Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-03 / 26. szám
Elvégezték a kapálást Sokáig vártunk a jó időre. A hetekig tartó esőzés tető alá szorította a szövetkezeti tagokat, gátolta munkájukat. Ám, ha egy fél órára kitisztult az égbolt és előbújt a napsugár, a határ azonnal benépesedett. A nagykéri szövetkezeti tagok nem kérették magukat. Felszólítás nélkül fogták meg a kapa nyelét, hogy megtisztítsák a földet a gyomtól, kedvező feltételeket biztosítsanak a kukorica és cukorrépa részére. Mindenki tudta, hogy idén nagyobb gondoskodással, odaadással kell a kapás növényeket ápolni. A takarmányalap biztosítása nem kis mértékben függ a kapások hektárhozamától. Ha a szénát már tönkre is tette a víz, legalább ezekből legyen bőven. Ez a tudat serkentette a szövetkezeti tagokat. Kihasználva a napsütéses időt, másfél hét alatt befejezték a kapálást. Pedig volt belőle elég sok. Cukorrépából egy férfi tag 0,35 hektárt kapott megművelésre, míg egy női dolgozóra 0,55 hektár jutott. Ez az elosztási mód sok szövetkezetben ismeretlen, sőt furcsának is tűnik. Ám az itteni feltételeknek nagyon jól megfelel. A férfiak többféle munkában részt vehetnek, de az asszonynépség ilyen tájban csak a kapások körül tevékenykedhet. Így, ahol csak a feleség dolgozik a szövetkezetben, ott is lehetőség van a tervezett 450 munkaegység ledolgozására és igényt tarthatnak a háztáji föld maximális terjedelmére. A kukoricát együtt művelik a szövetkezetével. Ezt úgy értjük, hogy minden állandó szövetkezeti tag 1,30 hektár kukoricát művel meg, melyből — ha teljes háztáji földre jogosult — akkor a 0,50 hektár termése az övé lesz. A betakarításnál a terményt lemérik, s a hektárhozam szerint számítják ki a háztáji földre eső kukorica-mennyiséget. A terven felül termelt mennyiségért prémium jár. A kukoricánál a terven felüli mennyiség 40 %-át természetbeniben kapják meg a tagok. A cukorrépa túlteljesítésnél is 40 % a prémium, csak itt a felvásárlási árnak megfelelő összegben részesülnek. Amíg a kapálás tartott, a két csoportvezető, Száraz Árpád és a fiatal Labai Zoltán egész nap a mezőn tartózkodott. A határ távoleső részében lévő kukorica- és cukorrépa földekhez nap mint nap ellátogattak. A parcellák végén hol a piros, hol a fekete motorkás csoportvezető jelent meg, hogy ellenőrizze a kapálást, meghallgassa a tagok kérését. A nagykériek jól dolgoznak. Szorgalmukhoz nem fér kétség. A 95 hektáros cukorrépa-parcellán elvégezték a második kapálást. A kukorica kapálás is mögöttük van. Mégis felmerül a kérdés, helyes-e a kapásnövények kézi művelése, amikor minden előfeltétel megvan a gépi művelés és a vegyszeres gyomirtás alkalmazására. Dojcsák Elek mérnök, a szövetkezet agronómusa ezt a következőképpen magyarázza: — Munkaerőnk bőven van. Az állandó szövetkezeti tagok száma 214. A tagok munkájára nem elég azt mondani, hogy jó, oda kell tenni a vagyont is. A kapásnövények ápolásában mindig elsők vagyunk. Tehát időben és jó minőségben van elvégezve munka, s emellett a tagokat is foglalakoztatjuk. Természetes, a vegyszeres gyomirtás alkalmazása elkerülhetetlen. Már sokat gondolkoztam rajta, s ha csak valami közbe nem jön, jövőre megpróbálkozunk vele. Szakképzett traktorosaik vannak. Télen négyen Surányba jártak tanfolyamra, ahol négy hónapon keresztül ismerkedtek a technika új vívmányaival, a korszerű mezőgazdasági gépek használatával. A szövetkezet elérte azt, amikor a vezetők nyugodt lelkiismerettel állíthatják: gépekből maximális mennyiséggel rendelkezünk. A határ nagyobb része sík területű. Az előfeltételek tehát megvannak ahhoz, hogy a kézi munkát teljes mértékben felcseréljék a gépi munkával. H. Zsebik Sarolta Védekeznek a kártevők ellen Az érsekújvári járásban teljes erővel folynak a növényápolási, takarmánybegyűjtési, valamint a növényvédelmi munkák. Anna Ogonová növényorvos elmondotta, hogy már közel 60 ezer fát permeteztek Dykollal és Fossotionnal. A szövetkezetekből egyre több jelentés érkezik a cukorrépa kártevőinek szaporodásáról. A mérnöknő motorkerékpárján járja a határt, s a helyszínen győződik meg a kártevők szaporodásáról, majd azonnali permetezést tanácsol, vagy küldi az Agrolet repülőgépét. A repülőgép jó kisegítő, mert a talajvíz miatt egyes táblákra nem mehetnek gépekkel. Képünkön Jozef Műdroch, az Érsekújvári Járási Termelési Igazgatóság főagronómusa és Michal Holzár mérnök, a jasovi szövetkezet agronómusa a gyorsan fejlődő cukorrépa egészségi állapotát vizsgálja. A szövetkezet az egyelést és a kapálást időben elvégezte és 130 hektáron több mint 400 mázsás várnak. hektárhozamot (b) Egyházfai másodpercek ! Az eddig tétlenségre ítélt izmok most megfeszülnek. A munka láza magával ragadja az embereket. Mert mi lehet rosszabb annál, amikor a földműves az eresz alól nézi tehetetlenül a végtelenül beborult eget, s hallja a szűnni nem akaró eső monoton kopogását. Az egyházforgalmakról ismerik embereket' szóraz most, hogy előbújt a környéken, az éltető napocska még keményebben ragadják meg a szerszám nyelét'. Első s legnagyobb gondjuk a takarmány betakarítása. Két kazal is készül egyszerre, szaporán térülnek-fordulnak a traktorok. Az emberek vizsgálgatják, nézegetik a here-félét. — Maradt-e még benne valami?,... — Hát bizony kevés. Hiszen alig van levele. Készülnek, magasodnak a kazlak. A csökkentett értékű takarmányt is meg kell menteni, hiszen nemcsak a koronák, de a fillérek is a közös pénztárába kerülnek. * Az elnök arcán ezer gond nyo * ma. Ember legyen a talpán, aki most jól tudja szervezni a munkát. Alig ér rá váltani velünk néhány *. szót, le sem ül, lól-fut naphosz- *. szat. — Mi van a vízzel? — kérdezik többen is. S nem kíváncsiság, ha <1 |! nem aggódás tükröződik az arcokról. Mert tudják ezek az emberek it 1 itt, érzik, a becsületük úgy súgja, hogy nekik is segíteni kell. Otthonukat, földjüket vesztett emberi társaik helyett nekik kell állniuk a sarat, nekik kell előteremteniüks az ország mindennapi betevő falattját. A határban mindenütt, amerre csak a szem ellát emberek dolgoznak. Kapával, villával, fogattal, géppel — amivel csak lehet. S ez a szorgalom, ez a nagy emberi akarás jelenti számunkra a biztosítékot, a hitet a legnehezebb pillanatokban is. P. I. (i SZABAD FÖLDMŰVES 3 1965. július 3. Ekecs nehéz napjai Medve, Szap, Csiliznyárad után Ekecsen keresztül Nagymegyerre akartunk bejutni, erre a pusztító áradatban lévő szigetecskére. De erről a tervünkről mindenképpen le kellett mondanunk. Annál is inkább, mert a Megyerre vezető úton már több helyütt méternyi magasan hömpölygött át a víz, sőt Ekecs szélső utcáit mosta... Az Ekecsi Helyi Nemzeti Bizottság épületének környéke nagyon mozgalmas és szokatlan látványt nyújt. Autóbuszok, tehergépkocsik tucatjai készenlétben. Főleg csak a falu férfilakosai láthatók csoportokba verődve az utcán. Asszony, gyerek sehol. Ezeket idejében biztonságos helyre költöztették. No de vegyük csak sorjába! Amikor az ekecsiek fülébe is eljutott az árvíz közeledtének híre, megsokszorozott erővel láttak hozzá a falu körüli nyúlgátak építéséhez. A falu vezetői gépekért hadakoztak, hogy a védekezési munkát meggyorsítsák, mert bizony a kézi erővel végzett munka szaporátlan, s rendkívül fárasztó. Gépi segítség híján mégis ez utóbbihoz folyamodtak. A nők és gyermekek elköltöztetése fegyelmezetten folyt. Ezt a közös és egyéni állatállomány mentése követte. A közös vagyon mentése közepette számos szövetkezeti tag vizsgázott a közös iránti hűségből, emberiességből. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Öllé Imrét, a szövetkezet üzemi pártszervezetének elnökét, akiről az álmatlanság szinte lerí, de nem hagyja el magát. Helytáll a posztján. Ilyképpen válaszol: „Egyelőre még korai erre a felelet.“ Hiszen ottjártunkkor a veszély még fokozódott. Bármennyire igyekeztek a nyúlgát építésénél, erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyultak. Június 22-én este féltizenegykor a friss, átázott gát átszakadt. A még faluban maradt mintegy félezer szarvasmarha és ötezer tyúk, valamint a gépállomány részére a túzok-telepi majort szemelték ki, amely a falunál magasabb fekvésű. Az utolsó pillanatig azokról a területekről takarmányozták a még hátramaradott álatokat, amelyeket az elöntés veszélye fenyegette. A gátszakadás utáni napon, amikor ottjártunk, már a határ egyharmadát a pusztító árvíz borította. Mindamellett, hogy az árvíz okozta kár nagy és egyelőre még felmérhetetlen, az ekecsiek bíznak abban, hogy egyesített erővel, megduplázott szorgalommal sikerül a falu, s a több millió értékű közös gazdaság életét — az áradat elvonultával — rendes kerékvágásba terelni. Az anyagi károk enyhítésére országos méretű mozgalom indult, s államunk is a legmesszebbmenőkig segíti majd a kárvallottakat, hogy újra talpraállhassanak. Tisztelet mindazoknak, akik fáradt megálltunk egy nagy dűlő sarkánál.*• Szorgos asszonycsoport görnyedezett kapával kezében a sárgarépasorok fölött. Mellettük egy férfi figyelt ide-oda, a kezével mutogatott, mintha magyarázna nekik valamit. Beszélgetés helyett ő is lehajolhatna egy kicsit és segíthetne az asszonyoknak - gondoljuk , s nem sétifikálna, mint egy alispán. Amikor aztán csak néhány méterre volt tőlünk, felismertük. Ivan Slavcev volt, a siladicei EFSZ elnöke, akit már jónéhányszor kerestünk a szövetkezetben. Most, már nem terveztük a találkozást, a véletlen elénk hozta. — Neked csak jó dolgod van ennyi asszony közt — tréfálkozunk vele. — Dehogy van — mondja mogorván — azt sem tudja az ember, mihez fogjon. Ez az eső az idegeimre megy. Mintha az ég is összeesküdött volna ellenünk. Nemsokára az irodában ülünk. Inkább maradtunk volna kint a földeken, mert alighogy megérkeztünk, mindjárt felfedezte az agronómust, a csoportvezetőket, s máris sorolta, kinek mit kell intéznie. Szinte gondolkodás nélkül sorolta a teendőket, egyiket a másik után. — Ne siessenek emberek — mondta nyugtatólag, mikor látta, hogy türelmetlenül nézzük az óránkat. — A szövetkezetben másképp nem megy. Később igazat adtunk neki. Tetszett komoly megfontoltsága, az, hogy a felmerülő problémákra azonnal igyekezett megoldást keresni. Egyszer sem hallottunk tőle ilyesmit, hogy „Mit tudom én", „Csinálják, ahogy jónak látják“ és így tovább. Nem! Minden intézkedése megfontolt, logikus volt. Ez az ember tudja, mit akar. Ezt becsülik benne legjobban a közös tagjai, hatatlanul, a nappalokat az éjszakákkal egybeolvasztva helytálltak , s mindaddig helytállnak, míg a pusztító veszedelem meg nem hátrál. (nki)" Még élénken emlékezetünkben élnek azok az évek, amikor korántsem mentek ilyen jól a dolgok. A tagok loptak, vittek amit lehetett. Mindenki magának kapart, a szövetkezetre kevesen gondoltak. Az EESZ megalakulásakor, 1952-ben sokan elgondolkoztak azon, hogy Slavcev, mint a legnagyobb bulgár kertész miért lép a szövetkezetbe. A vádlott „A fejére esett ez az ember? Elment az esze? — találgatták többen is. „Hiszen egy év alatt a kertjéből maga összehoz annyit, mint az egész szövetkezet egy év alatt.“ Ez bizony igaz volt, főleg, ha az ember — úgy mint Slavcev — tud dolgozni, és amellett az eszét is használja. És Slavcev volt legjobban meggyőződve affelől, hogy mint a kertészet és dohánytermesztés vezetője 12 hektáron úgy-ahogy életben tartja a szövetkezetét. A siladiceiek nem szívesen emlékeznek a tíz évvel ezelőtti időkre. Két és fél millió korona adósság terhelte őket, fél évre nem tudták kifizetni az előlegre, s nem teljesítették a tojás és a tejeladás tervét. Csakhogy akkor 1955-öt írtak. De még abban az évben császárvágást csináltak. Csodálkozz világ! Az új elnök a bolgár Ivan Slavcev lett. Nem nagy jövőt jósoltak neki. De ebben tévedtek, főleg azok, akik újra csak a saját kamrájukat nézték. Nehéz dolga volt az új elnöknek, aki rendet akart teremteni a portán. Ez bizony enyhén szólva soknak nem ízlett. Ám hamarosan elnémultak a hitetlenkedők, amint meghallották az elnöktől, hogy még ebben az évben kiegyenlítik tartozásaikat. — Ez nem lehetséges! — mormolták az orruk alatt. — Az elnök megbolondult. Mit gondol, hol vagyunk, a holdban? Hogyan akarja például a tejeladási tervet teljesíteni, mikor alig négy decit adnak a tehenek. Azt mondják, az nevet, aki utoljára nevet. S ebben az esetben az elnök nevetett utoljára. Ha rend, akkor legyen rend — mondta. — Az állatok tejeljenek a szövetkezetnek! Mind a 80-90 tehenet, amelyek a faluban szétszórtan voltak elhelyezve, összpontosították. Az intézkedés után a tehenek azonnal „fejősekké“ váltak. Hasonló változás történt számos munkaszakaszon. Az új elnök szigorú volt önmagához, de a tagokhoz is. Az eredmény? Még abban az évben 9 korona előleget és 8 korona osztalékot fizettek. Ez még a kételkedők arcára is mosolyt varázsolt. Dicsérték az elnököt, és főleg: lelkiismeretesebben dolgoztak. Rájöttek, ha azt akarják, jobban menjen a szövetkezet, az saját munkájuktól függ. Ennek alátámasztásául elég, ha annyit mondunk, hogy három év múlva (1958-ban) megkapta a szövetkezet a „Kiváló Munkáért" című kitüntetést. Pontosan tíz év telt el azóta, hogy Ivan Slavcev kezébe vette a szövetkezet kormányát. Az első esztendők kemény, fáradságos munka évei voltak. Kilábaltak a gyenge szövetkezetek közül és most nincs gondjuk sem az emberekkel, sem a leltárral. A közös vagyon tíz millióval gyarapodott, a sertésállományt négyszeresére, a szarvasmarha-állományt pedig ötszörösére emelték. A szilárd jutalmazás szilárd alapokat adott a tagság nyugalmának. De múltról nem beszélnek szívesen. Azt a tartják, a mára kell gondolni, arra, hogyan teljesítsék a rossz időjárás ellenére is a tervet. Mert teljesíteni akarják mindenképpen. Az elnöknek a siker ellenére sem szállt fejébe a dicsőség. Nem! Állandóan hajtja valami tovább és tovább. Csak egy dolog nem megy ki Ivan Slavcev fejéből. — Megvádoltak, hogy áruló vagyok. Én, Ivan Slavcev. Képzeljék! — kesereg még most is, mikor visszagondol, hogyan próbált bolgár zöldségtermesztő szövetkezetet létrehozni Hlohovecben. Akkor, 1956-ban fogták rá földijei, hogy áruló. El akarja venni a kenyerüket. Mikor ő csak a nagy célért harcolt. De minden hiába ... Elbúcsúztunk. Az elnök fogta a kerékpárját és elindult újra a határba. — Látják, ez a mi elnökünk!... — mondja az egyik tag. — Legszívesebben kint van az emberek között. Érti a munkáját. Mindenkinek a szemébe mondja az igazságot és mindenbe belevág mint a sárkány, félelem nélkül. Nem ingyért kapta a „Legjobb Mezőgazdasági Dolgozó" címet. Az ő mellét ékesíti egy további jelvény is: „A szocialista mezőgazdaság kiváló dolgozója“. Néztünk az elnök után, ahogy taposta a pedált. Ez egy különleges elnök. Nincs autója, rendes háza. De van ami sok elnöknek nincs: jó szövetkezete. H. L. A Javorcsits család az utolsó sort kapálja. 1 (