Szabad Ifjuság, 1954. április-június (5. évfolyam, 77-153. szám)

1954-05-01 / 103. szám

A DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉNEK LAPJA V. ÉVFOLYAM 103. SZÁM Szombat, 1934 május 1 ÁRA 40 FILLÉR M ,1 ne OS MÁJUS ! Jó érzés vonulni a zászlók ■feszülő selyme alatt, s az emberáradat porszemeként is a győzhetetlen erő hatalmasságát érezni az összecsendülő kiáltásokban, az érv ütemre dobbanó léptekben. Ma, a május elsejei felvonuláson ez az erő ezerszeressé hatványozódik szívünkben. Ezen a napon nemcsak a körülöttünk vonuló tízezrek ereje sugárzik bennünk — ma száz- és százmillió torok formálja szavakba mindnyájunk gondolatát, ezekben az órákban az északi sarkkörtől a déliig, szerte a világon megindulnak a felvonuló emberáradat patakjai, hogy egyetlen hatalmas folyammá egyesüljenek. Május elseje a nemzetköziség ünnepe. Mit jelent ez a szó — beszéljünk most erről, nem az elvi meghatározás pontosságával, csupán úgy, ahogy ezt a mai ünnepi hangulat mindnyájunk szívében sugallja. Valahol messze, tízezer kilométerre tőlünk egy sárga-, barna-, vagy fehérbőrű munkás ma azt kiáltja: éljen a dolgozók nemzetközi összefogása. Sosem látta a mi földünket, sosem érezhette, amit mi érzünk, amikor a dunántúli lankákra, a selymes vizű Tiszára, Budapestünkre, vagy Debrecenünkre gondolunk — és mégis értünk, rólunk beszél. S mi, akiketra itt, a Duna, Tisza mentén köszöntjük május elsejét, ugyancsak beszélünk róluk és gondolunk rájuk, a párizsiakra és az alaszkaiakra, a rómaiakra és a varsóiakra. _ De a május elsejei ünnep évtizedeken át csak a reményt fejezte ki, a holnapot sejdítő, a távoli jövő ködébe vesző reményt. 1917 októbere óta váltotta fel a májusi ünnepeken a reményt a bizonyosság. A munkások, akik május elsején a kapitalista országokban munkát és kenyeret követeltek, most már a bizonyosság erejével tudták: lehet úgy is dolgozni, élni, ahogy a Szovjetunióban dolgoznak és élnek, a rabság láncait letépve, népnyúzók nélkül, szabadon és boldogan. S ez a tizedik május elseje, amikor a mi hazánk is ezt a bizonyosságot táplálja, a szabadság iránti forró várnát ébreszti százmilliókban. Szívetmetengető érzés ma, május elsején arra gondolni, hogy hazánk, ahol „bújt az üldözött, s felé kard nyúl barlangjába”, ahol alig tíz esztendeje még a kizsákmányolás ostora tépte sebesre a nép lelkét — maga is példaképpé nőtt. S most, a nemzetközi ünnep perceiben a nemzeti büszkeség sugallja ifjúságunk szívébe az apadhatatlan hálát a Szovjetunió iránt, aki a „rohambrigádok” közé emelt bennünket, és népünk „esze, becsülete, lelkiismerete”, a párt iránt, amely erős kézzel megóvta szabadságunkat és becsültté, szeretetté tette a magyar nevet. Példaképnek lenni, elől haladni mindig felelősséget jelent. De kifejezhetjük-e szavakkal azt a mérhetetlen felelősséget, amely reánk, mindnyájunkra hárul, akik az emberiség egész története legszebb reményeinek, álmainak egyik megtestesült vagyunk? A május elsejei felvonulásunk tábláira írt teljesítményszázalékok valójában eljátszanak távoli országokba, földrészekre is. S ez nem túlzás, ez ezerszeres igazság, mert példánk sugárzó ereje olyan „apróságokból” tevődik össze, mint egy-egy gyár, üzem, vagy dolgozó teljesítménye, munkája. Igaz, elsősorban a mi asztalunkat gazdagítják, a mi életünket boldogítják munkánk gyümölcsei, de ezzel együtt a magyar haza példája is világítóbb fáklyaként lobog. S ehhez a hatalmas felelősséghez kell mérnünk hétköznapjaink egyszerű, „szürke” tetteit. S ma, a májusi ünnep emelkedett perceiben valid be önmagadnak ifjú bányász: gondoltál-e erre, valahányszor nem teljesítetted a normát, ifjú kohász: gondoltál-e erre, valahányszor rossz minőségű acélt csapoltál, fiatal traktorista: gondoltál-e erre, valahányszor gyengén, sekélyen szántottad a földet? Nem engedhetjük meg magunknak, vétek hazafiúi lelkiismeretünkkel szemben, ha nem gondolunk erre. Május elseje a harc ünnepe. S a mai május elseje annak a harcnak világot átfogó seregszemléje, amely a béke védelmezéséért folyik. Gondolatainkban és érzéseinkben ma már megszokott természetességgel csendül össze ez a két látszólag ellentétes, de valójában testvérfogalom: ,,béke" és „harc". Összeforrott ez a két szó, mert fél évszázad alatt két világháború tanította meg az embereket arra, hogy a béke harcban fogan. És sokszorosan érvényes ez ma, amikor az emberiséget minden eddiginél szörnyűbb veszedelmek fenyegetik. Néhány héttel ezelőtt amerikai hidrogénbomba robbant a Csendes-óceánon. S alig szálltak le a felhőkig szökkenő gyilkos radioaktív hamu pernyéi, Washingtonban kimért gondossággal statisztikákat készítettek, szörnyű, irtózatos számoszlopokat, arról, milyen területet képes sivár pusztasággá változtatni, hány millió ember életét képes kioltani az általuk „ bombának” becézett tömeggyilkoló fegyver. André Stil elvtárs, a l’Humanité egyik legutóbbi számában vezércikket írt arról a japán halászról, aki megsérült a hidrogénbomba robbantásakor és haldoklik. S az emberek szerte a világon e japán halász sorsára gondolnak, és a washingtoni vandál „statisztikusokat” vádolják. Az emberek — bárhol éljenek, bármilyen világnézetet valljanak is — nem akarnak e statisztika egyik adatává válni, mert — bármily meglepő is ez Washingtonban — jobban szeretik az életet a halálnál, a virágzó városokat a pusztulásnál, az örömet a szenvedésnek — a Csendesi-óceán kék egét elfeketítő füstoszlop — új harci riadót jelentett. Végigsüvölt a földgolyón a kiáltás: te a hidrogénbombával, tiltsák be az atomfegyvereket. Ismertes csengésű szavak ezek, néhány esztendeje, a Béke-Világtanács felhívását aláírva szűrös százmilliók „üzentek hadat” az atomfegyvernek, és ezek a százmilliók fogták le azóta is a gyilkosok kezét. És sokan azok közül, akik akkoriban megmosolyogták, agyonhallgatták vagy „vörös propagandárvák” nevezték ezt a követelést, ma — ha a félelemtől űzve is — de ugyanezt mondják: tiltsák be az atomfegyvert. A nyugati világban miniszterek és tekintélyes újságok cikkírói gondolnak fogvacogva arra, hogy a szörnyeteg, amelyet útjára indítottak, őket is elérheti. S íme, a csendes óceáni robbantók terve így fordult visszájára: szélesedett az atomfegyver ellenzőinek tábora. S ma a kék májusi ég alatt vonuló, a friss tavaszi levegőben teli tüdővel éneklő egyszerű emberek millió n nem rettegnek, mert bíznak erejükben. És bíznak mindenekelőtt abban az országban, amely reményük kiapadhatatlan forrása: a Szovjetunióban. Születésének percétől kezdve igaz volt, de ma ezerszeresen igaz, hogy a nagy szovjetország száz- és százmilliók vágyainak megtestesítője, védelmezője. Nem a háborús gyilkosok akaratán, hanem a Szovjetunió vezette népek harcán múlott, hogy eddig nem borult vérözönbe a világ, s azon múlik, hogy nem pusztíthatja el ezután sem a családi otthonokat és országokat az atomfegyver. S mint annyiszor az elmúlt évek során, éppen ezekben a napokban küzd ismét a Szovjetunió Genfben a tárgyalóasztalnál, hogy elfojtsák és ne éleszthessék lobogó lángra a háború zsarátnokait Ázsiában. Május elseje a harc napja és ma a dolgozók e harc jegyében ünnepelnek. Ezért félnek az imperialisták mint a tűztől a nagy májusi seregszemlétől, ezért tiltották be például Párizsban a május elsejei felvonulást. De semmiféle paragrafusízű rendszabállyal, semmiféle kordonnal és börtönnel nem lehet elfojtani az emberekben az élet szeretetét, a halálstatisztikák készítői iránti mryűsöletet. Hamlet azt kérdi híres monológjában: „akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét, s nyilait?” S a hamleti kérdésre világossá és egyértelművé érett válasszal felelnek ma már mindenütt: nincs kiszámíthatatlan balsors amelyet tűrni kell, nem „végzet” és nem „rendeltetés” a háború nyomasztó veszélye sem, hanem maroknyi embercsoport fenyegetése, és rajtunk áll, hogy elhárítsuk ezt a fenyegetést. Rajtunk is, akik szabad hazában élünk, mert május elseje nálunk is harci ünnep. Csupán a harc eszközei mások mint a kapitalista országokban, de legyőznivaló előttünk is tornyosul bőségesen. Kell-e bizonyítani, milyen szoros, eltéphetetlen szállal fonódik össze a mi hazánk erősödése és a béke védelmezésének ügye. Ezért — a béke védelmében — nem engedhetjük, hogy iparunk adósa legyen a hazának, hogy falun elmaradjunk a mezőgazdasági munkákkal. S ez a harc, amely átszövi hétköznapjainkat, s amely most, a kongresszusi verseny napjaiban lüktet igazán — nemkevésbé felemelő, magasztos és hősi, mint a vietnami ifjúság csatája, a párizsi sztrájkoló ifjúmunkások küzdelme. A mi országunkban szabadon, minden béklyó nélkül bontakozhat ki ez az ifjúi hősiesség ,s a haza számít is az ifjúság kezdeményezőkészségére, új iránti szeretetére, harcosságára. Erősödjék szívünkben ma, a nagy májusi ünnepen az az elhatározás, hogy megfelelünk ennek a várakozásnak és védjük, vállvetve sokmilvónyi ifjúval, leánnyal együtt jövőnk zálogát, a békét. vjutujmna Ünnepi köszöntők a munka nyelvén A DISZ-brigádok vezetnek Tatabányán A munkásosztály nagy ünnepére a tatabányai bányász JDipp-bi Igánott a legelső sorokba küzdötték fel magukat. A csaknem száz versenyző DISZ-szenelőbrigád zöme nemcsak teljesítette, de túl is szárnyalta május 1-i fogadalmát. Különösen a X-es aknai fiatalok értek el jó eredményeket: május 1-én ők viszik a legjobb fejtési DISZ-brigádot illető vörös selyem vándorzászlót, amelyet egy éve alapított a városi DISZ-bizottság. Náluk van a Tatabánya legjobb szállító DISZ-brigádjának járó népszerű „Aranycsille” is, amelyet hetenként ítél oda a városi DISZ-bizottság. Csernochlavek László fiatal vájár másodmagával 200 csille szén termelését vállalta május tiszteletére és csupán az elmúlt héten 105 csillényit adott társával terven felül — így nyerték el a vándorzászlót. Takács László négytagú szállítóbrigádja eheti 136 százalékos átlagteljesítményével nyerte el az „Aranycsillét”. A tatai szénmedence frontbrigádjainak versenyében ugyancsak DISZ- brigádé az elsőség: a XIV-es aknai Stock József frontmester tíztagú brigádjáé. A kongreszszusi verseny kezdetétől a munkásosztály nagy ünnepéig átlagban 131,5 százalékra teljesítette tervét, s ezzel maga mögé kényszerítette a híres tatabányai és oroszlányi frontfejtési brigádokat. A tatabányai bányászfiatalok versenye május után is tovább tart. Már pénteken híre kelt Tatabányán, hogy a X-es aknában két új DISZ- szenelőbrigádot szerveznek az új bányászokból, s ezek márhétfőn versenybe indulnak a pártkongresszus tiszteletére. Az oroszlányi XVI-es aknából versenyfelhívás érkezett Tatabányára, amelyben fiatal bányászok bányafatakarékossági versenyre hívták a tatabányai diszistákat. Határidő előtt teljesítették a havi tervet A Szegedi Textilművek 560 ifjúmunkása csaknem kivétel nélkül felajánlást tett a pártkongresszus tiszteletére és többségük már teljesítette is fogadalmát. A csütörtöki „Május 1-i műszak” élharcosai is DISZ-fiatalok voltak: Bakacsi Júlia munkaérdemrendes szalagegyenesítő ezen a napon a május 1-i felajánlását is túlszárnyalta és az előző 23.000 méterről 24.000 méterre emelte napi teljesítményét. Ábrahám Piroska, a könnyűipar kiváló dolgozója is túlteljesítette felajánlását, 24.300 méter fonál került le gépéről s ezzel 120 százalékra teljesítette normálját. Tóth Piroska keresztorsózó május 1-i vállalásának teljesítése után — amely szerint 125 kilóról 126 kilóra emelte átlagos napi teljesítményét — most újabb vállalást tett: a pártkongresszusig eléri a 128 kilogrammot. A DISZ-fiatalok lelkes munkája nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az üzem határidő előtt teljesítette április havi feladatát. Jobb minőségű cipők A martfűi Tisza Cipőgyáriban áprilisban 550 fiatal készült egyéni és brigádfelajánlásokkal május 1-re. Vállalták, hogy addigi teljesítményeiket 10—12 százalékkal túlszárnyalják. A hónap végére minden fiatal teljesítette ígéretét és április 30-ra már 14.000 pár cipővel gyártottak többet a gyár havi tervénél javították a minőséget is és a 14.000 pár cipőben 20.000 forint értékűvel több I. osztállyú minőség van, mint amennyit eddig általában, készítettek. Csökkentették a formázási időt A Lenin Kohászati Művek „Petőfi” ifjúsági üzemében Koncvald Sándor öntő brigádja 234 százalékos teljesítménnyel köszöntötte május 1 -ét. A fiatalok a DIMÁVAG Gépgyárnak öntenek esztergagép-testeket. A formázási idő megrövidítésével április hónapban az előirányzott 45 öntvény helyett 47-et készítettek. Munkájuknak külön érdeme, hogy csökentették az öntési felület vastagságát, ami a megmunkálásnál jelentős időmegtakarítást eredményez. Teljesítik a pártmegbizatást A győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár fiataljai azt a pártmegbizatást kapták, hogy vegyenek részt a mezőgazdasági kisgépek gyártásában. A hídműhelyben ifjúsági brigádok alakultak, amelyek a kongreszusi versenyben vállalták, hogy az előirányzott ötezer ekéből május 1-ig — idősebb szaktársaikkal együtt — háromezer darabot gyártanak. Jó munkájuk eredménye, hogy április 30-án a 3683-ik ekét is elkészítették. Mintegy 40 fiatal dolgozik ezen a munkán és valamennyien 140 százalék fölötti teljesítményt érnek el. A gyár többi üzemében is lelkesen vesznek részt a fiatalok a kongresszusi versenyben; öszszesen 1051 ifjúmunkás tett felajánlást, mintegy 68 millió forint értékben, s ebből eddig 3,5 millió forintot teljesítettek. Kiváló minőségű szekrényeket készítenek az Angyalföldi Bútorgyár fiataljai Gyönyörű szekrényeket készít az Angyalföldi Bútorgyár Kívül-belül tükörfényesre csiszolva, ragyogó barnaszinrűre fényezve, tetejükön fából faragott dombormű-díszítéssel ott sorakoznak egymás mellett a szekrények a szép, tiszta műhelyben. A május elseje tiszteletére indult ünnepi műszakban a gyár mindhárom ifjúsági brigádja megfogadta, hogy még nagyobb gondot fordít a minőségre. S valóban, a DISZ versenytábláján — ahol a minőségi munkát értékelik — alig választja el néhány százalék a pillanatnyilag első helyen álló Kilián csiszolóbrigádtól a Dózsa asztalosbrigádot, vagy a Ságvári fényezőbrigádot, amelynek meg kellett elégednie a harmadik helylyel. Tóth Aurél DISZ-titkár, aki egyúttal a Kiliánbrigád vezetője, e szép teljesítmények okát abban látja, hogy a vállalatvezetőség minden segítséget megad a DISZ-nek. A régi szakmunkásoknak biztosítanak időt arra, hogy a fiatalokkal foglalkozzanak, így azok is egy-kettőre elsajátítják a szakma mesterfogásait. Nemrég például egy már-már elhanyagolt szakmát hívott újra életre a gyár. A Szovjetunió megrendelésének teljesítésére felvettek hat ipari tanulót is faszobrásznak, akik a régi fafaragók segítségével már most is szép munkákat készítenek. A fiatalok még jobb munkával hálálják meg a gondoskodást. Ennek köszönhető a május elsejei műszak szép eredménye, az élüzem cím elnyerése is.