Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-05 / 1. szám

1985. január 5. c AZ SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumának hetilapja 1. szám XXXVI. évfolyam Ai A pártmunka mérlege Január és február a helyi politikai mérleg- és programkészítés, az érté­kelő párttaggyűlések időszaka ország­szerte. A mezőgazdaságban ténykedő pártszervezetek is ilyentájt ér­tékelik elmúlt évi politikai munkáju­kat, s egy egész esztendőre előrete­kintve körvonalazzák feladataikat. A vizsgálódás mindkét irányban a párt­munka átfogó, tehát csaknem minden területére kiterjedő elemzését céloz­za, s ez az, ami a többi, évközi egy­­egy vagy csak néhány kérdéssel fog­lalkozó taggyűlések sorából kiemeli az év eleji beszámolókat. Hagyományosan, minden évben meg­ismétlődő eseménysorozat tehát ez, és mégis minden évben más, mert csenne a változó körülmények, a szo­­ciMista társadalmi és gazdasági fej­lődés­ új és új tényei, eredményei és tapasztalatai tükröződnek, s ennek a változó valóságnak a tudatos alakítá­sa a bevált módszerek mellett új cse­lekvési m­ódokat is követel. Parancsoló szükségszerűség, hogy az idei értékelő taggyűléseken el­hangzó és megvitatandó beszámolók­ban, a rájuk alapuló cselekvési prog­ramokban és munkatervekben a leg­több helyütt a gazdasági munkán le­gyen a fő hangsúly. Ennek jelentősé­gét elsősorban az adja meg, hogy a 7. ötéves terv utolsó évébe léptünk, amikor a csehszlovák nép, felszaba­dító harca kicsúcsosodásának és ha­­zánk­ szovjet hadsereg általi felszaba­­d­ásának 40. évfordulóját ünnepeljük.­­Az idei év döntő jelentőségű annak a célnak az elérésében is, hogy a CSKP XVII. kongres­susán egész pár­tunknak és társadalmunknak jó ered­ményekről és a feladatok teljesítésé­ről számolhassunk be. Az év végi értékelő taggyűlések programját a CSKP Központi Bizottsá­gának Elnöksége már kijelölte. Az üzemi pártszervezetek feladatául ad­ta, hogy mérjék fel az elmúlt idő­szakban elért eredményeket, vitassák meg az 1985-ben reájuk váró fő fel­adatokat és foganatosítsanak hatha­tós intézkedéseket teljesítésükre. A taggyűlések előkészítésének hozzá kell járulnia a pártbefolyás elmélyí­téséhez a mezőgazdaságban, továbbá a párt egységének és cselekvőképes­ségének munisták megszilárdításához, a kom­aktivitásának és harci el­szántságának növeléséhez. A taggyű­lések eredményességének feltétele, az egészséges, alkotó légkör, a széles körű párton belüli demokrácia, az egymással szembeni igényesség, az elvszerű bírálat és önbírálat, a dol­gozók észrevételeinek és javaslatai­nak felelősségteljes elbírálása. Pártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülései jó kiindulópontot je­lentenek a beszámolók elkészítéséhez és megvitatásához, a cselekvési prog­ramok összeállításához. Hibát követ­ne­­ azonban az az üzemi pártszer­vezet, amelyik a fogódzóul szolgáló h h­atározatokat „mankónak“ használná, it­t is csak rájuk támaszkodnia. A­ nem arra van szükség, hogy a r­­égi értékelő taggyűléseken­­. megismételjük az egész me­nj ágra vonatkozó megállapítá­s­om arra, hogy az átfogó nép- ,n­­i feladatokat nevezzük ki sa-i cselekvési programunknak, arra, hogy a párt Központi Bi­­s­­gának országos érvényű meg­­­bízásait mintegy tükörként tartva magunk elé, önállóan alkotó módon •lékeljük saját munkakörünk ered­­ményeit és gondjait, és ki tudjuk je­lölni­­­ a központi célok megvalósulá­sát leghatékonyabban előmozdító sa­ját, helyi, konkrét tennivalóinkat. Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert a helyi sajátosságok gyakran előforduló kezelésében két, szélsőséggel ta­­llkozunk. Az egyik: a sajátosságok vermen kívüli hagyása. A helyi há­­vzatok, feladattervek ilyenkor rend­rg túl általánosak, nem eléggé­­ szabottak, csak változatlan sor­ 1 megismétlik a felsőbb szerv fatát, a végrehajtásban viszont n lehet mit kezdeni velük. A szélsőség, a helyi sajátosságok ,a. Ez néha kibúvók keresésé­hez, az érvényes határozat vitatásá­hoz, megkérdőjelezéséhez vezet, ami már fegyelemsértés, ellenkezik a párt szervezeti szabályzatával. A mindent előrekezdő, túlméretezett felmérések útvesztőibe visz, végsősoron megint­­csak a cselekvési egység gyors és szi­lárd kialakítása szenved csorbát. A követelmények éppen ezért azt dik­tálják, hogy a kettő között okos mér­téket kell találnunk, ez pedig abból fakad, hogy minden határozat sorsa a végrehajtásban dől el. Abban pedig mindig számolni kell a helyi sajátos­ságokkal. A végrehajtást azokhoz kell igazítani, hogy a határozatokban kitűzött célokat elérhessük. Az értékelő taggyűlések sikere az alapos felkészüléstől is függ. Magá­nak a beszámolónak az elkészítése is minden területre kiterjedő figyelmet, a mezőgazdasági üzemek eredményei­nek és gondjainak reális bemutatá­sát és elemzését, a jövő tennivalóinak pontos megjelölését kívánja meg. Ez pedig csak az üzemi pártszervezetek vezetőinek szellemi erőfeszítéseivel érhető el. Ebbe a munkába — az idén inkább mint máskor — szükséges be­vonni a gazdasági vezetőket is. A figyelem középpontjában a párt XVI. kongresszusán jóváhagyott és a Központi Bizottság, valamint szervei határozataiban konkretizált gazdasági és szociális program teljesítésének kérdései kerüljenek. Az a tény, hogy most minden korábbinál jobban a gaz­dasági munkára fordítjuk figyelmün­ket, ne jelentse azt, hogy az értékelő taggyűlés valamiféle termelési tanács­kozás jellegét öltse magára. A terme­lés, a gazdálkodás dolgairól szólva emberek — egyének és kollektívák, vezetők és beosztottak — munkáját, személyek erőfeszítéseit, politikai és erkölcsi magatartását tegye szigorú mérlegre a taggyűlés, illetve állítson elébük erre ez esztendőre még na­gyobb követelményeket. Tehát a meg­közelítés, a szemlélet politikai jellegű legyen. Az elmondottakkal összhangban ma­­gasfokú párt- és társadalmi tudat megszilárdítására kell figyelmünket öszpontosítanunk abból a célból, hogy tartsuk és elmélyítsük a dinamikus fejlődés ütemét, s megszilárdítsuk a kedvező irányzatokat és nagyobb si­kerrel számoljuk fel a gyengébb pon­tokat. Bírálóan kell értékelni saját intézkedéseink hatékonyságát, főképp a lemaradozó gazdaságokban és mun­kahelyeken. A taggyűlések figyelmét olyan részterületekre kell összponto­sítani, mint az egyenletes és komplex tervteljesítés, a munkatermelékenység dinamikus növelése, a tudományos­­műszaki ismeretek hatékonyabb ki­használása, a termékek minőségének javítása, a gazdaságosság sokoldalú megszilárdítása, az állóalapok éssze­rű kihasználása stb. A politikai és gazdasági tevékeny­ség legszervesebb és legszemélyesebb egysége a pártmegbízatásokban ölt testet. Éppen ezért kérje számon és értékelje nyilvánosan a taggyűlés a megbízatások tavalyi teljesítését — méltányolva a jókat, az elért eredmé­nyeket, bírálva a mulasztásokat, a hibákat, a gyengeségeket. Az idei igé­nyes gazdasági feladatok teljesítésé­nek pedig ugyancsak az a fő politikai biztosítéka, ha a pártmegbízatások még szorosabban kapcsolódnak hoz­zájuk. Örömteli, hogy a mezőgazdasági üzemek többségében megtalálták a legjobb helyi gazdasági megoldásokat. A kommunisták és a pártszervezetek ma általában képesek olyan helyi légkört teremteni, amelyben nem a kényelmes kételkedésnek, hanem a kezdeményezésnek, az eredményt min­den nehézség közepette kikezdő mun­kának van becsülete. Ezt a folyama­tot az év végi értékelő taggyűlések tanácskozásaival erősítenünk csak úgy lehet, ha a mérlegvonás utáni mindennapi pártmunkában még vilá­gosabban­­ megmutatjuk a forradalmi elméletet és a párt politikájának ös­­­szefüggéseit, egységét, s ennek szel­lemében mozgósítunk az igényes, új feladatok megoldására. CSIBA LÁSZLÓ Tisztelt polgártársak! Elvtársak­­kal Szívélyesen üdvözlöm mindannyin­­az 1985-ös esztendő küszöbén Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Nemzeti Front Központi Bizottsága és a csehszlo­vák kormány nevében, valamint saját nevemben is. Jó egészséget, sikereket és elégedettséget a munkában, bol­dogságot, jó közérzetet és sok örömet kívánok a magánéletben az új év­ben. Kedves Barátaim! Már szép hagyománnyá vált, hogy az újév kezdetén elgondolkodunk ar­ról, mit hozott az elmúlt év csalá­dunkban, munkahelyünkön és az egész országban, s arról, mi vár ránk a következő évben. Ha röviden értékelni akarjuk az 1984-es évet, elmondhatjuk, hogy to­vábbi jó év volt államunk, népünk számára. Békében éltük át, bár a vi­lágban tovább tart a veszélyes fe­szültség. Állampolgáraink félelem nélkül végezhetik építő munkájukat, gondoskodhatnak családjuk jólétéről. Országunk helyzetét a politikai stabi­litás, a széles körű társadalmi és munkaaktivitás, a népgazdaság pozi­tív fejlődése, a magas életszínvonal, a gazdag kulturális és szellemi élet jellemzi. A kommunisták, a pártonkívüliek, a többi politikai pártnak és a Nem­zeti Front szervezeteinek tagjai a kö­zös munkában sok hasznosat tettek a társadalom továbbfejlesztéséért. A közös csehszlovák haza felvirágozta­tására törekedve megszilárdult álla­munk testvéri nemzeteinek és nem­zetiségeinek egysége­ lett Bár számos bonyolult kérdést kel­megoldani, és sok nehézséget kellett leküzdeni, továbbhaladtunk a szociális és a gazdasági fejlődés út­ján, amint ezt részletesen értékelte decemberben tartott 12. ülésén a CSKP Központi Bizottsága. A gazdasági fej­lődés gyorsabb üteme megteremtette a feltételeket a személyi és a társa­dalmi fogyasztás növekedéséhez, egyes szociális intézkedések megva­lósításához. Az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar, a közlekedés és m­ás ágazatok tervének, teljesítése és túl­szárnyalása elsősorban a dolgozók millióinak kezdeményezésének és ál­dozatvállalásának köszönhető. Ezek a kedvező eredmények államunk nem­zetközi helyzetének megszilárdulásá­ban is megnyilvánultak. Őszinte köszönetet mondok a mun­kásoknak, a földműveseknek, az értel­miségieknek, mindazon polgártár­sainknak, akik a gyárakban, a mező­gazdaságban, az építkezéseken, a köz­lekedésben, a szolgáltatóiparban, az egészségügyben, az oktatásban és a tudományos intézményekben, a kul­túrában és a művészetben, a szocia­lista hazánk védelmi képességének megszilárdítása terén és más terüle­teken lelkiismeretes munkájukkal hoz­zájárultak ezekhez a jó eredmények­hez. Népünk az igazságos társadalmi rendszerért vívott sokéves küzdelme folyamán és az új társadalom építé­sének négy évtizedében meggyőző­dött arról, hogy Csehszlovákia Kom­munista Pártjának és a Nemzeti Frontnak a politikája helyesen fejezi ki vágyait és céljait, a nemzeti és az osztályérdekeket. A társadalmi vál­ság leküzdése után a párt céltudatos és elvhű politikája az elmúlt tizenöt évben biztosította társadalmunk sta­bil és sikeres fejlődését. Szavatolta népünk számára, hogy szilárd alapo­kon építhesse életét. Ebből ered mély, történelmi tapasztalatok által alá­támasztott bizalma a kommunista párt iránt, a párt politikája iránti támo­gatása és meggyőződése, amellyel részt vesz e politika megvalósításá­ban. A dolgozóknak ezt a bizalmát rendkívül nagyra értékeljük, és egész tevékenységünkkel elmélyítésére fo­gunk törekedni. Elvtársak! Erőfeszítéseink súlypontja az új évben is a szocialista rendszer meg­szilárdításáért, gazdaságunk fejlesz­téséért, az emberek jobb életéért vég­zett munka lesz. 1985 a hetedik öt­éves tervidőszak utolsó éve. Az öt­éves terv teljesítéséhez és bizonyos területeken való túlszárnyalásához megteremtettük a kedvező feltétele­ket. Nagy figyelmet fogunk fordítani a nyolcadik ötéves terv kidolgozásá­ra. Ebben a tervben mindenekelőtt határozottabban törekszünk arra, hogy a tudomány és a technika ered­ményeinek felhasználásával jelenté­kenyen növeljük gazdaságunk teljesí­tőképességét, ami az életszínvonal to­vábbi emelésének alapja. Megkezdtük a CSKP 1986-ban tar­tandó XVII. kongresszusának előké­születeit. Ezen megvitatjuk gazdasá­gunk és az egész társadalom tovább­fejlesztésének programját az 1990-ig terjedő időszakra, valamint távlatilag kétezerig. Ugyancsak 1986-ban kerül sor a következő általános választá­sokra. Ezért különösen fontos, hogy min­den munkahelyen sikeresen elérjék az idei év és az egész hetedik ötéves tervidőszak céljait, hogy mindenütt méltó módon megbirkózzunk azokkal a feladatokkal, amelyeket a XVI. párt­­kongresszus kitűzött. A népgazdaság továbbfejlesztését egybekapcsoljuk a nemzetközi munkamegosztásban, első­sorban a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsán belül kifejtett együtt­működésben veló részvételünk elmé­lyítésével, amint ez a KGST-tagorszá­­gok tavaly júniusban Moszkvában tar­tott gazdasági csúcsértekezletének határozataiból adódik. A vezetőkre és az irányító szer­vekre minden szinten nagy felelősség hárul azért, hogy az emberek min­denütt ismerjék, milyen feladatok áll­nak munkahelyük előtt, minél na­gyobb mértékben vegyenek részt az irányításban és az igazgatásban, szé­les körű munkakezdeményezés bonta­kozzon ki, s felelősségtudattal mér­legeljék a dolgozók javaslatait és észrevételeit. (Folytatás a 2. oldalon]­ f az idén is legyen sikeres a társadalom javára végzett munka GUSTÁV HUSÁK ELVTÁRSNAK, A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA FŐTITKÁRÁNAK, A CSSZSZK ELNÖKÉNEK ÚJÉVI BESZÉDE Gustáv Husák elvtárs, a CSKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, köztársasági elnökünk január 10-én ünnepli 72. születésnapját. Szerkesztőségünk mun­kaközössége szívből gratulál Husák elvtársnak, és dolgozó népünk jólétét, biztonságérzetét szilárdító felelősségteljes munkájához sok sikert, friss erőt, jó egészséget kíván. • Fotó: CSTK

Next