Szabad Föld, 1997. július-december (53. évfolyam, 26-52. szám)
1997-07-01 / 26. szám
4 Subm Hid Amikor Polonkay Sándor megpillantotta a csöcsös ivókorsót a ligeti majális kirakodóinál, szívét melegség járta át. Hűha! Erre vágyott évek óta, a világot összejárta miatta. Lám, milyen az élet, pár méterre tápéi otthonától találja meg. Nem hitt a szemének. Megnézte, megtapogatta. Ebből csak az ihat, aki mestere a lyukbefogásnak, mert ha nem, az italadó alkalmatosság megmakacsolja magát. Dönthetik, szívhatják - nem ad nedűt. Kifizette az árát és hazavitte, a többi mellé illesztette. Odahívta a családot: - Nézzétek! Megvan a hatszázadik! A ház asszonya: - Az isten áldjon meg, Sándor! Minek már ez? - Anikó - szólt méltóságteljesen emberünk -, úgyis tudod, ezerig nem állok meg. A nagyfiúk: - Na és ha eléred, aztán mit csinálsz? - Roland, Norbert, jól tudjátok, pihenek két hetet, és aztán újra kezdem... A történet május első napján zajlott. Polonkay Sándorék Déva utcai lakásában amerre tekintünk, mindenhol korsó. A falon, polcon, szekrény tetején. Még a fiúk szobájába vezető lépcsőn is. - Mindegyiknek megvan a maga története - mondja Sándor, s találomra leemel egy-egy ivóalkalmatosságot a rengetegből. Barcelonát, Juventust, norvégiai halászkocsmát, belga ivót említ hozzá. Jó barátokat, ünnepi vacsorákat. Hohó! Ennek üljünk neki. - A honvédségnél dolgoztam - kezd a mesélésbe Sándor részt vettem a székesfehérvári hadseregbajnokságon. Atlétikai számot nyertem, korsót kaptam érte. Akkor még fogyasztottam a minőségi sört, és elhatároztam, minden második héten veszek egy új korsót. Hát, közben leszoktam a sörről - mutat körbe a konyhán de a tizenvalahány év alatt összejött pár darab... ...hogy honnan, miért és miképpen, arra, íme, sorakozzanak Sándoréknál az alábbi korsótörténetek: - A legmesszebbről valók azok, amelyeket Roland fiam hozott Dél-Amerikából, amikor kint volt Argentínában, Chilében, Brazíliában. Érkeztek a húgomék révén Amerikából, ők ott élnek. A barátok hoztak Afrikából, Ausztráliából, így azt mondhatom, ha minden ország nem is, de a földrészek azért képviseltetik magukat. A gyűjtési szenvedély úgy alakult, hogy először kértem az ismerőseimet, ha külföldön járnak, hozzanak korsót, kifizetem. Most már hoznak ajándékba is. Kotogány Jani például egy Bermudákról valóval lepett meg. A fő helyen, a konyhaszekrény tálalóján a barcelonai zenélő korsó áll, aztán a legkedvesebb. Amikor a szegedi kézilabdásokkal kint voltunk, megnéztünk egy bajnoki focimeccset is a világhírű stadionban. A Barcelona-Real Sociedad meccsen irányítottam az ottani B-középet, amikor fölemeltem a korsót, amelyik napelemmel működik, s ilyenkor eljátssza a katalán csapat sportindulóját, azt hitték a drukkerek, hogy én is egy őrült spanyol vagyok, tomboltak, zengték a dalt. A másik, amelyikre igencsak büszke vagyok, az egy ötliteres tuborgos agyagkorsó. A fiamtól kaptam, amikor még ifjúsági játékos volt a Szegedben. Milánóban vásárolta, kint voltak egy másfél hetes focitornán. Vasárnap délben épp a teraszon ültünk, mikor beköszönt, hozta a korsót, és örömmel mondta, hogy megverték 6-0-ra a Juventus ifit! Már rég nem voltam sörös, de azonnal belemértünk tíz üveggel. Amit még a focihoz köthetek, van olyan korsóm, amelyiket a Bayern München játékosai írtak körbe. A korábbi bajnokok. Azt kint a bajor sörfesztiválon vettem. — Ital-nagykereskedéssel foglalkozunk, kaptunk két hét jutalomutat a Dab sör jó forgalmazásáért, Dortmundba. A kereskedelmi igazgató személyesen adott át egy fedeles korsót, amely ottani specialitás, nekünk olyan, mint egy nagy szájú csatosüveg. A város szívében olyan, étteremben voltunk, ahol egy nagy,tojás alakú pultot körbe lehet ülni, és oda csöveken folyik a sör. A Müncheni Királyi Sörözőben a törzsvendégek maguk mossák el a korsóikat, beteszik a falba, és kis lakattal zárják le azokat. Másik helyen, igaz, háromszoros árért, de minimozdony jár, viszi a pénzt, hozza a sört. A sorolást az határozza meg, hogy a korsó fedeles vagy nyitott. Lehet üveg, porcelán és egyéb. A kézzel festettek Kalocsáról, Herendről, Hollóházáról vagy éppen Hódmezővásárhelyről valók. Értük a gyárba is elmentem. A bajor korsók, a fesztiválosok külön sort alkotnak. A szegediről mind a négy megvan, most várom az ötödiket. A viccesek, a tréfások, a különlegesek közt található dudálós, trombitás, pikulás, női melleket, feneket formázó. Meg még minden, amit ember kitalálhat. A magyarokra jellemző, hogy csináltak egy beugratós korsót, amit én egy szegedi szkanderversenyről haza is hoztam. Azt mondták, hogy épp nekem való, mert ugye már régóta járok badizni, súlyt emelni. Öntöttvasból készült, félig tömör a belseje, és az egészre ráégették a porcelánt és egy német sörmárkát. A koma, ha föl akarja emelni, könnyen pórul járhat, mert a csalikorsó 13 kiló. Épp a csalikorsó okán maradunk annyiban, hogy ezt elmés magyar eszelte ki, mert aki ilyet sokat emelget, az a sörtől elbutul, az igaz, de közben meg is erősödik, mint a mondabéli Botond. Majoros Tibor A tápai Déva utcában Korsók a világ minden részéből GYENES KÁLMÁN FELVÉTELE A korsógyűjtő Polonkay Sándor akár világjáró sörreklám is lehetne, ha éppen szeretné az árpa levét kias&damir Wit ITTHON - OTTHON Az évek feledéséből ismét előkapart szlogen, miszerint „Ön itthon otthon van!”, túlzás nélkül zseniális. Érzésem szerint a „Fabulon a bőre őre”óta nem pattant ki ilyen találó jelszó a kreatív agyakból. Csupán annyi hibádzik ebben az „itthon-otthon”-ban, mint a legtöbb reklámban: ha az ember egy kicsit is utánagondol, nyomban rádöbben, hogy egyszerűen nem igaz. Most, hogy ránk köszöntött a nyár, hirtelen direktbe kapcsoltak az idegenforgalmi szakemberek, no és persze azok a - tisztelet a kivételnek - szakembereknek nem nevezhető emberek, akik busás hasznot remélnek az újabb szezontól. Olvasom, hogy a Balaton-parti települések polgármesterei találkoztak azokkal a vállalkozókkal, főként vendéglátókkal, akik minden esztendőben két és fél hónap alatt igyekeznek megkeresni az egész évi betevőt. És feltehetően meg is keresik, máskülönben már rég elmenekültek volna a magyar tenger partjáról. Így mit akarhattak a helybéli polgármesterek a halsütőktől, bóvliárusoktól, adózó és nem adózó szállásadóktól, panziósoktól, azt nem nehéz kitalálni: szolgáltatásaikkal tegyék vonzóvá a települést, hiszen ebben az esetben nemcsak a vállalkozó zsebe, hanem a község, a város bukszája is hízni fog. Vajon fog-e hízni? Vajon lehetséges-e közös gondolkodásra késztetni olyan embereket, akik ezekben a nyári hónapokban a fennmaradásukért, a túlélésért - néha a szó szoros értelmében - élethalál-küzdelmet folytatnak? Az ünneprontás legcsekélyebb szándéka nélkül úgy gondolom, hiú ábránd ilyesmiben reménykedni mindaddig, amíg a hazai kapitalizmus fejlődése a turizmusban és a turisztikai vendéglátásban az aranyásók korát idézi. Amíg egy balatoni vendéglősnek négyszer annyit kell „teljesítenie” naponta, mint ha az üzlete a fővárosban működne; amíg a gátlástalan konkurencia olyasmikre is rákényszeríti, amit magától sohasem tenne meg; amíg jattolnia kell a friss húsért éppúgy, mint az időben kiszállított sörért meg az utazási irodától küldött csoportért, amíg a védelmi pénzt is bele kell kalkulálnia az áraiba, és még folytathatnánk a sort... Nos, ilyen helyen kellene otthon éreznie magát a magyar embernek. Ellentmond a logikának és a józan észnek, hogy a Balaton mindmáig „működik”, annak ellenére, hogy rémtörténeteket hallani a megkopasztott külföldi turisták tömeges meneküléséről. Továbbá annak ellenére, hogy a balatoni árakat - a sajtó szerint - a hazai kisember már képtelen megfizetni. A turizmussal kapcsolatos botrányos történetekért és az elképesztő árakért azonban ma már nem kell feltétlenül a Balatonhoz látogatni. Döbbenten olvashattuk nemrég, hogy a pesti Belváros egyik éttermében, ahová éjszakánként felbérelt rosszlányok verbuválják a gyanútlan külföldi palimadarakat, potom egymillió forintért megvacsorázhatott egy négytagú társaság. Az egészben a legszomorúbb nem az, hogy ilyesmi megtörténhet, hanem az, hogy ezekkel az elképesztő árakkal ez a vendéglő állítólag semmi olyan előírást nem szegett meg, amiért azonnal és véglegesen be lehetne zárni! A három hónapi kényszerszünetet csak azért szabták ki rájuk, mert nem volt engedélyük melegkonyhára. Az ilyesmi által is terjed ám hírünk a világban! De azért mi csak próbáljuk jól érezni magunkat itthon! És ezt őszintén, szívből kívánom honfitársamnak. Akár jut pénze a Balatonra, akár pedig hallgat a reklám hívó szavára, és Kréta, Korfu, Tenerife után felfedezi Magyarországot is. Azt ajánlom, addig tegye ezt, amíg tenni érdemes. Amíg talál olyan szép vidékeket az országban, ahová a turistákat eddig nem követték a turizmus vámszedői, ahol ingyen lehet erdőt járni, tavakban, patakokban fürdeni, s hallgatni a madarak énekét. Ha vannak még énekesmadarak. Ahol olcsó és ízletes a kifőzde kosztja, s ahol kevés pénzzel is boldogan, tartalmasan lehet nyaralni. A szakemberek állítják: akadnak még ilyen helyek Magyarországon. Ahová még nem jutottak el az aranyásók, s ahol éppen ezért bárki olcsó és gondtalan nyaralásra számíthat. Ahol itthon valóban otthon érezheti magát! Merly Krisztina minden 1997. JÚLIUS 1. TÖRVÉNYTELEN TÖRTÉNETEK A szerb pisztolyos vatikáni meséje Bizonyára emlékeznek olvasóink az országos felháborodást kiváltó kiskunfélegyházi gyilkossági kísérletre, amikor is az alföldi város Sarlós Boldogasszony-plébániájának papját akarta megölni egy elvetemült szerb ámokfutó, de szerencsére nem sikerült kioltania az egyházfi életét. Az ügyet nemrég tárgyalták a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Az 57 esztendős vádlottnak, Vojislav T.-nek szép kis priusza van. A hajdani Jugoszláviában tizenegyszer volt büntetve lopásért, erőszakos közösülés kísérletéért, okirattal való visszaélésért. Családját hátrahagyva még 1978-ban vándorolt az akkori NSZK-ba, ám ott sem tudott kibújni a bőréből, tovább haladt a bűnözés útján. Nyolc alkalommal került szembe a törvénnyel, börtönben is ült. Utolsó büntetéséből 1991 elején szabadult. Magyarországra 1995 végén érkezett, zsebében egy öntöltő pisztollyal, melyet engedély nélkül hozott magával. Egy kiskunhalasi hotelban szállt meg, ahol két férfival találkozott. Állítólag ez a két titokzatos illető bérelte fel a kiskunfélegyházi plébános megölésére. Csődöt mondott a riasztó Tavaly január elsején éjszaka hármasban tekintették meg a helyszínt. Az idegenek részletesen elmagyarázták, hogy a házban és az udvaron mi hol található, majd Vojislav átmászott a kerítésen és alapos szemlét tartott. Ezután visszatértek Kiskunhalasra. Két nap múlva elvonatozott Kiskunfélegyházára. Időzött egy pizzériában, benézett egy diszkóba, majd felkereste a tetthelyet. A plébániát a templom felől közelítette meg. Átugrott a kerítésen, felfeszítette az udvari ablakot, és máris benn volt az épületben. Gábor Imre plébános az igazak álmát aludta. Amikor a hívatlan látogató felkapcsolta a villanyt, azonnal felriadt, felült a heverőn, és szembe találta magát a pisztolyos férfival. Valamit motyogott a szerb, de a plébános nem értette. Azt gondolta, pénzt követel tőle, ezért gyorsan válaszolta, hogy nincs. A riasztóberendezés nem kapcsolt be, a rendőrök így meg sem érkezhettek. A televíziós krimikből ismert helyzetből csak a riasztó fondorlatos úton való beindítása kínálkozott az egyetlen menekülési lehetőségnek. A pap fekvő helyzetben odahajolt a kapcsológombhoz, de ezt az éber támadó észrevette. És lőtt... A lövedék a pap bal fülkagylóját találta el, aki a párnára dőlve rövid időre elvesztette az eszméletét. V. azt hitte, kioltott egy életet, és pánikszerűen menekült a helyszínről. Amikor Gábor Imre visszanyerte az eszméletét, ismételten megnyomta a riasztógombot, és telefonon is értesítette a rendőrséget. A kapitányság ügyeletén hajnali fél négykor szóltak a járőröknek, akik egy baleseti helyszínelésről hazafelé tartva egyenesen a plébániára siettek. Mint a filmekben, szembe találták magukat a kerítésen éppen kiugró tettessel, akit azon melegében üldözőbe vettek. Fegyverrel a kezükben farkasszemet néztek egymással, ám a járőrök reflexei gyorsabbak voltak, és ártalmatlanná tették az elvetemült fickót. Az atyát a kiskunfélegyházi kórházba szállították, ahol megműtötték. Később kiderült, a sérülés maradandó halláscsökkenést okozott nála. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Vojislav T. ellen foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt indított nyomozást, amit később bűncselekmény hiányában megszüntettek, viszont a rendőrökkel való fegyveres viaskodásáért felelősségre vonták. Később módosították a vádat, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete is bekerült a megfogalmazásba. Hogyan sült el a fegyver? V. beismerte a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélést, ám az emberölésre vonatkozó vádat elutasította. A nyomozás és a bírósági tárgyalás során azzal védekezett, hogy őt egy Renato nevű olasz férfi és magyarul beszélő társa bérelte fel a félegyházi plébános megölésére. Mégpedig a Vatikán megbízása alapján, merthogy Gábor atya négy éve nem fizet adót. Vallomása szerint a gyilkosságért százezer német márkát ígértek neki, amiből a felét előre megkapta és egy kaszinóban eljátszotta. A vádlott azt is elmondta, hogy noha megjelent a plébánián a megbízatását teljesíteni, ám időközben letett gyilkossági szándékáról. Meg akarta beszélni az atyával, hogy segítségével feladja magát a rendőrségnek, mert felbujtói megfenyegették, amenynyiben nem hajtja végre a gyilkosságot, akkor őt fogják eltenni láb alól. Hogy miért dördült mégis el a fegyver? V. erre vonatkozóan többféle verzióval állt elő, ám a bíróság az első, rendőrségen tett beismerő vallomását fogadta el. Ez így hangzik: „Amikor megnyomta a pap a gombot, akkor én meghúztam a ravaszt. A fejére céloztam, és még láttam, hogy a pap hátra-, illetve az oldalára esik. Arról nem győződtem meg, hogy meghalt-e, hanem a lövés után menekülni kezdtem.” A vatikáni hivatkozás mesének bizonyult. A Kalocsai Érsekségtől származó információk szerint a Vatikán számára évente egyszer, Péter-Pál napja körül rendeznek perselyes gyűjtést a templomban. Az így összegyűlt „Péter-filléreket” előbb Kalocsára, onnan pedig a pápai székhelyre továbbítják. A kiskunfélegyházi plébánia minden évben elküldte az adományokat, de természetesen akkor sem következett volna retorzió, ha ezt nem teszi. A bérgyilkos büntetése A vádlott azon állítása is megingott, miszerint Gábor Imrét nem volt szándékában megölni, ellenkezőleg, a közreműködésével akarta magát feladni a rendőrségen. Ha ez igaz lett volna, akkor nem ront rá csőre töltött pisztollyal, nem szegezi mellének a fegyvert, a riasztógombot pedig engedi megnyomni. A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon dr. Bodóczky László tanácsa megállapította, hogy Vojislav T. azért hatolt be a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony-plébániára, hogy megbízásának megfelelően megölje Gábor Imrét. T.-t előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt tizenkét év fegyházbüntetésre ítélték, és kiutasították az országból. A védőügyvéd a vádlott felmentéséért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbezett, az ügyész tudomásul vette az ítéletet. Borzák Tibor