Szabad Szó, 1947. július (4. évfolyam, 141-166. szám)

1947-07-28 / 164. szám

Herlo, 1*47 Ju­kos 28 Szerkesztőség­ és kiadóhivatal: Timisoara­­, Mercy-utca. Telefon 55-74 A Petőfi-Dózsa ünnepség műsora T T­eme­svár. A Magyar Népi Szövet* ff- ünnepélyes keretek között ma, vasár*­n­ etre öli meg Dózsa Györgynek és P­e­t­ő­f­i Sándornak hősi emlékét. Az ün­nep: V/ este nyolc órakor kezdődik és an­nak pontos műsora a következő: 1. Meg­­nyit­ó beszédet mond Szatmári Dezső. 2. Bár­­ bánból Tiborc nagy jelenetét be­mutatja Bakos László és Ambrus Sándor. 3. Dózsa feje. Juhász Gyula versét szer­­vitja Péter János. A. A női dalárda Fa leszek, ha fának vagy virága, továbbá Ar­­vab­urghoj címü Petőfi-dalokat énekli. 5. Dózsa Györgyről ünnepi beszédet mond Kulcsár Sándor. 6. Sárközy György: Dó­zsa György címü színdarabjának harma­dik felvonását Bakos László, Ambrus Sándor és Rádai Imre játszók. 7. A fost adata: Ady Endrének Dózsáról írott ver­sét románra fordította E. Mami. Szavalja Jam­brik Sándor. 8. Az eskü címü Petőfi­­verset szavalja Szűics Olga. 9. A Glória­­dalárda két Petőfi-dalt énekel. 10. Kutyák és farkasok dala. Petőfi-vers. Szavalja Burányi László. 11. Petőfi Sándorról ün­nepi b­eszédet mond Sasi György. 12. Ma­gyar tánc.­­ dacolják a me­halai műked­velők. 13. Föltámadt a tenger cimü Pe­­tőfi-verset Péter János szavalja. A mű­­sorbemondó Tatár Ernő. Az ünnepség a Magyar Népi Szövetség központi szék­házár n este nyolc órakor kezdődik. Be­­léptidij tetszés szerint. — JÁNOS-ÜNNEPÉLY. A temesvári nyomdai munkásság augusztus 3-án, vasárnap a Typograph­ia Dalárda közreműködésével rendezi hagyományos JÁNOS ünnepélyét a Szociáldemokrata Párt gyárvárosi helyiségei­­ben (Bojitilas u. 7). — KULTURÁLIS VERSENY AZ ARADI ÉS TEMESVÁRI MUNKÁSSÁG KÖZÖTT. (Temesvár) A Temesvári Szakszervezeti Tea­nács közművelődési osztálya, az Országos Szaktanács erre vonatkozó utasításainak meg* felelve, a szakszervezetek és a gyári bizott* ságok közművelődési felelőseivel együttes ülést tartott. Ezen elhatározták, hogy a munkás* tömegek kulturális nevelését még hatványo­zottabban fokozzák. Ennek első lépéseként el*­határozták, hogy az aradi szaktanács kultur* osztályát, versenyre hivják fel és az erről szó­­ló felhívást temesvári küldöttség vitte át­ Aradra. Az aradi munkások örömmel fo­­gadták ezt a­ versenyt és miután az iránya vonalakat megbeszélték, mindkét városban megindult a munka, hogy­ a versenyt a szél® tömegek javára minél nagyobb szabásúvá te­­gyék. — ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK. (Temesvár. Vasárnap, július 27-én. Belváros: Salvator (Regele Ferdinand­ körül). Gyárváros: Pap (Talandér). Erzsébetváros: Maria (Carol I körút). Józsefváros: Gloria (Bratiar­u­ utca). Hétfőn, ,július 28-án. Belváros: Madona (Alba Julia­s utca). Gyárváro­s : Sandovici (Stefan cel Marert utea). Erzsébetváros : Sárga (Lahováry* tér). Józsefváros: Diana (Bratiaristica). (*) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik szer­re tett halottunkat, Csontos Imrét utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. — KÉT VAKMERŐ BETÖRÉS.­ (Temüs* vár). Ismeretlen tettesek délután. 6 és 7 óra között feltörték az ajtót és behatoltak Kohn Károly Stefin cel Mare»dtva t­­­szán* alatti b* kásába, ahonnan 4 férfiöltönyt, ingeket , és fehérneműt loptak. Teljesen felforgatták a fa* kést, majd nyomtalanul eltűntek. A lopott holmik értéke meghaladja « nao m­illió lejt. ’*■— Bieser Béla, a belvárosi Petre Carp*utca 2 #t­m alatt lévő ModesComert üzem ,l­s tulaj­­donosa, feljelentést tett a rendőrségen, hogy ismeretlen tettesek az éj folyamán behatoltak lakóiba. A betörők ruházati cikkeket, fe­­hérneműt, egy bőröndöt és 17 kiló zsírt zsák*­mányolak, majd az ablakon át elmenekültek. A kár itt is megközelíti az egy milliárd lejt. A rendőrség széleskörű­ nyomozást indított a tettesek kézrekerítésére. 7 A Magyar Népi Szövetség Temes-Soron­ál megyei Szervezetének közgyűlési hirdetménye Az 1947 jú­liu­s 5-én megtartott intézőbi­zottsági ülés határozatának megfelelően szervezeti szabályzatunk 22. és 42. sza­kaszának értelmében folyó év augusz­tus 3-án, délelőtt 9 órai kezdet­tel Temesvárott szervezeti székházunk­ban a megyei közgyűlést összehívjuk. . Szervezeti, szabályzatunk 23. szakasza szerint a megyei közgyűlés NAPIRENDI PONTJAI: 1. A megyei intézőbizottság jelentés­­tétele. 2. A jelentések feletti véleménynyilvá­nítás. 3. Ellenőrök jelentése: a szervezet költ­ségvetésének, zárszámadásainak megsza­vazása. 4. Az intézőbizottságnak a felmentvény megadása. 5. Az új megyei intézőbizottság meg­­y­s választása és taglétszámának meghatá­rozása.­­ Egyben közöljük, hogy a megyei köz­gyűlésnek tagjai a szervezeti szabályzat 22. szakasza szerint a következők: a) A megyei intézőbizottsági tagok. b) A megye területén működő m­oden helyi szervezet elnöke. c) Minden megkezdett 200 tag után egy kiküldött, akiket a helyi szervezetek intézőbizottsága küld ki. Úgy a falusi, mint a városi szervezetek kiküldötteiket a közgyűlésre belépésre jogosító hivatalos igazolvánnyal látnak el. CSIKÓS ISTVÁN ügyvezető alelnök a Magyar Népi Szövetség Temes­­torontál megyei Szervezetének vég­rehajtóbizottsága nevében. Testedzés a magyar női atléta válogatott szombaton elutazott Budapestről Temesvár. A Népi Sportszervezet te­mesvári vezetősége napok óta lázas munkát végzett a vasárnapi magyar—román atlétikai verseny gördülékeny lebonyolítása érdekében. A román atléták már mind megérkeztek, de a magyar női atléták csak vasárnap hajnalban futnak, be. Szombaton délután a lt a.a­gyar Atlétikai Szövetség távbeszélőn ar­­ról értesítette * Temesvárt, hogy a magyar hölgyatléták szombaton délután 3 órakor in­­dulnak el Budapestről. A román—magyar női atlétikai versenyt­ tehát ma, vasárnap délután 6 órai kezdettel az E­léc­irka-pályán bonyolítj­­ák le. MOINA, SÖTÉR ÉS LUPSA POMPÁS­­ EREDMÉNYEKET ÉRT EL A PRÁGAI­­ NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VIADALON ! Prága. (Rádió). A prágai nemzetközi a**­­­létikai viadalon, ahol a világ legjobb atlét­iaai vesznek részt, a román atléták, Mosna, Sötér és Lupsa pompás eredményeket vívtak ki. A 100 méteres síkfutásban Howden (USA) győzött 10.4-el, második lett Liewkr (USA) 10.4, harmadik a román Mosna pompás sojt­eredménnyel. Lupsa a negyedik helyen vég­­zett 10.9 idővel. Sötér mangsugrásban ismét 190 centimétert ugrott és ezzel beállította a román csúcseredményt. Az amerikai Mond. Nein 195sel győzött, második Kisek (Csshszlo­­vákia), harmadik Sötér (Románia) 190 cm. Diszkoszvetésben: 1. Picht (USA) 31-50, 2. Consolini (Olaszország) jo.io. 110 méteres gátfutásban Simans (USA) győzött 14:4-el. ROMÁNIA LABDARUGÓ VÁLOGATOTT CSAPATA KATTOVITZBAN mint Bukarest válogatott együttese Szilézia válogatott csapata ellen 3:3 eredményt ért el. AUGUSZTUS HUSZONNEGYEDIKÉN RAJTOL A LABDARUGÓ BAJNOKSÁG az A* és B-ligában. A B-liga csapatai föld­rajzi beosztás szerint 4 zónában játszanak a­­bajnokságért. A nyugati zónában 4 temesvári, 2 aradi, 1—1 resicabányai, lugosi, turnu-seve­­­ríni, lupenyi, krajovai és pisi csapat vesz r­­észt. Három aradi csapat ezenkívül­­ a déli zónába nyer beosztást. ....................................................................... r.m­i— i'ia­n iwr—i..uwi mmwahamnm nini i'nwf A kolozsvári Állami Magyar Színház négyácsos vendégfdíd fia a színházban. Vasárnap 4 órakor ^Iácáón­ 7 órakor Kedden este 7 órakor JAN­IKA FELESÉG a nivieien csillag . Lékesí’i,S«»lla Bokoy János M. Sebastien szenziciós vigjátéka. világhírű vígjátéki, európai hírű vigjátéka. Jegyek TANASZII- jegyirodáiiign T., Bratianu-tér, io—i-ig és a—é-ig. — MA MEGNYÍLIK LYRA-MUN­KÁS­­MOZI KERTHELYISÉGE. (Temesvár). Ma, vasárnap este 9 órakor kedvező idő esetén megnyílik a L­y­r­a*munkásmozi kerthelyisége. Bemutatásra kerül a Grant kapitány gyerme­­kei című hatalmas szovjet film. Egy jegy ára 10.000 lej. — MOZIK MŰSORA. (Temesvár) Vasárnap és hétfő. Az Aromtozifaan sziládtól az iiéd aflás. Apolló: Az új fölcsesár (magyar film). Capitol: Az utolsó remény (amerikai film).­­ Colosseum és Corso : A halálfejű lovas Ióka (amerikai film). Thalia: Szerelem, ének és tánc (amerikai film). Regal : Suez (amerikai fám). Uránia : A dicsőség árnyékában (ameri­kai film). Pinocchio: Hófehérke és a hét törpe (amerikai film). Royal: A magbélyeg­­zett (francia film). Roxy. (Francik): Vissza az­utón (magyar film). Lyra: Grand kapitány gyermekei (szovjet film). — A NÉPVÉDELMI EGYESÜLET AZ ÖNKÉNTES MENTŐKÉRT. (Temesvár) A Népvédelmi Egyesület csoportjai ma, vasár­­nap városszerte gyűjtést rendeznek a súlyos nehézségekkel küzdő temesvári önkéntes Men­­tőtársulat megsegítése érdekében. Adakozzék mindenki azok részére, akik fáradságot nem ismerve, éjjelnappal a kötelességteljesítés frontján állnak és embertársaik javát önzőtt­lenül szolgálják. / — IDŐJÁRÁSJELENTÉS. A temesvári me­­teorológ­i és szeizmográf­iai állomás július 2­6-i szombati jelentése. . Barométer állás­a : 716,6, emelkedő irányzatú. Hőmérséklet: -­ 21,6 fok. Előző nap legmagasabb hőmérsék* lete : +27,4 fok. Mai nap legalacsonyabb hő*­mérséklete : rhti-4 fok. Szél iránya : keleti, 6 kilométer sebességű. Várható idő a követ­­kező 24 órára . Derült, délután kisebb felhő* átvonulások, helyi eső lehetséges, a hőmérsékl­­ett emelkedik. COLOSSEUM és COUSO-MOZIIi Előadások: 3, 4 30, 6, 7,36 és 9-kor. — Előadások: 2, 4, 5-30, 7 és 9*15-kor. Hétfői kezdettel. Uj amerikai film: Singapur! táncosnő i­rin—11411, Mn im ^a»KisKaggaHB«^a8 1 &&NG CROSBY 1 I BOB HO Pfc ] j DOrtO fHY LAMUÜtt 1 ~ -i — i-v i i 1 ni i mu — ni uiiiwnniTninT—r-n---* { . A film a titokzatos Keleten készült és bemutatja a legújabb táncot, a Cargona-t. Jókai világhírű regénye.­­ Jávor, Gsortos, Somky, Egri Mária, Rózsahegyi Látogassa­k III., Dózsa­ u. 3. Távbeszélő 57-97, HI BOTOR Hálók, kumpnn­ák szobák, konyhák, rek&mlé nagy vá­lasztékban garanciával és legolcsóbban II­., Popa Icuea-utca 4, Kereszttérnél Veszek: férfi-, női- és gyermekruhát, könyvet minden nyelven. Legmagasabb árat fizetek. Bizományba is átveszek. Anaearia BRIEF IV., Tudór- Vladim­irescu(sor 31. A röbi-utca sarok) N­­­ÍK­KELEZETT butorfogók,­ csőszobafal, konzol pohár- és törülköző tartó, tükörcsavarok és eh­hez hasonló cikkek előállítását, rende­lésre is elvállalunk.­­ — Ugyanott galelit­­hulladékot veszünk 5 mm-től 1omm-ig. METRO N, IV„ Carol-körút 77 sz. Keresse fel Szegedi Máté festék és háztartási cikkek SZAKÜZLETÉT. Temesvár IV., Bratianu­ utca 18. Telefon 42-71 SZABAD SZÓ — 43 NEMZET DEMOKRATIKUS IF­­­JSÁ­GA vesz részt a prágai ifjúsági világkongresszus most folyó ülésein. A Nem­­­zetközi Demokratikus Ifjúsági Szövetség francia elnöke megnyitójában hangsúlyozta, hogy a vitág demokratikus if­júsága, afimtis­tiségre, vallásra, nemre való tekintés, nélkül egységesen hitet tesz a demokratikus együtt-,­működés és a béke mellett. A kongresszusra legutóbb megérkezett az indonéz ifjúsági ki­­küldöttség, valamint a görög szabadság­­harcos fiúk és leányok csoportja is. Egyip­­­tom küldöttsége tiltott után utazott Prágáá­ba, mert a­, egyiptomi kormány nem adott neki engedélyt a kongresszuson való rész­­vételre. A Regasmozi újszerű bérletjegy-rend­szere A Regafimozi igazgatósága, azon óhajtól vezéreltetve, hogy nagybecsű közönségének kedvében járjon, részére a­­jegyvételt meg* könnyítse, illetve, a pénztárnál való tolom­pálástól megkímélje, egészen újszerű bérlet* rendszert vezetett be, amely a nyújtandó előnyökkel, igen nagy örömet fog a mozi* látogatók­ körében kelteni. A rendszer első és legkellemesebb újítása az, hogy a bérlő azt a filmet nézheti meg, amelyik ízlésének leginkább megfelel anél­­kül, hogy valamelyik jegye is elvesztené ér­­vényét. A második ujjítás az, hogy a bérlő* nek­­jegyéért egy lépést sem kell sorban áll* nia, tolongania, a harmadik pedig azt az előnyt biztosítja, hogy mindig a saját meg*­szokott helyén ülhet . Bővebb felvilágosítással az igazgatóság a mozi irodájában szolgál. APOLLO A legnagyobb magyar ail-sztár film: Az új töld­esur

Next