Szabad Föld, 1946. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1946-05-12 / 19. szám
4 is háborús események folytán gazdát cserélt ás elhagyott állatok tulajdonjogának rendezése A háborús események következtében nagyon sok állat gazdát eset ért. A háború alatt igen sok lovat behívtak a katona ághoz, a nyugatra menekült földesuruk állatainak egy része viszont itthon maradt az országban. A földreform során földhözjuttatott újgazdáknak nem volt földhhözjutásuk idején igásállatuk, nagyon természetes tehát, hogy ezek igyekeztek állathoz jutni, ami egyértelmű volt azzal, hogy nem akarták földjeiket parlagon hagyni, hanem dolgozni, termelni akarták. Ezért minden nélkülözhető holmijukat arra fordították, hogy igás állatokat cseréljenek és részben a megszálló Vörös Hdseregtől, részben más személyektől vásároltak állatokat. Igen sok földhözjuttatott és törpebirtokos úgy jutott igásállathoz, hogy az ő saját állatát a harcoló hadseregek valamelyike igénybe vette és ahelyett cserébe hagyott igásjószágot. A háborús események alkalmával sok állat betegen, leromlottan, elhagyva volt található, nem volt gazdája. Az ilyen állatokat az újgazdák és szegény parasztok gondozás alá vették, gyógyították és rengeteg költséggel és fáradtsággal, sokszor csak hosszú hónapok után tudták annyira feljavítani, hogy azok munkaképesek legyenek. Sok olyan elhagyott állat került így az új gazdák birtokába, mely egyébként elpusztult volna. Legtöbb ilyen gazdát cserélt állatnak nem volt marhalevele, ezért a 7680/1945. M. E. sz. rendelet intézkedett ezeknek marhalevéllel való ellátásáról. A tulajdoni viszonyokat illetően azonban nem hozott e rendelet megnyugtató intézkedést, mert a régi tulajdonosnak az újjal szemben ,feltétlenül biztosította az állatot. Megindult tehát a roham az újgazdák és szegényparaszok ellen; a volt földesurak mindenféle fondorlattal igyekeztek tőlük az állatokat visszaszerezni. Egyes helyeken az ügyvédek ilyen állatvisszaszerzési perekre rendezkedtek be. Amíg az állat betegen, leromlottan, sebesülten, használhatatlanul hevert az útszélen, addig senkinek nem jutott eszébe, hogy ez az ő tulajdona, csak az újgazdák vették őket kezelés alá. Naponta jönnek vidékről a panaszos levelek, amelyek az állatok közötti vitákról számolnak be. Ezekből a Szabad Földben már sokat leközöltünk, azonban nem érdekesség nélküli, ha egyet-kettőt e helyen is megemlítünk. Racihiány Dezső, a paksi Kommunista Párt titkára a Közalkalmazottak Országos Szabad Szakszzrvezetének igazságügyi minisztériumi csoportjánál 1946 március 26-án megjelent és előadta a következőket: „Pakson és környékén a felszabadítás során több esetben előfordult, hogy az orosz katonák egy-egy parasztnak a lovát elvitték és cserébe otthagyták a saját fáradt lovukat. A gazdák ilyenkor igyekeztek feltáplálni az állatot, azonban utóbb a földesurak, amint megtudták, hogy valahol van egy ilyen cserében ott hagyott ló, kijelentették, hogy az az ő tulajdonuk. Pert indítottak a gazdák ellen és a bíróság sokszor a bizonyítékok elégtelenségére való tekintet nélkül mindenkor a földesúrinak ítélte meg a lovat. Például az egyik esetben a bíróság előtt egy olyan passzust mutatott fel a földbirtokos, amelyben a ló különös ismertető jele utólag lett beírva, feltűnően más írással és más tintával, mint a többi szövegrész. Ez a per a paksiirá bíróság előtt folyt le s a bíróság a lovat a hamis paszszus alapján is odaítélte a földesúrnnak. A pervesztett paraszt okirathamisítás miatt büntető pert indított a földesúr ellen, azonban az eljárást a szeksaárdi ügyészségen megszüntették. A szekszárdi törvényszék előtt indított hasonlóan egy ló iránt pert egy földenk. A keresetlevélben a lovat 7 évesnek jelölte meg, a per folyamán azonban kiderült, hogy a ló 11 éves, ennek ellenére a földesúré lett a ló.“ Számtalan ilyen eset fordul elő. Sok helyen talán nem is a bíróság igazságérzetének hiánya, hanem a megfelelő jogszabály hiánya akadályozta meg a szegényparasztok igazának érvényesülését. Ezt akarja most pótolni a Magyar Kommunista Párt jogügyi bizottságának kezdeményezésére az igazségügyminisztériumban készült rendelettervezet. A Kommuista Párt mindig szót említ az újgazdák és szegénypartisztok- érdekében és most is minden erejét hatba vetett hogy a legrosszabb gazdasági helyzetben lévő földhözjuttatottak érdekeit védő jogszabályt, alkossanak. Lehetővé tenné e tervezet, hogy az állatok tulajdonjogának eldöntésénél a bíróság az állatra való ráutaltság figyelembe vételével a méltányosság alapján döntsön. Mit jelent ez? Azt, hogy a bíróság ezek után ebben a vonatkozásban nem jogot, hanem igazságot tud szolgáltatni és a nyugatos földbirtokos nem veheti vissza az állattal nem rendelkező szegényparaszttól a lovát és a szarvasmarhát az ügyvédek segítségével. Nem kell tehát a szegényparasztságnak a saját állatért cserébe kapott, a sok gonddal és költséggel kigyógyított, feljavult állatot visszaadni, hanem megtarthatja. A régi tulajdonos a rendelettervezet szerint, amennyiben megszűnik tulajdonjoga, az új tulajdonostól kártérítést kérhet. A megítélt kártérítési összegbe be kell azonban számítani a tartás, feljavítás és gyógykezelés költségeit. Nem lehet kártérítést megítélni akkor, ha az új tulajdonos az állatot saját igénybevett állatáért cserébe kapta. Kártérítés megítélése e°etén a kártérítésre kötelezett részletfizetési kedvezményt kérhet és kaphat; méltánylást érdemlő esetekben a bíróság tejes egészében is eltekinthet a kártérítéstől. A köztársasági kormány igazságügyminisztere és az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztálya rendelettervezetével megmutatta, hogy az új jogszabály alkotásánál figyelemmel kell lenni a szociális szempontokra is. Látható, hogy a közigazgatás egyre inkább megtisztul az oda nem való elemektől és mint a rendelettervezet is bizonyítja, a dolgozó parasztság és az újgazdák érdekében komoly intézkedések történnek. A rendelettervezet rövidesen a minisztertanács elé kerül. Nem kételkedünk abban, hogy a demokratikus magyar köztársaság minisztertanácsa az újgazdák érdekében fog dönteni és ezzel a szegényparasztság pcének egy újabb fejezete után tesz pontot. A rendelet megjelenése után a magyar bíróságok feladata lesz, hogy a rendelet szellemében a ráutaltság mérlegelésével szegényparasztok érdekében döntsenek a háborús események következtében gazdát cserélt és elhagyott állatok tulajdonjogának tekintetében és a vitás állatügyek kérdésiben. A Kommunista Pártszervezetek feladata, hogy a rendelet végrehajtásában segítséget és támogatást nyújtsanak és minden erejükkel megvédjék az új gazdák törvényes jogait. Nagy Gyula. URBÁN ERNŐ : HAJNALODIK (4.) A szobában nettön-nőtt, a sötét. Józsi cigarettát sodort és sóhajtott egyet. A legény, mivel egisze délután a köszönésen kívül egy szót se ejtett, most úgy érezte, illenék megkérdezni, mi nyomja jövendő apósának a szívét: — Mi érte, Józsi bácsi, hogy akkorát sóhajt, mint akit a keserű sóhajt? — próbálta tréfára fordítani a bomlást. — Az fiam, hogy tehetetlen vagyok. Tíz hold földet sussoltam a laposon. Egy ekét már összeeszkábáltam valahogy, de hacsak magamat nem fogom eléje, legföljebb bukfencet vethetek belé. Játani d lelőtt a volt gazdámnál. Nem vétettem neki semmit, mégis olyan foghegyről beszélt, velem, mintha tudom is én mekkora gazemberség miatt hagytam volna ott. Fö állt a tornácra, onnan pökött a lábam elé. Mondom neki, mi járatban vagyok. Adja kölcsön a lovait, napszámmal fizetek érte, mert a földnek mindenképen teremnie kell. Meghuz osztotta erre a nyakét Menyhárt Boldi uram. Forgatta a szemet, mint amikor az esküdtekkel tanácskozik, aztán úgy odamondogatott, hogy majd a föld alá süllyedtem szégyenem■ ben. — Mondtam neked, Józsi, — azt mondta, — hogy maradj rátám. Ide stova tíz esztendőt töltöttél a lovaim mellett, ne áhítozz te föld után. Nem hallgattál rám, most boldogulj, ahogy jól esik. Kotlett az ingyen földit Föld''gtúl a Jákob lajtorjáján? Én a magamét marokkal hordtam össze, Kuporg ittam. Megvoltam a számtól a falatot. Tudhatod: ebül jött jószág ebül vész. Nem arra való az én megmaradt csikóm, hogy neked keresse a kalácsot. Amíg rajtam áll, üresem marad az a te lopott földed. Vetni akarsz, azt mondod? No, fiam, akkor szánts hát a hidakkal! Hit így... Hvágatlak egy sort. Egész sötét volt m !. Cak a karcoló, büdös szeget árasztó ciga ■la práz lett. Szokása szerint száraz levélt szívott a földigénylőc elnöke. Vér Mihály szerett volna valami vigasztalót mondani. A nyelve helyén volt, hogy ő sem áll különben. Naphosszat mást se tesznek a masinisztával, csak a mozdonyokat kenegetik. Fényesek már, akár a szarvasbogár háta, csap éppen menni nincs hova velük. De aztán eszébe ötlött, hogy ettől még jobban nekikseredik az ezermester és inkább nem szólt semmit. A nagy töprengésben alig vették észre, az ajtó előtt kását kérő bakancsaikról sarkoláncokat, rugdalva egyre több szegénysort sorjázott be a szobába, — ’szétt ’szét! — sustorgott a sötétben. Néha-néha újmódi köszöntés is harsant: — Szabadság! Az emberek megrezdültek rá, ahogy a tó gyűrűzni kezd, ha hirtelen támadt szélnek, meg a tükrét. Nyers és idegen volt a kiáltás. Hetykeség, amolyan restelkedő, fene bánja nemtörődömség volt benne, mintha a száj, amelyik elkiáltotta, nem lett volna biztos a dolgában. Aminthogy igaz is: hiába osztották ki a föltet, a főbíró meg egy felnémet bérlő közel ezer holdját, biztosan csak a mesgyét jelző cövekek álltak a földek végében, a földhöz jutottak ingadoztak, akár a szélfútta nád. Isten tudja honnan, egyre jártak még a hírek a csodafegyverekről. Budapest visszafoglaltáról, no meg arról, hogy angolokkal jön majd vissza a fobró s akkor, aki csak a földjéhez nyúlt, mindenkit fölakaszttat. Asszonyok riasztgatták egymást.. Szörnyüködve emlegették, milyen kutya-kegyetlen ember a főbíró. Csoda-e hát, ha dacos és elszánt volt az újmódi köszöntés a szegény sorsak száján? A házigazda maga szerkesztette világítót gyújtott. Vastagfalú, literes üvegbe olajat töltött. A dugaszon keresztül kanócot eresztett az olajba. Büdös volt, füstölt, de világított. Szőrös, elnyűtt arcok hunyorogtak a hirtelen tárnidt fényességben. A folt hátán folt ruhájú férfiak között fejkendős, hiadtarcú asszonyok is szorongtak. Férjük hadifogságban volt, mégis írattak földet, mert makacsul, öszszeszorított foggal visszavárták az emberüket még akkor is, ha netán valaki halálhírüket költötte. öreg, félszemű magyar tette előre a jobb lábát. Meghúzta derekán a kötelet és óvatosan, fejét félrehajtva mint a madár adta föl a szót Palkó Jósainak: — Felelj meg nekünk, Jóska, ha már hivatalbéli emberré tettünk: a faluban úgy mondják, hogy a jegyző írást kapott a megyétől. Az áll benne, hogy aki nem, munkálja meg a földjét, attól visszaveszik, ráadásul még be nem vetett holdanként egy esztendei börtönt is a nyakába sóznak. Teszem föl, nekem van nyolc holdam, akkor engem nyolc évre ítélnek? Te vagy az elnök, Jóska, mit tudsz felőle? Palkó Józsi kínjában megvakarta a fejét. Zsófi lánya neki is hírül hozta, miket mondogat a jegyző. Töprengett rajta eleget. Azért is ment el Miska bácsihoz az este szót érteni az igéik ügyében. Körül jártatta szemét az ellenséges, csalatkozott arcokon. A földosztásról csak annyit tudott, amennyit a kevés, hivatalos iratból Miska bácsi kihüvelyezett és megmagyarázott neki. Mzrga az osztás, a földigénylő bizottság megválasztása után könnyen ment. Nem kellett hozzá se mérnök, se noszogatás. Ragyogó arccal húzták a láncot, verték a cövekeket a földre áhítozó szegény soriak. Hogy hogy lesz, mint lesz azután, azzal egy cseppet sem törődtek. De nem azért volt elnök Palkó Józsi, hogy ne tudjon valami okosat felelni. Megsimogatta a bajszát és csöndes szóval kezdte: — Hallani már én is hallottam egyet s mást a jegyző híresztelései felöl, hiszen tudhatják, nála szolgál a Zsófi. Hanem én azt mondom, kár akkora tüzet gyújtani. Mert nézzék csak, ha nekünk állatunk lenne, nem kellene bennünket börtönnel fenyegetni, szántanánk már régen. A jegyző csak azért papol, mert látja a szorultságunkat és kedvünk akarja szegni. De ne féljenek: kifogunk rajta. Fölokosított engem Miska bácsi veje, a Boda Miklós. Azt mondta, kérjünk igáz attól, akinek megmaradt. Aratáskor, vagy amikor szükséges, napszámmal fizetünk érte. Mint amikor szikra esik az olajba, sistengett föl az elkeseredés: — Azt hát, kérni, mindig csak kérni! A fene essék az ilyen világba. Aki úr volt, most is csak az maradt, a kód is meg esettebb, mint valaha. — Könnyű a pópátoknak! Némelyik három lovat is hizlal, nekünk meg jó, ha összevéve tíz rühes gebénk taknyát. — Eleget jártunk napszámba! —siói előtt hete egy reszélős asszonykánig. — Répaegyezni, acatolnij markot szedni, mindig csak a másén! Milyen férfiak maguk, hallják? Van a faluban elásva elegendő puska. Vegyék el a lovakat, ha szép szóval nem adják! A félszemű magyar, aki elsőnek rukkolt ki a kérdéssel, Jóska mellé állt. Nem volt hirtelen természetű ember. Az első háborúban veszítette el a szemevilágit. Két fia volt oda a mostani háborúban. Jól megrágott minden szót, mielőtt a száján kibocsátotta: — Lassabban a testtel emberek! Szóból ért a magyar, nem kell mindjárt furkósbothoz nyúlni. Igazsága van a Józsinak. Ahogyan mi most meg vagyunk szorulva, megszorulnak még a pógárok is. Nekem is van közöttük jó emberem, nektek is. Próbáljunk szerencsét. Palkó Józsinak nyelve hegyén volt a szó, hogy az ő szerencséjét már elhegedülte a Szent Dávid, de tartóztatta magát. Nem, minden pógár Menyhért Gejza. Hátha több szerencséje lesz a többieknek. Így hát inkább maga is bólogatott a félszemű bölcseségéhez és búcsúzóul még hozzátette: — Csak fogjanak hozzá a dologhoz, utána járok én Miska bácsival a jegyző mendemondáinak. Jár a szája, mint a kacsa hátulja, ha vizet érez, de írást még nem láttunk tőle. Ha a feje fenét eszik is, meglátják, mégis lesz kenyerünk! Azt éppenséggel nem lehet mondani, hogy valami nagyon megnyugodtak volna a szegénysoriak. Füstölögve, morgolódva tapogatóztak ki a sötétbe. Hármasával, négyesével fűzték tovább a szót: ki csendesen, ki meg kakaskodva. Abban azonban mindannyian megegyeztek, hogy azonnal cselekedni kell, mert az idő múlik és minden elveszett napnak kárát, vallják. Palkó Józsi betette utánuk a kaput. Hátra indult az udvar végébe, hogy egy kicsit hűtse a fejét. Haloványan, udvart kerekítve derengett a hold. Esőt ígért az idő. A kamra küszöbéről Zsófi köszöntötte rá a jó estét. Vér Mihállyal üldögélt már egy órája egy fölfordított tehenőn. Egy kis maradékkal szaladt haza, hogy legyen vacsorája a gyerekeknek. A legény megérezte valahogy a hazajövetelét, mert a legnagyobb csata közepette otthagyta a szegénysonakot és bement a konyhára. (Folytatjuk.) \ Szabad Föld 1946 május 12. Nagykereki és Áliásul községeken is megalakult az UFOSZ A dunántúli ujgazdák és földhözjuttatottak megmozdulásával egyidőben a bihari megyei dolgozó parasztság is egymásután alakítja meg az Újgazdák és Földhözjuttatottak Országos Szövetségének helyi szervezeteit. A parasztság is tudja, hogy érdekeit csak szervezett erejével és öntudatos kiállásával biztosíthatja. A nagykereki községháza nagytermében gyűltek össze a falu földhözjuttatottai. A termet zsúfolásig megtöltötték, lelkes érdkelődéssel hallgatták Fórizs Árpád beszámolóját a parasztság helyzetéről. Utána a földigénylő bizottság elnöke és tagjai szólaltak fel, leszögezték, hogy az újgazdáknak és földhözjuttatottaknak nehéz helyzetük megjavítása érdekében továbbra is szorosan együvé kell tartozniuk. Az újgazdák összefogására szükség van, érdekeiket csak közös erővel valósíthatják meg. Éppen ezért minden öntudatos, földhözjuttatott lépjen be az Újgazdák és Földhözjuttatottak Szövetségébe és Nagykerekiben alakítsuk meg a szövetség helyi szervezetét. A bejelentést a hallgatóság egyhangú lelkesedéssel fogadta, a földigénylő bizottság vezetésével megalakították a szövetséget. Elnöknek megválasztották Csala Istvánt, alelnökeit. Tóth Sándort, jegyzőül Papp Lajos földhözjutottakat. Választmányi bizottsági tagok lettek: Bakró Zsigmond, Török Sándor,, Toronyi Imre, Zsigmond Imre, Pető Pál, Nagy Gergely. A gyűlés résztvevői a vezetőséget megbízták, hogy Péter-Pál napján a dolgozó parasztság biharmegyei seregszemléjére a szükséges előkészületeket időben tegyék meg. Ártánd községben szintén megalakult az UFOSz. Vezetőségi tagok lettek: elnök Borsos Lajos, alelnök: Kulcsár Imre, jegyző: Kovács János, választmányi tagok: Kozák Gyula, Losonczi József, Barabás Béla, Oláh Zsigmond és ifj. Szitkó János. Bojt községben ugyancsak megalakult a szövetség, melynek vezetőségi tagjai a következők lettek: elnök Pásztor Sándor, alelnök S. Nagy Sándor, jegyző Csizmadia Károly, választmányi tagok : ör Pető Imre, S. Nagy Károly, Balogh József, Pető Lajos és Karancsi Vince földhözjuttatottak.