Szabad Ifjuság, 1954. április-június (5. évfolyam, 77-153. szám)

1954-05-13 / 112. szám

1954 május 13. EMBERI MÓDON Krik­inás napirendet tárgyalt nemrégiben a XXI. kerületi DISZ-bizottság, Epres elvtársnő, a kerület úttörő titkárának le­mondását. — Mit szóltak hozzá, elvtár­sak? — kérdezte Mihály István DISZ-titkár. — Elfogadjuk? A bizottság tagjai lehajtott fejjel ültek az asztal körül, mint­ha semmi mondanivalójuk sem volna. — Nincs hozzászólás? Akkor elfogadtuk Epres elvtársnő le­mondását — állapítja meg a tit­kár. Véletlenül jelen voltam ezen a megbeszélésen és értetlenül néztem hol az egyikre, hol a másikra. Régi munkatársa va­­gyok a DISZ-nek. Csak a leg­ritkább esetben tapasztaltam, hogy egy függetlenített ifjúsági vezető el akarja hagyni a moz­galmat. Arra pedig, azt hiszem, még sohasem volt példa, hogy szó nélkül belenyugodtunk vol­na egy munkatárs távozásába. Talán nem jól dolgozott Epres elvtársnő? Erről szó sincs. Mun­kájával a kerületben is és a DISZ budapesti bizottságánál is meg vannak elégedve. Vezetése alatt fejlődött a kerületi úttörő­munka. Tehát értékes ember. Beszélgetni kezdek vele. Meg­tudom, hogy pedagógus. Régi katonája a mozgalomnak. Szinte első naptól kezdve velünk dol­gozik. Legutóbb Miskolcon volt városi úttörő-titkár. Budapesti munkáshoz ment feleségül és akkor kérte, helyezzék át a fő­városba dolgozni. S néhány hét múlva már ott ült a DISZ buda­pesti bizottságának úttörő osz­tályán, Baticz elvtárssal szem­ben, aki közölte vele, hogy a XXI. kerületbe megy dolgozni. Ilyenkor természetesen meg szo­kás kérdezni az új munkatárs­tól, nincs-e valami problémája? Baticz elvtárs is megkérdezte ezt. De ez csak olyan udvarias­ságféle volt, hiszen Baticz elv­társ is elfoglalt ember, s néhány nap múlva már el is feledkezett az új munkatársról. Ebben az időben Kiss Ernő elvtárs volt a XXI. kerület DISZ- titká­ra. Aki ismeri, annak nem kell mondani, hogy ő is azok közé az ifjúsági vezetők közé tartozik, akik végtelenül elfog­laltak és soha nincs idejük tár­salgásra. Most is csak futtában üdvözölte az új munkatársat, az­tán el is feledkezett róla. El­múlt eg­y hét, azután egy hónap is. Az úttörő titkárt má­r senki sem tekintette többé új ember­nek. A bizottságban mindenki tud­ta, hogy Epres elvtársnő Rákos­­szentmihályon lakik és napon­ként két órát utazik Csepelre, kettőt vissza, ő maga is emlí­tette ezt Kiss elvtársnak, de va­lami olyasféle választ kapott, hogy „csak nem akarja a DISZ protekcióját fölhasználni lakás­szerzésre, amikor Csepelen is sok az igénylő. Ez is öntudat kérdése”. Epres elvtársnőnek ez a válasz elég is volt. Többet nem szólt problémáiról. Igen ám, csakhogy a bajok nem enyhültek. Elég elhanya­golt területet kapott. Minden erejét meg kellett feszítenie, hogy eredményt tudjon felmu­tatni. Még így is mindig talál­tak valami hibást, ha meglátogat­ták a budapesti bizottságból és ellenőrizték a munkáját. Meg­dicsérni pedig legtöbbször elfe­lejtették. A napi munka és a négy óra utazás kimerítette. Es­ténként, amikor hazament, már nem volt kedve foglalkozni a kisgyermekével. Ideges lett. A férje is kezdte sokalni a dolgot. Dehát mit csináljon! Kihez for­duljon? Senki sem törődik vele! Végül megformálódott benne a terv. Visszamegy az iskolába­ ta­nítani. Titokban írta meg a kérvényét. Mihály elvtárs, aki a közben el­helyezett Kiss elvtársat helyette­síti, csak véletlenül vette észre, milyen tervet szövöget az úttörő­titkár. — Mit szólsz hozzá? — kér­deztem tőle a bizottsági ülés után. — Helyesnek tartod, hogy elmegy­? Miért nem igyekszel meggyőzni, segíteni? Hiszen tu­dod, hogy a DISZ-nek milyen nagy szüksége van képzett pe­dagógus úttörővezetőkre. Nem válaszol. — Jól dolgozott eddig? — Meg voltunk vele elégedve — mondja elgondolkozva. — Szorgalmas, becsületes. Meg­értem, hogy elkeseredett. Senki sem törődik vele. Azt hiszem a férje nem hagyja tovább itt dol­gozni. — Hát menjünk el a lakásuk­ra — javaslom. — Beszéljünk a férjével. Az ötletem nem talál valami nagy tetszésre. Mihály elvtárs lemondóan legyint: — Nincs értelme. Mi történt ezzel a fiúval? — gondolom csodálkozva. — Mint­ha nem is az volna, akit én évekkel ezelőtt megismertem. Ak­kor a MÁVAG-ban dolgozott, elég magas fizetése volt és mégis szívesen jött, amikor hívta az ifjúsági szövetség, lemondott magasabb fizetésről is, mert minden vágya az volt, hogy ifjú­sági vezető lehessen. S most itt látom kedvetlenül, elfásultan. — Te is meguntad a Dísz­munkát? — szegezem neki a kérdést. Kitérő választ kapok. — Nem, a DISZ-munkát nem untam meg, de neked elmondha­tom, hogy az üzemben valahogy jobban megbecsültek. Ismered az egész életemet — mondja. — Most is itt vagyok másfél hó­napja, vezetem a bizottságot, megbízásból, de még mindig nem tudom, én leszek-e a titkár. Nem jó ez a bizonytalanság. Én nem félek a munkától, az üzemben is megálltam a helyem. Az embernek szívébe mar­kol a fájdalom. Mi történik itt, hát ennyire nem törődnek a pa­rancsnoki gárdával? S valóban a DISZ budapesti bizottságának apparátusában gyakran találko­zik az ember ilyen elkeseredett ifjúsági vezetőkkel. Nem arról van szó, hogy megelégelték a mozgalmi munkát. Nem. Mihály elvtárs és Epres elvtársnő ma éppen úgy szeretik az ifjúsági szervezetet, mint évekkel ezelőtt, amikor ezt az áldozatos, szép munkát vállalták. — Ha visszamegyek az isko­lába tanítani, ott is úttörővezető leszek — fogadkozik .Epresné. — Nem is tudnak élni az úttörő­­mozgalom nélkül. De itt kissé elvették a kedvemet. Amikor pél­dá­ul Völgyi elvtársnak, a buda­pesti úttörőosztály vezetőjének panaszkodtam, azt mondta egy kérésemre, hogy ugródeszkának akarom felhasználni a DISZ-t. Hát én inkább elmegyek. — Mért mondtál ilyent? — kérdeztem Völgyi István elvtárs­tól, amikor felkerestem. — Nem tudtam, hogy milyen problémái vannak az elvtárs­­nőnek — szól most már leánya tettét. Éppen azért nem kellett volna elhamarkodnia a véle­ménynyilvánítást, mert nem is­merte az elvtársnő életét. Komáromi elvtárs, a XXI. ke­rület felelős szervezője csak hall­gat és néz rám csodálkozva, amikor mesélem, hogy mi újság Csepelen, ő gyakran kijár, de annyi baj van a kerülettel, hogy ezeket az egyéni problémákat nem is nagyon vette észre. Nem mondja, de látom rajta, hogy neki is elkelne a segítség, a jó­tanács. Hiszen ő is kezdő, ta­pasztalatok nélküli. Megértem őt. A DISZ budapesti bizottsá­gánál azonban vannak képzet­tebb, tapasztaltabb elvtársak is. Olyanok, mint Kovács Antal elv­társ, a titkár, aki pártfőiskolát vagy Fábri Tibor elvtárs, aki Komszomol-iskolát végzett, még mások is, Tarbai Margit t elvtársnő, Deák Imre elvtárs akik ugyancsak pártfőiskolát végeztek, képzettebbek, tapasz­taltabbak, nekik észre kellene venni ezeket az emberi problé­mákat. Hiszen a párt, a Kom­számos arra tanította őket, hogy törődjenek, nagyon sokat törőd­jenek az emberekkel, mert nin­csenek a mozgalomnak nagyobb kincsei, mint a káderek. Azok az emberek, akik a munka nehezét végzik, tanítják, nevelik, lelkesí­tik az ifjúsági tömegeket. De hogyan lelkesítsen az olyan if­júsági vezető, aki maga sem lelkesedik. Azt hiszem, a DISZ budapesti vezetői is lehetnének kissé lel­kesebbek, fiatalosabbak. Belőlük is hiányzik a kellő optimizmus­­az ifjú szíveket lángra lobbantó szikra. Pedig nincs okuk az elkesere­désre- A budapesti ifjúság nagy tettekre képes- ha vezetik és irá­nyítják. A kongresszusi ver­seny eseményei egymagukban is számot adnak erről. Nézzenek hát körül sürgősen saját portá­jukon kint a szervezetekben, a vezetők között. S ne csak a mun­kát kérjék tőlük számon, hanem szeretettel, megbecsüléssel és segítséggel gyújtsanak új tüzet Mihály Istvánék és társaik az ifjúsági szövetség vezetői­nek szívében. Fontos és nagy dolog ez. Mert egy pillanatig sem szabad azt hinni, hogy a ve­zetők elkedvetlenedése csak szűkkörűen, a DISZ apparátusé­á­nak belső ügye. Ettől az egész ifjúsági mozgalom jó vagy rossz munkája függ. A parancsnoki gárda megbecsülésének hiánya az ifjúsági tömegek megbecsülé­sének hiányát is magában rejti, hiszen azokkal nem törődnek, akiknek új tettekre kell mozgó­sítani akiknek nevelniük kell az ifjúság százezreit. Gondolkozzanak ezen a DISZ budapesti bizottságának vezetői, ha új harcokra és új győzelmek­re akarják buzdítani a budapesti ifjúságot. Gerencséri Jenő A Román Népköztársaság magyarországi nagykövetének látogatása a külügyminiszternél Stefan Cleja, a Román Nép­­köztársaság magyarországi rend­kívüli és meghatalmazott nagy­követe megbízólevelének a kö­zeljövőben történő átadásával kapcsolatban május 12-én láto­gatást tett Boldoczki János kül­ügyminiszternél Mendelejev-emlékest Az Eötvös Lóránd Tudomány­­egyetem természettudományi ka­rainak békebizottsága szerdán emlékestet rendezett Mendelejev születésének 120. évfordulója alkalmából. Az egyetem Ságvári termében Kossuth-díjas akadé­mikusok, professzorok, valamint egyetemi hallgatók előtt Bruck­ner Győző Kossuth­-díjas akadé­mikus nyitotta meg az emlék­estet, majd Erdey-Grúz Tibor Kossuth-díjas akadémikus, okta­tásügyi miniszter­­ mondott em­lékbeszédet. Kinevezés A minisztertanács dr. Bacsó Nándort, az Agrártudományi Egyetem agrometeorológiai tan­székére tanszékvezető egyetemi tanárrá, dr. Penyigei Dénest az Agrártudományi Egyetem nö­vénytermelési tanszékére egye­tem­i tanárrá kinevezte. Dvorzsák emlékest Szerdán ünnepi esten emléke­zett meg Antonin Dvo­rzsákról a testvéri cseh nép nagy zene­szerzőjéről halálának 50. évfor­dulóján az Országos Béketanács kulturális bizottsága és a Tár­sadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat. Az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem aulájában a magyar politikai és kulturális élet szá­mos vezető személyisége és a budapesti diplomáciai testület több tagja jelenlétében Szabó Ferenc kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző nyitotta meg az ün­nepi estet, majd Ujfalussy Jó­zsef tartott előadást Antonin Dvorzsákról­— Dvorzsák már a maga ko­rában világszerte ismert és ün­nepelt zeneszerző volt — mon­dotta — annyira, hogy külföldön hosszú ideig elsősorban őt­ te­kintették a cseh zene reprezen­tánsának. Hangversenyköruta­­kon dirigálta saját műveit, ko­rának legnagyobb zeneszerzőivel volt személyes barátságban. Pé­­tervártól Londonig ünnepelték, Bécstől New Yorkig játszották műveit. A newyorki zenekonzer­vatóriumnak volt első igazgatója két tanéven keresztül s a Cam­bridge­ egyetem díszdoktori cí­mét nyerte el ötven éves korá­ban. — Mégis, a mi számunkra mást, többet jelent Dvorzsák életműve, a korában, divatos szerzők sokat játszott műveinél. Olyan ember szól belőle mind­­annyiunkhoz, aki nagyon szeret­te elnyomott hazáját és népét, azért tudott nagyon szeretni és nagyrabecsülni más elnyomott népeket is. Ezért ünnepli őt most az egész békeszerető em­beriség és ezért tartjuk példa­mutatónak alkotói morálját és magatartását. Azt példázza szá­munkra, hogy eg­y kultúra nem­zeti és nemzetközi jelentősége éppen nem ellentétes, hanem egymásnak megfelelő, el nem vá­lasztható vonásai az igazán hu­mánus tartalomnak és formának. — Dvorzsák néhány világ­szerte népszerű műve ,a magyar közönség körében is régóta is­mert és kedvelt. De Dvorzsák zenéje csak most válhat igazán közkinccsé ná­lunk is, amint kul­turális testvéri kapcsolataink so­rompóit is a felszabadulás rom­bolta le. — A mostani évforduló meg­ünneplése újból szorosan fűz össze bennünket a baráti Cseh­szlovákia népével, de ia­ béke­tábor százmilliós tömegeivel is — fejezte be beszédét Ujfalussy József. Az est második részében Milos Sadlo professzor, a Csehszlovák Köztársaság állami-díjas gor­donkaművésze, Mátyás Mária Kossuth díjas operaénekes, Ga­­rai György érdemes művész és Palotai Erzsi előadóművésznő nagysikerű műsort­­adtak Dvor­zsák műveiből. Nagyjelentőségű felfedezés a fiatalok gyárában“ Hogyan lesz a gombából a szalonna? Az egész ügy azzal kezdődött, hogy több mint egy évvel ezelőtt aktatáskás férfi állított be a Hajdúsági Gyógyszergyárba. Sietős léptekkel haladt végig­­ szinte kórházi tisztaságú folyo­sókon, majd egy kis szobába nyitva üdvözölte azokat, akik láthatólag reá vártak. — Rövid leszek — mondotta majd elővett egy kis üveget, amelyben finom por volt. Ezt a tápszert külföldön használják, főleg sertéshizlalásnál. Az ered­mények meglepően jók. A táp­szer neve Aureophag. Egyetlen baja, hogy rendkívül drágán im­portáljuk ... Megmondta, hogy mennyibe kerül, s a jelenlévők bizony megvakarták a fejüket. Némi túlzás ugyan, de ilyen költség­gel akár ezüstvályúból is etet­hetnék a malacokat. — Nekünk erre a tápszerre feltétlenül szükségünk van. Azt hiszem, nem kell sokat beszél­nem önöknek arról, mit jelent az nekünk, ha évente több százezer kilogramm sertéshússal több ke­rül a dolgozók asztalára. Az önök feladata, hogy ezt a táp­szert, vagy ehhez hasonlót ál­lítsanak elő nagy mennyiség­ben, olcsó áron, úgy, hogy ki­bírja a raktározást is, így kezdődött... Az aktatás­kás minisztériumi küldött sza­vai alaposan felbolygatták a ke­délyeket. S ha igaz, hogy a fia­tal emberek egy fokkal hamarabb lelkesednek, úgy ez igaz egy gyár méreteiben is. A Hajdúsági Gyógyszergyárban ugyanis nem­csak az épületek fiatalok, hanem az emberek is. Hogy mennyire új ez a gyár, talán az mutatja legjobban, hogy a debreceni Nagyerdő fácánjai még mindig nem hajlandók tudomásul venni, hogy bokros tanyáik helyén már üzem van (Szentes Nándor üzem­mérnök, aki szenvedélyes va­dász, 15 fácánt lőtt tavaly — az üzem falain belül). Az emberek életkorára viszont az jellemző, hogy a legidősebb dolgozó Ba­dicz Imre — 39 éves. A töb­biek, a műszaki és fizikai dől­gőzök életkora 18—30 év között van■ S ők kapják­ ezt a felada­tot! A „fiatalok gyára"! A választás nem véletlenül esett rájuk. Amióta penicillint gyártanak hazánkban (bár ez nem hosszú idő) azóta megfi­gyelték, hogy a csatornákba, sze­métbe kerülő gyártási hulladé­kot különös célokra használják az üzem és a környék dolgozói Mycéliumnak nevezik a penicil­lingomba testéből álló vizes masszát, amelyből kivonták már azt, amire a penicillingyártás­hoz szükség volt — s így egy­szerűen kidobták. Ez a nem ép­pen kellemes illatú, olajos, sá­ros massza addig-addig furdalta néhány disznóhízlaló oldalát, amíg olyan következtetésre ju­tott, ami — joggal mondhatjuk — korszakalkotó a disznócsalá­dok történetében. „Úgyis kevés a takarmány, rossz volt a termés — itt meg olajos massza van. Kárba megy, mi lenne, ha a disznónak adnánk— így gon­dolkoztak az emberek. A szava­kat tett követte, s a gyárból műszakváltáskor különös mene­tek indultak el: ki vödörben, ki öreg lábasban vitte haza a ma­lacnak, kocának a mycéliumot. Az eredmény meglepő volt. Azok a malacok, amelyek mycé­é­liummal kevert táplálékot kap­­tak, úgy elkezdtek gömbölyödni, hogy gazdáik lélegzete is el­állt a gyönyörűségtől. Szakem­berek számára ez nem okozott nagy meglepetést. Külföldön is kísérleteztek ilyesmivel, de ab­bahagyták, mert a sáros massza napokon belül megromlott s még a legéhesebb malacnak sem kellett. — Ahol mások megálltak, ott még mi továbbmehetünk — ez volt a szakemberek véleménye s ezért kapta a Hajdúsági Gyógy­szergyár is a megbízatást. Fiatal mérnökök: Buzna Árpád, Sárdi Lóránt s még néhányan kezdték lebontani ennek a zsák­utcának a falát. Megvizsgálták a mycéliumot s megállapították, hogy igen sok benne a Ba vi­tamin. A B,1-ből egyetlen gramm is óriási mennyiség, ugyanis 3—4 ezredrésze (!!) már tökéletesen gyógyítja pél­dául a vérszegénységet. Nem volt könnyű dolog, amíg a kis mérnök-kollektíva megol­dotta, hogyan lehet ,,raktárké­pessé” tenni a mycéliumot. De sikerült. Egészen olcsó techni­kai eljárással két kis szoba­­nagyságú helyiségben ,,dönthet­nek” évente sokszázezer ma­lac gyorsabb gömbölyödése felett — jóformán filléres költséggel. Ez azonban csak az első lépés volt... „nem érdemes itt meg­állni” — gondolta Buzna Árpád, miközben egyre gyakrabban for­gatott az ujja között egy kis kémcsövet. A kémcsőben az úgy­nevezett „sárga penicillin” volt, amely az emberek gyógyításá­ra használatos G-penicillin má­sik mellékterméke. Ezt se na­gyon használják fel, pedig sok értékes anyag van benne. „Mi lenne, ha ... ?" Megfelelő adagolásban össze­keverték a sárga penicillint a mycéliummal.­­ Ha már külön­leges tápszert adnak a malac­nak, miért ne védjék meg egy­úttal a betegségek ellen is? Amikor Buzna Árpád és tár­sai, az egyetem elvégzése után kezükbe vették az oklevelet, alig­ha gondolták, hogy valaha is közelebbi kapcsolatba kerülnek a SERNEVAL-lal. Pedig így tör­tént. Kádár Tibor, a debreceni SERNEVAL főállatorvosa habo­zás nélkül felajánlott 3 falkát (1 falkában 50 malac volt) a kísérlet céljaira. Micsoda izgal­mas napok, hetek, hónapok kö­vetkeztek ezután! Az egyik fal­kát a külföldi méregdrága táp­szerrel kevert takarmánnyal etet­ték, a másikat a Vitacillinnel (így nevezték el ideiglenesen az új hazai tápszert), a harmadik falkát pedig ellenőrzés céljából csak rendes takarmánnyal táp­lálták. Hol Buzna Árpád keres­te fel a sertéstelepet, hol Kádár Tibor száguldozott motorkerék­párjával a Hajdúsági Gyógy­szergyárba. S amikor a kísérle­tek végén összeültek, és össze­hasonlították az eredményeket — nehezen lehetett náluk bol­dogabb embereket találni Deb­recenben. A Vitacillin nemhogy megközelítette a külföldi táp­szer minőségét, de néhány tized­százalékkal jobb is volt! Min­­den két hónapig táplált malac átlag 6 kilogrammal nehezebb volt, mint a rendes takarmány­nyal etetett. Az ilyen malacot hamarabb lehet hízásra fogni, megbetegedés egyáltalán nincs! S ami a legfontosabb: a takar­mánynak nem 30—33, hanem 48 százalékát hasznosítja! S ami­kor többszázezer malacról van szó, ez bizony nem megveten­dő dolog! Kádár Tibor főállat­orvos kiszámította: ha a Hajdú­sági Gyógyszergyár üzemsze­rűen gyártja a Vitacillint (ez már csak nanok kérdése) ekkor ez évente sok tonna sertéshús­többletet jelent az országnak. A Vitacillin diadalmas útja csak most, a sikeres kísérletek után kezdődik igazán. Most már azon is kísérleteznek Debrecen­ben, hogy baromfinak is adnak ebből a tápszerből. Az eredmény eddig kitűnő — még ha ezek a kísérletek csak gyerekcipőben járnak is — a baromfi két hónap alatt megkétszerezi a súlyát. Nem kételkedünk abban, hogy a kísérletek befejeztével, a disznókhoz hasonlóan „sze­gény” libák és kacsák életkora is megrövidül. Hiszen, ha az ügyes fiatal vegyészek jóvoltából a gombából szalonna, disznóhús lehet, miért ne lehetne kövér kacsacomb és libazsír?... Németi Gyula I esztergomi tanító 1948 óta dol­gozik az úttörőmozgalomban. Két év óta az esztergomi úttörő­ház igazgatója, ahol kiemelkedő munkát végez. Az úttörőházban több mint kétezer gyereket fog­lalkoztat. Sok segítséget nyújt a csapatvezetők munkájához is. Szülők és gyerekek egyaránt na­gyon szeretik. A Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntet­ték ki, hajdúszoboszlói tanító évek óta kiváló munkát végez az úttörő­­mozgalomban. Csapata kétszer nyerte el a Rákosi zászlót. A Micsurin-állomás munkája, ame­lyet jelenleg vezet, legjobb az országban. Kísérleti kertjük pél­damutató, valamennyi úttörőcsa­pat és állomás számára. A Szo­cialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki. tamási-martincapusztai tanító ki­válóan irányítja a DISZ-szer­­vezet és az úttörő csapat mun­káját. Az úttörők példamutatók a tanulásban, a DISZ-fiatalok pedig a mezőgazdasági munká­ban. A DISZ-szervezetet az ő se­gítségével szervezték meg a községben és meg is választot­ták titkárának. A Munka Érdem­­éremmel tüntették ki. A szamossályi tanár mindenkor szívesen segíti a község DISZ- szervezetének munkáját. Nagy része van abban, hogy szerveze­tük a járásban a legjobb. Jó közösségi szellemet alakított ki a fiatalok között. A vezetőség­választáskor egyhangúlag vá­lasztották meg titkárnak, azóta munkáját még lelkesebben és eredményesebben végzi. A Mun­ka Érdeméremmel tüntették ki. Nagy Antal Nagy Ferdinand Kovács János Takács Ernő

Next