Sürgöny, 1866. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)

1866-08-08 / 180. szám

180. sz. Hatodik évi folyam Szerkesztőségi iroda: Pest, Kigyó-utcza 4. szám , II. emelet. Kiadó­hivatal: Pesten, (barátok-tere 7-dik szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el. SÜRGÖNY. Malgán-hirdetések : egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő­ urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alte­­nában Hansentttein és Volfler; Hamburgban Türkhelm Jakab; Lipcsében En­gler M. és Fort Ernő urak. Pest. Szerda, augustus 8. 1866 Előfizetési árak. Napontai postai szétküldéssel. Egész évre.............................20 frt. Félévre ...... 10 „ Negyedévre................................5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . 18 frt. — kr. Félévre.........................a „ — „ Negyedévre .... 4 „ 50 „ HIVATALOS RÉSZ. Kővárvidék főkapitánya a kővárvidéki irodán Üresedésbe volt irnoki állomásokra: S­i­m­k­ó Feren­­czet, Beibe Simont, K­o­r­b­u­l­y Jánost és k.-monos­­tori Pap Lászlót, ez ideig a kővárvidéki hatósági iro­dán napbijnoki minőségben működött egyéneket rendes írnokokká nevezte ki. Változások a cs. k. hadseregben. (Vég­e.) Áthelyeztettek, a következő őrnagyok : Nemes Weinsberg Ágoston, a 37 . s Machalitzky Károly, a 35. vadász­ zászlóalj parancsnoka, a Ferencz József Császár tiroli vadász ezredhez; lovag Gaich Mátyás, a 33. parancsnoka, az 1. vadászzászlóaljhoz; W­e­n­k­o Adolf, a 34. parancsnoka, a 12. vadász zászlóaljhoz; és kuhnenfeldi Kuhn Sándor, a 36. parancs­noka, a 22. vadászzászlóaljhoz; végre dr. Weber Ferencz, első-osztályú főtörzs-orvos, a laibachi országos főhadi parancsnokságtól, mint egés­­ségügyi előadó a morvaországi s sziléziai országos fő­­hadiparancsnoksághoz. Fölruháztattak: Őrnagyi ranggal ad honores, a következő megsebesült első­ osztályú századosok : pappelbergi nemes Pap­cs­eh Károly, a 77. sz. toskánai Károly Salvator Főherczeg gyalogez­redben ; Slavvik Antal, a 79. sz. lovag Franck gyalog­ezredben ; és Schnaidtinger Lajos, a 24. vadászzászlóalj­nál ; végre F­i­t­z-G­e­r­a­l­d Gábor esquire, megsebesült első­­osztályú százados, a 2. sz. gr. Wrangel vértesezredben. Nyugdíjaztattak: B. Lebzestern Lipót vezérőrnagy s dandár­­nok, vissza a nyugalmi létszámba; Baumbach Adolf ezredes, a 9. sz. gr. Hart­­mann gyalogezred parancsnoka; a következő őrnagyok : Kengyelacz Lukács, a 29. sz. gr. Thun Ho­henstein­ gyalogezredben; és erlenburgi nemes Ehrler Ferencz, a 77. sz. toskánai Károly Salvator Főherczeg gyalog­ez­redben. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. A „Gr. Zig“ folyó hó 4 kéről jelenti: Az itteni helytartóság Alber grätzi polgármesterrel a követke­zőket közölte : Az államminister ar Grátz tartományi főváros községtanácsának legalázatosabb föliratát leg­felsőbb helyre fölterjesztette. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi julius hó 29 töl­kelt következő legmagasabb elha­tározását méltóztatott legkegyelmesebben az állammi­niszer úrhoz juttatni: „Midőn e föliratnak legális és ha­zafias tartalmát tetszéssel tudomásul és a rendkívüli kö­rülményeket számba veszem, melyek a községi tanácsot arra indították, hogy a községi rend által meghatáro­zott működés terét átlépje, az e föliratban előadott po­litikai természetű­ kérelmeket és óhajtásokat a törvény értelmében mégis csak mint a községi tanács egyes tag­jai nézeteinek kifejezését tekinthetem és méltányol­hatom.“ Az új előlegez­ési műtét tegnapelőtt a consortium zárülésében, mely a hitelintézet épületében tartatott, végre jön hajtva.­­ Az utolsó napokban hozzájárult új aláírások a következők : Ribarz Já­nos és Zinner Adolf ezégek mindegyik 200,000 forinttal, Scharmitzer unokája 100,000 forinttal, Roth­schild egy triesti ezégért 300,000 fttal , Schöller Sándor és Ruston utólagosan 50,000 fttal. Ez aláírások után a hiányzó összeg még 550,000 ftot tett, melyből 300,000 ftot a hitelintézet, a Rothschild és a földhitel­­intézet pedig együtt 250,000 ftot vettek át. Beke báró osztályfőnök, ki az ülésnél jelen volt, annak bevégezte után a gyülekezetnek kijelentette a kormány elisme­rését és köszönetét. A nap legfontosabb eseménye a porosz trón­beszéd, melytől nem lehet megtagadni, hogy ép oly világos és határozott, mint mértékteljes és engeszte­­lékeny. Az előbbi trónbeszédek ridegsége egy szelíd­­komoly, mondhatni: kiengesztelő hanggal lett felváltva. A belügyeket és belviszályokat nem érinti ugyan e trónbeszéd, de egy német parlamentre és egy szövet­ségi közös hadsereg felállítására nyújtott kilátás kétsé­­gen kívül alkalmas lesz, a képviselők politikai jogait és a hadsereg szervezését illető eddigi viszályokat elnémítani és a képviselőket engedékenységre indítani. Hogy a jelen perez a legalkalmasabb lehet a kormány és a kamra közti kiegyezésre és az első állal ép oly ügyesen fog felhasználtatni, a mint általa előkészíttetett: ez már az ellenzéki lapok magatartásából megítélhető. Ezek között a „Schles. Zig“ így nyilatkozik: „Meg vagyunk győződve, hogy nincs oly párt az országban, mely ezentúl annak szükségét kétségbe vonhatná, hogy a hadsereg felemelt költségei feltétlenül jóváhagyandók ; nem lesz oly párt, mely a népfegyverkezés és egyebek feletti illusióktól ámu­tatva, oly intézményeket fogna megtámadni, melyek kizárólag és egyedül teszik lehe­tővé , hogy mindenütt katonailag kiképzett és a hadi­rendbe lehetőleg beleszoktatott katonákkal léphessünk az ellenség elé. Ezeknél fogva reméljük a katonai kérdésben való egyetértés mielőbbi létesítését, nem azért, mintha e kérdés azonnali megoldásától a belbéke helyreállítását továbbá függővé tennék, hanem, mert óhajtjuk, hogy Poroszország magában egyetértsen azon legfontosabb kérdések iránt, melyeket a német vagy éjszak-német parlament asztalára leteend, és mely­nek kivívása vagy legalább népszerűsítése még nehéz küzdelmekbe fog kerülni. Nevezzük bár a kormány el­járását önkénynek, a rendszabályainak áldásos hatásá­ról harczképességünk előmozdítására, az ország javára és a valódi humanitás értelmében tények és sikerek oly kétségbevonhatlanul tanúskodnak, hogy minden ellen­zéknek el kell némulnia.“ A régi „Presse“ nem gondolja, hogy az észak­német unió megalakításánál nagy nehézségekkel kel­lene küzdeni, de nem hiszi, hogy a déli államok hozzá­járulása ezen, Poroszország auspiciuma alatt létesítendő szövetséghez kivihető volna, sőt meg is van győződve, hogy ezt Poroszország nem is akarja. „Azon országoknak, melyeknek az új észak-német szövetséget kellend képezniök, annexiója vagy beol­vasztása Poroszországba a legkevesebbet sem ellenke­zik az ottani lakosságok jellemével. Mindez országok­ban egy párt működik, mely a Poroszországgal való egy­esülés után sóvárgott, és ha e párt nem is képezi a polgárság magvát és többségét, de azért a lehangosab­­ban kiabálókat számítja tagjai közé. Többekben ez or­szágok közül régóta viszályban éltek a kormányok és a kamarák.“ Berlinben tehát könnyen és gyorsan hiszi kivihetőnek ezeknek poroszosítását. „De másként áll a dolog a déli államokkal. Ezek egy conservatív nemességgel bírnak, de nincsenek pom­­merni junkerjeik. A svábok, frankok és bajorok utál­ják a poroszok félig bureaukratikus, félig katonás mo­dorát. E törzsekben gyökerezik a régi német szellem, mely lényegesen különbözik azon porosz szellemtől, mely Nagy Frigyes ideje óta kifejlődött. A dél­német népek a szövetséget német szövetséggé alakítanák át; miután őket nem lehet poroszosítani, a déli demokratia az éjszakit és a déli katholicizmus a schlesiait erősítené. A demokrata párt ezáltal túlsúlyt és egészen más jel­lemet nyerne, mint a­melylyel eddig Poroszországban az úgynevezett haladási párt bírt. „Úgy látszik tehát, hogy Poroszországot nem Fran­czia­ vagy Oroszország miatti aggodalmak, hanem első­sorban ezen eshetőségek indították arra, hogy a déli államokat az unificált porosz-északból kizárja. Az éj­szaki szövetség feladata : Észak - Németországot egy Nagy-Poroszországgá összeolvasztani; egy összes né­met szövetség ellenben oda vezetne, hogy Poroszor­szág Németországba olvadna.“ T­a­n­á­r k­y Gedeon a „P. N.“-ban helyzetünket a válságban fejtegeti tovább, és czikkének praemisiái közt elmondván , hogy nem osztja a „P. N.“ vélemé­nyét, mely szerint Austriának visszalépése Németor­szágból a birodalomra nagyobbszerű visszahatással ne lenne, ez álláspontjáról kérdést tesz : mitevő legyen Austria ? Hódoljon e a számaránynak, melyet ő is ha­talomnak ismer el, s alakuljon át szláv állammá? vagy ragaszkodjék a hagyományos államfejlődés alapjához, mely esetben szerinte a súly központja Magyarország ? Mind a két eset végzetes lehet ránk nézve. Mind a mel­lett, ha nálunk tapintat, bölcseség és körültekintés nem hiányzanak, az utóbbi az, a­mit mint életerős alapot ajánl: az alkotmányos Magyarország szövetségét a szintén alkotmányos német tartományokkal. Nem ál­tatja magát, hogy e törekvés könnyen és hamar sikert arasson. Most csak az a kérdés : Bírna-e elég tapintat­tal , higgadtsággal és kitartási erővel ezen törekvések valósítására ? s ha egyszer, — a mi talán hamarább be­­következhetik, mint hinnék, — a súlypont nehézsége vállainkra, — s vele a vezénylet kezeinkre kerülne, — bírjuk e a körültekintés, a mérséklettel párosult szilárd­ság, a túlzástól ment emelkedettség, szóval a vezérsze­rep erényeinek és kellékeinek azon fokát, a­melylyel a sokfelől ostromlott feladatnak megfelelni képesek le­hessünk ? Ha a nemzetnek aláásott anyagi helyzetét, meg­rendült hitét, elkedvetlenedett hangulatát, sokféleké­pen megzavart fogalmait, vérmes ábrándokra és estig beteg közömbösségre egyiránt hajlékony vérmérsékle­tét, — s államférfiatok haladott éveit, — és ifjúságunk­nak a viszonyok mostohasága által előidézett készület­­lenségét tekintjük: e kérdésekre némi borult aggodal­maktól nehéz menekülnünk. De másrészről, ha meggondoljuk, hogy nekünk nem kell új ösvényt törnünk, nekünk csak őseink poli­tikájának fonalát kell továbbfonnunk, nekünk nem kell a századunk alkotó eszméivel ellentétbe lépnünk, é s hogy mi sem felekezetet, sem nemzetiséget veszélylyel nem fenyegetünk, hogy a mi vezérletünk elnyomássá nem fajulhat, s hogy minden hibáink mellett is józan észszel, szabadság- és igazságérzettel j­árunk: nyugodt öntudattal kezdhetünk a fenntárt törekvés valósításához. És nem túlságos, s nem is légből kapott jövendöl­­getési vágy azon remény és hiedelem, hogy ha Austria még újjászületik, Magyarország által születik újjá, s ennek eszköze — egy Cavour vagy Bismar­k — sorainkból fog kikerülni“. A „Pesti Hirnök“, folytatva a „Debatte“ elleni polémiáját, ennek kérdésére, hogy mit ért ő (a „Hirn.“) az ősi institutiók alatt ? — ezeket feleli : „Az ősi intézmények egyetemes foglalata alatt értjük mindenek előtt nemzetünk ezredéves múltját, vérrel szerzett hazáját, őseitől öröklött alkotmányos szabadságát, szent István birodalmának politikai önál­lását s feloszthatlanságát, s e birodalomban a magyar faj elsőszülöttségi vezéri szerepét. Értjük a felséges Uralkodóházat, melyet a nem­zet akarata a végső sorjig örökösödés jogával az Árpá­dok trónjára ültetett, s melynek tagjai nem csak csá­szári, hanem egyszersmind külön magyar királyi her­­czegek. Értjük magát az apostoli királyt s annak sem­miféle halandó által nem usurpálható személyes és közvetlen uralkodói hatalmát, koronájának független­ségét, s a koronázási eskü és hitlevél alapján gyakor­landó törvényes jogainak sérthetetlenségét. Értjük azon igazságos, de szigorú Mátyás-kori uralkodást, mely a magyar faj szilaj, természetét fegyel­mezni, a jogot, rendet és szabadságot egyiránt meg­­védni, s a nemzet önérzetét szellemi és anyagi irányban a nemzeti nagyság emelésére vezérelni tudta. Értjük azon testvéri kapcsokat, melyek Magyar­­országot az osztrák tartományokkal nem csak kölcsö­nös védelem, hanem a kölcsönös jólét és közös érdekek biztosítása végett is törvényesen s felbonthatlanul össze­fűzik, a­nélkül, hogy akár összeolvadásra vezetnének, akár hazánk belső függetlenségét koc­káztatnák. Értjük az önkormányzás, a „nil de nobis sine no­bis“ magasztos elvét, mely szabad és mivelt nemzet­hez méltóan, soha polgári államban annyi tökélyre nem fejthető mint hazánkban. Értjük t. i. azon sarkalatos jogot, melynélfogva a magyar nemzet csak ön alkotta törvényeknek enge­delmeskedik ; — országgyűlési követei azonban nem azért gyűlnek egybe, hogy a kormányhivatalok elfog­­lalhatásáért viseljenek egymással háborút, hanem hogy az ország és király jogait egyaránt védjék, s korszerű hasznos törvényeket hozzanak. Értjük azon jogot, melynélfogva a magyar kor­mánynak s a korona tanácsosainak élk­e a nemzet a nádor személyében elmozdíthatatlan vezért választ, — s ezen nádori méltóságban nemcsak az ország függet­lenségének a királysággal egykorú legfőbb nemzeti symbolumát, hanem egyszersmind az alkotmány leg­­hathatósb őrét, s összeütközések esetében törvényes szószólóját s közvetítőjét birja. Értjük a municipals rendszert, melyet maga a martiumi törvényhozás az alkotmány védsánczának ne­vez, s mely a kormány jogköre s a nemzeti önigazga­tás közt józan határokat vonva s az administrate és igazságszolgáltatást önválasztotta tisztviselőkre bizva, egyszersmind a közgyűlések utján a közszellemet s alkotmányos részvétet folytonosan ápolva, nemcsak a municipális ügyek s politikai közkérdések megvitatá­sára s a kormány eljárásának ellenőrzésére nyújtott törvénye­s alkalmat, de az utasítási jog gyakorlata által a valódi közvéleménynek a törvényhozásra is közvetlen érvényes befolyást biztosított. Értjük az ősi aristocratiát, mely Árpád óta a nem­zet szivvérét képezte, melylyel a korona nemzedékről nemzedékre minden kiemelkedő polgári s hazafius nagy­ságot assimilált, semmi egyéb privilégiummal, mint hogy a korona fényét s auctoritását s a nemzet erköl­csi súlyát emelje s gyarapitsa,­­ s hűsége és áldozat­­készsége által veszély perczeiben hálás támasza legyen egyiránt a trónnak és hazának; de nem a végre, hogy elkolcsulva csak ősei nevén s érdemein élődjék, s a törvényhozás terén közvetítő hivatását feladva’, a ko­ronával szemben mint a divatos téveszmék uszályhor­dozója kapkodjon olcsó népszerűség után. Értjük továbbá azon alkotmányt, mely a király s nemzet többsége katholikus hitének az illő helyet és tiszteletet biztosítja,­­ de egyszersmind a protestáns felekezetek törvényes vallási autonómiáját is oly széles alapra fekteti, mint az sehol az európai continensen, még protestáns államokban sem létezik. Értjük azon alkotmányt, melynek védelme alatt a különböző népfajok hazánkban századokon keresztül szeretetben s ugyszólván súrlódás nélkül fejlődhettek s megfértek egymás közt. Értjük azon alkotmányt, mely a legfőbb birói szé­ket, hogy függetlenségével minden érdekek fölé emel­kedjék, a királyi trón zsámolyán állitá fel­. Értjük azon alkotmányt, mely képes volt a ma­gyarnak példabeszéddé vált honszeretetét oly magas mértékben kifejteni, s mely a polgári önérzet négy leg­magasb jelvényeivel: a szólás-, sajtó-, fegyverviselés-, s egyéni szabadsággal a nemzetet oly magas mérték­ben ruházta fel, mint az Európában csak a britt földön ismeretes. Értjük végre a nemzet ősi szokásait, erkölcseit, hagyományait és nyelvét, melyeknek gond­i és kegye­­letes ápolása a nemzeti individualitás megőrzésének azon záloga, melyre a politikai intézményeknek is kivá­­lólag irányozva kell­ lennie. Íme tehát elsoroltuk per apices, a­mit mi az ősi institutiók alatt értünk. Van e egyetlen pont közöttük, kérdezi a „Hirn.“, melyet a „Debatte“ vagy elvrokona a „Pester Lloyd“ megtámadni merne? van e, melyért a „Magyar Világ“­­nak pirulni kellene? van-e végre olyan, melyet a „Napló“ vagy „Hon“ nem mint saját programmjának alkatré­szét mutogatná ? Nagy nyegleség tehát a ministeri rendszert úgy állitni fel, mint alkotmányosságunk forrását, miután az alkotmányos közszabadság minden garantiáit, Sz. Ist­vántól s az arany bullától kezdve az 1790. 10. és 1825. III., és későbbi sarkalatos törvényekig, a magyar nem­zet a 48-diki rögtönzést megelőző törvényhozásoknak köszönheti. . De nem kisebb nyegleség a ministeri rendszert úgy akarni feltüntetni, mint alkotmányunk és sarkalatos törvényeink kezességét, holott gazdag jutalomért is alig lehetett volna nemzeti jellemünk, institutióink s békés haladásunk felforgatására veszélyes­ tervet ki­gondolni, mint a mely 1848-ban egy szerencsétlen mo­mentumban királynak és nemzetnek felerőszakoltatott. A ministeri rendszer, még akkor is, ha oly solid alapokra lenne fektetve, mint az angol, — a mi viszo­nyainkra nem lenne alkalmazható, mert nyílt háboru­­szenet a korona jogainak, a birodalmi kapcsoknak, a nádori méltóságnak, a megyei rendszernek, Horvátor­szágnak, a vallásszabadságnak, 3 elfojthatatlan felment örökös párttusákra, hivatalvadászásra, s mindazon meghasonlások táplálására, melyek forradalommal, s végre megsemmisüléssel szoktak végződni. A ministeriálisok programmját csak két plausibi­­lis czél támogatja: a felelősség s a szakkormányzat. De mindkettő elérhető a Parlamentarismus nélkül is. A Fejedelem a legtökéletesb szakkormánynyá változtat-­ hatja át minden pillanatban a dicasteriumot, s a szemé­lyes felelősséget rövid sorban decretálhatja a törvény­­hozás. Az ország törvényes autonómiájának biztonságá­ért nem az armádia nélküli budai ministeriumban, ha­nem a központi kabinetben lehet csak garantiát sze­reznünk. Gúnyosan kérdezi a „Debatte“ : várjon a nemesi megyét akarjuk e visszahozni. Nem. Mi sem a régi me­gyét nem akarhatjuk, sem azon párt-dlubbokat, melyek 61 ben az ősi megyék helyét elfoglalták. De az institu­­tiót összes régi jogkörével, melyet még a martiusi tör­vényhozás sem mert megtagadni, — mulhatlanul meg akarjuk a kellő qualificatiók alapján menteni, s e tö­rekvésünkben a nemzet igen nagy többsége támogatni fog bennünket, — kivált, ha felébredve meggyőződik, hogy a ministeri mindenhatóság a megyerendszerrel ki nem egyeztethető, mit ugyan sokan állítottak, de meg­mutatásához fogni soha sem mertek, mert nem tudtak. Kérdi még a „Debatte“ : várjon a követ utasítást is akarjuk még ? Igen is, mint már fentebb említettük, s ezt az ország biztosítására még akkor is követelnék, ha az országgyűlés függetlenebb elemekből állana, mint a minőkhöz az új választási törvény szoktatni kez­dett bennünket,­­ ha attól nem kellene is tartanunk, hogy a „Debatte“-féle politika folytán nemsokára oly parlamentet láthatnánk együtt, melynek elvi omnipo­­tentiája bármily irányban annál könnyebben lenne ki­zsákmányolható, minél kevésbé lennének elemei önál­lók, s minél nagyobb szerepet kezdene játszani a nem­zetiségi cselszövény. Ne kérkedjék nekünk a „Debatte“ az új­korral. Az anyagi és társadalmi téren már transigált hazánk az uj­ kor szükségeivel, mielőtt a ministeri kórság elá­rasztotta volna. — A közszabadság eszméjében pedig már századokkal megelőzte a 48-at, s a mai liberálisok e részben elkéstek nálunk apostoloskodásaikkal. S a mi annál több, s túlmegy azon, mit az ősi magyar alkot­mány szellemében bizunk, az már nivellírozás, az már az uj­kor meg nem emésztett téveszméinek maró s a nemzetet önmagából kivetkőztető genyedtsége, mely ellen már felejthetetlen Széchenyink hazafiui lelke s mély látása egész erejével küzdött. Ez a mi nyílt válaszunk — végzi a „Hirn..“ — ez szerintünk az igazi magyar conservativ gondolko­zás, melylyel nyílt homlokkal elébe merünk lépni a Királynak és ministereinek szintúgy, mint minden elfo­gulatlan honfitársunknak.“ Delbrück ura párisi kiállítás cs. központi bi­zottmánya nevében nyilatkozik, hogy — a­mint a cs. franczia kormány már ismételve hivatalosan kijelen­tette — az általános kiállítás Párisban a kitűzött ha­táridőben, 1867. ápril 1-jén megnyittatik, s hogy a kiállításnak a fenforgó politikai viszonyok következté­ben való elhalasztásáról terjesztett hírek alaptalanok. A bizottmány — a­mennyire tőle függött — a háború ideje alatt is előmozdítá az előkészületi munkálatokat, s ezentúl még hatályosabban folytatandj a. Hadi mozgalmak. A pozsonyi ütközetről a porosz hivatalos „Staats­anzeiger“ következő terjedelmes tudósítást hozza : „A porosz 8. gyalog hadosztály, Gödingből a Mo­­rawa partján haladván, jul. 21 én Stomfa mellett, Po­zsonytól 2 mértföldnyire, éjszaknyugatnak a Kárpátok nyugati aljában foglalt hadállást. Ugyanazon nap a 7. gy. h. o. Marcheggnél átkelt a Morawán és hasonlókép e folyó bal partján foglalt hadállást. Átellenben Blu­­menaunál és Kaltenbrunnál 10 - 12 svadrona, néhány zászlóalja és 2—3 ütege volt az ellenségnek. Frigyes Károly herczeg tudván, hogy jul. 22-ére fegyvernyugvási kötés van kilátásban, e napra kém­szemlét rendezett, de előnyomulásnak Pozsony felé csak azon esetre engedett helyet, ha csata közben külö­nösen kedvező előnyök mutatkoznak. Fransecky tábornok kapta meg e két h. o. pa­rancsnokságát, valamint e napra a Horn h. o. is rendel­kezésére volt adva. A tábornok úgy intézkedett, hogy az előcsapat és a Gordon és Schwarzhoff­-dandárok homlokban foglalkoztassák az ellenséget, a Bose-dandár pedig, melynek járatlan hegyi utakon kellett haladni, jobb oldalt és hátul foglalkoztassa azt. Reggeli 7 órakor a lovasság előcsapata egy ellen­séges uláhinus svadronra bukkant, és azt egy üteg egy hátrább álló svadron ölébe nyomta vissza. Míg Bose tábornok csak lassan haladhatott járatlan utain, ad­dig homlokban tartós küzdés folyt, különösen ágyukkal.

Next