Szabad Föld, 2017. július-december (73. évfolyam, 27-52. szám)

2017-09-01 / 35. szám

HA MINDEGY LENNE, mit tanítanak az iskolában, nem feltétlenül volna szükség tanárra, sem tananyagra. Igaz, akkor számos olyan ismeret terjedne el a világban, amelynek nem feltétlenül van köze a valósághoz, vagy éppen tévedésen alapul. Bár, ha jobban megnézzük, erre azért így is akad néhány érdekes példa. M­árpedig a Föld lapos! Pár hete megint hangerőre kaptak az interneten és a sajtóban, akik állítják, hogy bolygónk nem gömbölyű. A lapos­ Föld-hívőknek ráadásul nem kevés követője akad szerte a világban. H­iratkozásuk lényege csak annyi, hogy minden tétel és kutatás, ami a Föld gömbölyűségét bizonyít­ja, hamis. Merthogy a Föld korong alakú, s föléje búra borul. Fia pedig valaki elindulna, mondjuk, a Déli­sark felé, hatalmas jégfalba ütközne. Magellan hajói sem kerülték meg a Földet, hanem úgy haladtak előre az óceánon, ahogyan egy bakelitlemez barázdáiban fut a tű:­körbe-körbe. A Magyar Tudományos Akadémia honlapján Csaba György Gábor csil­lagász kényszerült cáfolni a lapos­ Föld-elméletet: a Föld gömbölyűsé­gét számos fizikai és matematikai példával igazoló cikkének bevezető­jében ezt iga­­z Fia nincs is semmi alapja, könnyű a kételyt terjeszteni - könnyebb, mint megérteni a ténye­ket. Legalábbis általában, bár előfor­dulhat, hogy az „új” elmélet sokkal nehezebben érthető, mint a tudo­mány álláspontja.« S mint megjegy­zi, Arisztotelész (i. e. 384-322) már az ókorban bebizonyította, hogy a Föld gömb alakú: a kikötőhöz köze­ledő hajónak előbb az árboccsúcsa tűnik fel, majd maga az árboc, a vitorlázat, idővel pedig a hajó­test - s ha ez mindenütt a világon így van, akkor az a vízfelület görbülését jelzi. HIT ÉS TUDOMÁNY: A középkor­ban tudósokat öltek meg csupán azért, mert mindössze annyit állítot­tak, hogy a Föld forog és kering a Nap körül. Idővel a római egyház is felülbírálta ezzel mereven ellentétes álláspontját, de ez már nem adta vissza Giordano Bruno életét, akit 1600-ban küldtek máglyahalálra. De ne gondoljuk, hogy nincs példa más, a mai tudományos isme­retektől eltérő elméletekre. Olyanok is akadnak, akik abban hisznek, hogy a Föld belül üreges. Az üreg­ben belül pedig egy központi Nap ragyog, s odabent mindenki örök életet él. Bár ez a feltételezés szem­bemegy a lapos­ Föld-hívőkével, ám az, hogy ilyen is akad, annak veszé­lyére hívja fel a figyelmet, mi is vár az emberiségre, ha egy ország pél­dául a nulla felé közelíti a közokta­tásban a földrajz, a fizika, a kémia vagy éppen a biológia tanítását. A tudomány története így is tele van érdekes felfedezéssel és vélet­lennel, amelyek azt bizonyítják, hogy még a tudós is tévedhet. Lord Kelvin brit fizi­kus és ÉRDEKES TÉVEDÉS: „A nagy se­bességű vasúti utazás nem lehetséges, mivel a lélegezni képtelen utasok megfulladnának." Ezt dr. Dionysius Lardner, a XIX. század első felében élt ír tudományos író írta. A japán mág­­nesvasutak ma már 600 km/h feletti sebességre is képesek. Igaz, most is akadnak tudósok, akik képtelenségnek tartják, hogy az emberi szervezet kibír­ja a fénysebességű utazást (mintegy 300 ezer km/s), ám fokozatos gyorsu­lás mellett a sebesség nem jelenthet gondot. A Föld jelenleg is másodper­cenként mintegy 30 kilométeres se­bességgel halad a Nap körül. FÉLTÉKENYSÉGBŐL HAZUDOTT. Thomas Edison annyira féltékeny volt Nikola Tesla váltakozó áramos kutatá­saira, hogy 1878-ban azt mondta: „A váltóárammal való bohóckodás nem több, mint időpocsékolás. Soha az élet­ben senki nem fogja használni." Edison még egy elefántot is megölt nagy nyil­vánosság előtt, miután 6600 voltot ve­zetett az állatba, bizonyítandó, hogy a váltakozó áram veszélyes. matematikus például azt mondta 1885-ben, hogy „a levegőnél nehe­zebb tárgyak sohasem fognak re­pülni”, ám alig tizennyolc évvel később elemelkedett a földről Orville és Wilbur Wright a levegőnél igen­csak nehezebb találmánya, a repü­lőgép. Igaz, maguk a testvérek is így fakadtak ki az egyik sikertelen repü­lési kísérlet után: „Az ember még ezer évig nem­pülni!” Nos, ebben igazuk volt, hi­szen az ember, szárnyak hiányában, ma sem tud önmagától repülni, de energiával hajtott tárgyak segítsé­gével - kihasználva a levegő felhaj­tó erejét - csodás dolgokra képes. Vagy vegyük például egy ameri­kai bankár jóslatát, amikor 1903- ban a Ford T-modellje kapcsán kije­lentette, hogy „a lovakat mindig is használjuk, az automobil pedig múló szeszély marad”. Ha látná, hány száz lóerős gépek száguldoznak manap­ság az utakon, tátva maradna a szája. Akárcsak Mary Sommervile, a brit rádiózás egyik legnagyobb alak­jáé, aki 1948-ban még úgy gondolta, hogy a televíziózásnak nincs nagy jövője. De ezzel nem állt egyedül, hiszen 1955-ben még maga a Toshi­ba elnöke is úgy vélte: a japánok túl szegények ahhoz, hogy tele­víziót vehessenek. Egy-két évtized múlva aztán nagyot fordult a világ. A tévedések vagy kishitűségek okaira persze akad magyarázat. A véleményformálót mindig befo­lyásolja valami: vagy a sorozatos kudarcai, vagy túlságosan belera­gad az elméletbe, amely meghatá­rozza a mindennapjait. Ezért halla­ni aztán olyasmikről, miszerint a Föld lapos. A tudomány ereje amúgy éppen ebben rejlik: nem ragad le téveszméknél, hanem halad a maga útján. Mert hol tarta­nánk ma, ha például a mérnökök elhitték volna, amit a New York Times 1936-ban írt: „Egy rakéta sosem lesz képes elhagyni a Föld légterét” - miközben Konsztantyin Ciolkovszkij orosz tudós már 1903- ban megalkotta az első kozmikus sebesség fogalmát, az erőét, amely­nek segítségével ki lehet lépni a világűrbe, s ami alapján végül is megalkották a fokozatosan leváló rakétahajtóműveket. F. Tóth Benedek A látóhatáron előbb a hajók árboca, re~ majd a vitorlája tűnik fel MONDTÁK, DE MINEK? „Lehet, hogy az amerikaiaknak szükségük van telefonra, de nekünk biztosan nincs. Bővében vagyunk a futároknak." Sir William Preece, a Brit Postahivatal főmérnöke, 1876. „Mindent, amit fel lehet találni, már feltalálták." Charles H. Duell, az amerikai szabadalmi hivatal biztosa, 1899. „ Tíz éven belül alighanem már nukleáris meghajtású porszívók is lesznek." Alex Lewyt, a Lewyt porszívógyár elnöke, 1955. így nézhet ki világunk a lapos­ Föld-hívők elmélete szerint FOTÓ: AFP/NASA FOTÓ: PROFIMEDIA/MARY EVANS PICTURE LIBRARY

Next