Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)

1959-01-04 / 1. szám

1959. január 4. JIRI YVOLKER: Röntgenvizsgálat ! Ez nem Faust szobája, s a kárhozott lelkek nem járnak ide, nézd Röntgen készülékét, a huszadik század mágikus dísze. Ibolyántúli fényét kövesd izmon, húson, hártyán túl, é s az emberi test, mint a rejtjeles levél feltárul, hiszen már test a lélek és rajta írva van,­­ hogy betegnek születtél, vagy élhetsz boldogan. „Doktor uram, olyan nehéz a mellem,­­ mintha ólom, s vipera lenne bennem. g Világítson, át fénylő sugarakkal , s mindent mondjon meg, amit csak tapasztal!“ ü — „Először is tüdőd látom munkásom. § Gyárfüst, korom örökös jele benne. tg Benne sípol a dugattyú, — a gép dübörgi kiáltón: a szegénynek nincs mása, csak gyötrelme. Látom munkásom, ahogy tüdődet nézem, a gümőkór, éhség marcangolja régen; meghalsz.“ —­­3 „Betegség, halál, szörnyű nagy teher,­­ de még súlyosabbat is hordhatok. Orvosok, mélyebbre világítsatok, y s a fénysugár ha általjárta testem,­­ mondjátok meg mi rejtőzik még bennem!“ — „Most a szívedet látom jó munkásom, g elfojtott mag, mely nyílni akart. Vágyon­­ keresve éltet, egészséget, szerelmet; a hitves, gyermek, társ kellene neki, g érettük éjét nappallá teszi, a velük asztalhoz ül, mit nap melenget. „ Munkásom, szemem szívedre talált,­­ amely inkább választja a halált, % semhogy ne szeressen!“ 2 „Ezt a gyötrelmet is jól ismerem, É­s most, hogy a fény lényem mélyére tört, 2 hol a legsúlyosabb teher terem, 2 alig bírom már! — Biztosra veszem,­­ ha leszakad, megreng belé a föld!" 2 — „A gyűlöletet látom legmélyebben.“­­­­ Fordította: Zala József 2­35 évvel ezelőtt halt meg tüdőbajban a nagy cseh kommunista költő, Jirí Wolker, aki korai halálának ellenére kétkötetnyi verset írt és számos novella szerzője. Műveiben mindig a nyomorban élő szegény ember elvisel­hetetlen sorsát mutatja be. y­zetkad Földműves Már a jelenben a jövő emberei A csölösztői szövetkezetesek a kon­gresszust megelőző vitaanyag meg­beszélésén bátor tervek valóra váltá­­sával indulnak a jövőbe. Elhatározták, hogy a III. ötéves­tervben kitűzött feladatokat 1965 végéig a terméshozamok növelésével váltják valóra. Gabonafélékből a kö­vetkező átlaghektárhozamokat érik el: búza 36,5 q, árpa­ 34,4 q, szemeskuko­rica 66,4 q, burgonya 170,4 q, cukor­répa 448 q. A többéves takarmányok közül szénából 100 g-t érnek el hek­táronként. 100 ha termőföldre 92 da­rab szarvasmarhaállomány esik, ebből 41,4 tehén. Sertésből 162. A hektá­ronkénti termőterületre 145 kg ser­tés-, 88 kg marha- és 25 kg baromfi­húst terveznek. Tejből 1360 litert és tojásból 620 darabot. Ezeket a távlati terveket minden tag a saját ügyévé teszi. Hogy valóra válthassák, lelkiismeretesen kezelik majd az istállótrágyát és a trágya­levet. Minden hektárra 90­0 istálló­trágyát számítanak, tehát olyan men­­­nyiséget, hogy legalább minden négy évben megtrágyázhassák a földet. Ezenkívül a szántóterületek 12 szá­zalékát minden évben zöldtrágyáz­zák. Nemcsak a zöldségfélék, hanem más mezőgazdasági termények öntözésé­ből is jó tapasztalataik vannak. Ezért a jövő évben még 23 ha-ral bővítik az öntözéses gazdálkodást. A III. ötéves tervben az állatte­nyésztésben rájuk háruló feladatokat idő előtt akarják teljesíteni. Erre megvan a reményük, mert az 1965-ös évre tervbe vett 224 darabot kitevő szarvasmarhaállományból már most 152-vel rendelkeznek, ami az 1960-as év 123 százalékának felel meg. Sertés­ből 1965-re 370 darab a tervük. Most a valóságban 338 darab van, ami a II. ötéves terv utolsó évének 125 szá­zalékát jelenti. A tyúkok számát a következő évben 560 darabbal növelik és ezzel elérik az 1965-re tervezett mennyiséget. A csölösztösek közösen harcolnak a magasabb terméshozamok eléréséért. Példás szövetkezeti termelésükkel va­lóra váltják a szocializmus építését falujukban, mert szép eredményeik­kel már a jelenben a jövő emberei. -i­- Hogy jobb munkásokká váljunk Életvidámon tanulunk a Tallósi Mező­gazdasági Mesteriskolában. A kastély belseje örökké mozgalmas. Fiatalok és öregek közösen végzik feladataikat. juk Az előadott anyagot szívesen fogad­tapasztalt tanítóinktól: Táncos igazgató elvtárstól, Cséfal­vai­ Schuszter, valamint Walter Anna tanároktól, akik mindent megtesznek, csakhogy jó ered­ménnyel végezzünk. Szabad időnkben sportolunk. Az idő­sebbek valamilyen más szórakozással töltik idejüket. Sokszor megvitatjuk az előadott anyagot és összehasonlítást teszünk az elmélet és gyakorlat között. Internátusunkban minden héten összeül az értékelő bizottság. Határozata sze­rint a legjobb szoba vándorzászlaját azok kapják meg, akik az internátusi rendszabályokat példásan betartották. Kulturális téren is művelődünk. Sokat olvasunk és minden héten filmet né­zünk az iskola épületében. Hogy milyen emberek akik tanulnak? * ’ Nézzünk egyet a sok közül. Szabó Béla a Komáromi Állami Gazdaság ki­rályréti részlegéről jött az iskolába. Gyakorlati tapaszta­latait az elmélet el­mélyítésével fejlesz­ti tovább. Munka­helyén becsülték őt szorgalmáért és szerény viselkedéséért. Ennek köszönheti, hogy őt küldték to­vábbtanulásra. Ezt a megtisztelést Sza­bó elvtárs az előadott tananyag jó el­sajátításával hálálja meg. Ilyen és hasonlók vagyunk a többiek is. Egyszerű emberek, akik tanulásunk­kal szeretnénk elérni, hogy még jobb munkásokká váljunk. Fekete Zoltán, Tallós Szabó Béla Egyik nap, a kora reggeli órákban Radványra kerültem. Ahogy megyek az úton, élvezem a csípős, téli leve­gőt, vidám nótaszó, meg muzsika hangja üti meg fülemet. „Lakodalom van a mi utcánkban ...“ Hm, milyen jó lehet nekik, lakziznak. . Már-már kellemes ábrándokba merülök, amikor mérges, haraggal bélelt embert ve­szek észre. Mivel nem szeretek haragos embert látni, barátságosan megszólítom a morcosarcú „illetőt“. — Hová, hová ilyen mogorva álla­potban ? — Maga sem hallgatná oly élvezet­tel azt a muzsikát, ha tudná honnan fúj a szél. Kezdi is mondani: — A járásról küldtek tegnap este, hogy hallgassam végig, irányítsam a radványi szövetkezet vitaestjét. Már­mint a kongresszusi anyag megtár­gyalását. — Hát akkor mi baja a lakodalom­mal? — Várjon, mindjárt rátérek. Nem­csak a lakodalom, a hideg is ... — De ilyenkor ennél szebb időt el sem tudok képzelni! — Csak hallgasson végig! Lassan lépegetünk, én csupa fül vagyok, úgy lesem járási elvtársam szavait. — Hát az úgy volt, hogy megmond­ták, este lesz Radványon a taggyűlés. Mivel szeretek pontos lenni, a kitű­zött idő előtt fél órával megérkeztem a gyűlésterembe. Mondom magának, hogy az a kultúrterem kongott az ürességtől még a meghatározott nyolc óra után is. Lassan összeverődött a társaság, körülbelül ötven ember. Dideregve álldogáltak, mivel a kály­hában nem égett a tűz. Odahúzódtak a kályhához, hogy legalább aki kívül­ről leselkedik befelé, azt higyje, flír meleg van odabent. — Megkezdhetnénk — súgja az elnök. — Hát a többiek? — kérdem én. — Lakodalom van. Nem jöhetnek, nagykanállal esznek, — magyarázzák. Mit volt mit tenni, rábólintottunk — hát kezdjük! Az elnök aztán meg­törte a „fagyos“ csöndet. — Mai programunk — mondja —* 1 a normaellenőrző bizottság megvá­lasztása, a könyvelő beszámolója, végül az EFSZ-ek IV. kongresszusa vitaanyagának megtárgyalása. — Hű, az áldóját, mikor lesz ennek vége! — sóhajtoztak a jelenlevők. Én is megijedtem. — Ne ijedj meg! —­ szólt a titkár. Nem lesz itt sok hozzászóló. Nem érdekli a radványiakat az ilyesmi! Hát addig, míg a bor leltározásáról, a borjúvásárlásról és a többiről volt szó, egymás után jelentkeztek, beszél­tek, javasoltak. Mikorra elmondtam a vitaanyag tartalmát, már csak huszonöt-harminc ember didergett a hidegben. A töb­bieknek csak „hűlt“ helyét találtuk. A megmaradt, reszkető emberek lábu­kat emelgették, hogy fázós végtag­jaik felemelkedjenek. Némi beavat­kozással sikerült kicsikarni belőlük egypár hozzászólást, de észrevettem, eddig nem is hallották hírét a vita­anyagnak. Hogy miért? A helyi pártszervezet és a szövet­kezet vezetősége egyszerűen „elfelej­tette“ megtárgyalni, megbeszélni elő­re a kongresszusi anyagot. Rosszul szervezték a gyűlést, a lakodalom a tagok jórészét elcsalta. A többieket meg úgyszólván kikergették a terem­ből a nagy hideggel. Mert ki a fene látott decemberben, ilyen kutyának való hidegben, fűtetlen házban nyu­godtan tárgyaló embereket? — Igaza van, igaza... bólogatok elkeseredett járási ismerősömnek. De tudja, én a maga helyében nem a lakzisokat és a hideget szidnám. A szövetkezet vezetősége és a helyi nemzeti bizottság a ludas, hogy ilyen félresikerült a vitaanyag megtárgya­lása Radványon. Hiszen a járás leg­jobb szövetkezete biztosan törődik saját sorsával, csak a vezetőség aludt el a babérokon ... — Hát, valami van a dologban —, mondja újdonsült barátom. S­zinte már szokássá vált, hogy az eperjesi kerület EFSZ-ei kö­zül mindig a nagykaposi viszi el az elsőséget. Az­ok napfényre hozásának érdekében kérdezed a tagokat? Nem vallanak sokat. — Nem vagyunk mi különlegesek, csak olyan emberek, mint mások — mondogatják szerényen. Ezt ugyan eredményeik alapján ne­héz elhinni, inkább az jut az ember eszébe: a nagykaposiak a sikerekből már elértek annyit, hogy nyugodtan lehetnek szerények. Sokszor megírták már kitűnő ter­melési eredményeiket. Én is felsorol­hatnám, hogy az 1958-as esztendő­ben cukorrépából 450, kukoricából 64, burgonyából 260 mázsás hektárhoz­zamot kényszerí­tettek ki az elég mostoha Latorca­i menti földekből, továbbá azt is, hogy tejhozamuk tehe­nenként magasan 2000 liter fölött áll, az 5 hektáros do­hánytábláról 75 mázsa nagyobb­részt elsőosztályú dohányt adtak á­t­ a beváltónak, a ter­vezett 16 vagon kender helyett 22 vagonnal termett, árpából 25 mázsás volt az átlagos hek­tárhozamuk, heremagból 160 mázsát adhattak át a felvásárlási üzemnek stb. Ezek mellett a szövetkezet gye­reksegélyt is juttat, a beadott élő és holt leltár 50 százalékát már rendez­ték, s a tagok átlagos évi keresete csupán pénzben több mint 16 000 ko­rona. De az eredmények felsorolásá­nál talán érdemesebb az emberek kö­zött időznünk, akik mindezt létrehoz­ták. A gyökerek a múltba nyúlnak. Oda, hogyan, milyen hangyaszorgalommal dolgoztak a nagykaposi földművesek, hogy az ungvári piacon versenyképe­sek legyenek a városhoz közel fekvő termelőkkel. Úgy látszik a kitartó munkában olyannyira megedződtek, hogy amikor 1953-ban az eperjesi kerületben olyan nagy „divattá“ vált a szövetkezetek­ből való kilépés, egyedül a nagykaposi EFSZ maradt egész. Kicsinyes dolgok, részleteredmények, önző egyéni érde­kek helyett a jövőt tartották szem előtt, s ezt ma, annyi gond és siker után így fogalmazza meg Kiss László, az EFSZ közkedvelt elnöke: — Három fő dolgot tartunk állan­dóan a szemünk előtt, méghozzá a következő sorrendben: az állam iránti kötelességeink teljesítését, a közös gazdálkodás szüntelen erősítését, s a harmadik ezekből már törvényszerűen következik — a tagok életszínvonalá­nak állandó emelését. Állami, közös és egyéni érdek! — Milyen furcsán hat ez, ha egy nyárs­polgár mondja, s íme egy volt közép­paraszt megfogalmazásában igévé vál­nak a szavak.­­ És valahol ezekben kell kezdeni az okkeresést. Abban, hogy a nagykaposi szövetkezetesek teljes mértékben egyetértenek elnökükkel a fenti meg­fogalmazásban, világos előttük, hogy az állami termelési terv teljesítése és túlszárnyalása nem valami rájuk kényszerített törvény, hanem közös gazdálkodásuk megerősítésének leg­­járhatóbb útja, amely amellett, hogy szoros összhangban áll a nemzetgaz­dasági érdekekkel, a tagok életszín­vonalának állandó emelkedését is szolgálja. Akármerre jártam a szövetkezet munkahelyein, mindenütt a fentieket tapasztaltam. Az idő nem is járt közel az etetés idejéhez, de az istállókban a gondozóknak akkor is akadhatott tennivalójuk, mert valamennyit ott találtam munkahelyén. Még Kiss Lász­ló elnököt is ott csíptem el a leg­újabb istállóban, amint Hami Miklós­sal és Pajzs Viktorral tárgyalgatta a teendőket. Hami Miklós csak két hónapja ke­rült vissza a katonaságtól, máris úgy otthon érzi magát munkahelyén, mint bevonulás előtt. Azaz nem is úgy, ha­nem jobban, mert most már új, a leg­korszerűbb istállóban gondozhatja a teheneket. Árva fiú, minden örömét munkájában, az elért sikerekben leli. Viktor is a legjobb gondozók egyike. Megkérdeztem, miért tartózkodnak itt még szabad idejükben is. Bortosak ezek a tehenek az őszi legelőktől, >—. volt a válasz. Ben­­­nünket pedig nem a borzasság, hanem a tejhozam szerint jutalmaznak, így mindjárt érthetővé vált, hogyan lehetett a sok tbc-és tehén kicseré­lése mellett is 2350 literes az évi fe­­jési átlag tehenenként. Még nagyobb meglepetés ért a ser­tésistállóban. Minden ablakban virág. Biki Erzsébet, a növendéksertések gondozója erről így nyilatkozik: — Ha az embernek jobb a kellemes környezet, miért ne lenne jobb az állatoknak. Persze nemcsak az ablakokat talál­juk itt rendben, hanem a kutricákat is. Nem véletlen tehát a 60 dekás súlygyarapodás és az sem, hogy a 400 mázsa sertéshúsbeadás mellett a szö­vetkezet 500 mázsát adott el állami felvásárlásra. Még egy érdekesség amiről szólni kell. Nem ritka az olyan szövetkezet, ahol teljesítik a pénzügyi tervet, még­sem tudják kifizetni a munkaegység betervezett értékét. Az ilyen helye­ken hiba van a pénzgazdálkodásban. D—! Nagykaposon mind a pénzügyi terv teljesítése, mind a munkaegysé­gekkel való gazdálkodás, vagyis az önköltség a terv szerint történik — állítja az elnök. Mi ennek a következménye? Az, hogy ahol csökken a termelés, csök­ken a költség is, de ahol a termelés fokozódik, a költség csak kevés szá­zalékban növekszik, így jut majd az elszámoláskor körülbelül 24 korona a betervezett 20 helyett. Szóval Nagykaposon a tagok szor­galma mellett a jó vezetés, szervezés és a helyes nyilvántartás sem hiány­zik. Későbbi számunkban majd erről is szólunk. Haraszti Gyula Vtyug&cUan UUeMk, Kiss László elnök és Hanti Miklós Ezek már az 1959-es­­ bevételt gazdagítják A kellemes környezet a sertéseknek sem árt

Next