fel a kezdeményezést kész tör­vényjavaslatoknak az országgyűlés elé terjesztése ál­tal, melyek elfogadására a vélemények oly dispositió­­ját törekedett létrehozni, mely szerinte „az üdvösnek, a szükségesnek elfogadására hajlandó, de az országtól jövő kezdeményezésekben az idegen példák vak után­zásától s veszélyes politikai kísérletek viszketegétől, szóval : az 1843/4-iki országgyűlési ellenzéki többség tulságaitól távol legyen“ *). Ily véleményű s meggyő­ződésű párttal óhajtotta a következő országgyűlésen keresztülvinni a megyékben és országgyűlésen a hall­gatóság által veszélyeztetett „vélemény­szabadságnak a köztanácskozások külön nemeiben minden iránybani biztosítását, az úrbéri viszonyok békés kiegyenlítésé­nek könnyítését, a katonai élelmezés ügyét, a büntető törvény­könyvet és börtön javítást, a polgári törvény­kezési rend megigazítását, az ország anyagi szükségei­nek fedezését, a megyei igazgatás javítását, a királyi városok országgyűlési szavazatát és belszerkezeti hiá­nyaiknak javítását, a nemesi birtokviszonyok czélsze­­rűbb rendezését, a földbirtoknak nyújtandó olcsó és könnyű hitelt, a hon vám- és kereskedési ügyeit, bá­nyatörvénykönyvet, egyesületek és társulatok iránti intézkedéseket“ ; — egyszóval: mindazon korkérdések megoldását, melyeket az összes haza, mint elutasíthat­­lan szükségeket, ismert fel párt­különbség nélkül.­­ Ha e törvényjavaslati tárgyak számát, nemzeti jogi beléletünk átalakítására befolyó horderejét s azon óriási munkát számba veszszük, melyet azoknak ugyan­azon elvhez alakított kidolgozása igénybe vesz; bármi elvnek hódoljon is, kénytelen mindenki elismerni, hogy az akkor Európában élők közt alig akadt volna állam­férfin, még a parlamenti legszélsőbb véleménynek kö­zöl is, ki forradalom nélkül, egyedül a létező alkotmá­nyos erőkkel képesnek érezheti vola magát, ennyi és a nemzeti élet gyökeréig ható reformok egyszerrei ke­resztülvitelét megkisérleni, mint azt a magyar aristo­­cratiai conservativnek nevezett államférfiu egy tisztán aristocratiából álló alkotmányos tényezőkkel, a siker teljes reményével kivinni törekedett. — Apponyi reformeri értéke s államférfim nagysága, s a magyar aristocratia politikai bölcsesége s emelkedett nagy­­szivüsége egyiránt e programmból nyerik dicsőségö­­ket; valamint ugyane programm dicsőíti meg gróf Szé­chenyi István mint a reform atyja lángeszét s az esz­méi mellett először vívó ellenzéket. — Bármit hoztak is később s bármint romboltak is az események, annyi a minden pártérdek nélkül bíráló előtt tisztán áll, hogy a nemzeti átalános meggyőződés, békés úton nagyobb­­szerű­ reformokat úgy fent, mint alant valósággal ke­resztül vihetni, Apponyi kormánya kezdetével vert gyökeret a honfiak kebelében. — Apponyi György gróf kormánya legszabadelvű­bb s nemzeti kormány­zási függetlenségünk megőrzését leginkább szivén hor­dozó volt mindazok közt, melyeket hazánk Austriával. *) Lásd : Conservativ programm. 1846. Novbr. 14. A mai szent ünnep miatt közelebbi személyes egyesülése idejétől látott. Apponyi, mint államférfiu, szabadelvűbb volt, mint J. Grey vagy Russel Angliában, s kormányának alkotmányos függetlenségi törekvésében feljebb állót, mint Thiels vagy Odillon-Barrot Francziaországban. És Európa kor­mányférfiainak e legszabadelvű­bb példánya Magyarországban csak mint conservativ és aristocrata szerepelhetett, s a szabadelvű ellenzéki párt politikai szenvedélyes megtámadásainak épen úgy ki volt téve, mint Pálffy Fidel, a tisztán visszahatólag működött cancellár.—A­p p­o n­y­i szabadon engedte működni az ellenzéki párt egyik legfőbb emeltyűjét s összetartó kapcsát, a védegyletet, noha annak gyűlései leginkább a kormány elvei ellen intézett politikai demonstrátiók küzdterévé váltak; a megyegyűlési legszélsőbb s legki­­fakadóbb szónoklatok soha nem tétettek büntető eljá­rás tárgyává, s véleménye miatt senki sem üldözte­­tett; az ellenzéki sajtó teljes szabadsággal tárgyalta a „Pesti Hírlap­ban a fenálló kormányrendszert megsem­misítő parlamentáris felelős kormányi eszméket, s szél­tében terjesztette a megyegyűléseken elmondott kor­mány- és fenálló rendszerellenes szónoklatokat. — Fáklyás és macskazenék, sőt még politikai utczai ve­rekedések is egyk­ápot tüzettek, mert Apponyi kormá­nya soha sem avatkozott törvényen kívül a város vagy megye municipális jogaiba. Honnan származhatott te­hát kormánya ellen a legszenvedélyesebb politikai el­lenzéki gyűlölet? — Épen azon forrásból, mely Pálffy reactiója ellen felzúdult — Pálffy, mint reactionarius, az önkény erőszakos fegyverével akarta megsemmisíteni az ellenzéki törekvéseket, mozdulat­lanságot szegezvén a mozgalom ellenében ; a gyengébb gátot a korszellem erősebb árja elseperte. — A­p­p­o­­n­y­i maga állott a mozgalom élére, s a korszellem ár­ját nem gátolni, de szabályszerű lefolyását eszközölni s ez által az ellenzéki irányzatokat szintén paralizálni iparkodott. — Apponyi a logikai egymásutánnak, a perfectibilitásnak embere volt; kerülte a logikai ugrást, a „saltus innatura“-t; nem törekedett azon­nal a legvégsőbb államkormányzati tökélyre, sze­rinte egy nem-lényre, az eszményi probabilitásra s ez­által minden fenállónak tökéletes felforgatá­sára , egy szóval: az erőn felüli s véletlenre számitó politikai kísérletek lehetőségére; az ellenzék Appo­nyi és pártja ellenében nem annyira a fönnálló, mint inkább a jövendő politikai conjuncturákat vette szám­ba, épített a véletlen lehetőségére, s mi a létező politi­kai körülmények közt logikai ugrásnak s felforgatásnak tetszhetett, szerintük a változható viszonyok közt épen az­ a nemzet érdeke parancsolta legczélszerűbb s legter­mészetesebb átalakulás leendett. Apponyi az alkot­mányosság teljes biztosítása mellett az erkölcsi s politikai becsületesség színvonalán kész volt­ alkudni a körülmé­ny­ekkel, s különösen a közös birodalomnak Európa­ kö­­vetelte jogos érdekei s hatalmi állásával, s a magyar király mellett számba vette az osztrák császárt is; az ellenzék nem akart ismerni csak magyar királyt, s nem hitte, hogy Magyarország minden érdekének tel­jes kielégítésén belül szabad legyen magyar államfér­­fiúnak tekintettel lenni a közbirodalom állására. A­p­­p­o­n­y­i a fönnálló kormányzási rendszer mellett az alkotmányos fogalmakkal teljesen megegyeztethető­­nek vélte a felülről koordinált állásban független, lefelé erős és rendtartó kormányt; az ellenzék csak absolu­­tizmust látott a fönnálló kormány erejében, nem hitte függetlenségét a belkormányzásban, nem befolyását a magasabb politikai érdekek körében, s alkotmányos árulást látott a megyei szerkezet — bár általa is elis­szád­un­k mart. 27-ken jelenik meg, mert — kicsapongásainak kormányilag korlátozásá­ban. Apponyi a fennálló alkotmányos százados in­­stitutiók szellemében törekedett keresztülvinni a re­formokat , terjesztést s egybefüggő continuitást akart, de nem gyökeres átalakítást; s mit a századok alkot­tak, a történet megszentesített, a nemzet megszokása jogossá és törvényessé tett, a kifejtett civilisatió kívá­nalmaihoz alkalmazni kívánta, — de óvakodott meg­semmisíteni ; az ellenzék csak elvet ismert, s az álta­lános nemzeti érdek mellett nem hitte életrevalónak az egyes osztályok érdekei avas obscuritásának jog­­continuitását, s nem az ősalkotmány, nem a történet, nem a megszokás, hanem a civilisatió­s emberi jogok tisztán democratiai mérvéhez alkalmazva, akart gyö­keres átalakítást. — Apponyi körülményeink közt a fennálló ősi kormány­szerkezetet alkalmasabbnak hitte a parlamentáris felelős ministeriumnál, s annak törvényeinkben rejlő függetlenségét s felelősségét ki­vívni iparkodott; az ellenzék a fennálló collegiális kormány­rendszert felelősségre, mint függetlenségre egyiránt képtelennek tartá, s törekvése főczéljául tűzte ki a nyugat európai parlamentáris felelős kormányt, mint egyedül képest a nemzet jogai védelmére, felülről függetlenségének megóvására s alulról a rendfentartás s gyors kormányozás érdekében a megyéknek törvé­nyes engedelmesség korlátai közé szorítására. — Apponyi engesztelő politikát követett Horvátország szerinte jogos kívánalmai irányában, mig az ellenzék átalában nem akarta elismerni a horvát követelések jogosságát. Apponyi a magyar nemzetiség biztosí­tását s terjedését az aristocratiai szellemnek körülmé­nyek engedte kímélésével hitte leginkább elérhetőnek; az ellenzék e tekintetben is a democratiára épített s az aristocratia ellenében a 15 millió népre hivatkozott. — Apponyi minden újabb institutióban támaszt kere­sett a kormányoztatás megerősítésére; az ellenzék min­den új institutióban a kormány gyengítését czélozta. Egy szóval: minden egysége mellett is a hazafias tiszta törekvésnek a nemzet felvirágzása, a haza üdve és nagysága, az életbeléptetendő reformok tárgyilagos ugyanazonossága tekintetében tökéletesen ellentétes politikai elvek választák el A­p­p­o­n­y­i­t és pártját az összes ellenzéki párttól.­­ Mind a két pártban tekinté­lyes s nagytehetségű honfiak szerepeltek úgy a fő-, mint a közép-aristocratiából; az alsó nemesség meg­oszlott a két párt között, vagyis inkább vesztegetések által megosztatott, míg a szabad királyi városok nagy része és az alkotmány sánczain kívül álló nagy néptö­meg az ellenzék — mint többet igérő — felé tekintett sóvár szemmel. — Apponyi kormánya csaknem kormányba léptének perczétől minden Ürügy alatt a leghevesebb megtámadásoknak lett kitéve az ellenzék részéröl. — Különösen neki tulajdoniták az 1723 . 56. t.-czikknek életbeléptetését, mely a főispánoknak a megyékben lakását s a megyei administratióban egye­nes és folytonos befolyását követeli; s miután magukat a főispáni jogokat, mint törvényeseket egyenesen meg nem támadhatták, megtámadták a főispáni helyettesek kinevezését s ezeknek a kormány pénztárából­ az ed­diginél tetemesen fölemelt fizettetését. Noha Appo­nyi, mint az előadottakból kitetszik, ezen rendszert nem gondolta ki, sőt életbe sem léptette, mert az már az ő befolyása előtt Majláth főkancellár által elő­készíttetett, sőt még a személyek is — mint biztosan álliták — Apponyi befolyásán kívül Majláth által neveztettek ki , mégis az egész, úgynevezett adminis­trator­ rendszer neki tulajdonittatott. — Igaz, hogy Apponyi ezen rendszert D. A. szellemében méltó­ 70. szám — 1862. Magyar tud. Akadé­nia. A mart. 17-ki ülésben, a már érintett értekezések után, K­u­b­i­n­y­i Ferencz tiszt. tag előadván, hogy Szalay Lászlónak tett ígérete folytán szándéka van egyes, különösen a Radvánszky család levéltárából a hazai történelemre vonatkozó adatokat kikeresni, ösz­­szegyüjteni s időről időre az akadémiának bemutatni, — ezúttal Radvánszky Jánosnak és Lászlónak a múlt század közepén, magyar és latin nyelven írott naplóit ismerteté, töredékeket közölvén azokból. Radvánszky László naplója, melyben Radvánszky Jánosé is foglaltatik, ily czimü : „Ladislai de Radvan notitia familiae suae haeridicus conscripta anno 1754.“ E napló elején az író családja származását adja elő. Hogy e család lengyel eredetű, már Bél Mátyásból tudjuk ; naplónk szerint a család őse Bolesláv kíséreté­ben menekült Magyarországba 1086 körül. A család levéltárában létező legrégibb oklevelek közöl különö­sen kiemelt értekező hármat, 1254, 1263 és 1287-ből. A naplóból ezúttal főleg a szerencsétlen Radvánszky Györgyre vonatkozó részeket olvasá föl, a­kit Ka­­raffa 1687-ben febr. 27. fogatott el. Ugyanazon iszonyú részletek , melyeket az eperjesi mészárszék több áldo­zatainak gyászos történetéből ismerünk. R. Gy. is ki­szenvedte a kínpad minden kínjait, s csak annyiban különbözött sorsa Ketzer, Zimmermann, Baranyay és társaitól, hogy vérpad helyett a börtönben vé­gezte életét. A szörnyetegek azonban holttestén is dü­höngtek. Előadó ezek után értekező, hogy mozdított meg minden fát Radvánszky György özvegye, Máriássy Joh. Kata, hogy az elkobzott vagyont visszaszerezze a szerencsétlen családjának. Az anyai javak 1689-ben s az atyaiak 1697-ben adattak vissza, terhes föltételek alatt, melyeknek súlyát a család most is érzi, a meny­nyiben a radváni erdőből folyvást nagy mennyiségű fát kell adnia évenkint a kamarának. A Rákóczy-féle mozgalmak után újra vagyonkobzás fenyegette a Rad­vánszky-családot. E családi történet előadása közben érdekes vonásokkal találkozunk az egykorúak jellem­zésére. Olvassuk, hogy Szontagh Zsuzsánna, Kubi­­nyiné, 10,000 ftot s Zemplén akkori al­ispánja Szemere, néhány átalag asszu bort adtak volt Karaffának, amaz, hogy Liptómegyét, s ez, hogy Zemplént megmentse az eperjeszi mészárszék elé hurczoltatástól. Olvassuk to­vábbá, hogy Kolon­eh, kinél hazánknak egyegy veszé­lyesebb ellene alig volt, türelmetlen felekezetisége da­czára, sokat ten a Radvánszky-család érdekében, s úgyszólván egyedüli pártolója volt az akkori oligar­chák között. Miután az előadottakból is látszik, monda végül értekező, hogy e naplók hazai történetünkhöz több új adatot nyújtanak : indítványozá , szólíttassék fel az akadémia által Radvánszky Antal úr, engedje meg, hogy mindezen naplók, mind a tiszt, család levéltárá­ban levő más érdekesebb oklevelek, melyek kivált a XVII. és XVIII. század történeteire vonatkoznak, az akadémia számára lemásoltassanak. Ez indítványt közakarattal elfogadták. Ugyancsak Kubinyi Ferencz t. tag előrebocsát­­ván, hogy mind a nemzeti múzeumról, mind a m. aka­démiáról halála esetére is gondoskodott, de a mellett életében is le kívánja róni e két tisztán hazai intézet iránt hazafm­i kötelességét, előadó, hogy a napokban Ipolyi Arnold és Henszlmann Imre barátai előtt kész­nek nyilatkozott a hazai történelmi adatok Konstanti­nápolyban leendő fölkeresésére fógosztot ajánlani föl. A nevezett akadémiai tagok nemcsak helyeselték ez ajánlatot, hanem maguk is ajánlkoztak a tudományos útra, melynek czélja lenne egyszersmind a hazai by­­zánczi emlékeket lerajzolni s a történelemre vonatkozó kéziratokat, Turczikákat megszerezni, leíratni. Indít­ványozó t. tag, midőn e tervéről az akadémiát tudósit­ja, csak szellemi támogatást s csak azt kéri, méltóztas­­sék az akadémia e vállalat kivitelére neki és társainak megbízást adni, s őket a szükséges úti levelek meg­szerzésében elősegíteni. Az elindulás napja husvét utáni első napokra esnék. Nem szükség mondanunk, hogy az akadémia Ku­binyi Ferencz t. tag nemeslelkü ajánlatát s a hazai tu­dományosság előmozdítására hozott ez újabb áldozatát hazafiui köszönettel iktatta jegyzőkönyvébe, s a fölkért szellemi támogatást részéről örömest megajánlotta. Ugyanez ülésben az archaeologiai bizottság je­lenté, hogy, a mint Kubinyi Ferencz t. tag előadásá­ból értesült, Szécsen város határában nem rég ezüst szegű réz koporsót találtak, melyben egy díszes turbános, drága köntösű és gazdag éksze­rekkel ellátott török női csontváz feküdt. E lele­ményt a találók szétszaggatták , s részei a város kedd, 1 március 25.

Next