Szabad Föld, 1974. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-14 / 15. szám
12 SZABAD FÖLD Művelődés és szövetkezet 6. Visszhang Negyvenegy levél van előttem. Az elmúlt hetekben kaptam őket, e riportsorozat visszhangjaiként. Egy-két gyalázkodó írást kivéve — ezek mind névtelenek — általában a gazda gondjával és felelősségével foglalkoznak falujuk-termelőszövetkezetük művelődési viszonyaival. Érdekességük, hogy a helyi problémák zömét országos távlatból is képesek szemlélni. Így nem is emelek ki közülük olyanokat, melyek a szűken vett közösség ügyeit tárgyalják, inkább az általános érvényű gondolatokból, tapasztalatokból idézek. „ ... Nálunk papíron mindent rendben találna az ellenőrzés. Van itt pénz erre meg arra. Az iskolával is jó a kapcsolat. Csak az a baj, hogy akik a fontos döntéseket hozzák, azok nem képezik önmagukat. Feleségem falunkban a könyvbizományos, ő bizonyítani tudja, hogy a vezetőség tagjai közül egyetlen személy vásárol néha könyvet” — olvasom az egyik levélben. Mulatás vagy művelődés „Az rendjén van, hogy a téesz nyújtson művelődési lehetőséget a fiataloknak. A mienk is nyújt. Az öregek napközijét még nem tudtuk megoldani községünkben, de a tizenhat és huszonöt év közöttieknek már létesítettünk egy klubot. Igaz, régi gazdasági épületből, de van benne tévé, rádió, pingpongasztal, magnó, lemezjátszó. A baj az, hogy senki sem ellenőrzi a működését. Úgy tudom, munkaterve nincs a klubnak. Néhány korhely legény estéről estére italt visz oda és éjfélkor tekordibálja a falut, hogy Tölcsért csinálok a kezemből... Szerintem az indokolt, hogy a tagság pénzén támogassuk a művelődést és a nemes szórakozást. De miért adjunk pénzt dorbézolóhelyre?” „Jóravaló, művelt fiatalember nálunk a művelődési otthon vezetője — kezdi sorait egy tiszántúli téesz-tag. — Valahonnét Tokaj tájáról került ide, így aztán egymást érik nálunk a szőlőműveléssel kapcsolatos előadások. Még a történelmi kiállítás is a hegyvidéki kurucmozgalmakról szólt. Munkája nem igazodik az itteni munkához, tervekhez, így — lehet ugyan, hogy érdekes, amit csinál — mégsem azt csinálja, amire leginkább szükség volna. Amikor ezt szóvá tettem elnökhelyettesünk előtt, akihez a művelődési dolgok tartoznak, ő ezzel fizetett ki: »No és, a rádió mindig arról beszél, amit bátyám hallani szeretne? Ott is távlati műsorterv van ...«” • A visszhangok arra figyelmeztetnek, hogy a falu közvéleménye ma már nem tekinti harmadlagos fontosságúnak a művelődést. De az is kitetszik a hozzászólásokból, hogy az elvek és a gyakorlat tekintetében sok minden tisztázásra vagy egyeztetésre vár még. Jómagam ennek első lépéseként keresem föl dr. Németi Lászlót, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának titkárát, hogy megismerjem a kérdéskörrel kapcsolatos álláspontját. Németi elvtárs ezekkel a gondolatokkal kezdi beszélgetésünket: — A TOT már az alakulást követő első időkben szükségét érezte, hogy tisztázza a művelődési kérdésekkel kapcsolatos szándékait. Hat éve, hatvannyolc májusában az Országos Népművelési Tanáccsal (ez a testület 1972 óta Országos Közművelődési Tanács néven működik) közös felhívásban fogalmazta meg a szövetkezeteken belüli művelődési tevékenység elvi-gyakorlati programját. Ez a felhívás egyebek közt már bevezetőjében hangsúlyozza, hogy a termelőszövetkezeteknek a mezőgazdasági termelés állandó emelése mellett megtisztelő feladatuk tagságuk nevelése, a művelt, szocialista módon gondolkodó és szocialista módon élő szövetkezeti parasztság formálása is. — Megoldhatják ezt a téeszek a maguk erejéből? — Már az említett felhívás is úgy fogalmazott, hogy a tagok szakmai oktatásának, általános műveltsége emelésének egy része oldható meg a termelőszövetkezetekben. És ezzel egyidejűen utalt a dokumentum arra, kívánatos, hogy a termelőszövetkezetek részt vállaljanak a falu kulturális életének fejlesztéséből, együttműködve a falun tevékenykedő egyéb szervekkel és intézményekkel. A közelmúltban nyilvánosságra került egy KNEB vizsgálati anyag a termelőszövetkezetek kulturális tevékenységéről. — Igen. Azt mondhatjuk, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek általában jól sáfárkodtak szerény eszközeikkel. De az is tapasztalható, hogy sok helyen annyi mindent várnak el tőlük, hogy az már nincs arányban anyagi lehetőségeikkel. Ezzel nem akarom menteni azt a tényt, hogy még mindig bőven akad téesz, ahol nem törődnek a művelődési munkával, ahogyan ez a Szabad Föld riportsorozatából is kiderül. — A sorozat többször érintette a szakmunkásképzés problémáit is. — Helyesen. Itt már nem is a mezőgazdaság belső ügyéről van szó. Hogy példával éljek: egyetemes népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy teszem azt bizonyos milliós költséggel beszerzett gépeket haszonnal működtessenek a téeszek, és ne forduljon elő, hogy a szakszerűtlen kezelés miatt hatalmas kárai legyenek a téesznek és a népgazdaságnak egyaránt Fontosnak tartottam volna annak az érzékeltetését, hogy a téeszekben dolgozó nők körében a mostaninál szélesebb körű és erőteljesebb szakmunkásképző tevékenységre van szükség, ők a legkevésbé szakképzettek, soraikból még bőséges utánpótlást remélhetnek a téeszek. Felmérés — Azt tapasztalom, a nagyobb képzettségű munka nem mindig jár nagyobb jövedelemmel. — Gyakran előfordul. Ezért arra törekszünk, hogy a jövedelempolitikai következménye is legyen az oktatás kiterjesztésének. Az lesz a természetes állapot, hogy a szakmunkás többet keres majd, mint a szakképzetlen. A közelmúltban több olyan TOT-akcióról értesültünk, ami a termelőszövetkezeti mozgalom és a tudományos intézetek együttműködését vonta maga után. Tudunk arról, hogy az Agrárgazdasági Kutatóintézet valamint a Közgazdaságtudományi Intézet együttműködési szerződést kötött a TOT-tal. Ismert az írószövetség és a TOT együttműködési megállapodása is, amely egyebek között kimondja, hogy háromévenként kiosztásra kerülő TOT-díj létesül, az írók bekapcsolódnak a tszekben végzett közművelődési munkába stb. Mit tekint a közeljövő legfontosabb lépésének ilyen tekintetben? — Fölmérjük a téeszeken belüli oktatás, szakmunkásképzés helyzetét, tisztázzuk ezzel kapcsolatos teendőinket és a télen e rendkívül fontos témát a TÓT elé terjesztjük, hogy hozza meg az általa szükségesnek tartott döntéseket — mondja befejezésül dr. Németi László, a TÓT titkára. Bajor Nagy Ernő (Vége) Hollós Korvin Lajos: Hazám vagy végre... - Hazám vagy végre, csillag arcú ország, hol negyven évig koldus idegenként lézengtem csak s miként a többi szolgák, lázongtam, a robotban nem pihenvén. Többé nem földesúr, nem szolgabíró, nem nagybankár, csendőr, besúgó földje; a vak fájdalmat negyven éve síró szememről gyengéd ujjakkal töröld le! A miénk vagy már, dolgozók hazája, hadd simogassalak meg romjaidban, viruljon kerted minden rózsafája, daloljon madár minden lombjaidban, nőjjön nagyobbra minden rokkant házad, s a hidak, kedves kincsei szememnek, íveljenek megint Pesttől Budának. Láss végre békés, víg, teremtő rendet! Eke, pöröly, toll népe, mi vagyunk az igaz fiaid, lehelj ránk, karolj át, benned mi és Te mibennünk virulhatsz, szabadság földje, édes Magyarország. Elfeledett évtizedek Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek. Elszórt Testünk nyomtalanul nyelte magába a föld. Szívetek őrizzen, milliók eleven milliókat. Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs. Megjelent egy kötet 1972-ben, amely a fenti verssorokat viselte mottóként. A Requiem egy hadseregért siratója. A szokatlan ötvözetű — riportból, esszéből, visszaemlékezésekből összegyúrt — könyv szerzője Nemeskürty István, aki tulajdonképpen ezzel a munkájával lett a köztudat írója — s szerezte meg szűkebb körben már jól ismert rangja mellé a népszerűséget A nagy sikerű Mohács utánnal, 1966-ban már berobbant az irodalmi életbe — vitákat ellenvetéseket és kiállásokat csiholva —, de a megerősítés a Requiem volt Elevenre tapintott, sebet ért — nem hiányozhatott a visszahatás. Levelek ezreit kapta, meghívások százait. írósors: ezt is lehet mondani. Hiszen már jószerével életre való munkát lejegyzett a tolla: könyvet írt Bornemissza Péterről, a magyar széppróza születéséről; négy filmtörténeti könyve jelent meg, köztük A magyar film története című, s filmkritikái akár négy-öt további kötetet kitehettek volna. A Requiemet még ugyanabban az esztendőben megtetézte egy újabb könyvvel, amelyet pillanatok alatt elkapdostak a könyvesboltokból. Krónika Dózsa György tetteiről — de nem a parasztvezér portréjának ■ megrajzolása, hanem a fellelhető adatok alapján hiteles kép rajzolása a Mohács előtti Magyarországról, s a parasztháború eseményeiről. Sokfelé csapongó érdeklődés: film, régi magyar irodalom, történelmi sorsfordulók krónikája Mint ahogy az életpálya megosztása is érdekes arányosságot mutat az irodalomtörténészi, a filmkritikusi, az igazgatói tevékenység között. — Mindig valaminek a születése, kialakulása izgatott, s ez, ami összekapcsol egymástól messze eső témaköröket. Bornemissza, Apáczai Csere, Tinódi, Misztótfalusi Kis Miklós esetében a magyar irodalom világrajötte, megerősödése — s amikor elvállalta a Budapesti Filmstúdió igazgatói tisztét, annak az izgalmas vajúdásnak nyomon kísérése, amelyből megteremtődhet a magyar film. — Ami pedig a történelmi kirándulásokat illeti, az irodalomtörténész akaratlanul is a történelemben talál fogódzkodót — hol is keresne másutt? —, aki irodalmat kutat, kutatja a kor történelmét is. Adatot, újat keveset találhatott, de új módon láttató öszszefüggéseket annál inkább. Törvényszerűen jelentette-e a mohácsi csatavesztés Buda és az ország elvesztését is? Az író is felrajzolja a kérdőjelet. 1974. Fantasztikus kalandok - A csapongó regényes emberi képzelet csodás világokat és lényeket képes teremteni. De sohasem a semmiből. Csakis a létező és már megismert valóság elemeiből lehetséges felépíteni még a legképtelenebb elmeszüleményeket is. Elhivatott írók, költők, filmrendezők kezében a fantasztikus képzelgés is a művészi alkotómunka anyaga, amellyel időszerű mondanivalójukat eleven hatóerővel vallhatják meg a mai kor emberének. Stanislaw Lem, lengyel író, a tudományos-fantasztikus irodalom világszerte híres és népszerű művelője. Magyarul is már több műve jelent meg, köztük a Solaris című regény, amelyből Andrej Tarkovszkij, a kivételes tehetségű szovjet rendező kétrészes színes filmet alkotott. Nem csak a merész fantázia, hanem a szigorú társadalmi felelősségérzet is a mozgatója e film hihetetlen cselekményének. Az író és a hozzátársult filmrendező elrugaszkodott képzelete olyan jóslatot fest elénk az elkövetkező évszázadokra, amely az emberi fejlődés valóságos jeleire, veszélyeire figyelmeztet. A tudomány kettős irányban halad : mind többet és többet igyekszik megragadni számunkra a természet még megismerésre váró titkaiból és ezzel szoros összefüggésben tágítja szellemünket, gondolkodásunk határait. De vajon azáltal, hogy az emberiség elérhető birodalma mindinkább kitolódik a világmindenség új bolygói és tartományai felé, nem lazulnak-e az emberek egymás közötti kapcsolatai, a bennünket, földi lényeket összefűző érzelmi szálak, s nem csorbul-e az ősi emberi összetartozás erkölcsi rendje, kötelme, ereje? Fontos bölcseleti kérdések ezek, amelyeket a rohanó iramú tudományos haladás tesz fel, ám nem kis részben a tudományos-fantasztikus irodalom és művészet dolga megfogalmazni, érzékelhetővé, sőt izgalmasan átélhetővé tenni. És ha a köntös elképesztően fantasztikus is, a Solaris című film egészen közelivé tudja tenni egy távolinak tekinthető kor erkölcsi kérdéseit. A történetben a Solaris a tudósok részéről már meghódított bolygó. De ez a hódítás új és egyelőre felfoghatatlanul titokzatos jelenségek forrása is. A kutatómunkát, amely e jelenségek megfejtésére irányul, szolarisztikának nevezik. A Sola- jelenet a „Néma kapitány és a víz című filmből