Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-09 / 6. szám

1985. FEBRUÁR 9 mikM SPORT Utánpótlás: mitől lesz jobb? Egyetlen szóval is ki lehetne fejezni a magyar utánpótlásban dolgozók „ars poeticáját”: elhappolni. Bizonyára ismerik ezt a kifejezést, valóban érzékletesen mutat rá az e területen eluralkodott szellemre. Vannak, akik jobb meggyőződésük ellenére, sokan viszont valóban „hitvallásból” teszik. Mesélik például, hogy annak idején Pézsa Tibor ádáz csatákat vívott a klub módszertani vezetőjével: egész egyszerűen nem volt hajlandó fogadni tíz-tizenegy éves gyerekeket. Mondván: éretlenek még, a pengeforgatást nem szabad ilyen fiatal korban kezdeni. Ő sem tette, csak valamikor a felnőtt kor határán vette kezébe a kardot, s hogy ez semmiben sem hátráltatta, azt fényesen igazolja olimpiai és világbajnoki címe. Később mégis megváltozott Pézsa véleménye: elkezdte begyűjteni a gyerekeket. Belekényszerült ebbe a megoldásba, mivel az általa elképzelt koncepciót képtelen volt megvalósítani. Tizennégy év körül ugyanis már nem talált tehetségeket. Nem azért persze, mert ebből a korosztályból hiányzik a talentum, hanem mert, aki rendelkezik némi mozgáskészséggel, az már elkötelezett. Azt a fiatalt már leigazolták máshova, elrabolta más sportág, így tehát csak a gyengébbek, az élsport utánpótlására alkalmatlanok maradtak. Következésképp: Pézsa is elkezdett happolni. Mint ahogy más is, mindenki, aki eredményt akart felmutatni. Az utánpótlásért felelős edzők félredobtak gyorsan minden tudományos módszert — azt a keveset is, sünit eddig alkalmaztak —, gondolván: menet közben úgyis „kihullik a férgese”. Ami önmagában vele igaz, csakhogy az így kihullók többnyire valamennyi sportág számára elvesznek. El, mert kedvüket vesztik, kiábrándulnak, csalódnak. Jóllehet, könnyen válhatna belőlük — mondjuk — kiváló úszó, csak épp a víváshoz nem volt érzékük. De a sportág behelyettesíthető. Illetve akkor lenne az, ha létezne Magyarországon olyan kiválasztási rendszer, amely időt hagyna a gyerekeknek a szakági specializálódásra. Ilyen viszont nincs. Az OTSH szakemberétől hallottam: szeretnék, ha lenne. És mindent el is fognak követni az érdekében. Ehhez viszont rengeteg gátat, fialat kell legyőzniük, kidönteniük. Például ama szemléletét, amely a minél gyorsabb eredményre ösztönzi az ifjú versenyzőt, s edzőjét. Mert kétségtelen ugyan, hogy kezdetben kitűnő teljesítményekkel rukkol ki, netán, nemzetközi mércével mérve is a legjobbak közé tartozik, de mire a felnőttek közé ér, kiég, megáll a fejlődésben. És éppen azért, mert valamikor, a sportolása kezdetén nem azzal törődtek, hogy megfelelő fizikai alapra épüljön pályafutása. — Az értékmérő ösztönző rendszerünkben is súlyos hibák vannak — mondta ezzel kapcsolatban Barbacsy Imre, az OTSH főosztályvezetője. — Ma még úgy pontozzuk, értékeljük a szakosztályokat, hogy milyen eredményeket ér el a versenyeken. De vajon helyes-e a tizenkét éves gyerekek megméretéséből következtetéseket levonni? Vajon nem épp a káros szemlélet továbbterjedését segítjük vele elő? Ezek amolyan költői kérdések voltak inkább, hisz nyilvánvaló a nemleges válasz. De, ha nem a versenyek, akkor mik lesznek a teljesítmények fokmérői? Miként fogják jutalmazni az edzőt, ha csak a jövőnek dolgozik, s nem tudni, eredményesen-e? Ezek viszont már korántsem költői kérdések, de sajnos ezekre sincs válasz. Mint ahogy arra sem, sikerült-e előrevinni a magyar utánpótlás ügyét A helyzet ugyanis meglehetősen kedvezőtlen. Nemcsak a gyerek kevés, az edző is. Ráadásul akik vannak, azok közül is elenyésző a magasan képzettek száma. Sportéletünkben — ki tudja miért? — sosem volt divat mesteredzőket foglalkoztatni az utánpótlásiban, a legmagasabb képesítéssel rendelkezők mindig a piramis tetején dolgoztak. De vigyázat: ez a piramis meglehetősen bizonytalanul áll, hiányoznak alóla a széles alapok. Egy nyugati felmérés szerint minden száz kiválasztott gyerekből tíz jut el a hazai élvonalig, s egy a nemzetköziig. Ahhoz, hogy a magyar sport megfelelően, méltón képviselje magát az olimpián — e felmérés alapján — több mint kétszázezer kiválasztott fiatalra lenne szükség. Ezzel szemben ma alig több mint 60 ezret számol az utánpótláskorúak tábora. Akikor tehát nincs is remény? Barbacsy Imre szerint van. — Nem a kötelező optimizmus mondatja velem, hanem azok az intézkedések, amelyek már történtek, és amelyek hamarosan várhatóak. Az utánpótlás helyzetével — és ezen belül hangsúlyozottan az iskolaival — a legfelsőbb pártvezetés is foglalkozott, s rövid időn belül a kormány tűzi napirendjére. Jól tudom persze, hogy a jogszabályok önmagában még nem segítenek, de legalább alapot, lehetőséget teremtenek az előrelépéshez. Ahhoz a lépéshez, amelyhez — természetesen — pénz is szükségeltetik. Nos, ez ügyben máris kedvező fordulat következett be: az OTSH immár közel tizenkétmillió forinttal tudja támogatni az utánpótlásgondozást. És ez az összeg épp a duplája a korábbiaknak. Az intézkedések mellett most nagy-nagy türelemre lenne szükség. Olyanra, amely megengedi, hogy ne egy-két hónapban, sőt, nem is egy-két évben gondolkodjunk, hanem sok évre előre. Hogy a gyerekek nyugodtan készülődhessenek, megkaphassák ama bizonyos alapot, általános képzést. Viszont, hogy mindez megvalósuljon, a pénzt is jól kell befektetni. Például jól képzett edzők szerződtetésébe, megfelelő testnevelői-edzői kar kialakításába. Márpedig ez valóban nem megy egyik napról a másikra. És hosszú távon? Németh Péter Tsz-vízilabdacsapat Evés közben jön meg az étvágy... Ezt tapasztalhattuk a csongrádi Kossuth Tsz SE-ben is. Jóllehet csupán a szövetkezet dolgozói számára kívánták bővíteni a sportolási lehetőséget, amikor — némi meglepetésre — vízilabda-szakosztályt alakítottak. Ám hamarosan kiderült, hogy a kezdeményezés minden várakozást felülmúlt. A Szentesi Vízmű egykori játékosai segítségével néhány hónap leforgása alatt sikerült olyan csapatot verbuválniuk, amellyel egyre másra megnyerték a környékbeli kupavetélkedőket. Az ország első termelőszövetkezeti vízilabdacsapata tavaly már a legderűlátóbbak számára is meglepetést okozott. Elindult az OB II/B-s bajnokságban és mindjárt bajnokságot nyert , veretlenül. Az idén már az OB II/A csoportjában viaskodnak. Bizakodásukat növeli, hogy a termelőszövetkezet minden támogatást megad a további tisztes helytálláshoz. Orbán András Tollba mondom... Nincs majd, csak most van A külföldi labdarúgó-bajnokságok közül kétségtelenül elsősorban azokat kísérik figyelemmel a szurkolók, melyek mérkőzései szerepelnek a magyar totószelvényeken is, meg hol játszanak úgynevezett idegenlégiósok is. Szóval, sztárok. Nincs ebben semmi rendkívüli, az meg külön érdekesség, hogy most már honfitársaink teljesítményéért is érdemes böngészni a tudósításokat; előbb Bálint, Fazekas, Müller, majd a többiek, legutóbb Szokolai és Nyilasi miatt Állandósulni látszott a vita, vajon célravezető dolog-e külföldi csillagokkal célba venni a sikert? Nem túl kényelmes ez a megoldás? Hát lehet, hogy kényelmes, de olcsónak aztán nem mondhatom! Gondoljunk csak a roppant összegekre, amelyekért Maradona, Zipo, Rummenigge, Schuszter, Platini egyesületet cserélt Sokan ugyanakkor úgy vélik, hogy a játékosvásárlás megfojtja, vagy legalábbis háttérbe szorítja az utánpótlással való törődést, hiszen egyszerűbb vásárolni, mint nevelni. Jó ideig például az olasz bajnokságiban kategorikusan meg is tiltották a külföldi játékosok szerződését. Az eredmény vitatható volt. Az olaszok nem lettek világbajnokok, sőt klubcsapataik babérjait is megtépázták. S bár a stadionok nem maradtak üresen, mégis hiányoztak az igazi hírességek. Erre aztán ismét felnyitották a képzeletbeli sorompót Egyetlen percig sem állítom, hogy az olaszok spanyolországi világbajnokságon kivívott aranyérmét ennek tulajdoníthatnánk, de nem szól semmi ellene sem. Az ugyan valóban nevetséges lenne, ha egy csapat több mint felerészt külföldről származott játékosokból állna, anyagilag is roppant nehéz lenne fedezni. De egy-két nagy egyéniség (s ilyet vagy sikerül nevelni, vagy nem) megvásárlása árán „fazont” kaphat a csapat stílusa. A hazai tehetségek kibontakozását úgy igyekeztek gáttalanná tenni, hogy korlátozták a külhonos játékosok szerepeltetési lehetőségét. Azaz, csak két, esetleg három idegen kerülhet a hazaiak közé, ezért aztán kénytelenek az utánpótlásra is gondolni a klubok. Van ugyanakkor ésszerű érv a külföldiek szerepeltetése mellett is. Az tudniillik, hogy a nagy tudású vendégjátékosoktól edzéseken , mérkőzéseken nagyon sok technikai, taktikai megoldást elleshetnek a hazaiak. Tehát általános színvonalemelkedéssel lehet számolni. De van más szempont is. Ami már nem érv, hanem parancsoló szükség. Az egyesület számára létkérdés, vagyis pénzkérdés az állandó eredményesség, a telt nézőtér. Ha a Juventusszal, Romával, Interrel lépést akar tartani egy kevésbé gazdag egyesület, kénytelen áldozni, befektetni. Egyébként reménye sincs az élcsoportban végezni, a nemzetközi kupákban részt venni. Ez esetben viszont tönkremegy. Márpedig annyi igazán nagy tudású játékos Olaszországiban sem szaladgál, hogy mindez országhatárokon belül megoldható lenne. Jöjjön hát a külföldi! Hátha olcsóbban is szerződtethető valaki idegenből, mint amit a hazai börzén kérnek a valamire való futballistáért. Meg az idegen csillagnak (ha esetleg nem a legfényesebb is) megvan a maga varázsos vonzereje, ami legalább három-négy mérkőzés erejéig csábítja a nézőket. S ez döntő szempont. Nem véletlen, hogy a vételárat szinte minden esetben azonnal sietnek közölni, vélvén: az összeg egymagában is reklám. Van persze más szempont is. Akárhogyan is, a fiatal tehetség felfedezése és csapatba kerülése között legalább négy-öt év eltelik. Ez túlságosan hosszú idő. Ez alatt akár háromosztálynyit is zuhanhat a csapat, ami maga a csőd. Nevelgethetik tehát saját gyerekeiket is, de addig is meg kell tartani a közönséget, méghozzá hétről hétre magasabb színvonalon kiszolgálva. Ez jelent anyagi bázist a talentumok felkutatásához és felneveléséhez. Mert persze a saját „tenyészet" is megtérül idővel, hiszen abból a játékosból, aki felnő, pénzt lehet csinálni, ha eladják, vagy pénzt lehet megtakarítani, ha megold egy posztot. Nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy a külföldiek jelenléte fékezné az adott ország labdarúgásának folyamatos fejlődését. (Az ellenkezőjére már inkább ...) S különben is, a profi labdarúgás világában nem mindenható az össznemzeti érdek, azaz a válogatott szempontja. Az egyesületek úgyis biztosítják a nemzetközi összehasonlítást a különböző kupákban. S a szurkoló nemcsak olasz, hanem torinói, milánói vagy római is, nemcsak nyugatnémet, hanem hamburgi, kölni vagy müncheni is, szóval ugyanúgy kötődik szűkebb környezetéhez, városához, mint hazájához. És ezzel számolnak is a profi világban. Úgy, hogy hétről hétre igyekeznek tökéletesen kiszolgálni. Vass István Zoltán Totótippek <«. HÉT, FEBRUÁR 9—10.) PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Roma—Atalanta 1 15. Juventus—Avellino 1 1$. Internazionale—Lazio 1 1. Braunsch.—VfB Stutt. X 2 2. Karlsruhe—Düsseldorf 1 x 3. Bielefeld—1 FC Köln 2 4. Eremen—B. München x 2 5. Stutt. Kickers—Kassel 1 6. Freiburg—Hannover x 2 7. Bürstadt—Aachen 2 8. F. Köln—Hertha BSC 1 9. Ascoli—Sampdoria 1 10. Cremonese—Milán x 2 11. Fiorentina—Como 1 12. Napoli—Torino 1 x 13. Udinese—Verona 1 x SZABAD FÖLD 21 SAKK SZABAD FÖLD KUPA Megfejtések Véget ért az öt héten át tartó feladványsorozatunk, ami remélhetőleg minden résztvevő számára kellemes szórakozást jelentett Az eddig beérkezett megfejtések arra utalnak, hogy sakkbarátaink minden eddiginá alaposabban felkészültek. Jóllehet még csak most kezdődtek meg a feladványra érkezett válaszok értékelései, és máris több mint háromszáz helyes megfejtést számolhattunk össze. A bíráló bizottságnak — úgy tűnik — nehezebb a feladata mint a sakkozóké. E rövid bevezetés után, lássuk hát, hogy öt héten át milyen válaszokat kellett, illetve kellett volna beküldeni. A Szabad Föld Kupa pályázat megfejtései a következők: —. —, Ke3 2. Fb2 Fe5! a —, Bb6-ra még 3. Felt jöhet) 3. Fa3 Bc3! és az egyik futár elvesz. Ezt világos észrevette és 3. Fa4-gyel folytatta. Erre következett 3. —, Bc4! 4. Fb9 Bf4t! és sötét nyert. 1. Háromszor. 1927 London, 1928 Hága és 1978 Buenos Aires. 2. Nem négyes, hanem nyolcas csapatokkal játszották. 3. A női olimpiákat hármas csapatokkal játsszák, egy tartalékkal. 1. Hxf7-re e4t! 2. Kg3 Wf1 (Nem 2. dxe4, mert Fxf7 3. Vxf7 He5t!-kal sötét lenyeri a világos vezért) 2. —, Fxf7 S. Vxf7 exd3 és világos nem tudta feltartóztatni sötét szabadgyalogjait. 1. Nem lehet. 1. A 3. és 4. táblán. 3. A csapat köteles az alapösszeállításban, az 1—4. játékosokkal felállni. 0 19. cxb4-re Vxb4t 20. Ke2 Fc4t 21. Kf3 g4+ 22. Kxg4 Fd3t lenyeri a világos vezért. 1 Wilhelm Steinitz. 2. Elődje, Robert Fischer nem állt ki ellene címe megvédésére. 3. Mert Maróczy Géza nagymesterrel szoros baráti kapcsolatban állt. O. Hf6t! Fxf6 2. Fxf7d Kxf7 3. g8Vt! és sötét vezért veszít 1. Gunsberg Izidor. 2. Wilhelm Steinitzcel. 3. Mert Haifában rendezték.O. Vf4!! Hxf4 2. Bxh6d! Vxh6 3. Bg8 matt! 1. Anyagiak hiánya miatt 2. Földeák Árpád. 3. Molnár Károly. Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy február 6-tól beérkezett válaszokban az öthetes — tehát most egyszerre beküldött megfejtéseket már nem fogadhatjuk el. Ahogyan azt korábban jeleztük, csak az ötödik feladvány megfejtéseit lehet beküldeni február 9-ig. A győztesek és a sorsolás nyerteseinek névsorát február 23. számunkban közöljük. S. F. Új sakk-könyv Magyar Bajnokok címmel jelent meg Solymosi László szerkesztésében a férfi sakkbajnokokat bemutató könyv. Négy évtized legjobb sakkozóinak bajnoki táblázatát, a legérdekesebb játszmák ábrái egészítik ki. Első alkalommal jelent meg ilyen könyv, ami a magyar sakkirodalom számára is gazdag adatszolgáltatást nyújt. A könyv ára: 88 Ft. Megvásárolható a Magyar Sakkszövetségben, továbbá megrendelhető a szerzőnél is. (Dunakeszi, Hunyadi u. 20., 2120.) .