Szabad Föld, 1950. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1950-06-11 / 24. szám
6 A Szabad Föld leveles Köszönöm a Pártnak, a Szabad Földnek... írta: Komár Istvánné, DÉFOSZ-irodavezető, a Szabad Föld levelezője, Kondoros Nem tagadom, kis bátortalanságot érzek, amikor íráshoz kezdek, hogy megköszönjem a Szabad Föld szerkjésztőségének azt a megtisztelő kitüntetést, amelyben engem részesített. A Szabad Földnek a köze a tíz boldog olvasója, levelezője közé kerültem, akik a nyáron a kétszáz tagú parasztküldöttséggel a Szovjetunióba mennek tanulmányútra. Azért érzek bátortalanságot, mert úgy gondolom, hogy nem tudok kellőképpen köszönetet mondani a Pártnak, a Szabad Földnek. És valóban, alig tudom kifejezni határtalan boldogságomat. Mint egyszerű dolgozó paraszt leánya, külföldiutazásra én soha nem mertem volna gondolni. Emlékszem a múltra, amikor itt éltünk apró-cseprő világunkban, égető gondjaink között, beletemetkezve a mindennapi kenyérdarabkáért vívott küzdelembe, — a falu határán túl még gondolatban sem mehetett el az ember. Azt hittük, hogy Békés megye határánál a világnak is vége van... S nemcsak én voltam így, hanem velem együtt milliók és milliók, az elnyomottak, a kizsákmányoltak. Ebben az országban százezrével születtek és haltak meg emberek, anélkül, hogy a falujukat csak egyszer is elhagyták volna. A dolgozók csak akkor láttak külföldet, amikor az urak háborúba hajszolták őket. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy mit hoztak ezek a „külföldi utazások’’. Halált, töméntelen szenvedést, sírig tartó testi vagy szellemi hyomorúságot. Öt esztendő óta szabadok vagyunk. A Szovjet Hadsereg szabadságot hozott a sokat szenvedett magyar népnek, gyógyírt rakott a sebekre, örömteli élettel ajándékozta meg az eddig megalázott dolgozókat. A Párt és Rákosi elvtárs vezetésével „élni tudtunk a szabadsággal”. És most, amikor végigtekintünk elért eredményeinken, soha, egy pillanatig sem felejtjük el, hogy mindezt a Szovjetuniótól kapott állandó segítséggel, bőkezű támogatással érhettük csak el. Ez a baráti segítség a legkülönbözőbb formákban nyilvánult meg. Az állandó gazdasági támogatás mellett a termelés élenjáró harcosai, a leghíresebb szovjet sztahanovisták jöttek el hozzánk, átadták módszereiket, termelékenyebbé tették munkánkat. Ezen a nyáron pedig, — a tavalyihoz hasonlóan, — a Szovjetunió baráti nagylelkűsége lehetővé tette számunkra, hogy dolgozó parasztok mehetnek tanulmányútra, hogy a helyszínen, a gyakorlatban lássák meg a világ legfejlettebb mezőgazdaságát és tanuljanak példaképeinktől, a munkában és harcban egyaránt hős szovjet emberektől. Én, mint a küldöttség egyik tagja, az egész parasztküldöttség, de különösképpen a Szabad Föld olvasói nevében mondok köszönetet a nagy Szovjetuniónak. Pártunknak, szeretett apánknak, Rákosi elvtársnak, hogy eljuthatok abba a hatalmas országba, ahol a világ valamennyi dolgozója felett őrködő Sztálin él és dolgozik. Ígérem Pártunknak és a Szabad Földnek is, hogy a tanulmányúton szerzett tapasztalataim továbbadásával nemcsak a falumban, hanem az egész környéken erőmhöz képest segítségére leszek dolgozó parasztságunknak a szocialista mezőgazdaság építésében és azt is ígérem, hogy hazatérésünk után a Szabad Föld olvasóinak is beszámolók a felejthetetlen élményekről. Lobogjon magasra szívünkben a szeretet és a hála lángja, békénk legfőbb őre és a világ dolgozóinak nagy vezére, a forrón szeretett Sztálin elvtárs iránt! Szabotálni akar a kulák, de a DÉFOSZ a körmére koppint Nálunk Csorváson még igen sok a kulák. Itt van mindjárt Horváth Mihály, aki lépten-nyomon be akarja csapni a munkásokat. A cukorrépa egyeléséért járó munkabért sem akarta kifizetni. Azt mondta a répaegyelést végző munkásoknak, hogy várják meg a munka végzése után, majd hazulról hoz pénzt és a helyszínen kifizeti a munkabéreket. A répaegyelek két óra hosszat vártak, de a kulák nem jött. Akkor aztán bementek a DÉFOSZ-hoz és panaszt tettek Horváth ellen. A DÉFOSZ aztán kifizettette a kulákkal a munkások megérdemelt bérét, sőt még azt a két órát is ki kellett fizetnie, amíg a munkások fizetésre vártak. Persze van Horváth Mihálynak más bűne is. Úgy akarta kijátszani a rendeletet, hogy napraforgó helyett kukoricát vetett. De a termelési felelős észrevette és a kulák körmére koppintott. Méltó társa Horváth „úr”-nak Csipák István kulák is, aki azt mondja, hogy nincs pénze a napraforgó megkapáltatására. Kukoriczaszár szikért viszont senki sem hajlandó a kulák napraforgóját megkapálni. Persze a termelési felelős nem fogadta el Csipák „úr” magyarázatát. Bekapártatta a napraforgót és kiderült, hogy ki tudta fizetni a siránkozó kulák a munkabért. A szabad könyv hatodik ünnepe június első napjaiban elárasztotta a pesti utcádat. Könyvsátrak vannak az utcák keresztezésénél, a tereken, de könyvsátrak vannak a gyárakban, az üzemekben, hivatalokban és mindenhol, ahol emberek élnek, jönnek, mennek, dolgoznak. Könyv és a nép ezeken a napokon a felszabadulás egyre izmosodó hagyományaihoz méltón találkozik tehát egymással megint. Valami csodálatos színe és íze van most az ünnepi hangulatban az egész fővárosnak. Munkások, diákok, aszszonyok, lányok könyveket válogatnak, könyveket lapozgatnak nemcsak a könyvsátrak környékén, hanem odább is, amíg várnak az autóbuszra, vagy a villamosra a megállóknál. A kaszárnyákban könyvsátrak körül tolonganak a katonák és a vásárolt könyveket viszik az írókhoz, hogy az ünnephez és íróhoz méltón neveikre dedikálják. S az író, a magyar író, ott van mindenütt és mindenhol, hogy élőszóval, vagy csak a puszta megjelenésével is bizonyságot tegyen a felszabadult könyv nagyszerű és csodálatos ünnepe mellett. A külvárosokban, a perifériákon hangszórókkal felszerelt és könyvekkel megrakott teherautók mozognak, meg megállnak, hogy abban a pillanatban örömmel és érdeklődéssel vegye körül őket a nép. A nép, amely a felszabadulás óta egyre és egyre nagyobb Szomjúsággal vásárolja meg a könyvet. Hovatovább az lesz a helyzet, hogy az évenként megismétlődő könyvnapok ünnepe a dolgozók egyik legnagyobb ünnepe lesz. Ez érthető, ez természetes, mert a könyv minden tudásnak, minden szépségnek, minden igazságnak, s minden emberi megnyilvánulásnak a forrása. A könyv nélkül embernek lenni, boldogulni, az életet a maga valóságában élni olyképpen, hogy az méltó legyen munkánkhoz és emberségünkhöz, többé nem lehet. Azé a hatalom, akié az írás. Vagyis a könyv. Az úri Magyarország sokszázéves uralmát a hatalmas és roppant nagy könyvtárak biztosították. Csendőr, szolgabíró, főispán, miniszter és hasonlók ezek nélkül a nagy könyvtárak nélkül mit sem értek volna. Ha bement a parasztember égi ügyvédirodába, hogy haladékot kérjen az árverésre, vagy hasonlók végett, vagy beidézték a főszolgabíróhoz, hogy vagy fizesse ki azt az öt- vagy hatnapi büntetést, vagy pedig ülje le, vagy csak egyszerűen bement a községházánál a jegyzőhöz, vagy a parókiára a paphoz, hát elsősorban is nem a pap, az ügyvéd, a szolgabíró ötlött a szemébe, hanem a hatalmas nagy könyvállomány, tele könyvekkel. Úgy ültek ezek az úriemberek a könyvállványaik előtt a fotelben a parasztra várván, mint ahogy a pók üt ki a hálója elé. Ez a könyvtár, ezek a könyvek fogták meg az embert, mint a pók hálója, hogy fogja meg az áldozatát. És nem volt menekvés. Amit a paraszt fejére olvastak, az úgy lett akkor is, ha megpróbált az égig ugrálni mérgében. Nos, mindezt és sok minden mást még érdemes tudni ezeken a könyvnapokon a parasztságnak is. Itt Pesten elmúlnak a könyvnapok hódító és csodálatosan pezsdülő ünnepei, hogy kimenjen a könyv a vidékre, és a vid,déket, a városokat, a falvakat, a tanyaközpontokat, gépállomásokat, földművesszövetkezeteket, állami gazdaságokat is elárassza termékeny áradásával, mint a tenger. A dolgozó parasztságnak ma, a szabad könyv hatodik ünnepén tudnia kell, hogy mit jelent a könyv a számára. Pontosan azt jelenti, mint amit jelentett az úri hatalom birtokosai számára. Hatalmat, tudást és erőt munkában, boldogulásban és az élet minden rendű és rangú megnyilvánulásában. Tudjuk, hogy a dolgozó parasztság nagy tömegében igen sokan vannak, akik még nem ismerik a könyvnek fentebb csak nagyjából vázolt szerepét. Kitérnek a megismerés elől. Vagy kényelemből, vagy csak meg nem értésből, mindegy. Elhárítják a könyv megvásárlásának a lehetőségét azzal, hogy nincsen pénzük rá. Ma, felszabadulásunk hatodik esztendejében, nincsen ennek az országnak egyetlen olyan parasztja sem, aki ne tudna könyvet vásárolni. Nem is beszélve aztán arról, hogy amit könyvekre adunk, az olyan pénz, hogy megsokszorozódva háramlik vissza a házhoz. Olyanformán, mintha kidobtuk volna az ajtón és duplán visszajött volna az ablakon. A paraszti étel is bővül, szépül, végre megszabadul szörnyű nehéz bilincseitől, lehullnak róla az évszázadokon át rárakódott feudális maradiságok, csökönyös és ostoba szokások. A paraszt is ember lett végre. Természetes, hogy ez költességekkel is jár. Mi más lenne ez a kötelesség, hogy egyenként és különkülön is öntudatos, világos fejű emberek legyenek megannyian az általános nagy emberségben, amit megteremtett számukra a felszabadulás. Várja és fogadja tehát a dolgozó parasztság szeretettel és méltó megbecsüléssel a hozzája megérkező könyveket. A könyv elöl kitérni, elbújni nem lehet. Ez olyan vétek, mintha kapálatlan hagytunk volna egy darab tengerit, pedig lett volna időnk elvégezni idejében. Vagy hogy valamilyen ünnep előtt otthagytuk volna renden a megszáradt lucernát. Mulasztás, amit később alig lehet jóvátenni, vagy pedig sehogy. Ha Valaki tudja, a dolgozó parasztember tudja, hogy mindent el kell végezni a maga idejében. Nos, az elkövetkezendő napokban, hetekben a könyv tiszteletének és megbecsülésének az ünnepe van. A könyv éppen úgy belelartozik immár a mi életünkbe, mint a paraszti munkának annyiféle más elvégeznivalója. Szerves része munkánknak és életünknek. Nem lehet elhanyagolni, elmulasztani, mert megérzi minden más munkánk és reménységünk a kárát. A könyv szerszám, a könyv segítség, a könyv szépség és jóság, hasznos jóbarátunk akkor is, ha mi kint vagyunk a határ távoli zugában és a könyvek pedig bent vannak, őrködnek és vigyáznak dolgainkra és minden lépésünkre a szobának hús, magános sarkában a nyári dologidőben. Fogadjuk szeretettel jóbarátunkat ! A KÖNYVET irta: SZABÓ PÁL GOMBKÖTŐ MIHÁLY DÉFOSZ elnök Csorvás Telefont kaptunk Boda község dolgozó népe megkapta az ötéves terv első nagy ajándékát, a régen várt telefont. A lakosság önkéntes munkamegajánlással kézi- és fogaterővel segítette elő a telefon bevezetését. A munka így a tervbe vett 1200 óra helyett 720 óra alatt készült el. A pécsi postaigazgatóság dolgozóinak küldöttsége szép ünnepély keretében adta át nekünk a telefont. Mi, Boda község dolgozó parasztjai táviratban köszöntük meg az ipari munkásoknak, hogy a telefonnal is hozzájárultak falunk fejlesztéséhez. LENGYELTÓTI JÓZSEF a Szabad Föld levelezője, Boda Szabad Föld • • aszerkesztés Makos sím Püllös Lajos, Dejtár, Hörcsög- és Ürgeirtásra vonatkozó találmányának részletes leírását, rajziét, esetleg magát a készüléket is küldje be az illetékes megyei újítási bizottsághoz. Ott újítását megvizsgálják, gondoskodnak a kipróbálásáról és az eredményről értesítik. Simon Lajos, Levél: A kért bölcsőde létesítését a község kis lélekszáma miatt a népjóléti minisztérium nem tartja indokoltnak. Azonban, ha a község megfelelő anyagi fedezetet tud biztosítani, egy időszakos nyári bölcsőde felállítását a képviselőtestület megszavazhatja. Tóth Károly: Zalaszántó: A múltévi vadkárok rendezése végett társaival együtt forduljon a zalaegerszegi mezőgazdasági igazgatósághoz, ahová a vadkárok rendezésére szükséges összeget a földművelésügyi minisztérium kiutalta. Gömöri Béláné: Jászboldogháza, Gyógyfürdő kezeltetési kérelmévelforduljon a MÁV kezelőorvosához a ha a kezelőorvos a kérelmét indokoltnak tartja, beutalhatja az irrgalmasrend Közkórházba (Budapest, II., Kántai Zsigmondutca 17—19.), ahol kérésünkre elhelyezést biztosítanak számára. Magyarkeresztúri olvasónk. Hozzánk küldött levelében nagyon fontos és érdekes kérdésekről írt. Azonban érdemben nem tudunk vele foglalkozni, mert címét nem közölte és így nem tudunk rá válaszolni. 1950 júniusát. A kelebiai Vörös Csillag tszcs-nél állandóan vannak belépésre jelentkezők Gépállomásunk mindenben segíti a dolgozó parasztság, de főképpen a termelőszövetkezeti csoportok munkáját. Elmegyünk a csoportértekezletekre, politikai tájékoztatót tartunk, szaktanácsot adunk és figyelemmel kísérjük a munkában elért eredményeket is. Különösen érdemes írni a kelebiai „Vörös Csillag” tszes munkájáról. A csoport eddig minden munkát a kitűzött határidő előtt teljesített. A csoport három brigádra van felosztva és a növényápolási munkákban mindegyik brigád 160 százalékos és azon felüli eredményeket ért el. A munkacsapatok közül legjobb eredményt érte el a Papp Sándor vezetése alatt álló munkacsapat, amely 206 százalékos teljesítménynyel végezte a répaegyelést és a tengerikapálást, de a többi munkacsapatok sem sokkal maradtak el ettől. Egyéni teljesítményben pedig legjobban kitűnt Farkas József, a csoport elnöke, 240 százalékos és nem sokban maradtak el mögötte Szabó G. Mátyásáé 238 százalékos, Gyüge Lajosné 236 százalékos teljesítménnyel. A jó munkának meg is van az eredménye, mert a vetéseik 10—20 centiméterrel magasabbak a kis parcellákon lévő vetéseknél. A csoport életképességét bizonyítja az is, hogy állandóan vannak tagfelvételre jelentkezők. PÁLMAI MÁTÉ gépállomás-vezető Tompa. NAGYON ÖRÜLTÜNK RENDŐRFIAINK LÁTOGATÁSÁNAK A napokban nagy esemény volt nálunk a rajkai „Petőfi” tszcs-ben. A győri államrendőrség tagjai látogattak el hozzánk megnézni, mit dolgozunk, milyen eredményeink vannak, hogyan élünk. Megnézték vetéseinket, kertészetünket, állatállományunkat és nem győztek csodálkozni eredményeinken. Elmondtuk nekik, hogy most már sokkal szebb és jobb lett az életünk. Nincs már látástól vakulásig tartós robot. Megmutattuk kultúrtermünket is, ahol munka után olvasással, zenével, tánccal szórakozunk. Nagyon jól esett demokratikus rendőrségünk tagjainak látogatása, mert ebből is látjuk, hogy egyenruhában levő fiainkkal egyek vagyunk, mert ők a mi érdekeinket védik. KARDOS IMRE Szabad Föld levelezője Rajka „Kérdezzétek meg a Szovjetúnió méhészeitől” Több méhésztársammal beszéltem mostanában és nevükben is írom ezt a levelet. Mi méhészek, csatlakozni akarunk a többtermelési versenyhez Többet, olcsóbban akarunktermelni. Több mézet akarunk helyezni a dolgozók asztalára, több viaszt szolgáltatni a magyar ipar számára. A Szabad Föld május 28-i számában „Ahol új méhfajták születnek" című cikkben olvastuk, hogy „méhészetünk fejlesztése terén sok a tennivaló!" A Szovjetunióba utazó parasztküldöttség ezen a téren is értékes tapasztalokat gyűjthet. Kérem a küldöttséget, hogy keressék fel a szocialista szovjet méhésztársakat és kérdezzék meg a következőket: 1. Milyen szervezetük van a szovjet méhészeknek? 2. Tudjuk, hogy a szovhoz- és kolhoz méhészeteken kívül egyéni méhészetek is vannak a Szovjetunióban; hogyan tartják fönn a mezőgazdasági igazgatás szervei ezekkel a kapcsolatot? 3. Hogyan illesztik be a méztermelést a mezőgazdaság tervkészítésébe? Van-e méhészet, versenymozgalom? 4. Ültettek-e mézelő fákat a létesített erdősávokon? Hány százalékban ültették ezeket? Milyen mézelő növényeket termesztenek szántóföldi művelésben? Kérem a Szabad Föld olvasótáborához tartozó méhésztársakat, hogyha további kérdéseket is kívánnak felvetni a Szovjetunióba utazó parasztküldöttség számára, írják meg kedves lapunknak, a Szabad Földnek. Sóti Vilmos Csikéria, Kelebia-puszta Jutalmat kaptak a kiváló gyapotermelők Községünkben Skorka Mihály, Maczik Mihály, Krajcsevicz György dolgozó kis- és középparasztok nagyon jó eredményt értek el a gyapottermesztési munkákban. Ezért a Gyapottermeltető Nemzeti Vállalattól elismerő oklevelet, három darab értékes könyvét, hét és fél méter kanavászt, négy méter flanelt és négy méter inganyagot kaptak jutalmul A kitüntetett dolgozó parasztok megköszönték a jutalmakat és megfogadták, hogy még többet és jobban fognak dolgozni, hogy elősegítsék textiliparunk fejlődését. Maczik Mihály versenyre hívta ki az ország valamennyi gyapottermesztő dolgozóját. Bobros János Szabad Föld levelezője Szarvas.