Szabad Ifjuság, 1951. január-márcus (2. évfolyam, 1-13. szám)
1951-01-05 / 1. szám
3 Győzelmes hadműveletek Koreában Az ó év utolsó hete és az új év első napjai újabb súlyos kudarcokat hoztak az amerikai intervenciósoknak Koreában. A diadalmas koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek egymásután szabadítják fel immár Dél-Korea falvait és városait. Az amerikai és délkoreai csapatok, valamint az erősítésükre küldött japán és Kuomintang egységek a front egész szélességében rendezetlenül visszavonulnak, az imperialista hírügynökségek csak „sikeres elszakadó hadműveletekről’’ hazudhatnak olvasóiknak. A koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek december végén megindított támadásuk eredményeként felszabadították a 38. szélességi foktól északra fekvő valamennyi várost és falut. December 27-én felszabadult az utolsó amerikaiak által megszállt rész, az északkeleti partvidéken fekvő Hamhin város is. A várost az amerikai 8. hadsereg tartotta megszállva, melyet a néphadsereg és a kínai önkéntesek november 26-i támadása szorított ebbe a térségbe. A városban az amerikaiak rémuralmat vezettek be. Kivégezték a Munkapárt valamennyi tagját, a koreai asszonyokat és gyermekeket puskával kergették az első vonalba lövészárkokat ásni. A néphadsereg fokozódó nyomása mlatt december 22-én az amerikai főparancsnokság megkezdte a város kiürítését. Elsőnek Almond tábornok, hadtestparancsnok menekült el az ostromlott Hamhin városból, hadtestének szétvert maradványai pedig éppen karácsony előestéjén nyitották meg „a fürdőzési évadot”, csónakokon és tufátokon mentve meg nuszta életüket. Amint Almond tábornok biztonságos helyre került Hamhinból, jelentést adott ki, amelyben megállapította, hogy „befejezte az összes ENSZcsananik kivonásait Északkelet- Koreából." Ez a kiürítés volt az amerikaiak egyik legnagyobb veresége eddig Koreában. A néphadsereg egységei és a kínai önkéntesek valamennyi arcvonalon folytatják előnyomulásukat. December 31-én és január elsején a néphadsereg azon egységei, melyek felszabadították Szanmak és Hancson városokat, folytatva előrenyomulásukat, kiűzték az ellenséget Kadze városából, a 38. szélességi foktól délre. A néphadsereg egyes egységei együttműködve a Szöul környékén tevékenykedő partizáncsapatokkal 35—40 kilométernyire megközelítették Szöult. A koreai harcok története bővelkedik a hősi tettekben. Az I'Jj Kína hírügynökség különtudósítója egyik jelentésében leírja a két erődítmény elfoglalásának történetét. „A két erődítmény makacsul tartotta magát, a néphadsereg több rohama sikertelen volt. Ekkor egy kínai és egy koreai kommunista harcos jelentkezett az erődítmények megsemmisítésére. Aknával a kezükben kúsztak az ellenség felé. Az amerikai tüzérség rájuk összpontosította veszett tüzét. A harcosok azonban folytatták útjukat, az erődítményekre vetették magukat és az ellenséget magukkal együtt a levegőbe röpítették. A közelben tartózkodó amerikai csapatok, amelyeket teljesen demoralizált a harcosok hősi cselekedete, fejvesztetten elmenekültek.” Az amerikai katonák nem akarnak harcolni. Ahol mód kínálkozik, megszöknek — már a bevetés-■ előtt. Nap mint nap szájával adják meg magukat. Az imperialista sajtó maga is kénytelen beismerni ezt. A Wall Street Journal így ír az amerikai csapatok harci készlégéről: „Hogy a front ilyen nagymértékben délre tolódott, az elsősorban a csapatok szakértelem nélküli vezetésének és a katonák rossz harci szellemének köszönhető. Sokan közülük csak a kedvező alkalmat várják, hogy megszökhessenek. Jobban meg kellene válogatni kit küldünk Koreába harcolni." Trumannak nincs nagyon miből válogatnia. Az amerikaiiatalok nagy többsége nem hajlandó meghalni Trumanért. Virginia államban nyolcezer amerikai fiatal tiltakozott az imperialista kormány koreai agressziója ellen. Missouri államban íveket köröznek a demokratikus fiatalok. Az íven a következő szöveg olvasható: .J Nem vagyok hajlandó Koreában idegen érdekekért harcolni és tiltakozom a koreai békés lakossággal szemben elkövetett rémtettek ellen.” Az ívet már több mint tízezren írták alá. Az USA dollárral locsolja a mákvirágokat... ...mégis el fognak száradni ülönvonatunk Mandzsúria teljesen újjáépített vasúti vonalain robog. Válóznak a városok, az emberek. Reggel megérkezünk egyegy városba, délelőtt előadás és városnézés, délután üzemlátogatás, nagygyűlés, este fogadás a küldöttség tiszteletére. Éjjel a vonat zakatolása kíséri álmainkat és reggel ismét egy újabb város, új emberek, új benyomások. Elszáll az első két nap szokatlansága és kezdjük magunkat otthon érezni Kínában. Küldöttségünkben sok a külföldi újságíró. Minden egyes nap újabb csalódást hoz azoknak, akik telkük mélyén arra vártak, hogy Kínában nagy különlegesség-vadászatot folytathatnak. A finn demokratikus ifjúság képviselője, Unto Miellinen, rádióriporter hevesen helyteleníti, hogy az egyik állomáson a Nagy Kínai Falat csak néhány száz méter távolságról mutatják meg. Lázasan bizonyítja, hogy a Finn rádióhallgatókra és olvasókra sokkal nagyobb hatást gyakorol, ha ő azt mondhatta, hogy ott állt e Kínai Fal letétén. Próbáljuk neki megmagyarázni, hogy a Falnak csupán néhány ezer évvel ezelőtt volt védelmi szerepe és most már csak történelmi emlékműnek számít, de Unta állítja, hogy a riportban a Falat nagyszerűen össze lehetne kapcsolni a Felszabadító Háborúval és így egy ilyen kirándulás nagyon is hasznos lehetne. Jóval később, egy fegyveres alakulatnál tett látogatáskor az alakukat egyik tisztjének a finn riporter feltette az oldalát fúró kérdést. — Milyen szerepet játszott a Nagy Kínai Fal a Felszabadító Háborúban? — Semilyent, — válaszolt csodálkozva a tiszt —, hiszen mindenki részére világos, hogy a több ezer évvel ezelőtt épíett fal romjai semilyen szerepet sem játszhattak egy olyan modern háborúban, mint amilyen a Felszabadító Háború volt. Harsány nevetés tört ki belőlünk, amkor láttuk a rádióriporter csalódott arcát. Ugyanilyen csalódás érte azokat, akik külön helyet szenteltek megírandó cikkeikben a „lábnyomorítás“ problémáinak. Általában már az első napokban alkalmunk volt meggyőződni arról, hogy a Kommunista Párt felvilágosító munkája és az önfeláldozó nélkülözésekkel teli fegyveres harc éves hatására a kínai nép életéből eltűnt a sok maradi, haladásgátló sallang. Többek között erősen háttérbe szorult a Buddha-hit. Nem tapasztaltuk a regényekből és tréfás történetekből ismert „kínai udvariasságot“ sem.• Ahogy lártuk a különböző városokat, az előadásokból, beszélgetésekből és a látottakból kibontakozott előttünk a 475 milliós kínai nép története és helyzete. Új-Kína története rendkívül vonzó, érdekescsodálatos. A számunkra tartott előadásokon csak úgy ittuk az előadó szavait, íme néhány sor kínai történetem: Az 1911-es Szun Jat-Szenféle forradalom megdöntötte az évezredes császári hatalmat és a feudális rendszert. A földet azonban nem osztották szét. A gyarmati sorban lévő Kína munkásosztálya akkoriban a lakosság tíz százalékát sem tette ki és még önálló politikai párttal sem rendelkezett. Így nem ragadhatta magához a forradalom vezetését A forradalom vezető pártja a kis- és középpolgári tömegekre támaszkodó Kuomintang volt. A forradalom élén Szun Jat-Szen állott. Polgári forradalmár létére rendkívül messzelátó és haladó szelemű politikus volt, világosan látta, hogy Kína nem képes megőrizni politikai és gazdasági önállóságát az amerikai és angol imperialistákkal szemben. Ezért mindenáron a Szovjetunióval és az 1921-ben megalakult Kínai Kommunista Párttal való együttműködésre törekedett. Ezt természetesen nem nézték jó szemmel az amerikai-angol és egyéb nagytőkések, akiknek hatalmas tőkebefektetéseik voltak Kínában és akik nem akartak elesni attól a hatalmas haszontól, amit a kínai dolgozók véréből és verejtékéből tettek zsebre. "Borzalmas és szennyes történet következett. ** Szun Jat Szen halála után a Kuomintang élére a nemzetközi tőke hű lakója, a tőzsdeügynökből lett milliomos Csang Kai Sek kerül. Egy darabig Csang Kai Sek még puffogtatta a forradalmi frázisokat és ezt az időt arra használta fel, hogy a Kommunista Párt vezetőségébe befurakodott árulók segítségével kiszorítsa a hadseregből és a hatalomból a kommunistákat. Ugyanakkor igyekezett teljesen elszigetelni a Kuomintang balszárnyát. Amikor Csang Kai-Sek úgy érezte, hogy biztosan ül a nyeregben, jelt adott az amerikai pénzből bérelt bűnözőkből álló bandáinak és hátbatámadta a forradalmát. Egyenként és tízezrével, kötéllel és gépfegyverrel irtottak az ellenforradalmi bandák mindenkit, aki szerintük „vörös“ volt, vagyis mindenkit, aki a feudalizmust és az imperializmust ellenezte. „Jobb kivégezni ezer ártatlant, mint kihagyni egy bűnöst“ — ez volt Csang Kai-Sek jelszava. Bűnösnek számított ez esetben mindenki, aki szerette Kínát és nem akarta kiszolgáltatni hazáját az idegen nagytőkéseknek. Hozzávetőleges becslések szerint többmillió kínai hazafi pusztult el ezekben az időkben néhány hónap alatt. Csang Kai-Sek személyében az amerikai imperialimussal nyitó szövetségben álló, az egész Kína nagyiparát kézben tartó és a feudális urak érdekeit képviselő „négy család“ került hatalomra. Megkezdődött az etilén forradalom sötét, borzalmas harmincéves korszaka... • Ezerkiliencszázhuszonnyolc májusában Színgansang hegyei között történelmi találkozásra került sor. A Kuomintang hadsereg egy forradalmi csoportja fellázadt Nankingban és hosszas harcok után Csu-Teh vezetésével idejött, hogy egyesüljön Mao Ce-Tung vezette hunani parasztokból és hubei bányászokból álló csapattal. Nagyon kevesen voltak. Talán 3—400-an. De „a sziklából lesz a láng“ és a Kommmunista Párt hívó szavára egész Kínából egyenként vagy egész kis csoportokban gyülekeztek a forradalmi munkások és parasztok, hogy fegyverrel a kezeikben harcoljanak a nép elnyomói ellen. Megalakult a Negyedik Kínai Vörös Hadsereg, amelynek Csu-Teh lett a parancsnoka és Mao Co-Tung a politikai biztosa. Megindult a szívós, véres harc a szabadságért és függetlenségért. Ennek a harcnak az eredménye a többi között az is, hogy ma mi kínai földön utazhatunk és éppen Zsan-Csuanba, a híres partizánfaluba érkezünk. BIRMAN JENŐ Negyven nap az új kínában 6. A Kínai Fal és néhány sor modern történelem 1951 Januáer 8. Az olasz ifjúság Nemzeti Demokratikus Frontja Irtás Enrico Bertinguezia Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkárt. Az olasz ifjak és leányok millióinak életét napról-napra nehezebbé teszi, jövőjüket pedig egyre kilátástalanabbnak tünteti föl a De Gasperi-kormány politikája, amely a háború előkészítésére irányul és segíti az amerikai imperializmust az ország leigázásában. Az egész munkásságnak még a 6 százalékát sem haladja meg az ország összes iparágaiban foglalkoztatott fiatalok száma. A munkanélküli fiatalság száma már régen túllépte az egymilliót. Olaszországban ma igen olc az rlyan ifjú és leány, akinek nemcsak munkája, hanem még szakmája sincs. Ugyanakkor fokozódik és nind embertelenebb formát ölt a fiatal munkások kizsákmányolása. Havi keresetük 3184 és 17.000 óra között ingadozik. 3184 lírát kapnak például a délolaszországi fiatal mezőgazdasági munkások; a fém- és textilipar fiatal munkásai 17.000 lirát keresnek. Viszont hivatalos kimutatás szerint egy embernek legalább 20.000 lirát kell keresnie ahhoz, hogy csak az élelmezését biztosíthassa. A kiskorúakra vonatkozó munkásvédelmi törvényeket a nagyiparosok és nagybirtokosok minduntalan megszegik. A megélhetési viszonyok romlása miatt növekszik az ifjúság elégedetlensége a kormány politikájával szemben. A fiatalok mindinkább bekapcsolódnak abba a harcba, amelyet a munkások és parasztok munkáért, a földért és a bérek emeléséért folytatnak. A vatikáni „Actio Catholica” ifjúsági szervezeteihez tartozó ifjúság közett is felütötte fejét az elégedetlenség és a kritika a kormány politikájával szemben. A katolikus vezetők „türelemre” hívó intelmeikkel és „bizalomra” buzdító szózataikkal egyre nehezebben tudják az orránál fogva vezetni a dolgozó ifjúságot, elaltatni osztályöntudatát és elfojtani harci szellemét. De sok olasz ifjú és leány nem találta még meg a helyes utat abban a harcban, amely mind saját érdekeikért, mind az egész nép életbevágó érdekeiért folyik, nem találta meg a helyes utat a reakciós vezető klikk nemzetellenes politikája ellen vívott küzdelemben. Még igen gyöngén érvényesül közöttük a demokratikus ifjúsági szervezetek befolyása. Meg kell találni annak módját, hogy széles körben és nyíltan megvitathassák velük az Olaszország ifjúnemzedéke előtt felmerült alapvető problémákat, meg kell értetni velük, hogy e kérdések csakis egységes akciókkal oldhatók meg. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetségnek elég ereje van ahhoz és elegendő tapasztalatra tett szert a tömegek közt végzett munkája során, hogy kapcsolatot teremtsen az ifjúság legszélesebb rétegeivel és megvitassa velük a legfontosabb politikai és gazdasági kérdéseket. A Szövetség taglétszáma az utóbbi hónapokban napról napra jelentékenyen emelkedett. Ma 470 ezer ifjú és leány tagja van. A Szövetség politikai tevékenységének köre is jelentősen kiszélesedett. A kommunista ifjúság a demokratikus ifjúság élén komoly sikereket ért el a livornói kongresszus óta. Az ifjúkommunisták a demokratikus ifjúság élén nagy lelkesedéssel vettek részt a dolgozók jogai és létérdekei ellen indított támadás visszaverésében, a békeharcban. A kommunista ifjúság négy és félmullió aláírást gyűjtött a stockemi felhívásra. A „Pattaglia” és „Gioventa Nueva” ifjúkommunista folyóiratot egyre nagyobb példányszámban terjesztik. Fokozott munka folyik tömegszervezetekben, például az Olasz Népi Sportszövetségben, amelynek taglétszáma 12.906- ról 66.385-re emelkedett, az Olasz Úttörő Szövetségben, amely taglétszámát 30 ezerről 120 ezerre növelte, ezernél több csapata van és „Ploner” című újságja 75 ezer példányban jelenik meg. Ilyen eredmények láttán az olasz ifjúság ellenségei — főként az „Actio Catholica” és a reakciós sajtó — aljas rágalomhadjáratot indítottak az Úttörő Szövetség, de különösen az Olaszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség ellen. Az olasz ifjúsági körökben nagy visszhangra talált Szövetségünknek Olaszország összes ifjúsági szervezeteihez, minden ifjúhoz és leányhoz intézett felhívása arra, hogy nyíltan és minél szélesebb körben vitassák meg, milyen veszedelem fenyegeti hazánkat, találjanak utatmódot a haza megmentésére és olyan módszereket, amelyeknek segítségével az ifjúság harcot indít életbevágó követeléseinek teljesítéséért. Az ifjúkommunisták és szocialisták Bolognában, Reggio Emiliában, Massa Carrarában és sok más városban nemcsak megkezdték ezekek a kérdéseknek a katolikus demokrata, liberális, köztársasági, jobboldali szocialista, újfasiszta és független ifjúsági szervezetek tagjaival való megvitatását, hanem már abban is megegyeztek, hogy kidolgoznak, egy közös platformot. Arezzóban az egyik gyűlés befejeztével az összes politikai áramlatokhoz tartozó ifjúság egyhangú határozatot fogadott el, amelyben a gyűlésen résztvevő ifjak többek között kifejezésre juttatják „elutasító álláspontjukat olasz csapatoknak esetleges külföldre szállításával szemben, idegen csapatoknak saját területünkön való elszállásolását illetően, mert így olyan helyzet állhat elő, hogy Olaszország vétkén elveszti fűn-Tétlenségét és kénytelen lesz automatikusan résztvenni egy esetleges agresszióban”. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség három fő feladatra összpontosítja figyelmét. Az „Actio Catholica” vezetői azért csaptak olyan nagy hűhót az Olaszország határait sehonnan sem fenyegető veszély körül, azért szították a háborús hangulatot, hogy ily módon talán sikerül az ifjúság egy részét felsorakoztatni az amerikai imperialisták támadó politikája mellett. Ebből következik az első feladat: harcolni kell a háború előkészítése ellen, a békéért és a nemzeti függetlenségért. A békevédelmi mozgalom fejlesztése során különösen nagy figyelmet kell fordítani a hatmilliós tanulóifjúság és főiskolai ifjúság körében végzendő munkára, de ugyanakkor a fiatalság anyagi követelményeiről és kulturális igényeiről sem szabad megfeledkezni. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség munkájának másik fontos feladata, hogy még szélesebb alapokra helyezze azt a harcot, amelyet az ifjúság a munkához való jogáért, az ifjúmunkások és a munkanélküli ifjak helyzetének megjavításáért, a vállalatoknál alkalmazott ifjúmunkások számának növeléséért, szaktanfolyamok létesítéséért, mnkanélkülisegély biztosításáért, az ifjú dolgozók érdekeit szolgáló szerződések és munkavédelmi törvények betartásáért folytat. Végül a kommunista ifjúság minden szervezete komoly figyelmet fordít az ifjúság pihenésének, sportlehetőségének és különböző műkedvelő tevékenységének megszervezésére. Nagy jelentősége van a leányifjúság körében végzett munkának. Ezért, tekintetbe véve a leányifjúság sajátos követelményeit, meg kell találni a szervező munka legalkalmasabb formáit, szorosabbá kell tenni kapcsolataikat az Olasz Nőszövetséggel. E feladatok megoldása szorosan összefügg az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség összes szervezetében, de főként az alapfokú szervezetekben, a sejtekben végzett ideológiai és szervező munka megjavításával. Ugyancsak minden erőt latba kell vetni, hogy gyarapodjanak az ifjúsági alapszervezetek amelyeknek száma jelenleg 12.729, helyezzük szélesebb alapokra az olasz ifjúságnak a szövetségbe való bevonása érdekében folyó munkánkat és a kritika és önkritika alapján indítsunk kíméletlen harcot a szeretaszellem, bürokratizmus és a pártmunka egyéb fogyatékosságai ellen, amelyek még tanasztalhatók némely kommunista ifjúsági szervezet munkájában. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért” december 24 i számában.