Sürgöny, 1862. március (2. évfolyam, 50-74. szám)
1862-03-25 / 70. szám
Második évi folyam. Szerkesztő hivatal: Baráátok tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó hivatalban, barátok tere 7. számi földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 19 ~ Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 — Előfizetési fölhívás „SÜRGÖNY“ 2-dik Új évi ápril-juniusi folyamára. Előfizetési ár: Vidékre postán küldve , évnegyedre 4 ft. Helyben házhoz hordva „ 4 „ A „Sürgöny“ kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Hirdetmény. Vonatkozva az 1861. October 12 -i hirdetményre, mely egy Londonban felállítandó cs. kir. kiállítási bizottmányról, báró Rothschild Anthony cs. k. főconsul elnöksége alatt tétetett közhírré, ezennel köztudomásra hozatik, hogy ezen bizottmány Londonban, Onslow Crescent 6. szám alatt nyitá meg hivatalát. Melyhez cs. k. osztályfőnök dr. Schwarz lovag és első biztoson kivül következő urak neveztettek ki bizottmánytagokat: Dr. Arenstein József cs. k. tanár ; Burg Ádám lovag cs. k. kormány tanácsos ; Harpke Antal börze-tanácsos, az alsó-austriai kereskedelmi és iparkamara tagja; Schaffer lovag, a londoni cs. k. főconsulatus iroda igazgatója; Gróf Széchenyi Ödön jószágbirtokos ; Gróf Waldstein János jószágbirtokos; Wertheim Ferencz, az alsó-austriai kereskedelmi és iparkamara másod-elnöke; Zimmermann Károly kereskedő és az alsóaustriai iparegylet tagja Kelt Bécsben, mártius 21. 1862. A kereskedelmi és népgazdászati cs. k. ministeriumtól. VKlIhIVATALOS KÉSZ. Lap szemle. A „Pozor“ a birodalom helyzetéről igy elmélkedik : „Hol van ma a császárság? A birodalmi tanácsban. Ott vitattatnak, vagy igazabban szólva nyilvánulnak dolgok, melyek a császárságot — úgy mint a haldoklót az élet végküzdelmei —megrázkódtatni fogják. Ez a mai helyzetnek csak gyenge képe és hasonlata. A császárságban minden halk és fáradt. Nem hallhatsz egyebet a rejtélyes franczia barátság megemlítésénél és némely múlt időbeli czivódásnál, és magában a birodalmi fővárosban lakván, ha füleidet jól felhegyezed, az éhezőknek — azon éhezőknek , kik a világ legkedveltebb földjén laknak — halk saját is. E holt állapotot Plener ar adófelemelésrőli javaslatának fel kell ráznia. E beszéddel — mondja a szemle — az egész „Pozortu elfoglalná, de minek? azt, a mit tudni kényszeritve leszünk, megtudandjuk. Ha valami közlendő lenne e beszédből, azok azon csodálkozó jelek volnának, melyek a miniszer e szavainál „birodalom hitele és becsülete tekintetéből“ nyilvánultak. Adjatok adót — folytatja — és minek nektek a nemzetiség! Midőn Plener beszéde után az iskolákban behozandó szláv nyelv iránti interpellate végett Czerni úr kérdést tett, ezt Toman és Rieger támogatta. Hein elnök azt mondá : — erről most nem lehet beszélni, most a só, bor és a többi adókról van szó. Iszonyú irónia ! — A „Pozor“ kérdi, hogy a birodalmi tanács által helybenhagyhatók-e oly adók, melyek reánk nézve iszonyú terhek ; állíthatja-e valaki, hogy a mi népünk azt, mi tőle kívántatik, képes erőszak nélkül fizetni? Való igaz — mondja a szemle — hogy terheink ma szint ilyenek lennének, h a bármily megfontolva beszéltünk volna, de nagyobb bizonyosság lett volna, hogy azok megszünendnek, ha múlt országgyűlésünkön módot nyújtottunk volna, hogy az osztrák császárság máskép rendeztessék, mint ahogy ma elrendezve van. Ezen eddigi vélemény ismétlésére — mondja a „Pozor“ — minket népünk nyomorúságának pontos ismerése indított. Ennek nevében legyen szabad barátjainkat korholni, testvéreinket megszólani és a mit a „Pozor“ a többire nézve gondol és a mit elhallgat, azt a jó Isten és a becsületes emberek tudják. Ily érzemény mellett — végzi — nemzetünk ellenségeinek barátjai nem lehetünk. A „Srbíki Dnevnik“ felfogása szerint a keleti kérdés napról napra komolyabb alakot ölt, s minden oda mutat, hogy ott — az elnyomott népek sorsára nézve — nem sokára elhatározó kicsit fog beállani. Görögországban — úgymond — alkalmas perezre várnak. Herczegovinában immár foly a vér. Cernagora megtámadás ellenében készen áll. Oláhországban az agitatio növekszik. Szerbia viszonya a porta irányában a legutóbbi tiltakozás óta feszült. A cernagorai megbízottak még most is Bécsben vannak és legtöbbnyire az orosz követtel közlekednek ; azt, hogy az orosz és franczia követek mit tanácsoltak — tudni nem lehet; osztrák részről azonban a portávali békességes viszony fentartása ajánltatik. Ebből azonban mi sem lesz, mivel Cetinjében egészen más vélemény uralkodik és Carasanin biztosította őket, hogy a szerbek részéről a segítség el nem fog maradni. Kelet sorsa elintézése tekintetéből hivatkozik a franczia kabinet által jól értesíttetni szokott kölni újságra, — mely szerint a törökországi catastrófa esetében franczia és angol részről intézkedve van — az orosz ellenében a Dardanellákat elfoglalni, mivel a török alatti szlávok Austriához vagy Oroszországhoz csatlakoznának. TÁRCZA. Gróf Apponyi György Illyez Oláh Jánosról. (Folytatás.) Az országgyűlés ezalatt szétoszlatott; a pártok országgyűlési követjelentéseikben, mint pártorgánumaikban egymást denunciálták az eredménytelenség okozóiul. Majláth kormánya épen mivel pártokon kívül akart állani, elveszté népszerűségét mind a két párt előtt. Apponyi György elfogadta a pártja által neki szánt s a király kegyelme által megadott kormány állomást, s 1844-ki november hó végével másod akancellár jön. Ez időtől, ámbár Majláth Antal gróf mint főcancellár a kormány élén maradt, minden újabb kormányi intézkedések, gyakran igazságtalanul, Apponyi György grófnak tulajdonittattak az ellenzék által, s a kormány elleni támadások ellene intéztettek. Ez igen természetes volt, mert a magyarországi parlamentáris életben Apponyi volt első, ki mint valóságos és declarált pártfőnök lépett a kormányba, s ki, mint kormányférfin, az eddigi alkudozási politikának czélellenes és sikerre nem vezető léhaságát felismerve, saját pártja erején törekedett keresztülvinni a nemzet által annyira óhajtott s minden tekintetben égető szükséggé vált reformokat. És Apponyinak szintúgy, mint pártjának őszintén szivökön feküdt e reformok keresztülvitele. Neki úgy, mint pártjának teljes meggyőződése volt, hogy, ha Magyarországot a közbirodalmi visszahatást elnyeléssel fenyegető, különben is teljesen soha sem szunnyadott törekvések ellen megóvni lehetséges, ezt csak azáltal lehet elérni, ha benn az országban az alkotmányos rendet s kormány iránti alkotmányos engedelmességet alulról, és hogy ez történhessék, erős s a közbirodalmitól a koordinált állásig független kormányt felülről sikerül létrehozni. Apponyi és pártja úgy fogták fel a közbirodalomhozi viszonyát Magyarországnak, hogy valamint egyrészről a közjogi „status quo“ fentartását s ennek szellemébeni kormányzást illetőleg tökéletes internationális állapot létezik Magyarország és a többi örökös tartományok közt, s a magyar király és kormánya e határok körében teljes függetlenséggel kormányoz az austriai császár- s ennek kormányától, s ez utóbbinak minden belügyeinkbe való beavatkozását visszautasítani joga és kötelessége , úgy másrészről minden oly változtatásoknál, melyek közjogi „status quo“-nk átalakítását czélozzák, nem lehet a magyar királynak és kormánynak ignorálni az austriai császár s örökös tartományainak érdekeit, s nem lehet mellőzni az örökös tartományok kormányának beleegyezését közjogi átalakulásunk kérdéseinél. Ez elvből kiindulva, erős meggyőződésük volt, hogy valamint Magyarországnak s a magyar királynak nincs jogában oly közjogi törvényes átalakításokat létrehozni, melyek az összes birodalom kapcsait s ezeken nyugvó európai hatalmi állását gyengíthetnék , úgy az austriai császárnak s birodalmi kormánynak sincs joga, Magyarország közjogi „status quo“ ját önhatalmilag megváltoztatni, vagy épen megcsonkítani, ha mindjárt nyerendő nagy előnyök javasolnák is az ily változtatást. Mert Magyarország ősi törvényei által szentesített „közjogi állása és nemzetiségi viszonyai épen oly szentek, mint maga az öszbirodalom tétele, s a sociális élet épen azon palládiumain, t. i. a hiten, erkölcsön, becsületen és kötéseken nyugszanak, mint maga az észbirodalom állása.“ Ily meggyőződésből kiindulva, Apponyinak kormány- és reform elve az volt , hogy „semmi törvényhozási intézkedés sem érdemli meg a haladás és javítás nevezetét, ha a kormánynak alkotmányos ereje s hatályossága, az országnak alkotmányos állása, a birtoknak mérséklő befolyása, a tulajdoni jognak szentsége, a közbirodalommali kapcsolatnak szilárdsága, nemzetiségünk érdekei s egy békés reform lehetőségei általa meg nem erősittettek, nem conserváltattak s illetőleg újabb biztosítékot nem nyertek.“ Ez elvek alapján magának tartotta fel a kezdeményezést kész törvényjavaslatoknak az országgyűlés elé terjesztése által, melyek elfogadására a vélemények oly dispositióját törekedett létrehozni, mely szerinte „az üdvösnek, a szükségesnek elfogadására hajlandó, de az országtól jövő kezdeményezésekben az idegen példák vak utánzásától s veszélyes politikai kísérletek viszketegétől, szóval : az 1843/4-iki országgyűlési ellenzéki többség tulságaitól távol legyen“ *). Ily véleményű s meggyőződésű párttal óhajtotta a következő országgyűlésen keresztülvinni a megyékben és országgyűlésen a hallgatóság által veszélyeztetett „véleményszabadságnak a köztanácskozások külön nemeiben minden iránybani biztosítását, az úrbéri viszonyok békés kiegyenlítésének könnyítését, a katonai élelmezés ügyét, a büntető törvénykönyvet és börtön javítást, a polgári törvénykezési rend megigazítását, az ország anyagi szükségeinek fedezését, a megyei igazgatás javítását, a királyi városok országgyűlési szavazatát és belszerkezeti hiányaiknak javítását, a nemesi birtokviszonyok czélszerűbb rendezését, a földbirtoknak nyújtandó olcsó és könnyű hitelt, a hon vám- és kereskedési ügyeit, bányatörvénykönyvet, egyesületek és társulatok iránti intézkedéseket“ ; — egyszóval: mindazon korkérdések megoldását, melyeket az összes haza, mint elutasíthatlan szükségeket, ismert fel pártkülönbség nélkül. Ha e törvényjavaslati tárgyak számát, nemzeti jogi beléletünk átalakítására befolyó horderejét s azon óriási munkát számba veszszük, melyet azoknak ugyanazon elvhez alakított kidolgozása igénybe vesz; bármi elvnek hódoljon is, kénytelen mindenki elismerni, hogy az akkor Európában élők közt alig akadt volna államférfin, még a parlamenti legszélsőbb véleménynek közöl is, ki forradalom nélkül, egyedül a létező alkotmányos erőkkel képesnek érezheti vola magát, ennyi és a nemzeti élet gyökeréig ható reformok egyszerrei keresztülvitelét megkisérleni, mint azt a magyar aristocratiai conservativnek nevezett államférfiu egy tisztán aristocratiából álló alkotmányos tényezőkkel, a siker teljes reményével kivinni törekedett. — Apponyi reformeri értéke s államférfim nagysága, s a magyar aristocratia politikai bölcsesége s emelkedett nagyszivüsége egyiránt e programmból nyerik dicsőségöket; valamint ugyane programm dicsőíti meg gróf Széchenyi István mint a reform atyja lángeszét s az eszméi mellett először vívó ellenzéket. — Bármit hoztak is később s bármint romboltak is az események, annyi a minden pártérdek nélkül bíráló előtt tisztán áll, hogy a nemzeti átalános meggyőződés, békés úton nagyobbszerű reformokat úgy fent, mint alant valósággal keresztül vihetni, Apponyi kormánya kezdetével vert gyökeret a honfiak kebelében. — Apponyi György gróf kormánya legszabadelvűbb s nemzeti kormányzási függetlenségünk megőrzését leginkább szivén hordozó volt mindazok közt, melyeket hazánk Austriával. *) Lásd : Conservativ programm. 1846. Novbr. 14. A mai szent ünnep miatt közelebbi személyes egyesülése idejétől látott. Apponyi, mint államférfiu, szabadelvűbb volt, mint J. Grey vagy Russel Angliában, s kormányának alkotmányos függetlenségi törekvésében feljebb állót, mint Thiels vagy Odillon-Barrot Francziaországban. És Európa kormányférfiainak e legszabadelvűbb példánya Magyarországban csak mint conservativ és aristocrata szerepelhetett, s a szabadelvű ellenzéki párt politikai szenvedélyes megtámadásainak épen úgy ki volt téve, mint Pálffy Fidel, a tisztán visszahatólag működött cancellár.—Ap po nyi szabadon engedte működni az ellenzéki párt egyik legfőbb emeltyűjét s összetartó kapcsát, a védegyletet, noha annak gyűlései leginkább a kormány elvei ellen intézett politikai demonstrátiók küzdterévé váltak; a megyegyűlési legszélsőbb s legkifakadóbb szónoklatok soha nem tétettek büntető eljárás tárgyává, s véleménye miatt senki sem üldöztetett; az ellenzéki sajtó teljes szabadsággal tárgyalta a „Pesti Hírlapban a fenálló kormányrendszert megsemmisítő parlamentáris felelős kormányi eszméket, s széltében terjesztette a megyegyűléseken elmondott kormány- és fenálló rendszerellenes szónoklatokat. — Fáklyás és macskazenék, sőt még politikai utczai verekedések is egykápot tüzettek, mert Apponyi kormánya soha sem avatkozott törvényen kívül a város vagy megye municipális jogaiba. Honnan származhatott tehát kormánya ellen a legszenvedélyesebb politikai ellenzéki gyűlölet? — Épen azon forrásból, mely Pálffy reactiója ellen felzúdult — Pálffy, mint reactionarius, az önkény erőszakos fegyverével akarta megsemmisíteni az ellenzéki törekvéseket, mozdulatlanságot szegezvén a mozgalom ellenében ; a gyengébb gátot a korszellem erősebb árja elseperte. — Apponyi maga állott a mozgalom élére, s a korszellem árját nem gátolni, de szabályszerű lefolyását eszközölni s ez által az ellenzéki irányzatokat szintén paralizálni iparkodott. — Apponyi a logikai egymásutánnak, a perfectibilitásnak embere volt; kerülte a logikai ugrást, a „saltus innatura“-t; nem törekedett azonnal a legvégsőbb államkormányzati tökélyre, szerinte egy nem-lényre, az eszményi probabilitásra s ezáltal minden fenállónak tökéletes felforgatására , egy szóval: az erőn felüli s véletlenre számitó politikai kísérletek lehetőségére; az ellenzék Apponyi és pártja ellenében nem annyira a fönnálló, mint inkább a jövendő politikai conjuncturákat vette számba, épített a véletlen lehetőségére, s mi a létező politikai körülmények közt logikai ugrásnak s felforgatásnak tetszhetett, szerintük a változható viszonyok közt épen az a nemzet érdeke parancsolta legczélszerűbb s legtermészetesebb átalakulás leendett. Apponyi az alkotmányosság teljes biztosítása mellett az erkölcsi s politikai becsületesség színvonalán kész volt alkudni a körülményekkel, s különösen a közös birodalomnak Európa követelte jogos érdekei s hatalmi állásával, s a magyar király mellett számba vette az osztrák császárt is; az ellenzék nem akart ismerni csak magyar királyt, s nem hitte, hogy Magyarország minden érdekének teljes kielégítésén belül szabad legyen magyar államférfiúnak tekintettel lenni a közbirodalom állására. Apponyi a fönnálló kormányzási rendszer mellett az alkotmányos fogalmakkal teljesen megegyeztethetőnek vélte a felülről koordinált állásban független, lefelé erős és rendtartó kormányt; az ellenzék csak absolutizmust látott a fönnálló kormány erejében, nem hitte függetlenségét a belkormányzásban, nem befolyását a magasabb politikai érdekek körében, s alkotmányos árulást látott a megyei szerkezet — bár általa is elisszádunk mart. 27-ken jelenik meg, mert — kicsapongásainak kormányilag korlátozásában. Apponyi a fennálló alkotmányos százados institutiók szellemében törekedett keresztülvinni a reformokat , terjesztést s egybefüggő continuitást akart, de nem gyökeres átalakítást; s mit a századok alkottak, a történet megszentesített, a nemzet megszokása jogossá és törvényessé tett, a kifejtett civilisatió kívánalmaihoz alkalmazni kívánta, — de óvakodott megsemmisíteni ; az ellenzék csak elvet ismert, s az általános nemzeti érdek mellett nem hitte életrevalónak az egyes osztályok érdekei avas obscuritásának jogcontinuitását, s nem az ősalkotmány, nem a történet, nem a megszokás, hanem a civilisatiós emberi jogok tisztán democratiai mérvéhez alkalmazva, akart gyökeres átalakítást. — Apponyi körülményeink közt a fennálló ősi kormányszerkezetet alkalmasabbnak hitte a parlamentáris felelős ministeriumnál, s annak törvényeinkben rejlő függetlenségét s felelősségét kivívni iparkodott; az ellenzék a fennálló collegiális kormányrendszert felelősségre, mint függetlenségre egyiránt képtelennek tartá, s törekvése főczéljául tűzte ki a nyugat európai parlamentáris felelős kormányt, mint egyedül képest a nemzet jogai védelmére, felülről függetlenségének megóvására s alulról a rendfentartás s gyors kormányozás érdekében a megyéknek törvényes engedelmesség korlátai közé szorítására. — Apponyi engesztelő politikát követett Horvátország szerinte jogos kívánalmai irányában, mig az ellenzék átalában nem akarta elismerni a horvát követelések jogosságát. Apponyi a magyar nemzetiség biztosítását s terjedését az aristocratiai szellemnek körülmények engedte kímélésével hitte leginkább elérhetőnek; az ellenzék e tekintetben is a democratiára épített s az aristocratia ellenében a 15 millió népre hivatkozott. — Apponyi minden újabb institutióban támaszt keresett a kormányoztatás megerősítésére; az ellenzék minden új institutióban a kormány gyengítését czélozta. Egy szóval: minden egysége mellett is a hazafias tiszta törekvésnek a nemzet felvirágzása, a haza üdve és nagysága, az életbeléptetendő reformok tárgyilagos ugyanazonossága tekintetében tökéletesen ellentétes politikai elvek választák el Apponyit és pártját az összes ellenzéki párttól. Mind a két pártban tekintélyes s nagytehetségű honfiak szerepeltek úgy a fő-, mint a közép-aristocratiából; az alsó nemesség megoszlott a két párt között, vagyis inkább vesztegetések által megosztatott, míg a szabad királyi városok nagy része és az alkotmány sánczain kívül álló nagy néptömeg az ellenzék — mint többet igérő — felé tekintett sóvár szemmel. — Apponyi kormánya csaknem kormányba léptének perczétől minden Ürügy alatt a leghevesebb megtámadásoknak lett kitéve az ellenzék részéröl. — Különösen neki tulajdoniták az 1723 . 56. t.-czikknek életbeléptetését, mely a főispánoknak a megyékben lakását s a megyei administratióban egyenes és folytonos befolyását követeli; s miután magukat a főispáni jogokat, mint törvényeseket egyenesen meg nem támadhatták, megtámadták a főispáni helyettesek kinevezését s ezeknek a kormány pénztárából az eddiginél tetemesen fölemelt fizettetését. Noha Apponyi, mint az előadottakból kitetszik, ezen rendszert nem gondolta ki, sőt életbe sem léptette, mert az már az ő befolyása előtt Majláth főkancellár által előkészíttetett, sőt még a személyek is — mint biztosan álliták — Apponyi befolyásán kívül Majláth által neveztettek ki , mégis az egész, úgynevezett administrator rendszer neki tulajdonittatott. — Igaz, hogy Apponyi ezen rendszert D. A. szellemében méltó 70. szám — 1862. Magyar tud. Akadénia. A mart. 17-ki ülésben, a már érintett értekezések után, Kubinyi Ferencz tiszt. tag előadván, hogy Szalay Lászlónak tett ígérete folytán szándéka van egyes, különösen a Radvánszky család levéltárából a hazai történelemre vonatkozó adatokat kikeresni, öszszegyüjteni s időről időre az akadémiának bemutatni, — ezúttal Radvánszky Jánosnak és Lászlónak a múlt század közepén, magyar és latin nyelven írott naplóit ismerteté, töredékeket közölvén azokból. Radvánszky László naplója, melyben Radvánszky Jánosé is foglaltatik, ily czimü : „Ladislai de Radvan notitia familiae suae haeridicus conscripta anno 1754.“ E napló elején az író családja származását adja elő. Hogy e család lengyel eredetű, már Bél Mátyásból tudjuk ; naplónk szerint a család őse Bolesláv kíséretében menekült Magyarországba 1086 körül. A család levéltárában létező legrégibb oklevelek közöl különösen kiemelt értekező hármat, 1254, 1263 és 1287-ből. A naplóból ezúttal főleg a szerencsétlen Radvánszky Györgyre vonatkozó részeket olvasá föl, akit Karaffa 1687-ben febr. 27. fogatott el. Ugyanazon iszonyú részletek , melyeket az eperjesi mészárszék több áldozatainak gyászos történetéből ismerünk. R. Gy. is kiszenvedte a kínpad minden kínjait, s csak annyiban különbözött sorsa Ketzer, Zimmermann, Baranyay és társaitól, hogy vérpad helyett a börtönben végezte életét. A szörnyetegek azonban holttestén is dühöngtek. Előadó ezek után értekező, hogy mozdított meg minden fát Radvánszky György özvegye, Máriássy Joh. Kata, hogy az elkobzott vagyont visszaszerezze a szerencsétlen családjának. Az anyai javak 1689-ben s az atyaiak 1697-ben adattak vissza, terhes föltételek alatt, melyeknek súlyát a család most is érzi, a menynyiben a radváni erdőből folyvást nagy mennyiségű fát kell adnia évenkint a kamarának. A Rákóczy-féle mozgalmak után újra vagyonkobzás fenyegette a Radvánszky-családot. E családi történet előadása közben érdekes vonásokkal találkozunk az egykorúak jellemzésére. Olvassuk, hogy Szontagh Zsuzsánna, Kubinyiné, 10,000 ftot s Zemplén akkori alispánja Szemere, néhány átalag asszu bort adtak volt Karaffának, amaz, hogy Liptómegyét, s ez, hogy Zemplént megmentse az eperjeszi mészárszék elé hurczoltatástól. Olvassuk továbbá, hogy Koloneh, kinél hazánknak egyegy veszélyesebb ellene alig volt, türelmetlen felekezetisége daczára, sokat ten a Radvánszky-család érdekében, s úgyszólván egyedüli pártolója volt az akkori oligarchák között. Miután az előadottakból is látszik, monda végül értekező, hogy e naplók hazai történetünkhöz több új adatot nyújtanak : indítványozá , szólíttassék fel az akadémia által Radvánszky Antal úr, engedje meg, hogy mindezen naplók, mind a tiszt, család levéltárában levő más érdekesebb oklevelek, melyek kivált a XVII. és XVIII. század történeteire vonatkoznak, az akadémia számára lemásoltassanak. Ez indítványt közakarattal elfogadták. Ugyancsak Kubinyi Ferencz t. tag előrebocsátván, hogy mind a nemzeti múzeumról, mind a m. akadémiáról halála esetére is gondoskodott, de a mellett életében is le kívánja róni e két tisztán hazai intézet iránt hazafmi kötelességét, előadó, hogy a napokban Ipolyi Arnold és Henszlmann Imre barátai előtt késznek nyilatkozott a hazai történelmi adatok Konstantinápolyban leendő fölkeresésére fógosztot ajánlani föl. A nevezett akadémiai tagok nemcsak helyeselték ez ajánlatot, hanem maguk is ajánlkoztak a tudományos útra, melynek czélja lenne egyszersmind a hazai byzánczi emlékeket lerajzolni s a történelemre vonatkozó kéziratokat, Turczikákat megszerezni, leíratni. Indítványozó t. tag, midőn e tervéről az akadémiát tudósitja, csak szellemi támogatást s csak azt kéri, méltóztassék az akadémia e vállalat kivitelére neki és társainak megbízást adni, s őket a szükséges úti levelek megszerzésében elősegíteni. Az elindulás napja husvét utáni első napokra esnék. Nem szükség mondanunk, hogy az akadémia Kubinyi Ferencz t. tag nemeslelkü ajánlatát s a hazai tudományosság előmozdítására hozott ez újabb áldozatát hazafiui köszönettel iktatta jegyzőkönyvébe, s a fölkért szellemi támogatást részéről örömest megajánlotta. Ugyanez ülésben az archaeologiai bizottság jelenté, hogy, a mint Kubinyi Ferencz t. tag előadásából értesült, Szécsen város határában nem rég ezüst szegű réz koporsót találtak, melyben egy díszes turbános, drága köntösű és gazdag ékszerekkel ellátott török női csontváz feküdt. E leleményt a találók szétszaggatták , s részei a város kedd, 1 március 25.