Szabad Föld, 1997. január-június (53. évfolyam, 1-25. szám)

1997-05-27 / 21. szám

­ Szekeres Imre a területfejlesztésről Mit jelent az össze­hangolt területfej­lesztés, mely régi­ók érzik ennek ha­tását, hogyan érin­ti majd a program a vidéki embere­ket? Ezekkel a kér­désekkel kerestük meg Szekeres Im­rét, a Magyar Szo­cialista Párt frakcióvezetőjét, akinek vesszőparipája ez a téma. 5. oldal CSALÁDI MUNDIOID _______________________________~ Galga mente A Börzsönyt és a Mátrát szétvá­lasztó, éppen csak középhegy­ségnek számító Cserhátban eredő Galga vadregényes völ­gye a Gödöllői-dombságba érve kiszélesedik, majd az Alföldbe simul. E természeti változé­konysághoz illeszkedő sokszí­nű társadalmat fűzött partjaira a történelem magyarokkal, szlo­vákokkal, németekkel. A felső és az alsó Galga mente határán, Bagnál kötődik a tájba a fővá­ros és Észak-Magyarország há­rom artériája, a vasút, a főút és az autópálya. Ezért is kapcsoló­dik e vidék három központhoz: Aszódhoz, Gödöllőhöz és Bu­dapesthez. Az M3-as autópálya mindmáig nem vált ipartelepítő tényezővé, inkább a munkaerőt - és a kertek terményeit - segít mozgatni a főváros felé. ■ A TARTALOMBÓL A festő és a kastély Százéves. Egy ember életé­ben tisztes, de egy impozáns épület eseté­ben akár a gyermekkort jelentő kerek évforduló. A Károlyiak nagymágocsi kastélyának és egyik lakójának, Szántó Mária festőnő­nek elérkezett a centenáriumi esz­tendő. 14. oldal Űrhajósképzés Kecskeméten A Kecskeméti Repülőkórház­­ban bárki je­lentkezhet űrpi­lótának. Csak­hogy a kötelező és rendkívül szi­gorú orvosi vizs­gálatok, valamint a kiképzés számláját ne­ki kell állnia. Mindmáig egyetlen űrben járt honpolgárunk akad, Farkas Berta­lan, aki az égi utazásra kiválasztott tár­saival együtt szintén a kecskeméti intéz­ményben állta ki a próbát. 22. oldal Nehéz és gyönyörű Kedves Olvasóink! Életemben volt egy időszak, amikor egy hó­napon át tanítottam. Nem készültem tanárnak, de a bölcsészdiplomának feltétele volt a tanítási gyakorlat. Előbb még a többi végzős hallgatóval együtt hetekig hospitáltunk, azaz végighallgat­tuk a vezetőtanárok óráit, az én esetemben ma­gyarórákat. Bevallom, titokban - vagy akár ki­mondva is - mindnyájan azt gondoltuk: mi sok­kal jobban csinálnánk! Aztán ránk került a sor. Magam a nagy hírű, 12 évfolyamos iskola hato­dikosai elé álltam ki irodalmat és nyelvtant taní­tani. Ma is úgy gondolok vissza rá, mint életem talán legnehezebb feladatára. Mert bizony nem volt elég, hogy tudtam a mel­léknévi igenevet meg a tulajdonnevek helyesírá­sát, vagy a metafora meghatározását, és mindeze­ket többé-kevésbé el is tudtam magyarázni. Ha­nem az egyebek! Például amikor Ritára és Kingá­ra vihogóroham jött rá lelkes fejtegetéseim alatt. Miközben beszéltem, azon törtem a fejem, vajon valami ökörséget mondtam, leszakadt-e egy gombom, elkenődött-e a szemfestékem, avagy csak ellenállhatatlan korosztályos leányvihogó­görcs vett rajtuk erőt... Azt már tudtam, hogy gyakorlóiskolában minden tanárjelöltet divat ki­csit zavarba hozni, de mégis felkészületlenül ért, amikor Holies haladéktalanul tudni akarta, hogy Pápua Új-Guinea nevét kötőjellel vagy anélkül kell-e írni, s ha igen, hánnyal. Naná, hogy a rossz megoldást mondtam, aztán pironkodhattam, amikor a kisfiú másnapra becipelte a Világat­laszt... Sajó Kati kizárólag nyelvtanóra alatt éhe­zett meg, gátlástalanul recsegtetve zsömléje celo­fánját. Jocó és Totya naponta összeverekedtek, miközben Hajnalka idegtépően éles hangon nyá­vogott: - Naa, megmondlak... És ami a leg­rosszabb volt: olykor valóban meg is mondta, s akkor valamit tennem kellett. Egyszer egy héten hatodik órára esett a nyelvtan, ekkor már csak a stréber Anikó függesztette rám rajongó tekinte­tét. A többiek beszélgettek, aludtak, olvastak, vagy már a csöngetés előtt negyedórával pakolni kezdtek. Hát nem lennék tanár semmi pénzért, gondoltam néha elkeseredve, amikor még az oroszlánszelídítős pálya is vonzóbbnak tűnt. Aztán néha mégiscsak megmozdult valami bennük. Jocó és Totya egy napon azon vereke­dett össze, hogy ki legyen Dobó és ki Mekcsey... Senki nem vihogott Bornemissza Gergő és Ce­­cey Éva gyerekszerelmén, és mindenki egyértel­mű szemétségnek tartotta Hegedűs árulását, oly hévvel, hogy az ennél jóval szalonképtele­nebb minősítéseket sem volt szívem szóvá tenni. Amikor pedig a neveket tanultuk, bevált a cselem: néhányuknak elmondtam, mit jelent a keresztneve, honnan ered. Csak kicsit kacarász­­tak el Petin, hogy ő kőszikla, Andin, amiért férfi­as lány - aztán zajosan követelték, mindenkiét fejtsem meg! Egyik nap kis híján elsírtam magam, annyira szófogadatlanok voltak, más­kor meg boldogan mentem haza, olyan szépen dolgoztak. A bemutatóórámon pedig mindent tudtak, okosan szerepeltek, és még Sajó Kati is kibírta szünetig a szalámis zsömléje nélkül! Ennek már sok éve, de lám, ma is emlékszem a nevükre. Örültem, amikor befejeztem a tanítási gyakorlatot, de nagyon jólesett, amikor Holics Jan­csi évek múlva - immár csaknem kétméteresre nő­ve - rám köszönt az utcán. És ma sem tudom igazá­ból eldönteni, tanárnak lenni csapás vagy áldás. Annyit tudok csak: nehéz is meg gyönyörű is ez a pá­lya. Azt hiszem, az „igazi" tanárok is így gondolják... ! TOVÁBBI ÍRÁSOK Nincsen Túra vásár nélkül.........4 Az elárverezett szövetkezet.......5 Köznapi kézfogás Makón..........6 Hét nap krónikájából.................7 Vita: mi segíthet a mezőgazdaságon?................8 Zsippói album képek nélkül......10 Állami gondozottak - lakóotthonban.........................11 Még mit nem.............................13 A népiség - érzület..................15 Új vb-remények........................23 Év

Next