Szabad Ifjuság, 1952. július-szeptember (3. évfolyam, 152-229. szám)
1952-09-20 / 221. szám
1952 szeptember 20. A budapesti jogi karon javult a tanulmányi fegyelem Dr. Beér János dékán nyilatkozata Több mint két hete, hogy megindult az egyetemi élet. Felkerestük dr. Beér János professzort, a budapesti jogi kar dékánját és megkértük, hogy nyilatkozzon a Szabad Ifjúság olvasóinak az első hetek tapasztalatairól. — Mutatkozik-e javulás a tanulmányi fegyelem területén? — Igen, van javulás. Csak egy adat erre vonatkozóan. A múlt tanév elején 96 hallgatót kellett dékáni megrovással büntetni többszöri igazolatlan távolmaradás miatt. Az idén felső héten 16.000 órából kétszázharminc órát hiányoztak igazolatlanul és 300 igazolt óra mulasztás volt. Az igazolatlan hiányzások is főleg az utóvizsgások egy-kétórás hiányzásaiból tevődnek össze. A későnjövők számát sikerült napi kettő-háromra leszorítani. Ezt az eredményt alapos előkészítő munkával értük el. A hallgatókat — különösen az elsőéveseket — úgy fogadtuk már az első nap, hogy megtalálják helyüket az egyetemen. Ebben nagy segítségünkre volt az egyetemi DISZ-szervezet, amely fogadóbizottságoikat alakított. Már augusztusban megalakítottuk a tanulmányi csoportokat és a csoportvezetőkkel megbeszéltük a teendőiket. Még a tanévnyitó előtt évfolyamgyűléseket tartottunk, ahol a legkiválóbb professzorok üdvözölték a hallgatókat. Természetesen ezzel a kezdeti eredménnyel nem elégedhetünk meg és világosan kell látni a további feladatokat, állandó ellenőrzéssel és nevelőmunkával meg akarjuk szilárdítani és tovább akarjuk növelni a tanulmányi fegyelem terén felért eredményeinket. — A tanulmányi színvonal emelésére milyen tervei vannak a kar vezetőinek? — Kari módszertani bizottságunk még ebben a félévben kidolgozza a jogtanulás és a helyes jegyzetelés módszerét." Ezzel különösen a szakérettségis hallgatóknak kívánunk hathatós segítséget nyújtani. Professzoraink egy része egyre keményebben kéri számon hallgatóitól a folyamatos tanulást. Kádár Miklós professzor például minden előadás kezdetén felszólít egyegy hallgatót, hogy ismertesse az elmúlt órán előadott anyagot. — Október 15 és november 15 között írás- és szóbeli beszámolókat tartunk — az első negyedév anyagából. Hallgatóinkat arra neveljük, hogy már most készüljenek erre az évközi vizsgára. — Hogyan kívánják emelni a nevelés színvonalát ebben a tanévben? — A nevelés egyetemeinken is elsősorban politikai, erkölcsi, hazafias nevelést jelent. DISZ-szervezetünkre ebben nagy feladatok hárulnak. De nem kevésbbé fontos itt a professzori kar szerepe. Az előadások keretében felelevenítjük a nagy, haladó magyar jogászok emlékét. Beszélünk Kossuthról, Hajnóczy Józsefről, Kölcseyről és Kazinczyról, akik ugyancsak jogászok voltak. Az előadásokban ki fogjuk domborítani az élenjáró szovjet jogtudomány irányadó segítségét. Arra törekszünk, hogy kialakítsuk az új, a népét szerető, a békéért küzdő szocialista jogász típusát. Késő este volt, Lengyel elvtárs, az új művezető és Nagy István, a „kartonázs” új csoportvezetője magukra maradtak a trafóműhelyben. A kartotékot a láda fölé hajoltak, az előző művezető és csoportvezető és társaik bűnjeleit keresték. Egyikük sem gondolt hazamenetelre. Lengyel elvtárs a felelős a Ganz Villamossági Gyár transzformátor-műhelyében a csövek és a szigetelő alkatrészek gyártásáért. A szigetelő alkatrész a transzformátor lelke. Ezt gyártja a kartonázs-csoport, amelyet Nagy István vezet. — Ez sincs meg .. Te... Ez sincs meg — kutattak a zöld és fehér munkalapok között. — Lám, itt van az inotai és a sztálinvárosi 2500 voltos készlet... Négy darab ... Mikor fogjuk mi azt még szállítani... és ezek már hónapokkal ezelőtt elszámoltak tele... — szűrte a szót a foga közül Lengyel. — Ma végére járunk a dolognak — mondotta Nagy István. Mikor fölálltak, Lengyel elvtárs még rakosgatott az asztalon. Látszott: nem a kezére figyel. Aztán felnézett egyenesen Nagy elvtárs szemébe. Kerek arcát éles szögekbe húzta a harag: — Csaknem 60.000 perc... A mindenüket... — Félesztendei munkaidőm — fogalmazza érzékelhetővé Nagy István. Indultak haza. A dolog neheze talán mögöttük van, de lehet az is, hogy még előttük ★ Lengyel elvtárs, a fiatal művezető és Nagy István rövid ideje dolgoznak együtt. Még nem volt idejük az összeszokáshoz, mégis jól értik egymást. „Lengyel elvtárs fiatal még — 23 éves —, de érti a dolgát, jó mellette csoportvezetőnek lenni. Sztahanovista, megérdemli, hogy vezető tegyen — gondolkodik Nagy István. — A párttitkár is az, sztahanovista — fűzi tovább a gondolatait. — Levasics elvtárs jó párttitkár. Lengyel is hozzáfordul mindig tanácsért. Ennek a diszkóságnak is ő jött a nyomára, tanulhat tőle az ember. Szívósságot, éberséget. Még azt is észrevette, hogy ezek mindig együtt isznak, közösen rendelnek, közösen fizetnek. Igen, már akkor gyanakodott, amikor egy ideig a csoportvezetőt helyettesítette nálunk.” — Mi a csoda lehet itt? — mondogatta Levasics elvtárs. — Nekem azt mondják, hogy készen van a válaszfal, elszámoltak vele, s a munkadarab nincs sehol! De nem hagyta annyiban a dolgot. Jelentette az ellenőrzésnek. Jött is az ellenőrzés, de nem talált semmit. A bércsalók eldugták a lapokat, amelyekkel még nem számoltak el... Aztán sláta mögött kinevették Levasicsot: — Ez sem lesz sokáig titkár! Mindenbe beledugja az orrát, de most „leégett” alaposan! ... „Horváth... Ki gondolta volna Horváth Ferencről... Már majdnem sztahanovista oklevelet kapott. Mindig többet teljesített 200 százaléknál. Persze, így könnyű ...” — gondolt most vissza minderre Nagy elvtárs. ★ Miféle emberek ezek? Kiss János, a művezető, volt fehérnemű - konfekcióüzem tulajdonos. Fóti Ignác csoportvezetőről az üzemi rendészet állapította meg, hogy SS-legény volt. Horváth Ferencet hasonló „ügyek” miatt távolították el a vasúttól. Ulmann, az ellenőr, aki átvette a munkát, amelyről tudta, hogy nincs meg... aki itókával, s más egyébbel „hagyta magát rábeszélni”... Milyen aljasságot műveltek! Horváth kilopta az irodából a munkalapokat. Olyan munkadarabok lapját, amelyeknek még a nyersanyaga sem volt sehol. Elszámoltak vele... Nem az egész idővel, mert akkor kiderült volna a turpisság, hanem a megmunkálási idő háromnegyedével vagy többel. A nagyszereldé pedig követelte a munkadarabokat ... Levásáltá' elvtárs, a párttitkár, felvette a harcot a bércsalások ellen. Behivatta Ullmann ellenőrt a pártirodára: — Tudod-e, hogy a kartonázs-csoportban 30.000 perces bércsalás van? — kérdezte, mert így akarta kiugratni a nyulat a bokorból. — A, nincs az több 10.000- nél, de abból sem lesz semmi baj. Elintézzük mi azt, ilyesmi előfordul. „Sikerült! ,A nyúl kiugrott.’ Most már a kezemben vannak!” — gondolta Levasics elvtárs. A termelési értekezleten fejükre olvasták a csalást. „Bűnbánóan” beismertek 14.700 percet. A többiről hallgattak. De a tények beszélnek: 60.000 perc munkaidő értékével károsították meg a nép államát s a munkával, ami nem készült el. A jobboldali szociáldemokratákra és cinkosaikra gyűlölettel tekintenek vissza a gyárban. Új harci jelszóval válaszoltak a dolgozók az ellenséges aknamunkára: behozni a lemaradást!★ S azóta behozták! Inotának, Sztálinvárosnak terv szerint szállítják a készleteket. Hiába uszították Kissék Lengyel elvtárs ellen a csoportot. A dolgozók észrevették, mi van a bujtogatás mögött és a munkával Lengyel elvtárs felé fordultak. Fiatalok jöttek, mint Szolnoki János, aki rövid ideje dolgozik csak ezen a munkán, de már legjobbja a csoportnak. A csoport átlagteljesítménye: 140 százalék. A műhely tanult az esetből. Ezután figyelmesebben néz körül mindenki a háza táján, mert „a kertben farkasok ólálkodnak”, az ellenség lesi az alkalmat, hogy támadhasson. Székely Katalin -------------------------------------- Jobboldali szociáldemokraták és cinkosaik „műve“: hatvanezer perces bércsalás Su&f Mikke LENGYELTÓTI, A NYERTES FALU Serény munka folyik a somogymegyei lengyeltóti község határában. A község dolgozó parasztsága, az állami gazdaság és a termelőszövetkezetek dolgozói valamennyien kint vannak a határban, hogy most is, időben teljesítsék a dolgozó nép állama iránti kötelezettségeiket. Most folyik a burgonyaszedés, a szálastakarmány behordása. A faluban, s kint a határban sok szó esik a Második Békekölcsön első sorsolásáról. Nagy a bizakodás, hiszen a kölcsönadott forintok eddig is visszatérettek. Az Ötéves Tervkölcsön legutóbbi sorsolásán például negyven dolgozó kötvényét húzták ki. Erdődi Frigyes, a lengyeltóti gépállomás traktoristája 200 forintos kötvénnyel 1000 forintot nyert. Lóka József, Tóth Sándor, Kutor Ferenc, Kajtán Lajos dolgozó parasztok, szintén nyertek. De nyertes itt az egész falu, tudják ezt azok is, akiknek kötvényeit még nem sorsolták ki. Tüdőszanatórium, bölcsőde, gépállomás — a terv ajándékai A felszabadulás után, de különösen az ötéves terv első éveiben nagyot változott a falu képe. A község dolgozó parasztságának munkáját könnyíti az ötéves terv során létesített gépállomás. A Horthy-fasizmus éveiben tömegesen szedte áldozatait az akkori „népbetegség”, a tuberkulózis, s a szegényparaszt számára nem volt férőhely a városi kórházakban. Ma, Lengyeltótiban tüdőbeteggondozó intézet van, az egykori grófi kastélyt szanatóriummá alakították át. Ez év augusztus 1-én kezdte meg működését a korszerűen felszerelt szülőotthon. Napköziotthona és bölcsődéje is van már a községnek. Két éve már, hogy pormentes út halad át a falun, Nagytatárvár és az Újtelep között is kövesút épült; az Újtelepen bevezették a villanyt, 1953-ra pedig egy új kultúrház építését tervezik. így változott hát a falu képe, élete — a kölcsönadott forintok többszörösét kapta már eddig is Lengyeltóti. A mezőőr fia egyetemi tanársegéd lett Nagyot változott a falubeli fiatalok élete is. Ezernyi lehetőség nyílt a tanulásra, a boldogulásra. Szűcs József — Szűcs Gyula községi mezőőr fia —, aki a felszabadulás előtt együtt napszámoskodott édesapjával, most végezte el eredményesen a közgazdaságtudományi egyetemet, s jelenleg tanársegéd. Kelemen József kétholdas dolgozó paraszt fia, ifjabb Kelemen József a néphadsereg tisztje. Bohár János dolgozó paraszt fia, Bohár József pedig tisztiiskolán van. Verebélyi Géza ugyancsak a néphadsereg tisztje. Paksi Gyula és Somogyi Endre parasztfiatalok a Sztálin Vasmű építésén dolgoznak, Szekeres Mária pedig traktorista lett. A lengyeltóti gépállomáson dolgozó fiatalok, a párt és az állam szerető gondoskodását, lelkiismeretes munkával, termelési eredményeik fokozásával viszonozzák. A nyári munkák idején nagyszerű teljesítményekkel járultak hozzá a begyűjtés sikeréhez. Reichert Ferenc ifibrigádja cséplésben 113 százalékos teljesítményt ért el, Bertalan László II. 115 százalékot, Rendszes István 112 százalékot, Szabó László 102 százalékot teljesített. A falu nem marad hálátlan A községi DISZ-szervezet fiataljai jó népnevelő munkával segítik a begyűjtés sikerét. Papp József és Papp Margit ifjúgárdisták jó, agitációs munkával érték el, hogy a számukra kijelölt utca dolgozó parasztsága 100 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. Kajtán László 16 holdas parasztfiatal maga is 100 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. Koller Imre 8 holdas parasztfiatal ugyancsak személyes példamutatással járult hozzá a begyűjtés sikeréhez: kötelezettségének 118 százalékban tett eleget. A község 128 százalékra teljesítette kenyérgabona begyűjtési tervét, a takarmánygabona begyűjtésben pedig 131 százalékot értek el. Ugyancsak jól halad az őszi kapások begyűjtése is. Burgonyabeadási kötelezettségüket eddig már 100 százalékra teljesítették. A fiatalok jó munkája is hozzájárult ahhoz, hogy Lengyeltóti a fonyódi járásban a verseny élére került és elnyerhették a járási tanács vándorzászlaját. A község dolgozó parasztsága, fiataljai jó munkájukkal, kötelezettségeik teljesítésével segítik a tervet, amely számukra már eddig is a boldogabb, derűsebb életet hozta. Lengyeltóti, a nyertes falu — egy a sok nyertes falu közül. Fonyó János ...... Az új tervlétesítményben, a korszerűen felszerelt bölcsődében szakképzett gondozónők foglalkoznak a dolgozó parasztok gyermekeivel Francia ifjúsági küldöttség érkezett Budapestre A Kínai Demokratikus Ifjúsági Liga meghívására 12 tagú francia ifjúsági küldöttség indult Pekingbe. A küldöttség vezetője Gerber Róbert Serge, a Francia Köztársasági Ifjúsági Szövetség titkára, tagjai között vannak a Francia Köztársasági Ifjúsági Szövetség, a Francia Lányok Szövetsége, az úttörők, a CGT és a francia munkássportolók képviselői. Tagja a küldöttségnek Raymonde Dieu, a kiváló ifjú békeharcos is. A francia ifjúsági küldöttség pénteken reggel érkezett meg Budapestre, ahol néhány napig tartózkodik, majd folytatja útját a Kínai Népköztársaság felé. A pályaudvaron Kádas István elvtárs, a DISZ KV titkára, a DÍVSZ,, valamint a kínai nagykövetség képviselői üdvözölték a küldöttséget. --------------------------------------Pavel Bikov harmincszoros normát teljesített a XIX. pártkongresszus tiszteletére folyó versenyben Pavel Bikov Sztálin-díjas gyorsesztergályos, akinek Magyarországon is számos követője van, a napokban újabb nagyszerű eredményt ért el. A szovjet tudósok a gyors fémvágásnál eddig használatos különböző fajtájú gyorsvágó késlapok helyett egy új, sokkal tökéletesebb, keramikus vágólapot találtak fel, amelyet a szovjet üzemekben egyre szélesebb körben alkalmaznak. A szovjet tudósok tökéletesítik a keramikus vágólapokat. A szovjet tudósoknak ebben nagy segítségükre vannak a gyorsvágó sztahanovisták, köztük Pavel Bikov tapasztalatai és tanácsai. Pavel Bikov egy alkalommal I. Kitajgorodszkij professzortól kapott néhány ilyen keramikus vágólapot. Bikov a napokban nagy átmérőjű öntöttvas karimákat esztergályozott. Egy-egy ilyen karima esztergályozásának normája 30 perc volt. Percenkénti háromezres fordulatra állította be gépét és így 30 percről egy percre szorította le az alkatrész megmunkálásának idejét. Az újfajta keramikus vágólap kiállta a próbát, s Pavel Bikov az SZK(b)P XIX. kongresszusának tiszteletére tehát harmincszoros normát teljesít. 3