Szabad Föld, 1967. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-29 / 5. szám

­Sci­ftyobb henger A szovjet mezőgazdaság az új ötéves terv első évében A nemrég befejeződött 1966-os esztendő a Szov­jetunió új ötéves tervének első éve volt. Rendel­kezésünkre állnak már a mezőgazdasági termelés előzetes számadatai. Ezek arról tanúskodnak, hogy a szovjet földművelők jól dolgoztak, eredményeik szembetűnőek. A Szovjetunió történetének legna­gyobb termését aratták le 1966-ban: 171 millió tonna szemestermény került a raktárakba. A Szov­jetunió még sohasem rendelkezett annyi kenyér­rel, mint most. Valamennyi köztársaság teljesítette és túlteljesí­tette felvásárlási tervét. Az ország kenyérgabona mérlegére a legnagyobb hozzájárulást Oroszország, Kazahsztán és Ukrajna tette. Sok oroszországi és ukrajnai szovhoz és kolhoz nagy táblákon igen magas hozamot ért el: hektáronként 40 mázsát. Ukrajnában az átlagtermés hektáronként 20 mázsa volt. Igen jó termés volt még napraforgóból, gyapot­ból, gyümölcsből és zöldségfélékből. Szép eredményekkel zárták az esztendőt az ál­lattenyésztők is. A kolhozokban és szovhozokban gyarapodott a szarvasmarha- és a baromfiállo­mány, növekedett a hús-, a tej-, a tojás- és gyap­jútermelés. Figyelemre méltó a kolhozok gazdasági meg­erősödése. A termelés növekedésével, a terven fe­lüli áruértékesítéssel együtt jelentősen emelkedtek a k­olhozok bevételei és a kolhoztagok személyes jövedelme, természetbeni részesedése. Növekedett a kolhozok fel nem osztható alapja is. Írta: Vlagyimir Mackevics, a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere A kolhozok és szovhozok eredményei a termelés emelke­désében vitathatatlanok. De ko­rántsem akarjuk ezeket túlbe­csülni vagy kisebbíteni. A szov­jet mezőgazdaság némelyik „is­merője”, aki a nyugati sajtó ha­sábjain elemezgeti helyzetün­ket, szeretné az eredményeket kizárólag a jó időjárás javára írni. Az ilyen szemlélet helyte­len, egyoldalú. Sem 1965 őszén, a vetés idején, sem 1966 tava­szán nem volt kedvező az idő­járás számos fontos mezőgaz­dasági vidéken. Ezenkívül Uk­rajna egyes kerületeiben, Észak- Kaukázusban 1965 nyarának vé­gén és őszén kizárólag száraz­ság uralkodott. A talajnedvesség hiánya miatt ezeken a vidékeken nagy gabonaterületek egyálta­lán nem adtak termést vagy na­gyon alacsony hozammal fizet­tek. Ezért igen sok kiegészítő munkára volt szükség: másod­vetésre, tavaszi felülvetésre és erőt­el­j­es ta­la­j­erőu­tán­pótlásra. Az ország keleti részein, a fő gabonatermő területeken, 1966 tavasza hűvös volt és sokáig el­húzódott. A tavaszi vetés ezért a szokásosnál sokkal később kezdődött és nehézséget okozott. Ami pedig a nyári-őszi időjá­rást illeti, arról elmondhatjuk, hogy kedvező volt. De hasonló feltételek akadtak az előző években is, mégsem születtek megközelítően sem ilyen jó eredmények. Ahhoz, hogy a múlt évben si­keresen elvégeztünk minden mezőgazdasági munkát és nö­veltük a hozamokat, jelentősen hozzájárult a kolhozok és szov­hozok jó ellátása traktorokkal, gépekkel, műtrágyával, továb­bá a földművelők anyagi érde­keltségének növekedése és álta­lában a falunak nyújtott össz­társadalmi segítség. A kolhozok és szovhozok si­kereiben világosan látszik a jól átgondolt, hosszabb időre szóló mezőgazdasági program elő­irányzatainak megvalósítása. Ezt a programot az SZKP Köz­ponti Bizottságának márciusi plénuma (1965.) dolgozta ki és a párt XXIII. kongresszusa hagyta jóvá. A kommunisták pártja feltárta az elmúlt évek­ben elkövetett hibákat, a mező­­gazdaság irányításának fogya­tékosságait és nagyszabású po­litikai, gazdasági és szervező munkát kezdett el falun. Külö­nösen nagyon jelentős volt a mezőgazdasági termelés tervezé­sének megjavítása, a stabil, öt évre szóló felvásárlási terv ki­dolgozása, a kedvezőbb felvá­sárlási árak megállapítása és a munkadíjazás rendszerének megjavítása. 1966-tól valameny­­nyi kolhoz megkezdte a jövede­lemrészesedés garantált mini­mumának a bevezetését. Ezen­túl a kolhoztagok, akik részt vesznek a közös munkában, hozzávetőleg ugyanannyit kap­nak majd munkájukért, mint a szovhozok dolgozói. Rendszeres segítséget adnak a kolhozoknak és szovhozoknak a tudósok és a mezőgazdasági szakemberek. Nagy munkát vé­geznek annak érdekében, hogy tökéletesítsék a mezőgazdasági termelés technikáját és ezzel csökkenjen a termelési költség. Tudjuk, hogy a mezőgazda­ságban még sok a megoldatlan feladat. Sokat kell még tenni azért, hogy állandóan magas hozamokat érjünk el és annyi szemesterményt, ipari növényt, takarmányt és más mezőgazda­­sági cikket állítsunk elő, ameny­­nyi teljes mértékben fedezi a népgazdaság szükségleteit. Tudni kell, hogy a gazdálko­dás a Szovjetunióban igen sokrétű, és egyes kerületekben eléggé bonyolult talaj- és ég­hajlati körülmények között fo­lyik. Elég egy pillantást vetni a Szovjetunió térképére, hogy né­mi elképzelésünk legyen, mi­lyen sokfélék a természeti vi­szonyok. Délen szubtrópikus övezet húzódik, Közép-Ázsiá­­ban sivatagos és félsivatagos vi­dékek terülnek el, Északon pe­dig tundrák örök hidege vonul végig. Vannak olyan termé­keny talajú részei az ország­nak, ahol viszont az aszály pusztít, és vannak gyenge ter­mőképességű földek, ahol rá­adásul állandóan feltör a bel­víz. Az SZKP Központi Bizottsá­ga sokoldalúan tanulmányozta a mezőgazdasági termelés to­vábbi növelésének problémáit. A kitűzött cél érdekében meg kell valósítani — és ez már el is kezdődött — a komplex fej­lesztés tervét, amely kiterjed a föld termőerejének növelésére, a nagyszabású talajjavítási mun­kákra. Az 1967. évi mezőgazdaság­fejlesztési terv előirányozza a mezőgazdasági termelés általá­nos növelését, különösen pedig a szemestermények hozamának emelését, és minden növény átlagtermésének fokozását. Ugyancsak fontos feladat to­vább növelni a hús, a tej, a to­jás és a gyapjú termelését, és általában az állattenyésztés ho­zamait, továbbá gazdaságosan hasznosítani a mezőgazdasági technikát. A terv felöleli a mezőgazda­ság anyagi-technikai alapjai­nak további erősítését is. 1967- ben a kolhozok és szovhozok 287 000 traktort, 150 000 teher­autót, 96 500 gabonakombájnt, 175 000 pótkocsit és sok más gé­pet kapnak. Műtrágyából 32 mil­lió tonna jut majd a mezőgaz­daságnak. Ezen kívül újabb in­tézkedések történnek a falu tel­jes villamosítása érdekében. A mezőgazdaság villamosenergia fogyasztása 1967-ben 28 milliárd kilowattóra lesz, ami 15 száza­lékkal több, mint tavaly volt, összegezve az ötéves terv el­ső esztendejének eredményeit, a kolhozok és szovhozok dolgo­zói, a tudósok, szakemberek, gazdasági vezetők igyekeznek jól felkészülni az idei mező­­gazdasági munkák sikeres el­végzésére. Ezzel méltóan akar­ják köszönteni a nevezetes dá­tumot — a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évfordu­lóját. Vlagyimir Mackevics SZABADgúLD 1967. JANUÁR 29. legyőzzük a mocsarakat írta: Alekszej Alekszankin, Bjelorusszia talajjavítási és vízgazdálkodási minisztere Ha rátekintünk Bjelorusszia térképére, nyomban megért­hetjük, milyen fontos feladat a mocsarak kiszárítása és meghó­dítása. A köztársaság térképe tele van szaggatott kék vonalakkal.. Ezek a jelek a földrajzban és térképészetben a mocsaras vi­dékeket tüntetik fel. A kék vo­­nalkák minden oldalról körül­veszik Minszket, a fővárost és különösen sűrűn fordulnak elő a köztársaság déli részén, amely — egyelőre — a mocsarak bi­rodalma. Nem hiába hívják B­elorusz­­sziát a mocsarak országának. Területe összesen 21 millió hek­tár. Ebből mintegy hétmillió hektár a mocsár vagy mocsaras vidék. Az ország egyharmadát mocsár borítja! Ez az egyszerű földrajzi tény rányomja bélye­gét az ország gazdaságára, éle­tére, irodalmára, és — ha úgy tetszik — magának a népnek a szokásaira, karakterére. Régen, a szovjet hatalom előtti években a mocsarak a malária terjesztői voltak. Több mint egymillió ember szenve­dett ettől a súlyos, kimerítő be­tegségtől. A mocsarak rátörtek a legelőkre, elsüllyedt bennük a jószág, elpusztult az ember. Az év hét hónapjában sok falu és tanya el volt zárva a külvilág­tól. Nem véletlenül született a régi világban az a legenda, amelyet ma — tréfából — az „űrhajós” történetének nevez­nek. A legenda szerint ugyanis élt egyszer egy fiatal legény, aki nagyon elkeseredett azon, hogy nem tudott átjutni szerel­méhez a szomszéd faluba. Be­fogott hát húsz kakast egy fo­nott kosár elé és ezzel az „űr­hajóval” átrepülte a mocsarat. De mit tehettek az emberek a mocsár ellen, ha nem segített az állam, ha nem volt gép, ha nem volt szakértelem? A mo­csár erősebbnek bizonyult ná­luk. A szovjet hatalom győzelme után megkezdődött a támadás a mocsarak ellen. Mindenek előtt legyőztük a maláriát. Ez a betegség ma már nem létezik Bielorussziában. Megszűntek magányos szigetek lenni a mo­csaras vidékek falvai, utakat kaptak. Több mint egymillió hektárt hódítottak el a mocsa­raktól és ezen a területen most mezőgazdasági termelést foly­tatunk. Ezek a mostoha földek való­ságos aranybányák lettek... Nem is olyan régen a pinszki terület Kirov kolhoza még gyenge gazdaság volt. Aztán az állam segítségével hozzáfogott háromezer hektárnyi mocsár kiszárításához. Ahogy ez meg­történt, a kolhoz hozamai és ez­zel együtt bevételei is, jelentő­sen megnőttek. A kiszárított föld hektáronként 21 mázsa ga­bonát, 380 mázsa cukorrépát, 300 mázsa burgonyát és 500 má­zsa silókukoricát adott. A kol­hoz milliomos lett: bevétele ta­valy meghaladta az egymillió rubelt. Egyszóval, a mocsarak, a vi­zenyős pusztaságok és más „ha­szontalan” talajok — ezek a mi bielorussz szűzföldjeink, leg­főbb tartalékunk, amelynek se­gítségével megteremtjük majd a mezőgazdasági termények bősé­gét. B­elorussziában több mint egymillió hektár mocsarat és mocsaras területet szárítottunk ki. Nagy eredmény ez köztársa­ságunkban, amelynek területe összesen 207 ezer négyzetkilo­méter, lakóinak száma pedig 9 millió. És mindez csak kezdete a mi előretörésünknek. Elérkezett az ideje annak, hogy átfogó támadást indítsunk a mocsarak ellen. A kongresz­­szus irányelvei a Szovjetunió ötéves népgazdaságfejlesztési tervéről, előírják, hogy B­elo­russziában 1966-tól 1970-ig „ki kell szárítani 1,5—1,6 millió hektár vizenyős földet, kiirtani a bozótot és szétszórt kis erdő­séget mintegy 900 000 hektárnyi területről”. Ez együtt nem sok­kal kisebb, mint egész Belgium, így öt év alatt művelés alá kerül mintegy 2,5 millió hek­tárnyi új föld. A következő öt­éves tervben további 2,2 millió hektáron kerül sor talajjavítás­ra, a tizenötéves távlati terv pe­dig 5 millió hektárnyi mocsár kiszárítását irányozza elő. A feladatok nem könnyűek, de a lehetőségek sem kicsik. A talajjavítás minden költségét az állam vállalja magára: öt év alatt 900 millió rubelt fordít er­re a célra. Ehhez még hozzá le­het számítani, hogy köztársasá­gunk nagy gépparkkal rendel­kezik, sok ezernyi szakember pedig gazdag tapasztalatait ad­ja át a nagy munkához. A mocsarak kiszárítására és meghódítására köztársaságunk­ban 47 építő-szerelő központ és 8 talajjavító állomás alakult, ahol 16 ezer gépészeti- és építő­brigád, 14 ezer mérnök és tech­nikus dolgozik. Az év elején 1540 ekszkavátor, 4000 traktor és sok ezer gép segítette mun­kájukat. Ez hatalmas erő. Tessék ösz­­szehasonlítani: egy kis teljesít­ményű ekszkavátor évente 60 ezer köbméter földet mozgat meg és minimum száz kubikos munkáját végzi el. Ezekből az egyszerű kotrógépekből 1140 da­rab működik köztársaságunk­ban. Tehát gépparkunknak csak ez a része hadseregnyi kubikost, 114 000 embert helyettesít. A talajjavítás valóságos ipar­ággá nőtt Bielorussziában. Nagy mennyiségű vasbetont és betont használ fel, talajjavító szerkezeteink évszázadokig fog­nak állni. Egyre több alagcsö­­vezést is alkalmazunk, ami a legdrágább, de leggazdaságo­sabb módja a talajjavításnak. Ott, ahol évszázadokig élt a titokzatos, félelmetes mocsárvi­lág, kalászolni kezd a búza, ki­­virágzanak a kertek, zöldellnek a lugasok. Az ember legyőzi a mocsarat. MINDENNAP VÁSÁROLNI ? NEM! LEHEL HŰTŐSZEKRÉNYT! 500,— Ft előleggel 18 havi törlesztéssel LEHEL 120 les SZARATOV hűtőszekrények Hűtőgéppel együtt ZÚZMARA fagylaltgép is vásárolható OI P-hitelre.

Next