Szabad Föld, 1981. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1981-08-30 / 35. szám
SZTUS 30. .SÓ KÖR vasiam, mint lva cítt, keal élőin elegyedek könyerjedeivalóm ,vágtáján jutettem, iért is ennek kötete iteinek, k. ap., Mealeinek van élt tíz éve Erdély ,ges és lyasmi, m fejsikeres glecsvalaki garabb ly cso- i kitanyegée már est újtvevőiaz író sn foenkedil sem in beiről is. És ön vágj alálkozben a próza ómmal igyan;n egyaz Eraha is a ba, amit a hasam ,v ásót k úgy él, ha lel lávindiem és , úgy, itra él, és kitömött Sággal, nézte n. Mi . [jövök, volna amban Irhást senivetést , 1940- V (Ariratja), vlatyi), a sorjraírta szinalál.igati Csiül írták 320 galább ; eszítékeitovábbá kelet, iratba. Bele kell szédülni. Van író, aki negyven év alatt a felét se tette le az asztalra, mégis megbecsüléssel imáik róla a lexikonok. Móricz még halála előtt két esztendővel győzte mindezt. Hogyan volt képes erre? Maga adta meg a választ egy korábbi feljegyzésében: .......Nem tudok olyan munkát végezni, ami nem az írást, az én írásomat, a bennem éppen élő, égő, forró, forrongó, izzó, kiömlő munkát szolgálja ...” És idézhetetlenül sokat írt a fáradtságáról, hisz az írás — bármily hihetetlen — éppúgy kimerítheti azt, aki hivatásszerűen műveli, mint a kultikus munka. És mit jelentett Móricznak e tíz évben a szerelem? Semmit és rengeteget. Második feleségével, a szép és allkalmazkodó, híres színésznővel, Sámonyi Máriával kötött életszövetsége zátonyra futott. Feljegyzései szerint az asszony nem állta ki az öngyilkossá lett első feleséggel, Jankával való összehasonlítást. Janka ugyanis még holtában is fontos modellje Móricz nőalakjainak. Vitáik, perpatvaraik is mind gazdagították az írónak a férfi-nő kapcsolatról alkotott képét... Azután követhető a könyvben Móricz egy másik kapcsolatának nyomvonala is. Egy debreceni özvegyasszony — foglalkozására trafikos — hatott az érzelmi légüres térbe került íróra úgy, hogy az hosszú ideig rendszeresen látogatta, levelezett vele, megkérte a kezét is. Érdekes, hogy a nő — akinek voltaképpen „mesés parti” lett volna a koros mester — következetesen nemet mondott. Aztán a Csibe-ügy ... Móricz egyszer megpillantott egy fiatal teremtést, aki nyomorult helyzetében épp a Dunába akarta vetni magát... Fölkarolta a boldogtalant, ruhát vett neki, taníttatta, végül nemcsak Leányfalura fogadta be, de örökbefogadó apaként a nevét is odaadta neki és a vidéken nevelt szerelemgyerekének ... Sokan egy kirobbanni készülő férfiélet utolsó fölizzását látják a Csibe-kapcsolatban. Az író följegyzései és a Csibenovellák ismeretében azt kell mondanunk, ez más volt Erzsiké a városi szegénység legmélyét ismertette meg pártfogójával. Többet jelentett ez Móricznak, mint a szerelem. Hisz ő még egyik kertészétől is azért akart megválni, mert „nem mondott novellát”. És mit jelentett számára a pénz? Aligha van magyar író, akinek anyagi ügyei oly tisztán állnának az utókor előtt, mint Móricz Zsigmond pénzügyi helyzete. Több volt a havi kiadása, tehát bevétele is, mint a miniszterelnök fizetése. És mégis örökké osztania, szoroznia kellett. A leányfalusi négyholdas gyümölcsöskert sok pénzébe került, de alig hozott számára valamit. Népes család élt abban a biztonságban, amit a legtehetségesebb és legdolgosabb magyar betűvető anyagi ereje jelentett. Sokba került a külön élő feleség,sokba a segítségért folyamodó rokonok, sokba az olyan vállalkozások, mint a Kelet Népe című folyóirat fenntartása. Elbeszélésnek is remeklésszámba megy az az 1934. július 8-án kelt naplójegyzete, melyben leírta, hogyan járt pénzért Pesten. Azzal a képpel indította sorait, hogy Leányfalun tizenketten ülték körül az asztalt. „... 12 éve boldog ember, akik az élet teljes gondtalanságával adják át magukat az ifjú élet örömeinek, abban a hitben, hogy bízom ...” Tíz pengővel vágott neki a pénzszerző pesti útnak. Az autóbusz 1:50-be került. Beérkezve rájött, ki kell húzatnia egy fogát. Fájdalomcsillapítás nélkül is fizetett érte 2 pengőt. Vásárolt öt fürdőjegyet, 6 pengőért, eggyel megfürdött és adott még 40 fillér borravalót. Ez újabb 6.40. Maradt tehát tíz fillérje. Vett még egy újságot 6 fillérért és gyakorlatilag pénz nélkül ment a kiadóba pénzért. Ott járt volna neki 560 pengő, ám ilyen-olyan okból 160 pengővel kifizették. Kálvária, szégyenkezés, tornyosuló gond — hogyan teremtse elő a száz helyre szükséges pénzt. Az a férfiú, akinek minden percét az írásnak kellett volna adnia, meghökkentően sok időt töltött üzleti levelek fogalmazásával, árverések készítésével, sokszor már-már bódultan állított össze újabb és újabb terveket önmaga anyagi szanálására. És kiderül az anyagból, hogy egy-egy filmforgatókönyvért vagy riportért reálértékben kevesebbet kapott, mint ma egy másodosztályú, de ott is a kieső zónában vergődő íróember... Vagy éppen ez a szorultsága kényszerítette a maga matematikai könyörtelenségével, hogy mindig többet teljesítsen még a teljesíthetetlennél is?... . És fűzte-e valami a politikához? ő írónak tekintette magát, szinte jelszóvá tette a maga és a sokaság számára, hogy építkezzék, ne politizáljon. És minduntalan rajtakapták hívei is, ellenségei is, hogy merő politikum, amit csinál. Még akkor is, ha néha — mintegy szünetjelként — be-be csússzon életművébe néhány olyan munka, melyet nem forrósítanak föl társadalmi izgalmak. És közben olyan megjegyzéseket tett politikusokkal kapcsolatban, melyeket a kor történészei is haszonnal végiggondolhatnának. Gömbösről írta egyebek közt: „ ... több helyen téved, mint ahogy a vezér mindig téved, ha csak a hízelgőkre hallgat... mikor Bethlen maga helyett benyomta a miniszterelnöki székbe, a fotográfiákon úgy állott mellette, mint egy diák... Hallgatott, míg meg nem erősödik .. És amikor szemére vetette valaki, hogy az ellenzéki kisgazdák felé közeledett, imigyen utasította el az észrevételt: „ ... kötelességem lehetne, ha politizálni akarok, hogy én, akit egész életem odaiköt, evvel a szegény és elnyomott réteggel foglalkozzam ...” Móricz Virág azt írja, apját érdekelte is a politika, irtózott is tőle — védekezett ellene. Isten tudja ! 11 Nem sokkal később ez a Móricz-naplófeljegyzés olvasható: „ . . . A Kormányzó szerepe nálunk nem elég világos, mert ő maga az első időktől eltekintve sohasem adta jelét annak, hogy értene valamihez, vagy akarna valamit. Az 5 neve alatt fejlődött ki a másodrendű funkcionáriusok császársága ...” ... Nem is élhetett a véleménynélküliség állapotában. Hisz másra sem törekedett, mint az élet teljességének föltárására és megmutatására. Ezért vált elsuhant léte és alkotásainak tömege életünk nem csillapuló izgalmává. S ez a két kötet még világosabbá teszi számunkra, hogy okkal. (Szépirodalmi Kiadó.) Bajor Nagy Ernő: A KÉPERNYŐN: Ünnepi szakasz Nemsokára negyedszázados televíziónk már megengedheti magának, hogy — a nézőkkel egyetértve — műsorszerkezetében bizonyos hagyományokat kövessen. Így például bevett szokás, hogy augusztus 20-i jeles ünnepünk, a körülötte levő napokkal, általában a vidámság jegyében teljék. Képletesen ezt is mondhatnánk: ez a maguk teremtette igény évről évre — csúcsán a siker ígéretével — hegyként tornyosul a tv munkatársai elé: tessék, indulhat a verseny, lássuk, kinek lesz ereje a tetőre feljutni! DOKTOR ÚR Az ünnep előestéjén A doktor úr című bohózat a Madách Színházból. Molnár Ferenc gyakran megmenti a színházakat, s most már a legnagyobb nézőteret, a televíziót is. Bármikor elővehető, csak „melegíteni” kell, s máris „tálalható”. Persze úgy, ahogyan mi láttuk, elégedettek lehetünk, hiszen Molnár alakjait kiváló színészek keltették életre. Mert az örökös tolvajt mintha egyenesen Haumann Péterre „méretezte” volna az író. Ilyen előadásokról szokták mondani: „a színészek valósággal lubickoltak a darab éltető közegében”. Ez most szó szerint így történt A darab alapkonfliktusáról — dr. Sárkány (Márkus László) és Puzsér, a betörő szerepcseréjéről — messziről látszik, hogy művi úton állították elő. Alkalmat ad azonban arra, hogy szellemes bemondásokon derüljünk, s némi jellemrajzot is kapjunk. Például Marosiné (Békés Itala) személyében, aki teljességében sajátjaként „hordta” egy szeszélyes, öregedő nő összes külső és belső ismertető jegyeit. EGY KIS MÓKA, EGY KIS NÓTA Így aztán 20-ra már el is jutottunk utunk feléig, s a cél mind közelebbinek tetszett. Akkor azonban megjelent a képernyőn az Egy kis móka, egy kis nóta című, hangulatában, szerkesztésében az Önök kértékre hasonlító szórakoztató összeállítás, és reményeink egyszeriben elszálltak. Ezt és így — nem mi kértük. Pedig látszólag minden a helyén volt. Érdekesebb-érdektelenebb alaphelyzetek, jó színészek — csak a kabaré, az igazi kabaré szelleme pártolt el a műsor íróitól és elfogadóitól. Az előadás — mint egy képlet — világosan kimutatta a kabaré válságát, megtorpanását, bizonyos ágainak időszerűtlenné válását, noha ezúttal is elhangzottak erőtlen célzások napjaink fonákságaira. A jelenetek zöméről úgy éreztük, hogy ezt már láttuk, hallottuk valahol, s vélhetjük, hogy az elhangzott poénok egy csecsemő számára sem kínálták a frisseség élményét. Már az első képekből és a bevezető szövegből gyaníthattuk, hogy nincs minden rendben: a házigazda Gálvölgyi János tőle szokatlanul fáradtan, mintegy kényszer hatására konferált. Sejtelmünk be is igazolódott, néztük az egyre érdektelenebbé szürkülő jeleneteket, s közben azon tűnődtünk, hogy vajon mit látott és hallott a stúdióbeli közönség, amiből mi kimaradtunk, mivel olyan jó ízűeket kacagtak. Nekünk csak szomorkodásra tellett. Mi mást tehettünk volna például A választás című, Hacsek és Sajó vagy Lujza és Jenő szabadalmat idéző jelenet láttán? Ebben is a nő volt a korlátolt, ahogyan A zár címűben Moór Marianna ostobácska titkárnője. És hová sorolhatnánk a Nyugdíj-kiegészítés című, kurtán-furcsán elvágott párbeszédet, melynek értelmét igazán fel sem foghattuk. Felcsillant azért az estben néhány gyöngyszem is, például Nyesztyerenko dalelőadása vagy a fergetegesen komikus, csodálatunkat is kiváltó Kasszagyúrók című gyurmafilm. trója rendezője, Cakó Ferenc újszerű ötletekkel és kivitelben remekművet alkotott. (Hadd tegyünk kis kitérőt, s mondhassuk el még egy tapasztalatunkat. Nem először figyelhettük meg, hogy a kamera elé álló nótaénekesek valamiféle szerepjátszási kényszert éreznek, s szinte kiéhezetten törekszenek előtérbe kerülni. Dalfelmondásukat arcjátékokkal, műmosolyokkal tarkítják. Kiváló ellenpélda erre éppen az előbb említett Nyesztyerenko előadóművészete.) Mindent összevetve: ezen az estén a tűzijáték petárdái hangosabban és színesebben durrogtak-nyíltak ki, mint a kabaré poénjai. MÁSOKÉRT élni Ugyancsak az ünnep előestéjén — vagy csaknem nulla óráján — láthattunk portréfilmet Uhl Antal prépost plébánosról. Az idős pap élete valóban nem köznapian zajlott, példamutató emberszeretete, segítőkészsége jó ok arra, hogy százezrek is megismerkedhessenek vele. A riport kivitelezése azonban félrecsúszott. Az asztalhoz rögzített stúdióbeszélgetés bizonyos idő múltán fárasztott, s nem élénkítette figyelmünket a riporter kérdezőmódszere sem. Nem szólva a szerénységről, amellyel tévészemélyiségek élnek: minél kevesebb alkalommal fényképeztetik saját magukat, hogy a néző számára fontosabb riportalanyra összpontosíthasson. • I. M. Takács Tibor: ZEMPLÉNI UTAZÁS Telkibányától Királykúton át és azon is túl a füzén várig, de szép is ez az itteni világ, ha elmegyek, a szívem visszavágyik. És Hollóháza, ahol az Úr teste a modern templomban megtöretett, ha itt találna ránk a mai este, tányér lenne a hold fejünk felett. S László tanyán a park, csak most tudom, hogy mi mindent rejt Zemplén hegyes tája, itt kellene menni örök úton boldogtalanságból a boldogságba! S mi máris mentünk: Széphalomvárt, Újhely, hol gazdag terítékkel telt az asztal, bizony, csak arra születik az ember, hogy boldog legyen s itt minden marasztal. S mi mégis megyünk, indulunk tovább, mert menni kell, örökre menni kell, és ránk dobja az ég az éjszakát félelmeivel s örömeivel. SZABAD FÖLD 13