Szabad Föld, 1976. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-04 / 27. szám
4 SZABAD FÖLD Ami segíti és ami nehezíti a sertésprogramot Az utóbbi időben több olyan intézkedés történt, ami kedvező feltételeket teremt a sertéstenyésztési program megvalósításához. Következésképpen ismét többen vállalkoznak háztáji sertéstenyésztésre. Nemcsak a szövetkezeti tagok, hanem más foglalkozásúak is. Jóllehet, még számos teendő megoldásra vár, de már több az olyan hasznos kezdeményezés, ami nemcsak felkelti az állattartók érdeklődését, a tenyésztési kedvet is növeli. Erről tanúskodnak a csornai járásban szerzett tapasztalataink is. A járás valamennyi községében megtörtént a jelentkezés tenyészkoca vásárlására. A termelőszövetkezetek összeírták az igénylőket, aztán mentek az Állatforgalmi Vállalathoz, onnan a MESZÖV-höz, majd végül az ÁFÉSZ-hoz küldték a gazdákat. Emiatt több gazda visszalépett a vásárlástól Parádon és Kóny községben. Az is zavart okozott, hogy az anyakocák vásárlási ára közben változott, és egy összegben kérték a koca árát. Helyenként 80— 100 kg-os súlyban a hízók közül válogatták ki a kihelyezésre kerülő kocákat, amelyek a hagyományos háztáji tartásmódhoz már nem tudtak alkalmazkodni. A csornai járás termelőszövetkezeteinek háztáji bizottságai a gazdák segítségére siettek. Gondoskodnak arról, hogy a tenyésztők egységes áron szerezhessék be a kocákat és nagykereskedelmi áron kapjanak takarmányt. A csornai Petőfi tsz például az elmúlt évben mintegy 7 millió forint értékű tápot, szálas- és szemestakarmányt biztosított a háztáji állattartók részére. A tsz szakemberei rendszeresen adnak szaktanácsokat, gondoskodnak az időben történő felvásárlásról. A háztáji bizottság rendszeresen beszámol a tsz gyűlésein az elért eredményekről és teendőkről egyaránt. Érthető módon megnőtt az anyakocák iránti érdeklődés, de a vásárlási ár egy összegben történő kifizetését még nem tudja mindenki vállalni, így volt ez Rábacsanak és Szil községben is. A csornai ÁFÉSZ azonban — nagyon helyesen — a következő feltételt ajánlotta a gazdáknak: a tenyészkocák árát nem kell kifizetni. Csupán arra kell kötelezettséget vállalniuk, hogy a kapott koca szaporulatából két éven belül 12 hízósertést adnak le, így a hízók árából két éven át kerül majd levonásra a koca ára. A többi szaporulattal az állattartók szabadon rendelkeznek. Ugyanekkor a takarmány biztosításáról is a szerződést kötő ÁFÉSZ gondoskodik. Egyetlen nap alatt Szil és Rábacsanak községben 120 vemhes koca talált gazdára. A csornai járásban tehát a termelőszövetkezetek és az ÁFÉSZ-ek nemcsak keresik, de meg is találják azt az utat, ami a sertéstenyésztés fellendítéséhez vezet. A tsz-ek arra törekszenek, miként tudnának olcsóbb takarmányt biztosítani az állattartók részére. A szanyi tsz például ingyen végzi a háztáji föld megművelését és a takarmány házhozszállítását, a rábatamási termelőszövetkezet pedig a háztáji állatok számára külön legelőt biztosított. A sertéstenyésztési lehetőségek és a tenyésztés iránti érdeklődés tanúsága szerint egy éven belül még 30 százalékkal növelhető a járás sertésállománya. Ehhez azonban a jelenleginél is jobb szervező munka szükséges. Bárdi Ferenc Összhangban a népgazdasággal: kialakultak a helyi tervek Fejér megyében Honnan, hová akar eljutni egy megye mezőgazdasága? A megye által kitűzött célok összhangban vannak-e az országos célkitűzésekkel? A megye középtávú tervének, vagyis az ötödik ötéves terv megyei teljesítésének megvannak-e a feltételei? Ilyen és hasonló kérdésekkel indultam Fejér megyébe. Azért Fejér megyébe, mert ez a megye a mezőgazdasági termelés tekintetében mindig az élen járók közé tartozott. És ha ez így van, akkor ebből egy további kérdés is következik: vannak-e még tartalékok a további fejlődéshez? A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán Balaton Tiborral, a közgazdasági csoport vezetőjével és Hankusz Kálmán agrárközgazdászszal beszélgetünk. A csoportvezető így kezdi: — Megyénkben az ötödik ötéves terv számai általában kedvezőbbek az országos tervszámoknál. A gazdaságokból viszszaigazolt tervek pedig jó néhány vonatkozásban meghaladják a megyei előirányzatokat is. A kedvezőtlen jelenségek is megszűnőben vannak. Egyik kedvezőtlen jelenségként mutatkozott a megyében a szarvasmarhalétszám csökkenése. Főleg a háztáji és kisegítő gazdaságokban volt számottevő a visszaesés. Még nagyobb mértékű csökkenés következett be a sertéstenyésztés tekintetében nagyüzemben és kisüzemben egyaránt. A szövetkezeti gazdaságokban például az 1974. évi 166 ezres sertéslétszám 158 ezerre csökkent. Ez a kedvezőtlen folyamat ez év elején megállt és kedvező irányba fordult. A gazdaságok az ötödik ötéves tervünkben az országos tervszámokhoz képest kiugró fejlesztést irányoztak elő mindkét fontos termelési ágazatban. A szarvasmarha-tenyésztést illetően a gazdaságoktól beérkezett tervszámok összesítése 27 százalékos fejlesztési előirányzatot mutat. Az országos előirányzat három százalék. Sertésnél az országos kilenc százalékos fejlesztési tervvel szemben a megye terve 18 százalékos növekedést jelez 1980-ra. Nézzük a növénytermesztést és ezen belül is egyik fő növényünket, a búzát. A negyedik ötéves terv elején, 1971-ben kevés híján 36 mázsa búza termett hektáronként a megyében. E tervidőszak vége felé a megyei átlag meghaladta a hektáronkénti negyven mázsát, sőt 1974-ben, az országos 37,5 mázsás rekorddal szemben itt 45 mázsát takarítottak be. Az ötödik ötéves terv során a megyében el akarják érni a 46 mázsán felüli átlagot Az országos előirányzat 44 mázsa. Hankusz Kálmán megjegyzi: " A búza tekintetében a megyei előirányzat és a gazdaságok tervszámai szinte hajszálpontosan találkoztak. A megyei előirányzat 46 mázsa volt, a visszaigazolt terv pedig 46,3 mázsa. Nem hagyhatjuk ki a példák sorából a kukoricát sem. A kukorica itt rangos növény. Az országos 52 mázsás hektáronkénti tervelőirányzattal szemben az ötödik ötéves terv során el akarják érni az 56 mázsás átlagot. Sok szép tervszám ez. De nézzük a megvalósulás aranyfedezetét is. Hol kezdjük? Nyilvánvaló, hogy a legfőbb termelőerőnél, az embernél, illetve hivatalosan fogalmazva a munkaerőnél. A gazdaságokban évről évre csökken a munkaerő. Még az országos hírű székesfehérvári Szabad Élet téesz elnöke, Varjas Gyula is munkaerőhiányról panaszkodik, pedig ez a kitűnő közös gazdaság bírná a versenyt a munkaerőt elszívó ipari vállalatokkal a munkadíj és a szociális ellátások tekintetében is. A munkaerőhiánnyal tehát számolni kell, az egész megyében. A jövőben kevesebb ember végez el több munkát. Hogyan? Egyrészt a gépek, másrészt a nagyobb szakértelem segítségével. Ez így egészen egyszerűnek tűnik. A gyakorlat embereivel beszélgetve azonban kitűnik, hogy a mezőgazdasági szakmunkásképzés a sok jó rendelkezés ellenére sem megoldott kérdés. Megyei körutam során véletlenül találkoztam dr. Pál István országgyűlési képviselővel, aki az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának is tagja. Egyébként a pusztaegresi Hunyadi téesz üzemi állatorvosa, ő így nyilatkozik: — Már korábban javasoltam, de ez úton is indítványozom, hogy létesítsünk mozgó szakiskolát. Ugyanis, ha most elindulnék a gazdaságunkban és azt mondanám, hogy emberek, el kell menni hathónapos iskolára Debrecenbe, biztos vagyok benne, hogy egyetlen ember sem jelentkezne, különösen nem a nős és családos emberek. — Ha azonban azt mondanám — folytatja dr. Pál István —, hogy emberek, itt van a szakmunkásképző iskola a szomszédos állami gazdaságban, minden további nélkül be tudnék szervezni 9—10 embert. Érdemes figyelni dr. Pál István szavára. Hiszen szakmai hozzáértés nélkül nem hozza meg a várt eredményt a fokozottabb gépesítés sem. Egyre nagyobb és bonyolultabb gépek, illetve gépsorok váltják fel a régebbi kis gépeket. Rohamosan cserélődik a gépállomány összetétele. Erről Bíró András, a cecei Béke téesz műszaki vezetője a következőket mondja. — Három téesz egyesüléséből jött létre nálunk egy nagy téesz. Amikor összevontuk a három kis téesz gépállományát, nyomban kitűnt, hogy az egyesített gépállomány nem felel meg a korszerűség, a nagyobb üzemméret és a fejlettebb agrotechnika követelményeinek. — Itt persze a mezőgazdasági gépgyártásnak és a gépkereskedelemnek kellene elsősorban is megtennie a szükséges intézkedéseket, — folytatja Bíró András, aki egyébként gépészmérnöki diplomával látja el a műszaki vezetés tennivalóit —, hogy az a bizonyos traktorlépcső a megnövekedett gazdaságok igényei szerint alakuljon. Nincs például megfelelő középtraktorunk. Az MTZ—80-as jó néhány munkára gyenge és utána már csak az egészen nagy traktorok következnek, azaz van közbeeső traktor is forgalomban, de azért dollárokat kell adni. A gépi beruházás nagy lendületet vett az egész megyében. Most hozzák be a gazdaságok azt a lemaradást, ami a korábbi években bekövetkezett, amikor inkább az építkezési beruházásokhoz használták fel a beruházási pénzeket. Csupán Cecén, egyetlen közös gazdaságban tíz traktor került kiselejtezésre az egyesülés után. A gépállományt tekintve, de a termelési eredmények vonatkozásában is nagy a szóródás a megyében. Mi van az átlagok mögött? Visszatérve például a búzához, a múlt évben a leggyengébb gazdasági átlag hektáronként 26 mázsa volt, a legjobb 51 mázsa. A kettő között 25 mázsa különbség van. Itt persze fel szokott vetődni egy jogosnak látszó kifogás, mondván, hogy könnyű a jó földön sokat termelni, de nem lehet ezt megtenni a rossz földön. A jó gazdák viszont azt szokták mondani, hogy nincs rossz föld, csak rossz gazda van. Nos, nézzük meg ezt a kérdést, a csákberényi Rákóczi téeszben. Ennek a közös gazdaságnak rendkívül gyenge, kéthárom aranykoronás táblái vannak és ezekről a földekről tavaly hektáronként negyven mázsás termést vettek le búzából. Hogy mi a titka? A kérdésre Bíró István, a gépcsoport vezetője így válaszol: — A modern termelési eljárások komplex alkalmazása és természetesen mindent idejében kell csinálni. Mi például két hét alatt le szoktunk aratni és aztán kölcsön adjuk kombájnjainkat a gyengébben gépesített gazdaságoknak. Teszkó Sándor Sárbogárd határában épültek fel a már tíz kilométer távolságból is látható silótornyok ill. Hullanek Miklós felvétele) 1996. JÚLIUS 4. Nyugdíjak és járadékok Hazánk azok közé az országok közé tartozik, ahol elsőként vezették be a paraszti nyugdíjat. A társadalom egyéb rétegeinek életszínvonala azonban sokkal gyorsabban növekedett, és így hamarosan kialakult az az állapot, hogy az idős parasztemberek anyagi helyzete talán a legszerényebb volt az országban. Az elmúlt évek sok kedvező változást hoztak. Az a rendszeresen dolgozó szövetkezeti tag, aki most megy nyugdíjba, tisztességgel megélhet az öregségére járó öszszegből. Növekedtek azonban a régebbi jogon kapott összegek is, így a nyugdíjak havi átlaga az 1971. évi 580 forintról tavalyig 1069 forintra emelkedett. Növekedett a járadék összege is — 304 forintról 628 forintra — ugyanakkor csökkent a járadékosok arányaaz idős parasztemberek táborában. Öt évvel ezelőtt még kétszer annyian voltak, mint a nyugdíjasok. Számuk azóta egyre kevesebb. Igaz, még ma is vannak pihenőre törő parasztemberek, akik nem tudják megszerezni a kötelező nyugdíjeveket, tehát csak járadékot kapnak, de ez már viszonylag ritka eset. Ma az országban 250 ezer tsz-nyugdíjas él és ennél kevesebb: 231 ezer járadékos. Magából a nyugdíjból, vagy járadékból még ma sem tud mindenki igényei szerint megélni. Legjobb helyzetben az a hetvenháromezernyugdíjas van, aki még munkát tud vállalni a közösben. Ők átlagosan még évi hétezer forinttal egészítik ki keresetüket. Sajnos, a korszerűsödő gazdaságokban csökken az olyan munkakörök száma, ahol idős embereket is lehet foglalkoztatni. A nyugdíjasok és járadékosok legjelentősebb másodlagos jövedelemforrása a háztáji gazdaság. Nekik idejük van, rendszerint kedvük is, így kicsi földecskéjüket szépen megművelik és számítások szerint a háztáji gazdálkodás fejenként mintegy évi ötezer forint jövedelemkiegészítést jelent. Nem ilyen komoly összeg, mégis növeli némileg a megélhetési alapot a tsz-ekben fizetett földjáradék összege is. Rideg tény azonban, hogy nem mindenki vitt földet a közösbe, tehát nem mindenki kap földjáradékot. Azonkívül pedig, aki az emeleri élet alkonyához jutott, az nem tud dolgozni. Hiába tehát az istálló az udvarban, hiába a kert, vagy a határban a háztáji föld, nincs aki megművelje. Ilyenkor már legfeljeb a megváltás összege marad. A termelőszövetkezetek — ha tehetik — segítik szociális juttatásokkal is a magukra maradt öregeket. Tavaly erre a célra 230 millió forintot juttattak, (összehasonlításul: az állam által kifizetett nyugdíjak és járadékok összege 1975-ben 4200 millió forint volt.) Ma a tsz-ből nyugdíjba menni nem sokkal jelent hátrányosab helyzetet, mint egy ipari üzemből, egyszerűbb munkakörből nyugalomba vonulni. Sajnos, azonban a közös munkában részt venni már nem tudó, a háztájiban munkálkodni nem képes régebbi nyugdíjasok és különösen a járadékosok ma is társadalmunk legelesettebb rétegeihez sorolhatók. ..