Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-13 / 2. szám
1989. JANUÁR 13. SZEMETELŐK * Néha utazom a távolsági busszal, ilyenkor a reggeli órákban. Érkeznek a buszok utasokkal és indulnak sokfelé. Sajnálom a buszvezetőket, a távolsági buszpályaudvar dolgozóit csakúgy, mint az utasokat, legyenek azok honfitársaink vagy éppen külföldiek. Egyben szégyenkezem is a sok szotyolahéj (napraforgó) láttán, amit elszórva látok nem kis mennyiségben. Mintha nem is volna hulladékgyűjtő edény. Néha az az érzésem, hogy sokan nem ismerik, miért helyezték ki azokat nem is távol egymástól. Aztán jönnek a takarítók és söprik össze a hulladékot Csakhogy alig mennek el munkájuk végzése után néhány méterre, máris kezdődik a szemetelés, a szotyolahéj köpködése. Kik ezek a szemetelők? Zömmel fiatalok — lányok, fiúk vegyesen —, kik részben buszra várnak, részben itt töltik haszontalanul bőségesen szabad idejüket. Nem zavarja őket, amikor beérkezik egy busz és vezetője igyekszik be a forgalmi Irodába. A közelmúltban egy jobb érzésű középkorú férj szóvá tette egy szotyolázó csoportnak, hogy abbahagyhatnák az ízléstelen köpködő szemetelést. Meg is kapta az illető a kioktatást hogy mivel törődjön és még nyújtottak feléje egy marékkal, hogy az illető is fogyassza jó egészséggel. Ezek után ki meri megkockáztatni a figyelmeztetést, főleg az esti órákban? Tette ezt már buszvezető is eredménytelenül. Azonban még nem tapasztaltam, hogy akár rendőrök, akár közterületfelügyelők igyekeztek volna meggátolni a környezet piszkítását, szennyezését. Vagy erre nekik nem kell odafigyelni, figyelmeztetéssel, ha kell bírságolással élni? Vagy ez nem közterület? Vagy arra gondolnak, tegyenek rendet a Volán dolgozói, vagy a köztisztasági dolgozók? Véleményem, hogy csak közös összefogással lehet a helyzeten javítani. Ebben nekünk, utazóknak is segíteni kell. Meggyőződéssel vallom, ha ilyet tapasztalunk és szólunk a pályaudvaron szolgálatot teljesítő Volán-dolgozóknak, meg tudjuk gátolni a szemetelést és nem kell a vállalat dolgozóinak, sem utazni vágyóknak szégyenkeznie egy-egy forgalmas hely mocskossága miatt. Optimista természetű vagyok és hiszek az emberek nevelhetőségében még ezen a téren is. Kiss József Egy kis faluban minden esemény, rendezvény megmozgatja, érdekli az embereket. Különösen így volt ez a közelmúltban Vasszilvágyon, amikor Vas megye ezen aprócska falujának a lakói az általános iskolában gyülekeztek, hogy találkozzanak Bódi Tóth Elemérrel, Devecsery Lászlóval és Pödör Györggyel. A három fiatal költő neve nem ismeretlen olvasóink előtt. Közös kötetük, Az otthon sziluettje nemrég látott napvilágot, amelyről a Szabad Föld is közölt rövid ismertetőt. Ez az értékes könyv volt a központi témája a költők szülőfalujában, Vasszilvágyon megrendezett író-olvasó találkozójának. A kötet szerkesztője, Pósfai János is jó ismerősként érkezett a községbe, hiszen többször megfordult a településen, tollából számos cikk, tanulmány született az ott élő, dolgozó emberekről, a megyében elsőként, az országban másodikként megalakult helyi Szabad Föld Termelőszövetkezetről. Az ő bemutató, kedves, nemegyszer megható szavai még közelebb hozták egymáshoz az alkotókat és a befogadókat. A találkozó egyébként mindvégig családias, érzelmekre ható volt, egy-egy felidézett pillanat, verssor sokak szemébe csalt könnyeket.. . Nincsen információm arra vonatkozóan, hogy egyáltalán létezik-e más olyan, alig több mint háromszáz lelket számláló falucska, amelyik három költőt dajkált. Vasszilvágy ezért is a legek faluja — használta a jelzőt Pósfai János egy korábbi újságcikkében. Nemcsak a találkozót megelőzően volt beszédtéma a három költő a faluban és környékén, ám bizonyára sokáig, örökké benne élnek a szülők, a testvérek, a rokonok, a szomszédok, az iskolatársak, a tisztelők tudatában. Egyik nyugdíjas téesz-tag azzal búcsúzott el a találkozó után, hogy „Vasszilvágy büszke költő fiaira”. Ehhez a kijelentéshez jómagam is csatlakozom, annál is inkább, mert e sorok írója is Vasszilvágyon látta meg a napvilágot, élte gyerekkorát. Valóban büszke is ez a kis település, amit a találkozó forró hangulata a mindennapi megnyilatkozások, a költők iránt érzett tisztelet és megbecsülés egyaránt tanúsítanak. Ez pedig korántsem elfogultságot takar, hiszen mindhárman tehetségesek, kitűnőek az adottságaik arra, hogy az önmaguk táplálása révén másokat is gazdagítsanak. Az irodalmi műveltségen túl emberséget, szeretetet, élményt kaphatunk tőlük. Ezért is megéri kézbe venni a jól megválasztott műveket tartalmazó közös kötetüket: Az otthon sziluettjét, amelyet Pósfai Péter grafikái tesznek még értékesebbé. Talán nagyon is leegyszerűsítenénk a dolgot, ha csakis a vasszilvágyiak elismeréséről beszélnénk. Ennél sokkal szélesebb körű, nagyobb jelentőségű művekről, alkotókról van szó. Nekik, nemcsak a szűkebb szülőhazájuknak van mondanivalójuk, hanem minden szellemi gazdagodásra vágyó, emberségre, szeretetre éhes embernek. Tehát a kötet megjelentetése mindenképpen dicséretes, nagyszerű vállalkozás. A könyv egyébként az IRIS Kiadó és a Szombathelyi Művelődési és Sportház gondozásában jelent meg. A mai nehezebb gazdasági körülmények közepette különösen megérdemlik a köszönetét az anyagi-erkölcsi támogatást nyújtó szövetkezetek, vállalatok. Kényszerű helyzet, hogy az anyagi lehetőségek forrása kisebb, de az összefogásnak, a tenniakarásnak, az értékek megbecsülésének szép példáját mutatja Az otthon sziluettje, hiszen csakis ilyen erők támogatásával jelenhetett meg. Úgy gondolom, az efféle mecénásokra a jövőben még az eddigieknél is nagyobb szükség lesz, mert az anyagi gondokon ekképpen is úrrá kell lennünk, hogy irodalmi, művészeti életünk se szegényedjen. E három költő útja Vasszilvágyról indult, de rajtunk, befogadókon is múlik, hogy útjuk hová vezet... V. Vincze Péter Hangszórók a faluvégen is A Csongrád megyei Csanádpalota nagyközség közös tanácsa a településfejlesztésben elért eredményéért 20 ezer forint jutalomban részesült. Ezt az összeget a lakosság tájékoztatására szolgáló hangos híradó felújítására fordítják. A falu két végén is hangszórókat szerelnek föl, hogy a közérdekű információkat a peremkerületek lakói is időben megtudják. Taba Sándor Hódmezővásárhely SZABAD FÖLD 11 TERE-FERE Ilyen még nem volt az országgyűlés négy évtizedes történetében. A decemberben félbehagyott munkát január 10-én folytatják a képviselők a parlamentben. A tudósító nem szereti a nagy szavakat, de a karácsony előtti munkáról nyugodt szívvel le meri írni: bálványokat döntögetett és bizonyságát adta, hogy többé nincsenek, nem lehetnek tabuk. Öt miniszter, nyolcvanhárom képviselő és a miniszterelnök szavaiból kéne kihámoznom, és továbbadnom az igazságot, a tanulságot. De ez olyan „alma”, aminek nincs héja. Tizenöt sorsdöntő törvényjavaslat volt napirenden. Milliárdokért folyt az elosztási harc. Csupán a tényeket sorolom: március 15-ét végre munkaszüneti nappá nyilvánította az országgyűlés. Két minisztériumból egy lett. Bírálatok kereszttüzében állt az 1989-es költségvetési javaslat. Indítványozták, hogy a párton kívüli képviselőknek is legyen önálló csoportja. A képviselők össztüzet zúdítottak a bürokráciára, a luxuskiadásokra és az osztályon felüli szállodáknak beillő irodaházakra. A korábbinál igazságosabb teherviselést követeltek a honatyák. Szerencsére változatlan marad a tanácsok költségvetése. Az is megtörtént, amire újkori történelmünkben még nem volt példa: félmilliárd forintot „lenyestek" a társadalmi szervek juttatásaiból. Az enyhébb adótáblázatot fogadták el. Módosították az illetéktörvényt. Határoztak a társadalombiztosítási és szakképzési alap létrehozásáról. Törvényt hoztak a külföldiek magyarországi befektetéseiről. És arról, hogy a honvédelemmel és a közrenddel ezentúl közvetlenül a kormány foglalkozik. Sok ez, vagy még mindig kevés? Hol kezdődik és meddig érhet a demokrácia határa? A májusi pártértekezletig már-már azt hittem, csak sírni tudunk. Akkor és ott fogalmazódott meg bennem a le is írt gondolat. Hinni szeretném, hogy többé nem tévesztjük össze a hegyet a szakadékkal, a főutat a dűlőúttal. Aztán jöttek az adó- és árprések, a kérések, a követelések és az asztalra verések. A vezetés részéről pedig a prófétikus kijelentések: meg kell állítani a bizalomvesztést, közmegegyezésre van szükség! A tisztulás, a tisztogatni akarás szele söpör végig a hazán. Ez sokaknak tetszik és sokaknak nem. Erről a számarányról nincs statisztika. Az ország házában magamban készítettem egy kimutatást. A beterjesztett javaslatokra összesen 564 esetben mondtak nemet. A tartózkodások száma pedig 414. A mértéktartó angol hírügynökség szerint: „Történelmi és sorsfordító a magyar kormánypolitika. A parlament egyre szókimondóbb, vitáiban időnként szembeszáll a kormánypolitikával, határozatait pedig egyre nagyobb számú ellenszavazattal és tartózkodással hozza.” A mi Magyar Közvélemény-kutató Intézetünk háromszáz budapesti és háromszáz vidéki (Ózd, Hódmezővásárhely, Sárvár) városi lakos körében végzett felmérést a kormány élén történt változásokról. A vizsgálat szerint a budapestiek egyharmada, a vidéki városi kérdezettek 43 százaléka gondolja úgy, hogy Németh Miklós kormánya képes lesz arra, hogy az országot kijuttassa a nehéz gazdasági helyzetből. A budapestiek 27 százaléka, a vidéki városok lakóinak pedig 17 százaléka szerint viszont az új kormány nem lesz képes erre. A diplomások, a magasabb társadalmi státusúak és a pártonkívüliek kritikusabbak, az idős korúak és az iskolázatlanabbak viszont elfogadóbbak a kormány tevékenységével kapcsolatban, mint az átlag. A budapestiek sokkal kritikusabban ítélik meg a kormány tevékenységét, mint a vidéki városok lakossága. Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy egy nagy városban a nyílt véleménymondás kevesebb egzisztenciális kockázattal jár, mint vidéken. Számomra érthetetlen, hogy a falusi emberek véleményére miért nem voltak kíváncsiak a kutatók?" Hazánk szám szerint ötvenedik miniszterelnöke rövid és velős beszédet mondott. Leszögezte: az állami élet egészéért felelős, egységes kormány kialakítása a cél. „Ha pártunk és kormányunk már nem lesz egy tömbből faragott — mint évtizedekig volt a gyakorlatban —, akkor meg kell jeleníteni a sajátos szerephez tartozó saját arculatot, ki kell alakítani az újszerű kapcsolatrendszert és működési mechanizmust. Szembe kell nézni a kormányzó párt fogalmának értelmezésével. A kormánynak teljesítenie kell a piacgazdaság követelményeit. A Minisztertanács parlamenti támogatásában egyre fokozódó szerepe van a képviselők bizalmának, amit az eredmények mellett csak a kormány következetessége, szavahihetősége táplálhat ...” Az elsőtől az utolsó percig az őszinte kritikus hang volt a jellemző. A képviselők kulturális kiadások fájdalmas csökkentésétől kezdve az ebből fakadó beláthatatlan távlati hátrányokig mindenre hoztak példát. Érthetetlennek tartották, hogy a kormányzat öt vállalat esetében harmincmilliárdos adótartozást enged el. A kérdést mindannyiunk nevében tették föl: mekkora hasznot hozna a hazának, ha ezt a pénzt a valóban jól gazdálkodó gyárak, üzemek, termelőszövetkezetek, egészségügyi vagy oktatási intézmények kapták volna? Sokan szóvá tették, hogy milyen könnyen lehet találni deficitcsökkentő milliárdos értékű forrásokat. A felszólalók érdekes módon nem a már-már félelmetes méretű korrupciót említették elsőként, hanem a meglévő mindennapos gyakorlatot, a központi vagy intézményi keretekből folytatott pazarlást, a hatalmas reprezentációs kiadásokat, a luxusüdültetéseket, a díszvacsorákat, a fényűző vadászházakat a közpénzen folytatott italozást, a külföldi tanulmányutak és konferenciák nyakló nélküli szervezését. Dr. Velkey László (Borsod-Abaúj-Zemplén m. 4. vk.) Seneca filozófiáját idézte: „Háborúban az embereket a kard, a békében a fényűzés sérti.” Íme a képviselő kórházigazgató-szakfőorvos honatyai diagnózisa: „Az ilyen felesleges kiadások minden évben több milliárd forintot emésztenek fel. Ez nemcsak anyagi kérdés, hanem a társadalmi igazságosság problémája is. Az ilyen megtakarításokat a szociális gondok enyhítésére kellene fordítani." Indítványozta, hogy a minisztériumok és a más testületek is évente számoljanak be az országgyűlésnek reprezentációs megtakarításaikról! Véleménye tanács lehet minden irányban: itt az ideje abbahagyni a tévedések, hibák, bajok sorolgatását és az irreális igények benyújtását. „Szakmai önzés helyett egységre, tüneti kezelés helyett az okok orvoslására a fontossági sorrend megállapítására van szükség ...” Tíz képviselő szinte egymást követő rendben indított ostromot okos érvekkel a falu és a mezőgazdaság érdekében. Szavaik lényege: a költségvetés nagyobb kárt okozott az utóbbi időben a mezőgazdaságnak, mint maga a kínálati piac. A mezőgazdaság kizsákmányolása már nem fokozható büntetlenül. Az elvonó-elosztó taktikából a gyakorlatban fosztogató-osztogató mentalitás lett. Dr. Vona Ferenc (Pest m., 16. vk.) ráckevei körzeti állatorvos véleménye szerint a beterjesztett költségvetési tervezetek rosszak és lényegesen nem is tehetők jobbá. Indoklásképpen elmondta, hogy nem lehet jó költségvetés az, amelynek a bevételei sokkal kisebbek, mint a kiadásai. Amely az elvonásaival csökkenti a munkakedvet, szinte lehetetlenné teszi a termelő beruházásokat, a műszaki-technikai fejlesztést, a bővített újratermelést , azaz saját létalapját emészti fel. Tapasztalatait összegezve kifejtette, hogy szerte az országban az egyes ember általában gyarapodik, ügyesen gazdálkodik, miközben láthatók a zsúfolt iskolák, a rozzant mozik, a szegényes művelődési házak, az elavult kórházak és a málló falú múzeumok. Neki mindebből úgy tűnik, az állam gazdálkodik a legrosszabbul! Ezen a héten a vita, remélem, ebben a szellemben folytatódik. Németh Sándor Tartózkodás és számonkérés Durkó Gábor rajza