Szabad Földműves, 1950. március-június (1. évfolyam, 1-15. szám)
1950-03-15 / 1. szám
Új feladatok hárulnak az Egységes Földműves Szövetkezetekre (Befejezés az 1. oldalról) 2 Másodsorban különleges figyelmet kell szentelnünk a példás EFSz.eknek Belőlük minden tekintetben mintaszerű szövetkezete fcot smit csinálni, amelyek a környékbeli EPSz-ek számára és mindazon dolgozó parasztok számára, akik még a szövetkezeten kívül állnak, szemléltető példákkal fognak rongálni és a szövetkezeti gazdálkodás főlényének és magas termelékenységének bizonyítékai lesznek A középparasztság többsége ma még az EFSz-en kívül várakozó állásponton áll és meg akar győződni arról, hogy az EFSz miként válik be a gyakorlatban A példás EFSz.ek jó eredményei bizalmatlanságukat szétoszlatják és utat mutatnak a többi szövetkezeteknek. Minden járásnak legyen egy mintaszerű EFSz-e, amely világítótoronyul fog szolgálni a parasztságnak a szövetkezeti termelés útján 3. Továbbá a tavaszi munkák alkalmával be kell bizonyítani, hogy a közös munkálatokat gyorsabban és olcsóbban el lehet végezni, mintha minden földműves külön,külön végezné. A legnagyobb figyelmet a közös vetés bevezetésére vagy kiterjesztésére, a mezei munkák csoportokban való megszervezésére kell összpontosítani a magángépek és fogatok teljes kihasználásával az 55/47 számú törvény értelmében Az EFSz még a tavaszi munkák megkezdése előtt kell, hogy letárgyalja és taggyűlésein meghatározza a tavaszi mezei munkák közös megszervezésének és végrehajtásának elveit és ezek alapján kidolgozza az általános tervet Az összes EFSz.ek versenyezzenek egymás között abban, hogy a közös tavaszi vetést a lehető legnagyobb területen végezzék el, hogy legtöbb kis- és középparasztot megnyerjék a a közös vetés számára. 4. Az EFSz jó gazdálkodásának és a tagok közötti kölcsönös megértésnek előfeltétele a pénzügyi terv kidolgozása Ugyanis a szövetkezet tagjai nemcsak a saját telkükön dolgoznak, de a többi tagok földjén, valamint a szövetkezet földjén, — és éppen ig igavonó állataik is Az EFSz-nek fel kell jegyezni, ki mennyi munkát végzett és azután ki kell számítania, mennyit kapnak a tagok munkájukért és igavonó állataikért, mennyit fizetnek a munkájukért, amelyet számukra a szövetkezet és ennek tagjai végeztek. pénzügyi terv meghatározza az akkordjutalmakat is, a munka egyes fajtáiért, hogy az aki jobban dolgozik, jobban jutalmaztassék, hogy értékeljék a munka nehézségét és minőségét és így munkamorált érjenek el. A helyes az, amikor a szövetkezetek előnyben részesítik a kézzel végzett munkát az igás munkával szemben, hogy így segítsenek kisparasztságon, amelynek nincsenek fogatai . Törődni kell azonban azzal, hogy a fogatok túlságosan alacsony árai nehogy eltántorítsák a középparasztságot a szövetkezeti közös munkától. Az egységes szövetkezeteknek a könyvelés vezetésében a védnökségi üzemek és a járási takarékpénztár jó szakemberei segítsenek, akiknek nemcsak adminisztratív ismereteik legyenek, de ismerjék az EFSz politikai és szakkérdéseit is. 5. Végül szükséges az EFSz munkája számára a nőket, az asszonyokat és az ifjúságot megnyerni, hogy bekapcsolják őket a szövetkezet munkájába és vezetésébe. Hiszen M asszonyok kezében van a mezőgazdasági termetés jó felerésze és jobban érzik a parasztmunka súlyát, mint a férfiak Sok EFSz-be sikerült bekapcsolni asszonyokat, akik munkájukkal nagy becsületet szereztek, különösen« a cseh országrészekben Mindamellett a következet tagjai között még kevés az asszony s ezért fontos, hogy minél több aszszonyt nyerjenek meg a szövetkezet tagjaiként. Ugyan ez vonatkozik a paraszt ifjúságra is és ezért az ifjúságot is be kell kapcsolni az EFSz.be végzendő tevékeny munkába Az EFSz-szel összefüggésben megemlítenie az állami gépállomások és állambirtokok Az állami gépállomások kell, hogy az EFSz és a dolgozó parasztság megbízható és sikeres segítőivé váljanak. 1950 január elsején a gépállomások birtokában volt 5.599 traktor, 2.753 önkötözőgép, 103 kombájn, és 191 cséplőgép, de ezen gépek száma államáan növekszik. A gépállomások traktora 52,9 hektár földet szántott fel, a magántraktor csupán 9 hektárt Ebből látható, hogy a aépéccanások munkájukat jól megszervezték, még mindig vannak hiányok. A Szovjetunió tapasztalatai alapján a gépállomások munkáját két váltásban fogják megszervezni, hogy jobban kihasználják az eddigi gépparkot és hogy a gépállomások által megművelt föld terjedelmét a jövőben lényegesen kiterjesszék Be fogják vezetni a gépállomások munkájának értékelését az aratás hozama szerint és megkezdik e munkálatok fizetését mezőgazdasági termékekkel pénz helyett Az állami birtokokat a nagyüzemi termelés példaképeivé építik ki, amelyek a kis- és középparasztságot a nagyüzemi termelés előnyeiről meg fogják győzni. Az állami birtokok már 530.017 hektárt művelnek meg és a legnagyobb sikereket az állattenyésztés terén érték el. Az elmúlt év folyamén a sertéstenyésztés az állami birtokokon 100 hektárnyi területen 130 darabra növekedett, míg a többi gazdaságokban csupán 76 darabra Mindezen sikerek ellenére az állami birtokok munkájának még sok hiányai vannak, ammelyeket a jövőben ki fognak küszöbölni Mindebből nyilvánvaló, hogy az Egységes Földműves Szövetkezetek új feladata a földművesmunka hasznát és termelékenységét önkéntes szövetkezeti nagytermelés útján fokozni, amihez az állam megadja a legnagyobb támogatást, K .A. Az Egyházi ügyek Szlovákiai Hivatala levéllel fordult a katolikus papokhoz Az Egyházi ügyek Szlovákiai Állami Hivatala a római katolikus püspöki kar utolsó államellenes körlevele után a következő levelet intézte a szlovákiai római katolikus pap sághoz: Tisztelendő úri Aránylag rövid időn belül újabb levéllel fordulunk önhöz. Erre az ön fölötteseinek á1lagellenes körlevele késztet minket, amely 1950 február 17.én kelt. Ebben a körlevélben arra késztetik önt, hogy ne tartsa tiszteletben népi demokratikus köztársaságunk törvényeit kísérletet tesznek arra, hogy önt az Egyházi Ügyek Állami Hivatala törvényes intézkedései ellen hangolják, a besztercebányai egyházkerület vezetőjének megválasztásával kapcsolatban, amiről önt körlevél és a napi sajtó útján részletesen értesítettük. Az elmúlt levélben kifejezett feltevésünk valóra vélt. A püspök urak az Egyházi Ügyek Állami hivatala törvényes eljárásának nagyon is világos magyarázata ellenére önt a törvénnyel, az egyházat pedig az állammal viszályba sodorták A püspök urak csak akkor hátráltak meg, amikor látták, hogy a lelkészek túlnyomó többsége nem fogja teljesíteni törvényellenes parancsaikat A besztercebányai egyházkerület vezetőjének kinevezése mindenki előtt ismeretes Hogy nem jött létre békés megegyezés azt az egyházi főpapság okozta, amely nem akarja tiszteletben tartani államunk törvényeit Maga dr Daniel Briedeu beismerte, hogy az egyházi törvények nem tiltják az állami beleegyezés kikérését, de hogy a kulisszák mögött intrikák folynak, amelyek úgy befolyásolták az egyházmegyét, hogy ne kérje ki az állami beleegyezést és cselekedjék törvényellenesen Ha a lelkészt előzetes állami beleegyezés nélkül választják meg, annak az a következménye, hogy a lelkész nem kap személyes járandóságot és az állást megüresedettnek tekintik, amelyet 30 napon belül be kell tölteni A körlevél, amellyel a püspök urak zavarni igyekeznek ennek a hívők köztött kifejtett békés munkáját és önt az állam ellen akarják fordítani, azt bizonyítja, hogy a püspök urak államellenesen jártak el és kiforgatták a valóságot Az egyházmegye, dr. Briedoff Dániel, besztercebányai kerület főtisztelendő dékánjai és mindazok, akik látták az Egyházi Ügyek Állami Hivatalának eredeti iratait, valamint dr Briedoff eredeti írásait, bizonyítva láthatják, hogy az Egyházi Ügyek Állami Hivatala teljesen a törvényre támaszkodva és rendkívül jóindulatúan cselekedett. Az Egyházi Ügyek Állami Hivatalának igyekezete az ügy rendbehozására a fenti írásokból világosan kivehető Dr Briedort 1950 január 14-én kelt 47/1951 számú levelében jelentette az Egyházi Ügyek Állami Hivatalának, hogy a beszercebányai egyházmegye püspöke vikárusnak vélasztotta el meg és a következőket fűzte hozzá „Kérem az Egyházi Ügyek tisztelt hivatalát hogy engem feladataim teljesítésében jóindulatú segítségével támogatni szíveskedjék”. Erre az Egyházi Ügyek Állami Hivatala 174/1950 számú levelében megkérdezte dr. Briedontól a következőket: „Váljon az egyházmegye vagy ön személyesen szándékszik-e legalább utólagosan kikérni az állami engedélyt, vagyis az ön 1950 január 14-én kelt levelének utolsó mondatát vehetjük-e formális kérvénynek az állami belegyezés utólagos megadására?” Erre a kérdésre dr. Briedoá levélben jelentette, hogy elhagyta a püspöki hivatalt A közöltekből látható, hogy az egész ügyet békésen elintézhették volna, ha az egyházmegye legalább utólagosan kérte volna a törvényes beleegyezést. Ma már nyilvánvaló, hogy a püspökök a Vatikán parancsára cselekedtek, mivel a Dechet dékán ellen hozott egyházi büntetés sem más, mint a vatikáni kiközösítő végzés végrehajtása, amelynek politikai természetéhez nem fér a legkisebb kétség sem. A püspökök körleveléből nyilvánvaló az a szándék, hogy megkerüljék az állami törvényeket, mivel azt mondják benne, hogy püspöki vikárius megválasztásához nem szükséges az állami beleegyezés, mivel az csak átmeneti funkció. Ezzel szemben ékes ellenérvet nyújt éppen a besztercebányai egyházmegye történetében az a tény, hogy Martin Matejovics, hazafias pap tizennyolc éven keresztül működött mint püspöki vikárius. Az alsóbb papság mindig meg tudta találni helyét a dolgozó nép között, ma is örül társadalmi felemelkedésének és hűségesen együtthalad vele, segítve jobb és igazságosabb életük építését. Ezek a papok látják államukban a egyházi kérdések helyes intézését is, amit bebizonyítottak azzal, hogy Csehszlovákiában egyetlen lelkész sem terjesztette fölöttesei lázító körlevelét. A nyugtalanság, amelyet az egyházi főpapság különböző körleveleivel el akar vetni, a kapitalistákat szolgálja Erről tanúskodnak az ellenséges rádióállomások hívei is. Angliát és Amerikát bizonyára nem a katolikus egyház sorsa érdekli nálunk, hanem kizárólag politikai természetű az érdeklődésük. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy szándékunk az egyházi kérdések békés rendezése tisztességes eszközökkel és az állami törvények tiszteletben tartásával. Ezt a levelet főleg azért küldjük önnek, hogy ne engedje megrendíttetni az állam és a népi szervek iránti bizalmát és főleg, hogy senkitől se téríttesse el magát az állammal való békés együttműködésének megkezdetútjáról Reméljük, hogy ez a levél hozzásegíti ahhoz, hogy békességben szentelhesse magát a papi közigazgatás munkáiénak Az a meggőződésünk, hogy a jövőben szilárd marad és hazánk ellenségeinek minden támadása és cselszövése ellenére is becsüle és munkájával hozzájárul szeretett köztársaságunk tovább felvirágoztatásához. felkérjük főleg a szövetkezeti irányító szerveket és a gépállomások vezetőit, hogy tudósítsanak minket minden közlésre alkalmas eseményről, az elvégzett munkák eredményeiről, versenyekről, kiváló teljesítményekről - Lapunk elsősorban az övék, írjanak belel FELLEGI ISTVÁN A népi kultúra a szocialista falu szolgálatában Régi szép szokás városban is, de főkép faluhelyen, hogy az újszülött bölcsőjét fölkeresik a rokonok, szomszédok, ismerősök és szeretettel szemlélik egy új élet ígéretes bimbóját. Jó egészséget, gyors gyarapodást és erőt kívánnak a csecsemőnek és találgatják jövőjét, sorsát. Még nem is olyan régen az ilyen jóslatokat az újszülött jövőjéről a bizonytalanság diktálta, mert hisz ki tudhatta, mit hoz magával egy hosszú élet. Ínséges időket, háborút, nehéz harcot minden nincstelen számára. A szülők örömében mindkér elvegyült az Szorongó érzés, „mit hoz a jövő?" A Szabad Földműves bölcsőjénél állunk most mi is, a CSEMADOK és mintha tenyérből jósolnánk, lapozgatjuk oldalait, böngésszük a hasábokat kiváncsi szeretettel és jövendőt mondunk a sorsáról anélkül, hogy bizonytalan találgatásokba, jóslatokba kellene bocsájtkoznunk. Tudjuk mindjárt a Szabad Földműves első lépésénél, hogy erős harcosává fog fejlődni igen rövid idő alatt a falu szocialista átépítésének, a szebb szocialista jövőnek, és hogy ez a jövő szebb és folyton fölfelé ívelő lesz, ez mindnyájunk számára bizonyosság, amely kizár minden találgatást és szorongó érzést. Maga az a tény, hogy kormányunk és a Csehszlovákiai Komunista Párt politikája életre hívja a csehszlovákiai magyarajkú dolgozó parasztság új sajtótermékét, élő bizonysága szebb jelenünknek, emelkedő életszínvonalunknak, úgy gazdasági, mint kulturális téren és nem utolsó sorban a magyarajkú dolgozó parasztság nagyarányú bekapcsolódásának a szocialista építőmunkába, amely által kiérdemelte, hogy megkapja a maga saját újságját, a Szabad Földművest, amely arra van hivatva hogy biztos kézzel irányítson minden földművelőt magasabb termelési formák felé, hogy kevesebb és könnyebb munkával, többet és jobbat termelhessen, úgy ahogyan azt az ipari dolgozók teszik. Úgy ahogy ma a város dolgozói tudják, hogy a falu dolgozóinak megnőttek az igényei és azért többet és jobbat kell termelniük. ugyanúgy a falu dolgozóinak is tudniuk kell, hogy szoros szövetségben az ipari munkássággal többet és jobbat kell termelniők a város számára, mert az ipari munkássági is csak jobb életfeltételek mellett tudja kielégíteni a falu megnövekedett igényeit. De nemcsak kenyérrel él az ember, hanem szóval is. Akár élőszó, akár nyomtatott szó, mindég az emberi szó a terjesztője a kultúrának, a művelődésnek. Nem valósítható meg a falu magasabb életszínvonala, a magasabb kultúra, magasabb műveltség nélkül. Ezért kell, hogy a Szabad Földműves és annak olvasói nemcsak a falu gazdasági fellendülésének, hanem a falu kultúrájának is élharcosai legyenek, amelyben a Csemadok, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete a Szabad Földműves hasábjain keresztül fogja szolgálni a falu dolgozóit a nyomtatott szó útján és szoros együttműködésben a már működő Csemadok helyi csoportokkal az élőszó útján is. Hogy mindenütt, minden magyarlakta községben a nyomtatott szó párosuljon az élőszó erejével amely a dolgozó parasztság szava kell, hogy legyen, legyünk rajta, hogy minden magyarlakta községben alakítsuk meg a Csemadok helyi csoportjait. Mit akar a Csemadok? Mi a hivatása? Csemadok arra van hivatva, hogy megszervezze a magyarajkú dolgozó művelődését és kulturális fejlődését, hogy megismertesse velünk, a művészeteket és tudományokat. Okulva legnagyobb támogatónk a Szovjetunió tapasztalataiból, megismertesse a falu dolgozóival a szövetkezeti közös munka előnyeit, az agrotechnikát, a micsurini tudományos elméleteket és ezáltal előkészítse az Egységes Földműves Szövetkezetek megalakulását ott ahol még nincs és megszilárdítását, ott ahol ezek már működnek. Az ami egy embernek nehezen sikerül, együttesen könnyen megvalósítható. A közös munka minden sikernek a titka. Egy egységbe kell hoznunk a falu minden haladó erejét és ezért minden erőkkel meg kell valósítanunk a szlovák és magyar dolgozók megbonthatatlan egységét. Csak egy ilyen megbonthatatlan szlovák-magyar egység biztosíthaja számunkra a megkezdett út sikerét, ötéves tervünk sikeres befejezését. Határozott harcot kell folytatnunk a sovinizmus és nacionalizmus minden megnyilvánulása ellen, elsősorban a saját sorainkban, követve a régi jó közmondást: „Mindenki söpörjön először a saját portája előtt" A Szovjetunió népei a proletár nemzetköziség szellemében építették fel szocialista hazájukat és az ő útjük kell, hogy legyen a mi utunk is. * A Csemadok a maga részéről minden gond és szorongás nélkül bocsájtja útjára az újszülött Szabad Földművest, erős egészséges és harcos szülők gyermekét. A februári győzelem után teljes lendülettel megindult szocialista építésben felszabadult munkásosztály és parasztság széttéphetetlen frigyéből kelt életre a Szabad Földműves. Amiben biztosak vagyunk abban, hogy sem a hazai, sem a külföldi reakciónak semilyen fondorlata többé ezt a frigyet szét nem tépheti olyan biztosak vagyunk abban is, hogy a Szabad Földműves a fejlődés, a jólét, a béke, vagyis egyszóval a szocializmus rendíthetetlen harcosa lesz Szlovákia magyarlakta falvaiban. Odavalóul a Szabad Földművesnek fogadalmunkat adjuk, hogy a Csemadok ebben a harcában mindenkor hű fegyvertársa lesz.