Szabad Ifjuság, 1953. október-december (4. évfolyam, 230-306. szám)
1953-12-25 / 302. szám
Szívtéli ajándék alaru Az ünnepet kalendárium jelzi. Fényét sok csillogó dísz sugározza. Emlékét az ajándék őrzi meg. De melege, bensősége, ereje az emberek szívéből, lelkéből árad. A piros betű hitelét a nép öröme szentesíti , mert a nyelv sokszor mélyen rejtőző sejtéseket is elárul, talán nem is véletlen az a régi szóhasználat, meghonosodott fogalom, amely hivatalos ünnepeket idéz. Egész történelmi korszakot jellemez az ünnepnek ez a meghatározása. Azokat az időket, amikor az ünnepet néhányan hivatalosan törvénybe iktatták, meg is tartották, de milliónyian voltak a nem hivatalosak,akikben ez az ünnep nem okozott örömet. Az ünnepen kitárult a nép lelke. Tüze, vígsága híven tükrözi vissza egy ország hangulatát, dolgozóinak igazi érzelmét, megelégedettségét, boldogságát. A Johnstone nevű angol polgári újságíró a közelmúltban magyarul is megjelent naplójában leírja, milyen élményszerűen hatott rá aza nap, amikor először látta ünnepelni a szovjet népet. „A moszkvai május 1-i felvonulás és a többi, az egész Szovjetunióban — mondja Johnstone — milliónyi csattanós választ ad minden évben az amerikai és brit hivatalos propagandának arról az állításába, hogy a szovjet nép nem lelkes híve a szovjet életformának.* Erre gondoltam, amikor karácsonytájt magával ragadott a pesti utca forgalma. Hat valaki idegen országból érkezne hozzánk, nem ismerné nyelvünket, történelmünket, nem is lépné át otthonaink küszöbét, senkivel sem beszélne és még az üzletek forgalmának minden képzeletet, váltakozást túlszárnyaló statisztikáját sem látná — a pakkokat cipelők derűs ,orcáiról akkor is leolvashatja az érlelődő, emelkedő általános ünnepi hangulatot. Mindenki sajátjának tekinti a ünnepet, úgy érzi, hogy személyesen is hozzá kell járulnia valamivel az örömhöz. Az embereknek módjuk és kedvük van ünnepelni. Hetekig tanakodtunk rajta — milyen is legyen. Napokig mustrálgattuk, válogattuk, hogy aztán — olyan is legyen. Megvenni sem volt éppen egyszerű. És most: átnyújtjuk az ajándékot. Lehet kicsiny vagy nagy. Játék vagy ruha. Apró figyelmesség vagy maradandó komoly érték. Mind egyformán kedves. Mert becsét nem ára, súlya, szüksége adja, hanemaz érzelem, amely az ajándékozás pillanatához fűződik. Szívbe!] ajándék. E szép magyar szó, mintegy rangsort állított az ajándékok tömkelegében, annak adományozza az elsőbbséget, amely szívünk sugallata szárnyán száll kedveseinkhez, amely lelkünk legbelsőbb kívánságait fejezi ki, amelynek megszerzése a legtöbb gonddal, törődéssel jár. Drága kincs, amely egymaga minden másnál értékesebb. Szik kedves ajándékunk sorában a mi legszívbélibb ajándékunk a béke. Ezt nyújtjuk tiszta szívvel mindenkinek, ezt óhajtjuk leghőbben másoktól. T Karácsony napja évszázadok óta a népek békeünnepe, ősi idők óta e napon béke ült a lelkekre, béke honolt az otthonok felett S ezen a napon még forróbban, mint máskor,, az egyszerű emberek békét kívántak mindenkinek a földön. Békét a világnak 1953 karácsonyán a béke már nem puszta óhaj. Amikor az ünnep estéjén csendesen elbeszélgetünk, élvezzük má a vígságot, a boldog öregek mosolyát, a gyermekkacsagást és egy pillanatra visszagondolunk múlt esztendők karácsonyaira, akár a zimankós tavalyi télre, akkor méltán érezhetjük, hogy mindezzel az örömmel, sok- sok millió embertársunk segítségével saját magunkat ajándékoztuk meg. Béke van a világon, nem zavartalan, nem olyan nyugodt, mint szeretnénk, de derűt és bizakodást árasztó béke. Ígérjük meg, éppen azoknak, akiket legjobban szeretünk, hogy jövőre még szebb, még igézőbb, értékesebb lesz szívbéli ajándékunk. Vásárhelyi Miklós ium. lui«--“1 Lt"/" ---------- VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK. A DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉNEK LAPJA IV. ÉVFOLYAM 302. SZÁM Péntek, 1953 december 25 ÁRA 40 FILLÉR szük az ajándék...? Mintha csak valami titokzatos varázsló bűvös pálcája életre keltette volna az ezeregyéjszaka mesealakjait és idevarázsolta volna a Fővárosi Tanács színes lampionokkal feldíszített nagytermébe. A sarokban csillogó-villogó, mennyezetiig érő sudár fenyőfa, zöld ruhája alig látszik cukor- és csokoládéterhétől. A fenyőfa körül vidám, lármás forgatag. Tavasz tündrérke táncol, délceg kozák vitézzel. „A három a kislány operettből megszökött Médit tudós ősilagász forgatja, és is van a vadonró bába is minden rosszindulat nélkül, kísérői komoly, vattaiszakálllú törpék. A táncot hirtelen csengetés szakítja félbe: kezdődik a jelmezverseny. Egymásután vonulnak el a zsűri FENYŐFÁK FÉNYÉBEN... Úttörők boldog délutánja előtt: az aranysujtásos kis magyar huszár, pólyássibaba, tipegő kínai leány, veszekedő cigányházaspár, Liftboy, odatüszk, Hektor kutya, Miki egér és ki győzné a sok ötletes jelmezt mind felsorolta. A győztesek: Koródi Lajcsi, a huszár, Takács József és Drégfelyvári Erzsi, a mulatságos cigányházaspár, Faragó Éva, a sárgakimonós kúriai lány nagy tapsot és egyegy csokoládészeletet kapnak a zsűri vezetőjétől. Az igazi kacargás és taps azonban akkor hangzik fel, amikor a színpadon megjelenik gyermekek és felnőttek kedvence, a „Latyi”. Csilippad szemek figyelik Latabár Kálmán minden mozdulatát. És újra, meg újra kirobban a nevetés. Csodálatos ez az este, amivel a DISZ Központi Vezetősége és a Szakszervezetek Országos Tanácsa ajándékozta meg Budapest legjobb úttörőit. A színpadon most sűrű pelyhekben hull a hó és szolgáitól, a dörmögő mackótól, a kis tapsiüléstől, sündisznótól körülvéve megjelenik fehérprémes, piros palástjában, hosszú, fehér szakál lávad Télapó. S aztán elérkezik az est legkedvesebb jelenete: az ajándékosztás. Minden úttörő azt választja a díszes karácsonyfa alatt fekvő ajándékokból, amire legjobban vágyik. A vidám fenyőünnepen résztvevő úttörők sohasem fogják elfelejteni ezt a gyönyörű estét. Képünkön a fenyőünnep három boldog részvevője: Sztelló János, Batkó Kató és Szigethy Árpád úttörők a fenyőfa alatt. Szép csendesen leszállt az est. Karácsony estje. Nyugalom üli meg Galgahévíz házait ... A fonóban sem pereg a rokka, és mégis, lázas igyekezettel tesznek-vesznek a lányok a tágas szobában. Díszítik a mennyezetig érő fenyőfát, amit a legények ajándékoztak nekik. Szemük a fán, meg az ablakon, amelyen túlról kél befelé a dalba szőtt vágyakozás . De szeretnék a rózsámmal beszélni.“ Még nem lehet fiúk, idő elött leszednétek a szaloncurot. A legényeket azonban nem hagyja nyugodni a hév, s már ott is tolonganak az ajtóban. De jaj, cuki merészen elsőnek lépett be, most tarthatja a hátát visszafordultában a karácsonyfát védő fakanalak alá. Végre szabad a belépés és a rakottszoknyákkal szemben ott mnek a bricsesznadrágo.,, pantallók, még ipari tanuló is van kettő. ,,De nézd csak, mi van ott a sarokban, Magdi!” — kiáltja Szabó Misi tánccsoportbéli partnerének, Mazlag Magdának. S a léprecsalt leány jóformán el sem fordítja fejét, máris legénymarokban a szaloncukor. A haszon alanta gyorsan lecsap a fakanál... De haragról azért szó sincs... Körbejár a sütemény, tea, aztán elhangzik a játékra szólító felhívás:játsszunk kútbaesősdit!” Ráfel Anti ül középre, a bíró. Az eléje tett zsámolyra Vonó András ipari tanuló kuporodik le és elsóhajtja búbánatát: „Hej, bíró uram, kútba estem!” — Hány öt mélyre? — „Huszonötre!" — Oszt' ki húzzon ki? — „Keserű, Erzsi” __A lány elpirul, de csak úgy húzza azt a szerencsétlen fiút, mintha három öl mély volna a kút. Három csóknál többet nem hajlandó adni annak a telhetetlen Bandinak. Hogyisne, mindenki szeme láttára! Tudja ő, a valóságban száz ölről is feljönne Vanó András, akár egy csókjáért is ... Most a falu „első leánya’’, Mazlag Magda ül a zsámoyon. Első ő a munkában, de a kultúrcsoport táncosai fűzőit is ő kapja a legtöbb tapsot. És há' kútba esett 5 is. Három öl mélyre, noha Búzán István Galgahévízi este T. 1. csa utolsó pillanatban esteledik. A borús téli ég egyre sötétebb lesz, és az üzletek redőnyei nemsokára lehulazak. Mindenki hazatér otthonábal, vagy ha más kedve van, elmegy valami étterembe, zenés , szórakozódyre. De vannak ám, és nem is kevesen, akik most akarnak ajándékot vásárolni. Izgatottan nyitnak be az áruházba, üzletbe, s fürkésző szemük kutatja, megkapják-e még a kívánt ajándéktárgyat? Jaj, mi lesz, ha kiforrott az elképzelt portéka! — Mély sóhajtás követi nyomon a gondolatot. Varga Imréné, a Gyapjúmosó dolgozója e kései órákban korcsolyát keres az Úttörő Áruházban. Szerda este elnézte kisfiát madzaggal összekötött, öreg korcsolyáit és hallgatta a gyerek dobogását: „Úgy látszik, nekem már ezzel kell kihúznom a telet” — Nem, Kis Imre, ne félj, a mamának szerencséje van, már csomagolják is a korcsovát. Édes lesz a péntek reggeli fölébredés. Milyen kedves izgalom! Egy késlekedő férjnek csak most jutott eszébe, hogy feleség is van a világon, idegesen válogat a selyemharisnyák között Végre, talál egy megfelelő színt, s megnyugodva ballag hazai, táskájában ott pihen az ajándék. Csak gyorsan, kedves elvtársak, nemsokára záróra. Az áruházi kiszolgálók azonban változatlanul kedvesek, csak időnként tekintenek a faliórára. Mennyi minden kel el még az utolsó pillanatban! Kabát, gyerekjáték, kerékpár, fehérnemű, s ki tudná mind felsorolni... Majd elérkezik a záróra, s a fényes, világos üzletekre lassan sötétség borul. Zárás előtt a Levendulában Sokan tán nem is tudják, mi is az a Levendula. Nos, illatszer mintabolt, s ráadásul kozmetika a dolgozó nők számára Budapesten, a körúton. Bizony nincs is abban semmi szégyen, ha a fiatal Tóth Józsefné textilmunkás az ünnepekre egy arcvakolással teszi magát még szebbé. S ki róhatna meg... de nem, mégsem mondjuk meg annak a monori kislánynak a nevét, aki az ünnepekre hazavárja a katonaságtól vőlegényét. Szigorúan megtiltotta nekünk, pedig oly szerény kozmetikázásról van szó, hogy szinte nem is értjük parancsait. Itt is az utolsó percekben vagyunk, s kimondják a végszót, elköszönnek egymástól a vendégek és a kozmetikusok. Jóéjszakát, kedves vendég, töltse kellemesen a karácsonyt! Otthon a családban kint az utcán csend, csak egy-két villamos csillinget, s imitt-amott autó dudája búg fel. Pesten, a Báthory utca 4-ben Fuksz Gyula kétszeres könyvkötő sztahanovista és családja az ajándékosztás előtti pillanatokat éli. Férj, feleség, nagymama!, s a háromhónapos kisbaba, ez a család. S csak a csöppség nincs még ajándékozási hangulatban. A kandallóban duruzsló fahasábok, s a rádióból szűrődő dal zenéje egybeolvad. Az ember érzi a béke, boldogság, s a családi szeretet meghittségét. A feleség kis csomagot vesz elő. A férj hasonlót. Egymásra néznek, s pár percnyi feszültség áll be. Várjon ki, mit kapott? Amíg a csomagot bontják, mindketten sejtelmesen mosolyognak, s előre élvezik a másik fél meglepetését. A férj ajándéka: egy kis rugdatózó. A feleségé: egy kocsis kabát. Itt minden a gyermeké. Az „érdekelt fél” az ujját szopva nézi az ajándékokat, s még felette áll az ilyen ajándékozási ügyeknek. Kicsit azért csalódott a feleség is, a férj is. Egymás számára is elképzelték az ajándékot. Igen ám, de meddig tart a „bánat”? A feleség rejtekhelyhez nyúl és újabb csomagot vesz elő, benne munkaköpeny. A párja sem maradhat el mögötte, s egy szép selyem hálóinggel viszonozza a kedveskedést. Megölelik egymást, mögöttük torokköszörülés hallatszik, úgy látszik a nagymama kér szót kr... kr... — Gyerekek — mondja —, én szőnyeget vettem, hogy a kicsinek föl ne fázzék a talpacskáját, ha elkezd járni. — És ez így megy még sokáig, a család minden tagjának bőven kijut az öröm, a meglepetés. Mire a vacsora terítékre kerül, a gyerek már édesen szunnyad. A töltöttkáposzta őt amúgy sem érdekelné. Kint a fagy kopog, zúzmarasodnak az ablakok, a sötétségben csak a villanylámpák ezernyi fénye csillog, időnként egykét villamos csilingeil, s csak nagynéha harsan fel egy-egy autó dudája, egyetemi hallgató nem bánná, ha száz ölre kellene „lemászni“ érte. Hiszen ennek a Magdinak csak a látásáért is gyalog lőtt át Hévízgyökröl. Mert: „Nincs is annál betyárosabb élet. — Ha a legény fonás kislányt szeret.” Ezt már mindannyian énekelik, fiúk, lányok vegyest, — a fiúk természetesen nagyobb tűzzel. És elröpült az idő is, hogy észre sem vettek. Közben hiába csattogtak a fakanalak, a fenyőfa már megkopasztva áll a szoba közepén. De mit tesz az, ha a szív ünnepi díszbe öltözött. A tiszta, ifjú érzések emberi, meleg köntösébe... A Göncölszekér roldja tótágast áll már az égen, amikor a kiskapukban búcsúzik ki-ki a párjától. És miként odafenn, a földön is kigyúlnak a csillagok!