Szabad Föld, 1950. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1950-06-11 / 24. szám

6 A Szabad Föld leveles Köszönöm a Pártnak, a Szabad Földnek... írta: Komár Istvánné, DÉFOSZ-irodavezető, a Szabad Föld levelezője, Kondoros Nem tagadom, kis bátortalanságot érzek, amikor íráshoz kezdek, hogy megköszönjem a Szabad Föld szerkjésztőségének azt a megtisztelő kitüntetést, amelyben engem részesített. A Szabad Földnek a köze a tíz boldog olvasója, levelezője közé kerültem, akik a nyáron a kétszáz tagú parasztküldöttséggel a Szovjetunióba mennek tanulmányútra. Azért ér­zek bátortalanságot, mert úgy gondolom, hogy nem tudok kellőképpen köszönetet mondani a Pártnak, a Szabad Földnek. És valóban, alig tudom kifejezni határtalan boldogságomat. Mint egyszerű dolgozó paraszt leánya, külföldi­­utazásra én soha nem mertem volna gondolni. Em­lékszem a múltra, amikor itt éltünk apró-cseprő vi­lágunkban, égető gondjaink között, beletemetkezve a mindennapi kenyérdarabkáért vívott küzdelembe, — a falu határán túl még gondolatban sem mehe­tett el az ember. Azt hittük, hogy Békés megye hatá­ránál a világnak is vége van... S nemcsak én voltam így, hanem velem együtt milliók és milliók, az elnyomottak, a kizsákmányol­tak. Ebben az országban százezrével születtek és haltak meg emberek, anélkül, hogy a falujukat csak egyszer is elhagyták volna. A dolgozók csak akkor láttak külföldet, amikor az urak háborúba hajszolták őket. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy mit hoztak ezek a „külföldi utazások’’. Halált, töméntelen szenvedést, sírig tartó testi vagy szellemi h­yomorúságot. Öt esztendő óta szabadok vagyunk. A Szovjet Hadsereg szabadságot hozott a sokat szenvedett ma­gyar népnek, gyógyírt rakott a sebekre, örömteli élettel ajándékozta meg az eddig megalázott dolgo­zókat. A Párt és Rákosi elvtárs vezetésével „élni tud­tunk a szabadsággal”. És most, amikor végigtekin­tünk elért eredményeinken, soha, egy pillanatig sem felejtjük el, hogy mindezt a Szovjetuniótól kapott állandó segítséggel, bőkezű támogatással ér­hettük csak el. Ez a baráti segítség a legkülönbözőbb formákban nyilvánult meg. Az állandó gazdasági támogatás mellett a termelés élenjáró harcosai, a leghíresebb szovjet sztahanovisták jöttek el hozzánk, átadták módszereiket, termelékenyebbé tették munkánkat. Ezen a nyáron pedig, — a tavalyihoz hasonlóan, — a Szovjetunió baráti nagylelkűsége lehetővé tette számunkra, hogy dolgozó parasztok mehetnek ta­nulmányútra, hogy a helyszínen, a gyakorlatban lássák meg a világ legfejlettebb mezőgazdaságát és tanuljanak példaképeinktől, a munkában és harc­ban egyaránt hős szovjet emberektől. Én, mint a küldöttség egyik tagja, az egész parasztküldöttség, de különösképpen a Szabad Föld olvasói nevében mondok köszönetet a nagy Szovjetuniónak. Pártunknak, szeretett apánknak, Rákosi elvtársnak, hogy eljuthatok abba a hatalmas országba, ahol a világ valamennyi dolgozója felett őr­ködő Sztálin él és dolgozik. Ígérem Pártunknak és a Szabad Földnek is, hogy a tanulmányúton szerzett tapasztalataim továbbadásá­val nemcsak a falumban, hanem az egész környéken erőmhöz képest segítségére leszek dolgozó parasztsá­gunknak a szocialista mezőgazdaság építésében és azt is ígérem, hogy hazatérésünk után a Szabad Föld olvasóinak is beszámolók a felejthetetlen élményekről. Lobogjon magasra szívünkben a szeretet és a hála lángja, békénk legfőbb őre és a világ dolgozóinak nagy vezére, a forrón szeretett Sztálin elvtárs iránt! Szabotálni akar a kulák, de a DÉFOSZ a körmére koppint Nálunk Csorváson még igen sok a kulák. Itt van mindjárt Horváth Mihály, aki lépten-nyomon be akarja csapni a munkásokat. A cukorrépa egyeléséért járó munkabért sem akarta kifizetni. Azt mondta a répa­­egyelést végző munkásoknak, hogy várják meg a munka végzése után, majd hazulról hoz pénzt és a hely­színen kifizeti a munkabéreket. A répaegyelek két óra hosszat vártak, de a kulák nem jött. Akkor aztán bementek a DÉFOSZ-hoz és panaszt tettek Horváth ellen. A DÉFOSZ aztán kifizettette a kulákkal a mun­kások megérdemelt bérét, sőt még azt a két órát is ki kellett fizetnie, amíg a munkások fizetésre vártak. Persze van Horváth Mihálynak más bűne is. Úgy akarta kijátszani a rendeletet, hogy napraforgó he­lyett kukoricát vetett. De a terme­lési felelős észrevette és a kulák körmére koppintott. Méltó­­ társa Horváth „úr”-nak Csipák István kulák is, aki azt mondja, hogy nincs pénze a napra­forgó megkapáltatására. Kukoricza­­szár­ szikért viszont senki sem haj­landó a kulák napraforgóját meg­kapálni. Persze a termelési felelős nem fogadta el Csipák „úr” ma­gyarázatát. Bekapártatta a napra­forgót és kiderült, hogy ki tudta fi­zetni a siránkozó kulák a munka­bért. A szabad könyv hatodik ünnepe június első napjaiban elárasztotta a pesti utcádat. Könyvsátrak vannak az utcák keresztezésénél, a tereken, de könyvsátrak vannak a gyárakban, az üzemekben, hivatalokban és minden­hol, ahol emberek élnek, jönnek, men­nek, dolgoznak. Könyv és a nép eze­ken a napokon a felszabadulás egyre izmosodó hagyományaihoz méltón ta­lálkozik tehát egymással megint. Va­lami csodálatos színe és íze van most az ünnepi hangulatban az egész fővárosnak. Munkások, diákok, asz­­szonyok, lányok könyveket válogat­nak, könyveket lapozgatnak nemcsak a könyvsátrak környékén, hanem odább is, amíg várnak az autóbuszra, vagy a villamosra a megállóknál. A kaszárnyákban könyvsátrak körül to­longanak a katonák és a vásárolt könyveket viszik az írókhoz, hogy az ünnephez és íróhoz méltón neveikre dedikálják. S az író, a magyar író, ott van mindenütt és mindenhol, hogy élőszó­val, vagy csak a puszta megjelené­sével is bizonyságot tegyen a felsza­badult könyv nagyszerű és csodá­latos ünnepe mellett. A külvárosokban, a perifériákon hangszórókkal felszerelt és könyvekkel megrakott teherautók mozognak, meg megállnak, hogy abban a pillanatban örömmel és érdeklődéssel vegye körül őket a nép. A nép, amely a felszaba­dulás óta egyre és egyre nagyobb Szomjúsággal vásárolja meg a köny­vet. Hovatovább az lesz a helyzet, hogy az évenként megismétlődő könyvnapok ünnepe a dolgozók egyik legnagyobb ünnepe lesz. Ez érthető, ez természetes, mert a könyv minden tudásnak, minden szépségnek, minden igazságnak, s­­ minden emberi meg­nyilvánulásnak a forrása. A­­ könyv nélkül embernek lenni, boldogulni, az életet a maga valóságában élni oly­képpen, hogy az méltó legyen mun­kánkhoz és emberségünkhöz, többé nem lehet. Azé a hatalom, akié az írás. Vagyis a könyv. Az úri Magyarország sok­százéves uralmát a hatalmas és rop­pant nagy könyvtárak biztosították. Csendőr, szolgabíró, főispán, minisz­ter és hasonlók ezek nélkül a nagy könyvtárak nélkül mit sem értek vol­na. Ha bement a parasztember égi ügyvédirodába, hogy haladékot kér­jen az árverésre, vagy hasonlók vé­gett, vagy beidézték a főszolgabíróhoz, hogy vagy fizesse ki azt az öt- vagy hatnapi büntetést, vagy pedig ülje le, vagy csak egyszerűen bement a köz­ségházánál a jegyzőhöz, vagy a paró­kiára a paphoz, hát elsősorban is nem a pap, az ügyvéd, a szolgabíró ötlött a szemébe, hanem a hatalmas nagy könyvállomány, tele könyvekkel. Úgy ültek ezek az úri­emberek a könyváll­ványaik előtt a fotelben a parasztra várván, mint ahogy a pók üt ki a há­lója elé. Ez a könyvtár, ezek a köny­vek fogták meg az embert, mint a pók hálója, hogy fogja meg az áldo­zatát. És nem volt menekvés. Amit a paraszt fejére olvastak, az úgy lett akkor is, ha megpróbált az égig ug­rálni mérgében. Nos, mindezt és sok minden mást még érdemes tudni ezeken a könyv­napokon a parasztságnak is. Itt Pes­ten elmúlnak a könyvnapok hódító és csodálatosan pezsdülő ünnepei, hogy kimenjen a könyv a vidékre, és a vid,­déket, a városokat, a falvakat, a ta­nyaközpontokat, gépállomásokat, föld­művesszövetkezeteket, állami gazdasá­gokat is elárassza termékeny áradá­sával, mint a tenger. A dolgozó pa­rasztságnak ma, a szabad könyv ha­todik ünnepén tudnia kell, hogy mit jelent a könyv a számára. Pontosan azt jelenti, mint amit jelentett az úri hatalom birtokosai számára. Hatal­mat, tudást és erőt munkában, bol­dogulásban és az élet minden rendű és rangú megnyilvánulásában. Tudjuk, hogy a dolgozó parasztság nagy tömegében igen sokan vannak, akik még nem ismerik a könyvnek fentebb csak nagyjából vázolt szere­pét. Kitérnek a megismerés elől. Vagy kényelemből, vagy csak meg nem ér­tésből, mindegy. Elhárítják a könyv megvásárlásának a lehetőségét azzal, hogy nincsen pénzük rá. Ma, felszabadulásunk hatodik esz­tendejében, nincsen ennek az ország­nak egyetlen olyan parasztja sem, aki ne tudna könyvet vásárolni. Nem is beszélve aztán arról, hogy amit könyvekre adunk, az olyan pénz, hogy megsokszorozódva háramlik vissza a házhoz. Olyanformán, mintha kidob­tuk volna az­ ajtón és duplán vissza­jött volna az ablakon. A paraszti étel is bővül, szépül, végre megszabadul szörnyű nehéz bilincseitől, lehullnak róla az évszázadokon át rárakódott feudális maradiságok, csökönyös és ostoba szokások. A paraszt is ember lett végre. Természetes, hogy ez költ­­ességekkel is jár. Mi más lenne ez a kötelesség, hogy egyenként és külön­­külön is öntudatos, világos fejű em­berek legyenek megannyian az általá­nos nagy emberségben, amit megte­remtett számukra a fe­lszab­adu­lás. Várja és fogadja tehát a dolgozó pa­rasztság szeretettel és méltó megbe­csüléssel a hozzája megérkező köny­veket. A könyv elöl kitérni, elbújni nem lehet. Ez olyan vétek, mintha ka­­pálatlan hagytunk volna egy darab tengerit, pedig lett volna időnk elvé­gezni idejében. Vagy hogy valamilyen ünnep előtt otthagytuk volna renden a megszáradt lucernát. Mulasztás, amit később alig lehet­ jóvátenni, vagy pedig sehogy. Ha Valaki tudja, a dol­gozó parasztember tudja, hogy min­dent el kell végezni a maga idejében. Nos, az elkövetkezendő napokban, he­tekben a könyv tiszteletének és meg­becsülésének az ünnepe van. A könyv éppen úgy belelartozik im­már a mi­ életünkbe, mint a paraszti munkának annyiféle más elvégezni­­valója. Szerves része munkánknak és életünknek. Nem lehet elhanyagolni, el­mulasztani, mert megérzi minden más munkánk és reménységünk a kárát. A könyv szerszám, a könyv segítség, a könyv szépség és jóság, hasznos jó­barátunk akkor is, ha mi kint va­gyunk a határ távoli zugában és a könyvek pedig bent vannak, őrködnek és vigyáznak dolgainkra és minden lépésünkre a szobának hús, magános sarkában a nyári dologidőben. Fogadjuk szeretettel jóbarátunkat ! A KÖNYVET­ ­irta: SZABÓ PÁL GOMBKÖTŐ MIHÁLY DÉFOSZ elnök Csorvás Telefont kaptunk Boda község dolgozó népe meg­kapta az ötéves terv első nagy aján­dékát, a régen várt telefont. A lakos­ság önkéntes munkamegajánlással kézi- és fogaterővel segítette elő a telefon bevezetését. A munka így a tervbe vett 1200 óra helyett 720 óra alatt készült el. A pécsi posta­­igazgatóság dolgozóinak küldött­sége szép ünnepély keretében adta át nekünk a telefont. Mi, Boda köz­ség dolgozó parasztjai táviratban köszöntük meg az ipari munkások­nak, hogy a telefonnal is hozzájá­rultak falunk fejlesztéséhez. LENGYELTÓTI JÓZSEF a Szabad Föld levelezője, Boda Szabad Föld • • aszerkeszté­s Mak­os sí­m Püllös Lajos, Dejtár, Hörcsög- és Ürgeirtásra­­ vonatkozó találmányának részletes leírását, rajziét, esetleg magát a készüléket is küldje be az illetékes megyei újítási bizottsághoz. Ott újítását megvizsgálják, gondoskodnak a kipró­bálásáról és az eredményről értesítik. Simon Lajos, Levél: A kért bölcsőde létesítését a község kis lélekszáma miatt a népjóléti minisztérium nem tartja indokoltnak. Azonban, ha a köz­ség megfelelő anyagi fedezetet tud biz­tosítani, egy időszakos nyári bölcsőde felállítását a képviselőtestület megsza­vazhatja. Tóth Károly: Zalaszántó: A múltévi vadkárok rendezése végett társaival együtt forduljon a zalaegerszegi mezőgazdasági igazgatósághoz, ahová a vadkárok rendezésére szükséges össze­get a földművelésügyi minisztérium kiutalta. Gömöri Béláné: Jászboldogháza, Gyógy­­fürdő kezeltetési kérelmével­­forduljon a MÁV kezelőorvosához a ha a kezelő­orvos a kérelmét indokoltnak tartja, beutalhatja az irrgalmasrend Közkór­házba (Budapest, II., Kántai Zsigmond­­utca 17—19.), ahol kérésünkre elhelye­zést biztosítanak számára. Magyarkeresztúri olvasónk. Hozzánk küldött levelében nagyon fontos és ér­dekes kérdésekről írt. Azonban érdem­ben nem tudunk vele foglalkozni, mert címét nem közölte és így nem tudunk rá válaszolni. 1950 június­át. A kelebiai Vörös Csillag tszcs-nél állandóan vannak belépésre jelentkezők Gépállomásunk mindenben segíti a dolgozó parasztság, de főképpen a termelőszövetkezeti csoportok munkáját. Elmegyünk a csoportérte­kezletekre, politikai tájékoztatót tar­tunk, szaktanácsot adunk és figye­lemmel kísérjük a munkában elért eredményeket is. Különösen érde­mes írni a kelebiai „Vörös Csillag” tszes munkájáról. A csoport eddig minden munkát a kitűzött határidő előtt teljesített. A csoport három brigádra van felosztva és a nö­­vényápolási munkákban mindegyik brigád 160 százalékos és azon fe­lüli eredményeket ért el. A munkacsapatok közül legjobb eredményt érte el a Papp Sándor vezetése alatt álló munkacsapat, amely 206 százalékos teljesítmény­nyel végezte a répaegyelést és a tengerikapálást, de a többi munka­csapatok sem sokkal maradtak el ettől. Egyéni teljesítményben pedig leg­jobban kitűnt Farkas József, a cso­port elnöke, 240 százalékos és nem sokban maradtak el mögötte Szabó G. Mátyásáé 238 százalékos, Gyüge Lajosné 236 százalékos tel­jesítménnyel. A jó munkának meg is van az eredménye, mert a vetéseik 10—20 centiméterrel magasabbak a kis parcellákon lévő vetéseknél. A cso­port életképességét bizonyítja az is, hogy állandóan vannak tagfelvételre jelentkezők. PÁLMAI MÁTÉ gépállomás-vezető Tompa. NAGYON ÖRÜLTÜNK RENDŐRFIAINK LÁTOGATÁSÁNAK A napokban nagy esemény volt nálunk a rajkai „Petőfi” tszcs-ben. A győri államrendőrség tagjai láto­gattak el hozzánk megnézni, mit dolgozunk, milyen eredményeink vannak, hogyan élünk. Megnézték vetéseinket, kertésze­tünket, állatállományunkat és nem győztek csodálkozni eredményein­ken. Elmondtuk nekik, hogy most már sokkal szebb és jobb lett az életünk.­­ Nincs már látástól vakulásig tartós robot. Megmutattuk kultúrtermün­ket is, ahol munka után olvasással, zenével, tánccal szórakozunk. Nagyon jól esett demokratikus rendőrségünk tagjainak látogatása, mert ebből is látjuk, hogy egyen­ruhában levő fiainkkal egyek va­gyunk, mert ők a mi érdekeinket védik. KARDOS IMRE Szabad Föld levelezője Rajka „Kérdezzétek meg a Szovjetúnió méhészeitől” Több méhésztársammal beszéltem mostanában és nevükben is írom ezt a levelet. Mi méhészek, csatlakozni akarunk a többtermelési versenyhez Többet, olcsóbban akarunk­­termelni. Több mézet akarunk helyezni a dolgo­zók asztalára, több viaszt szolgáltatni a magyar ipar számára. A Szabad Föld május 28-i számában „Ahol új méhfajták születnek" című cikkben olvastuk, hogy „méhészetünk fejlesztése terén sok a tennivaló!" A Szovjetunióba utazó parasztkül­döttség ezen a téren is értékes tapasz­­talokat gyűjthet. Kérem a küldöttséget, hogy keressék fel a szocialista szovjet méhésztársa­kat és kérdezzék meg a következőket: 1. Milyen szervezetük van a szovjet méhészeknek? 2. Tudjuk, hogy a szovhoz- és kolhoz méhészeteken kívül egyéni méhészetek is vannak a Szovjetunióban; hogyan tartják fönn a mezőgazdasági igazga­tás szervei ezekkel a kapcsolatot? 3. Hogyan illesztik be a mézterme­­lést a mezőgazdaság tervkészítésébe? Van-e méhészet, versenymozgalom? 4. Ültettek-e mézelő fákat a létesített erdősávokon? Hány százalékban ül­tették ezeket? Milyen mézelő növénye­ket termesztenek szántóföldi művelés­ben? Kérem a Szabad Föld olvasótáborá­hoz tartozó méhésztársakat, hogyha további kérdéseket is kívánnak felvetni a Szovjetunióba utazó parasztkül­döttség számára, írják meg kedves lapunknak, a Szabad Földnek. Sóti Vilmos Csikéria, Kelebia-puszta Jutalmat kaptak a kiváló gyapoterm­elők Községünkben Skorka Mihály, Ma­­czik Mihály, Krajcsevicz György dol­gozó kis- és középparasztok nagyon jó eredményt értek el a gyapottermesz­tési munkákban. Ezért a Gyapotterm­eltető Nemzeti Vállalattól elismerő oklevelet, három darab értékes könyvét, hét és fél méter kanavászt, négy méter flanelt és négy méter inganyagot kaptak jutalmul A kitüntetett dolgozó parasztok megköszönték a jutalmakat és meg­fogadták, hogy még többet és jobban fognak dolgozni, hogy elősegítsék tex­tiliparunk fejlődését. Maczik Mihály versenyre hívta ki az ország vala­mennyi gyapottermesztő dolgozóját. Bobros János Szabad Föld levelezője Szarvas.

Next