Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-12 / 2. szám

1985. JANUÁR 13. SAKK SIA3AD FÖLD KUPA //. Olimpiai tanulságok A görögök jól értenek ahhoz, hogy hazájuk kedvező adottsá­gait hatásosan érvényre juttas­sák. A 26. sakkolimpia megnyi­tó ünnepségét a szaloniki vá­sárváros sportcsarnokában tar­tották. Egyszercsak befut egy ismert görög­ atlétanő és Szalo­niki polgármesterének átnyújt egy olaj­ágat, amelyet staféta hozott Olümpia városából. Ké­sőbb az olajág a főversenybíró, a jugoszláv Kozsics, valamint helyettesei, a lengyel Litmano­­wicz, a­ szovjet Haszanov és Flórián Tibor asztalára került. A megnyitó ünnepség fény­pontja azonban a legendás Mi­­kisz Teodorakisz kétórás hang­versenye volt, ahol vezényelt, énekelt és vele együtt énekelt a közönség apraja-nagyja. Nem csoda, hogy az olimpiá­val egyidejűleg lezajlott FIDE- kongresszus — a tavaly alapí­tásának 60. évfordulóját ünnep­lő Nemzetközi Sakk Szövetség 55. kongresszusa — egyhangú­lag elfogadta azt a görög indít­ványt, hogy minden negyedik évben, tehát legközelebb 1988- ban, a sakkolimpia színhelye az olimpiai gondolat bölcsője, Gö­rögország legyen. A sakkolimpia egyébként egy­kori kedélyes, családias jellegét a részvevők magas száma és a korlátozott idő miatt rég el­vesztette. Idegölő, kegyetlen versennyé változott, ahol nem egyszer reggel 10-től éjfélig fo­lyik a küzdelem. Ezért nem vé­letlen, hogy ezt az öldöklő ira­mot főleg a fiatalok bírják ide­gekkel. Régebben is voltak fia­tal játékosok, akik az olimpiá­kon tűntek fel, így Kérész, Lar­­sen vagy a magyar Szabó László és Portisch Lajos. Ma­napság azonban olyan sok fia­tal versenyző szerepel a külön­böző csapatokban, hogy felso­rolásuk is lehetetlen. India 3. táblás játékosa a 14 éves Anand vollt. Az alacsony, mozgékony Anand még az ismeretlenek kö­zé tartozik, de kitűnően helyt állt. Ott volt Simon Agdestein, aki a norvég csapat első táblá­ján játszott, ő már nemzetközi­leg is ismert, többek közt egy Spasszkij-skalppal is dicseked­het. Itt sem kímélte ellenfeleit, Hort csehszlovák nagymestert sötéttel iskolajátszmában verte meg. Bátyja 20 éves, szintén tagja a norvég együttesnek, ő 17 éves. És láthattuk Nigel Shortot, a nyurga, szemüveges angol bajnokot, aki 18 évesen lett brit felnőtt bajnok és nem­zetközi nagymester. A nők kö­zött tekintélyt tisztelő fiatal ko­rával tűnt ki Mádl Ildikó is, (15), de nála is jóval fiatalabb volt a francia — felnőtt — baj­noknő, Isabelle Kienzler (12). Mai ábránkon S. Agdestein egy játszma befejezését adjuk fel megoldásra. Adjuk meg azt a lépéssorrendet, amellyel sötét néhány lépés alatt megadásra késztette ellenfelét, világos, 28. Hd6xf7? lépésére. A játszmát, Thipsay—S. Ag­destein, az India—Norvégia mérkőzés keretében játszották. A hadállás betűjelzésben: Vil.: Kf3, Vf6, Bal, Bd1, Hd6, gy. a3, d3, f2, g2 g4 (10) Sőt.: Kb8, Vc2, Bd8, Fe6, Hc6, gy­a7, b7, c3, d4, e5, f7 (11). Gyakorlottabb sejtőin­k ré­szére ezúttal is felteszünk né­hány sakktörténeti kérdést. 1. Lehet-e cserélni az olim­pián a játékosok sorrendjét? 2. A két tartalék hol játszik, a kimaradt játékos helyén vagy a 3. és 4. táblán? 3. Mi történik, ha a csapat­­kapitány nem ad le egy adott fordulóra szóló csapatösszeállí­tást? A megfejtéseket január 19-ig szíveskedjenek szerkesztősé­günk címére megküldeni. Flórián Tibor Miért kedvetlen Törőcsik? Amikor tavaly januárban a válogatott hazaérkezett, nagyon sikeres spanyolországi felké­szülési táborából, Törőcsik Andrást rendkívül csinos fele­sége Ferihegyen azzal a hírrel várta, hogy elintézte hosszúnak ígérkező fizetés nélküli szabad­ságát. Törőcsik (becenevei: Tö­rő, Kese, Kicsi) megnyugodva bólintott, hiszen nyílt titok volt már mindenki előtt, hogy rövi­desen külföldre szerződik, s hát természetes, hogy a fiatalasz­­szony is követi. Egészen ponto­san az 1982-es spanyolországi futball-világbajnokság után kapta meg az engedélyt, hogy érdeklődhet, tárgyalhat vala­melyik jó hírű együttessel pro­fesszionista szerződéséről. Ám teltek-múltak a napok, hetek, hónapok, s Törőcsik még mindig itthon van, pedig a szakemberek véleménye szerint számára­­ahhoz, hogy meghosz­­szabbítsa játékospályafutását), egyetlen recept kínálkozik. A külföldi szereplés. Ez legalább háromévi szerződést jelentett volna, s az idő alatt csodálatos képességeit természetesen a nemzeti válogatottban gyümöl­­csöztethette volna. Időnként felröppentek hírek, kósza in­formációk, mindent tudók rém­hírei, pusmogásai arról, hogy ezzel-azzal-amazzal tárgyal Andriska, s az érte jelentkezők között belga, spanyol, osztrák, svájci és görög klubok találha­tók. Törőcsik többször is el­mondta, hogy számára példa Nyilasi ausztriai szereplése, mind összegében, mind pedig a jóleső közelsége miatt. Úgy vé­lekedett, hogy az ott divatos szigorúbb életrend mindenkép­pen jótevően hatna rá, s a ke­reseti­­ lehetőség mindenképpen inspirálna. Ám egyetlen hír sem igazolódott. Azaz nem vál­tak valóra reményei. Újabb és újabb úgynevezett suskus-információk láttak nap­világot arról, hogy a külföldi klubok feltűnően kicsiny, a magyar hivatalos szervek pedig túlságosan nagy összeget kö­veteltek Törőért. Ezeket a szö­vegeket igen-igen sajnálatos módon senki sem cáfolta meg, így aztán félmillió és kétszáz­ötvenezer dollár közötti össze­gekről járta a szóbeszéd. Az természetes, hogy a tárgyalások idején egyik fél sem szereti a nagy nyilvánosságot, így az ösz­­szegek legalábbis megkérdője­lezhetők. Annyi viszont bizo­nyos, hogy a képességek alap­ján Törőcsik ára nem térhetett el a Nyilasiért kapott összeg­től, ez pedig 300 ezer dollárt jelentett. Azt is hallani lehetett, hogy egyik-másik alkalommal már-már megállapodtak reális összegekben az érdekeltek, de az erre hivatott magyar illeté­kesek azt követelték, hogy Tö­rőcsikkel újólag ők rendelkez­zenek a megállapodás lejárta után. Ebbe a külföldi klubok nem egyeztek bele. Ahhoz ra­gaszkodtak, hogy két-három év múlva (Törőcsik formáját fi­gyelembe véve), ők döntsenek további pályafutásáról. Igaz, ezt a híradást sem kontrázta meg senki, de meg sem erősí­tette. A legutolsó jelentkező az el­múlt hónapokban a svájci Lausanne volt. Itt is tetemes összegről indultak,­ majd végül 120 ezer dollárnál abbamarad­tak az alkudozások, mert állí­tólag a helvét együttest kelle­metlenül érintette, hogy Ma­gyarországon (először a Törő­­csi­k-féle adás-vétellel kapcsolat­ban), szellőztették a tárgyaláso­kat. Ez úgymond „rosszul esett” a svájci partnernek, s most úgy fest a helyzet, hogy Törőcsik ismét hoppon maradt.­­Több kérdés feltevése ir min­­denképpen időszerű a Kese­üggyel kapcsolatban. Minde­nekelőtt az, hogy Törőcsik tényleges tudása hiszen így bi­zonytalan, hogy mennyit ka­pott, mennyire taksálható most a játékos értéke. Kinek van igaza? A magyar hivatalos szerveknek? A svájci vásárló­­jelölteknek? Egy közelmúltbe­li példa mindenképpen eligazít ebben. Esterházy Márton 250 ezer dollárért szegődött Görög­országba. Az már ízlés és klubszínrajongás kérdése, hogy miiképpen lehet összevetni Es­terházyt és Törőcsiket. Az vi­szont biztos, hogy az összeg mindenképpen jelzés. Sokakban olyan érzés támadt a huza­vona láttán, hogy Törőcsik érdeké­ben éppen a játékosnak árta­nak a legtöbbet. Tételesen ez sem igazolható persze, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy megy az idő, Törőcsik idén már harmincéves lesz, azaz elérkezett számára a most vagy soha időszak. Ugyanalykor nem közömbös az sem, hogy az utóbbi hóna­pokban a kedvelt és népszerű játékos messze saját képességei alatt szerepelt a bajnokságon, és kimaradt a válogatottból is. Ebben sok minden szerepet ját­szott. Természetesen az is, hogy a futballista kedvetlenné, ener­­válttá vált, s ez játékán is ér­ződött. Hogy miért vált kedvet­lenné, és enerválttá? Azért, mert az időhúzással is felérő ak­kusorozat, a többször is meghiúsult szerződés érthetően kellemetlen hatással volt rá. A tárgyalásoktól, alkudozá­soktól függetlenül dönteni kel­lene az ügyben. Mivel minden pénznél többet ér az ember, olyan megoldást kellene és le­hetne találni, amelyben a csil­lagászati számok mellőzésével, de ugyanakkor a realitásokat korrekt módon figyelembe vé­ve szükséges lenne álláspontra jutni. Már csak azért is, mi­nél gyorsabban el kellene vé­gezni ezt az úgy látszik sokak képességeit meghaladó manő­vert, amíg nem késő, mármint hogy lesz-e egyáltalán jelent­kező? Szabó Ferenc SZABAD FÖLD 21 Tollba mondom... Több nap mint verseny ? Szó sincs róla. A Népsport most is, mint minden év ele­jén közzétette a magyar sport versenynaptárát, azt a csak­nem három teljes oldalt betöl­tő programot, amiben sport­áganként csupán a legszámot­tevőbb versenyeket tüntetik fel. Irdatlan mennyiségű próba­tétel vár a magyar élsportra. Pedig egész sereg esemény ki­maradt a lajstromból, csupán mert nem Európa- vagy világ­­bajnokság. Régen vallom: a sport éppen úgy a tömegszórakoztatás be­vált és anyagilag jövedelmező eszköze, mint a színház, mozi vagy a popzene. Ez két okra vezethető vissza. Egyrészt a sportolók csak­ folyamatos fog­lalkoztatás esetén tudnak tisz­tes jövedelmet élvezni, más­részt a közönséget is állandóan le kell kötni, nehogy elpártol­jon. A sportoló felkészítésébe irdatlan mennyiségű pénzt öl­nek, s a befektetésnek meg kell térülnie. A programegyeztetés már­­már művészet. Az elmúlt esz­tendőben például Kaposváron ugyanakkor rendezték a ma­gyar—holland asztalitenisz Szu­per Liga-mérkőzést, amikor a Videoton labdarúgócsapata Belgrádban UEFA Kupa visz­­szavágót játszott. A sportcsar­nok nézőterén így is meglepően szép számmal ültek, de — mint a nagyon előzékeny és lelkes helybeli rendezők elmondták — ,ha nem ütközik a két esemény időpontja, kétségtelenül telt ház előtt mérkőzött volna a két asztalitenisz-válogatott. (így is ki-ki szaladtak néhányan a nézőtérről a szomszédos szobá­ba, hogy a tévékészülék előtt rövid ízelítőt kapjanak a foci­ból.) — Nem lett volna szerencsé­sebb szerda helyett csütörtökön rendezni a mérkőzést? — kér­deztem Horváth Tibort, az asz­talitenisz-szövetség főtitkárát. — Az európai szövetség elő­írása szerint szerda a hivatalos játéknap. — Nem tudtak volna eltérni egy esetleges külön engedély­­lyel? — Talán megkaptuk volna, de nem biztos. — Korábban csütörtök volt az előírásos játéknap ... — Így volt, de általában pén­­tek-szombat-vasárnap már va­lami nemzetközi viadalon vol­tak érdekeltek a játékosok. Persze a legjobbak. Egy nap pedig feltétlenül kellett az uta­zásra, ezért jobbnak tűnt a szerda. Vagy az egyik vagy a másik verseny színvonala síny­lette volna meg, ha nem mó­­dosítják a Szuper Liga játék­napját. Már arra is gondol­tunk, hogy ezt a viadalt két nap alatt bonyolítanánk le úgy, hogy a nyolc csapatot két né­gyes csoportba osztva körmér­kőzéssel rangsorolnánk, aztán a két-két első helyezett az el­ső-negyedik helyért „keresztbe” játszana. Időt is nyernénk s pénzt is megtakarítanánk, hi­szen minden évben három vagy négy alkalommal az utazás vagy a vendéglátás költségei terhelik az illető ország szövet­ségét. Lám, ez csupán egyetlen sportág gondja. S a többi? . Hajdan a tornászok panasz­kodtak, hogy évente jó esetben három-négy alkalommal szere­pelhetnek jelentős viadalon, így a versenyzőket nincs mi átse­gítse a makacsul ismétlődő ed­zések egyhangúságán. Manapság viszont már olyan sok a meg­hívás különböző gálákra, be­mutatókra, és persze versenyek­re, hogy lassan a folyamatos edzésmunkát nehéz elvégezni. Pedig a helytálláshoz újabb és újabb elemeket kellene tanulni s azokat idegileg, testileg fris­sen kellene bemutatni. De hol marad erre idő? Vagy gondoljanak a labdarú­gókra. Alig fejeződött be a bajnokság, már kezdődött is a teremtorna. Karácsony előtt hirdettek győztest. A válogatott játékosok viszont már indul­hattak Stuttgartba, majd Graz­ba. Alig hiszem, hogy az ün­nepek előtti bevásárlásban a já­tékosfeleségek élvezhették vol­na férjük segítségét. S a szil­veszter után egyetlen hét ma­radt számukra pihenésnek. A válogatott már elindult Spa­nyolországba, s közben (néhol már január másodikén) az egyesületekben is megkezdődött a felkészülés. Igen. Az egész versenyezteté­si rendszer egyre inkább em­bernyúzó próbatétel szerte a világon. Carl Lewis például az olimpiai győzelmét követő hé­ten már bemutató körútra volt hivatalos. A kilátásba helyezett összeg dollárban is hét szám­jegyű volt. S ez túl nagy csá­bítás. Meglehet, pusztán a je­lenléte volt fontos, tehát egyet­len alkalommal se kellett iga­zán megküzdenie a győzele­mért, de azért ugrani, futni kel­lett Ez is fáradság, az utazga­tásról nem is beszélve. Meg a sérülésveszélyről.. A magyar sport valóban is­mert és külföldön is kapós nagyságainak is megvan a ma­guk programja. Tudom, anyagi­lag sem közömbös számukra, rajthoz állnak-e vagy sem. Ugyanakkor a közvélemény nem kíváncsi arra, hogy éppen há­nyadik versenye volt gyors egmásutánban a magyar szí­nek képviselőinek, hanem csu­pán az a fontos, hogy jól sze­repeljen. Arra sem gondol kü­lönösebben senki, vajon mi­lyen áron képes a sportoló tar­tani a formáját, újra és újra felülkerekedni a kimerültségen. Félek, nagy ára van. Talán pénzzel nem is lehet megfizetni. Mert az emberi szervezet teher­bíró képessége véges. Erre vi­szont a sportoló nem nagyon gondol míg fiatal. S félő, hogy amikor rájön, már késő. Vass István Zoltán Totótippek (2. HÉT, JANUÁR 12—13 1. Aston Villa—Watford » 2. Luton—Nottingham x 2 3. Norvvith—Southampton x 2 4. Queens Park— Tottenham 1 5. Sunöerland—Liverpool x 2 6. West Ham—Chelsea 1 7. Ascoli—Inlernazionale 1 x 8. Atalanta—Sampdoria 1 9. Avellino—Verona 1 x 10. Roma—Torino 1 11. Cagliari—Perugia 1 x 12. Catania—Pisa 1 x 13. Cesena—Monza 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Empoli—Taranto 1 15. Padova—Bari x 16. Pescara—Bologna x

Next