Szabad Föld, 1977. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-02 / 1. szám
4 SZABAD FÖLD Fázhat-e a juhász, ha a nyáj legelni akar? Csipegetni a hó alól elő kandikáló, fagyos fűszálakat, vagy egyszerűen csak járni, turkálni a fagyott, havas legelőt. Ha a birka bírja — a juhásznak is menni kell... Történetek a hamis emberségről AZ ELLENŐR megvárta, amíg az alkoholos állapotban levő fiatal gépkocsivezető barátnőjével együtt beült az autóba, és indításhoz készülődve, helyére illesztette a slusszkulcsot. Ekkor érték tetten! Helyesebben: csak hitték, hogy bizonyítható módon tetten érték. Az történt, hogy a fiatalembernek és az általa vezetett autónak kora délután — még munkaidőben — nyoma veszett. Rábíztak egy feladatot, de már rég vissza kellett volna érkeznie. Keresni kezdték, mivel szükség lett volna rá, s kiderült, hogy teljesítette ugyan a megbízatást, de azután útközben valahol eltűnt. Az elnöknek véletlenül tudomására jutott, hogy az egyik presszóban látták egy kislánnyal, konyakot ittak, és a kocsija ott állt nem messze, az út szélén. Nyomban útra kelt két megbízott — az ellenőr, meg egy hivatalos tanú —, hogy a vétkes fegyelmezetlenséget megállapítsák és megakadályozzanak egy esetleges súlyos közlekedési szabálysértést, netalán balesetet. A fiatalember még akkor is a presszóban üldögélt, amikor az ellenőr megérkezett. Később pedig azt is megfigyelhették, hogy valóban ivott, és négy konyakot fizetett ki a felszolgálónak. Ezután követték őket egészen az autóig. A FEGYELMI eljárás során a gépkocsivezetőt hanyagságért és ittas vezetésért akarták felelősségre vonni. A fiatalember a hanyagságot, a fegyelmezetlenséget elismerte. Azzal mentegetőzött, hogy a leány jó ismerőse, régen nem találkoztak, és úgy megörült, amikor az utcán meglátta, hogy sietve meghívta őt a presszóba. Igaz, ott mindketten megittak két-két pohár konyakot, de ittas vezetésről szó sem lehet, ő nem vezetett, sőt még csak szándékában sem volt vezetni. Valóban beültek az autóba, a slusszkulcsot is betette, és meg akarta indítani a motort, de csak azért, hogy meleg legyen A motorral fűteni szeretett volna, mivel a gépkocsiban zavartalanabbul lehet társalogni, mint a presszóban. Átlátszó védekezés volt ez, és az elnök először nem akarta elfogadni. Hogy végül is elhitte a mentegetőzést, az jórészt közetlen környezetének és egyes tagoknak tulajdonítható. Azok ugyanis rábeszélték őt: legyen emberséges. Fiatalemberről van szó — mondták —, aki megtévedt. Ezért kapja meg a megáét, de miért vonnák felelősségre ittas vezetésért, amikor az kétségbe vonható. Hiszen az ellenőr és a tanú csak gondolta, hogy vezetni akart, s ő, az elnök, nem hallgathat ilyen rosszindulatú, cáfolható feltételezésre. (Ráadásul a tettenérők egyike is „viszszalépett”, mondván: lehet, hogy csakugyan melegedni akartak az autóban. Gondolta, miért legyen ő kevésbé emberséges, mint mások.) Az elnök azóta már megbánta, hogy engedett az unszolásnak, és elnéző volt az emberség nevében. Azóta ugyanis nem tudnak kellő eréllyel fellépni a többi gépkocsivezető hibái ellen, mert ők vagy pártfogóik oda vágják. Szabad éppen most ilyen embertelennek lenni?! NEM AKADT viszont egyetlen védelmezője sem annak az 50 év körüli férfinak, aki az egyik mezőgazdasági vállalatnál dolgozott. Már 15 éve volt itt alkalmazásban, és a vállalat jogelődjénél is eltöltött egy évtizedet. Munkáját, igyekezetét, felkészültségét többször elismerték. Ötször kapott kutátódolgozó-jelvényt, szakszervezeti tisztségviselőnek választották, és kinevezték osztályvezetőnek is. Sőt, amikor pár évvel ezelőtt belső átszervezés miatt megszüntették az általa addig vezetett osztályt, azonnal kijelölték egy másik osztály élére. Nem volt tehát semmi gondja, amíg ellentéte nem támadt a vállalat igazgatójával és helyettesével Ekkor már kifogások hangzottak el ellene, és 1975 őszén a vállalat fegyelmi eljárást kezdeményezett. A fegyelmi határozatalapján alacsonyabb munkakörbe akarták helyezni, 1700 forintos fizetéscsökkenéssel. Az osztályvezető nem fogadta el a szerinte igazságtalan és indokolatlan döntést. A munkaügyi bírósághoz fordult, ahol javára döntöttek: 1976 tavaszán visszahelyezték osztályvezetői beosztásába. A volt sértett megnyugodott, a vállalat vezetői azonban korántsem. Hét nap múlva közölték vele, hogy mégsem marad- e hat osztályvezető. Felajánlottak neki három másik beosztást, változatlanul havi 1700 forint fizetéscsökkenéssel. Az osztályvezető kérte a vállalat vezetőit, hogy indokolják meg álláspontjukat, mert törvényben biztosított jogával élve, védekezni szeretne. Az indoklás azonban elmaradt, helyette pár nap múlva felmondó levelet kapott. Alkalmatlanság címén elbocsátották a vállalattól. ÚJRA MUNKAÜGYI bíróság elé került az ügy, és 1976 őszén, másodfokon, ismét igazat adtak a sértettnek. A vállalati felmondást hatályon kívül helyezték, és munkaviszonyát helyreállították. Az osztályvezető csak ekkor tudta meg, hogy egyéves kálváriáját sok munkatársa nagy együttérzéssel kísérte. Amikor még csak hadakozott igazáért a vállalat vezetőivel, egyesek finoman, mások tüntetően kerülték, nehogy szóba elegyedjen velük. Most viszont, amikor túljutott a harcon, amikor már megint kivívta jogait, sürgősen megkeresték, és hangoztatták iránta táplált baráti, jó munkatársi, emberi érzéseiket. Az osztályvezető pedig, miközben a különböző minősítésű és hőfokú kinyilatkoztatásokat hallgatta, arra gondolt, de jó lett volna, ha az elmúlt egy esztendőben közülük legalább egy — ha titokban is, de biztatta, bátorította volna! K. M. Csúcsforgalom Ez nem az utcai közlekedés csúcsforgalma. De az utcai közlekedés csúcsforgalmában találkoztam vele, Budapesten, a Rákóczi úton. Egy idős, ceglédi emberrel, aki a Keleti pályaudvarhoz igyekezett és én igazítottam útba. Tele volt csomagokkal. Míg a buszmegállót kerestük, azalatt beszélt nekem a saját csúcsforgalmáról. — A lányoméknál voltam. Nézze mennyi karácsonyi ajándékot viszek haza. Egyedül, mert az asszony nem jöhetett velem. De Szilveszterre majd mind a ketten jövünk. Akkor még több csomagunk lesz. Mert levágjuk a hízót. A lányomék nem lehetnek otthon, a disznótoron, hát elhozzuk a kóstolót. Az újévi ünnepeket megint csak együtt akarjuk tölteni. Jövünk-megyünk , jövünk most, mi öregek is. Nagy a forgalom ... Valóban, csúcsforgalom ezt Karácsony, Disznótor, Szilveszter, Újév. Ennyi ünnepnap után jól jönnek majd a hétköznapok. — ts — MÉRJÜK EGYMÁST Legszívesebben így kezdeném: ■*-J történetünkben néhány szereplő kitalált személy, nem hasonlít senki élőhöz. De nem tehetem, az emberek mérnek bennünket. Mérik elveinket, eszünket, szívünket, tudásunkat, jellemünket, tartásunkat. És mérik adott szavunkat. Az IKV kerületi igazgatója becsületszavát adta a családnak: most már ő is sokallja a négyéves beázást, a huzavonát, és még a tél beállta előtt kicserélteti a lakás födémét és visszakapcsoltatja az életveszély miatt kikapcsolt villanyt. Néhány évig kiöntött ürgeként élni nem könnyű életmutatvánig. Ezernégyszázhatvan nap remény és kétség, tömérdek kilincselés, bőröndnyi kérvény és akta, számtalan ígéret, ismétés,ismét újabb határidő. Ezernégyszázhatvan vaksi éjszaka, esős évszakokban a hálószobában a mennyezetről csörgő vízzel teli lábasok. S végül is az 1461. napon — augusztusban — az igazgató becsületszava: december 1-ére minden rendbe jön. Becsületszó: ez az utolsó terminus. Különös, hogy ne mondjam, furcsa (és szokatlan) kapcsolat ez az ügyfél és a ... ki között is? Akárhogyan nézem, ennek a családnak a szemében ez az ember most a hatalom képviselője. Kis hatalom persze, de az ügyfelek előtt adott esetben: minden. Kis hatalom a naggyal azonosul. Igaz, a födémcsere finisében az IKV vezetője inaszakadtáig futott adott szaváért, de az építők időközben felbontották a szerződést és nem állványoznak. Itt a tél. Szegény emberek, ott a vizes lábasok között, egy illúzióval szegényebbek lettek. A becsületszó viszavonult eredeti helyére, a baráti lezserség világába, amikor az ember könnyedén azt mondja: „Ha lesz időm, becsszó felugrom hozzátok...” Vagy: „Adj egy húszast, holnapig, becsszóra.. Azelőtt a régi világban így szólt ,az ige: A nemesség kötelez. Tudjuk, mire kötelezett. De ma a nemes nép kötelez bennünket — minden poszton — a tisztességre, az adott szó betartására. Debrecenben egy fiatal mérnök mondta panaszosan, hogy milyen furcsa helyzetbe került. Az igazgatója csütörtökön közölte vele, hogy 300 forintos emelést kap.Két nap múlva olvasta a hivatalos papírt, amelyre 250 Ft volt gépelve. Alatta pecsét és az igazgató kézjegye. „Nehéz a helyzetem, hiszen örülnöm ként, jól jön ez is, hogy őszinte legyek, nem is számítottam most fizetésemelésre. De miért mondott háromszázat? Otthon már beharangoztam. Most kit blamált az öreg, engem vagy magát? De nemcsak nekem ígért többet, mások is csalódtak. Szerintem egy vezető nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olyanokat ígérgessen, amit nem tud megtartani, s ezzel értéktelenedjék a szava. Holnap hogyan higgyünk neki? Bármit mond, legyünk éberek? (illetve cinikusak), és osszuk a szavát, ígéreteit kettővel, hárommal, hogy kijöjjön a végeredmény?” Itt az újságíró megáll, elnézést kér, mert kikönyököl a történetek ablakán. Ott, Debrecenben jutott eszembe jó öreg magyar tanárom, azo annak idején, ki tudja, már mikor, így elemezte az osztály előtt Balassi Bálint versét: „Vitézek mi lehet e széles föld felett / szebb dolog az végeknél? / Holott kikeletkor az sok szép madár szól.” — Csodálatosan szép képet fest a költő, rögtön a vers elején — mondotta a tanár. — De figyeljetek ide: „Az jó hírért névért s az szép tisztességért / ők mindent hátra hadnak.” — És figyeljétek ismét e madarakat : ... „Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója / vitézül holttesteknek.” Balassi, a katona szép, igaz képekkel csalta katonáit a harcba, de legalább ilyen szép és igaz képben festette meg előttük a halál lehetőségét is. Becsületes ember soha, semmilyen körülmények között sem csapja be, vezeti félre a kezére bízott embereket — mondta tanárunk azon a verselemző órán. Semmi nosztalgia, csupán a példa kedvéért álltam meg egy pillanatra, illetve kettőre, mert eszembe jutott a másik tanárom is., Molnár Gusztáv géplakatos, nyugdíjas párttitkár, aki mellett valaha politikai inaséveimet töltöttem Gyöngyösön. Hallván Guszti bácsi önfeledt ígérgetéseimet, azt mondta, akkor, régen: „Mától kezdve semmit nem ígérsz, csak amiben tökéletesen biztos vagy, hogy teljesíteni tudod. Annyi sokat tettünk azért, hogy bízzon bennünk a szegény ember, most, hogy a dolgaink kezdenek jól menni, ne romboljuk le, amit velüld együtt építettünk. Amúgy sem a magad nevében ígérgetsz. Ránk is szégyent hozol. És most azonnal biciklire ülsz, kimész Kisnánára, hallottam, megígérted a titkárnak.” A falu húsz-egynéhány kilométerre volt, tizennégy párttagbélyeg árát kellett behoznom onnét. December volt, a hideg beleütött a kezembe, lábamba. Szentségeitem, szidtam Molnárt kutyául. Amikor megjöttem, ő megállapította, hogy mind a huszonöt község tagdíja egybe van. Kerékpárra ült, és bekarikázott Egerbe a pénzzel. Ez oda-vissza több mint száz kilométer. Hőstettemet azonnal feledtem, már csak őt bámultam. Ha nehéz helyzetben vagyok, ma is őrá gondolok, lelki szemeimmel látom kerékpáron ülő, ködbe vesző hátát. Megígérte, hogy időben ott lesz .. Természetesen nincs arra szükség, hogy szocialista életünk brigadérosai székfoglalójukon esküt tegyenek, mint bírája előtt a tanú: „Mindig az igazat, csakis az igazat mondom.” A változó körülmények rábírhatják az embert szava visszavonására. A becsületes ember becsületesen indít, mert úgy gondolja — jól gondolta. De ha tévedett, becsületesen kell folytatnia is. Odaállni és beismerni a tévedést. Bár ennél is több és hasznosabb, ha kevesebbet ígérünk és többet teszünk. A családanya végül is azt mondta, ő négy év után is hitt abban a becsületszóban. Ez az, az emberek tiszta hite, írhatnám, nemesül naiv bizalma, erre vigyázni kell, törékeny. Suba Andor 1977. JANUÁR 8.