Szabad Szó, 1952. október-december (9. évfolyam, 231-306. szám)

1952-12-17 / 296. szám

A HETVENÉVES KODÁLY ZOLTÁN A magyar nép legnagyobb élő zeneszerzője, Kodály Zoltán, december 16-án töltötte be hetvenedik életévét. A Magyar Népköztársaság dolgozói és az emlékezetes napon lelkesen ünnepük Kodály Zoltánt, a nagy alkotót és zenetudóst, aki egész munkásságával a magyar nép kulturális felemelkedését, a népek közötti barátságot, a béke és a haladás eszméit szolgálta. Kodály hetvenedik születésnapjai a magyar néppel együtt ünnepült a szomszédos testvéri népek és az egész haladó emberiség. Kodály Zoltán 1882 december 16-án született Kecskeméten. Ifjúkorában hegedű-tanulmányokat folyatott, kórusban énekelt, egy zenekari nyitányt és néhány kamarazeneművet irt. Ekkor még nem gondolt a zenei pályára, sőt még akkor sem, amikor Budapestre került, ahol 1900—1904-ig a Zeneakadémián Koessler Jánostól, a neves pedagógustól tanul zeneszerzést, aki Bartóknak is mestere volt Az ifjú Kodály ugyanakkor az egyetem bölcsészeti karára is beiratkozott és 1906-ban megszerezte a filozófiai doktorátust. Nagyon jellemző, hogy Kodály már akkor is minden érdeklődésével a magyar népdal felé fordult. (Doktori diszszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta.) Hatalmas alkotótehetsége azonban mégis komponálásra készteti Kodályt, akinek első nagyobb szimfonikus műve, a „Nyári este“, című zenekari fantázia, 1906-ban kerül nyilvánosság elé. Elhatározó fordulatot jelent pályafutásában a Bartók Bélával együtt megkezdett tudományos népdal gyűjtési munkássága. Eredetileg Bartók és Kodály is különkülön járták a falvakat, hald' ősi magyar ének- és táncdallamokat jegyezzenek fel. Kodály első közleménye, a Mátyusföldi gyűjtés, már 1905-ben jelent meg nyomtatásban A következő évben azonban Bartók és Kodály már együtt fortatják népdalkutató munkájukat. A közös cél, az eszmék, elgondolások egysége harmonikus barátság és szakadatlan együttműködés alapjait vetette meg, mely mindvégig összekapcsolta a jelenkori magyar zeneművészet két kimagasló képviselőjét, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. A két zeneszerző és folklórtrudós működése annyira egybefonódik, hogy Kodály Zoltán zenei egyéniségét lehetetlen jellemezni Bartók említése nélkül közös népdalkutató útjaikon Bartók és Kodály bejárták Magyarország vidékeit, majd Erdélyt, a Felvidéket, sőt Kodály a bukovinai csángókat is felkereste. Mindkét zeneszerző számára a magyar népzene lett az a megújító forrás, mely alkotó művészetüket megtermékenyítette. A felfedező szenvedélyességével folytatott tudományos kutatásaik folyamán Bartók és Kodály egyre nagyobb arányokban terjesztették ki működésüket. Az erdélyi falvakban a régi, csaknem feledésbe menő és a még közszájon forgó magyar népi dallamok mellett csodálattal és gyönyörűséggel hallgatták a román népi ének- és táncdallamokat. A két úttörő folklórtudós működése már az első világháborút megelőző években magába foglalta a román, szlovák és más, a magyar néppel sorsközösségben élő népek zenei alkotásának gyűjtését és magyarázatos kiadását, melyet külön elméleti írások is követtek. Mindkét zeneszerző tudatosan küzdött a népek közötti barátság kifejlesztéséért és elmélyítéséért. A különböző népek zenéjének hatása önálló zenei alkotásaikban is határozottan megmutatkozik. Sok fáradozással, áldozattal járó kutató vándorlásaik alatt Bartók és Kodály megismerték a falusi dolgozók nehéz, nyomorúságos életét, érzelmileg egyre közelebb kerültek a néphez, viszont a hivatalos körök részéről semmiféle támogatást sem kaptak. Tudjuk, hogy a reakciós, soviniszta körök Magyarországon és Romániában állandóan támadták Bartókot és Kodályt haladószellemű, a népek barátságát erősítő munkásságuk miatt. A dolgozó tömegek ellenségeinek, a magyar, román és más nemzetiségű kizsákmányolóknak az érdekében hangzottak el a rosszindulatú, de sokszor még bosszantóan nevetséges kijelentések is, melyek Bartók és Kodály műveit igyekeztek becsmérelni. Gondoljunk csak Kodály eredetileg zongorára, majd zenekarra átírt „Marosszéki táncok“ című bámulatos művére. Ez a zenemű nagyszerű példája a népi dallam sokrétű, magasrendű zeneszerzői tudással és gazdag alkotóerővel megvalósított szimfonikus feldolgozásának. Zenekari hangversenyeinken gyakran halljuk ezt a művet. A lassú, méltóságteljes, olykor dramatikus jellegű, majd a tüzes ritmusú táncokat a mű középrészében elmélázó, duma-szerű dallamok váltják fel. Hihetetlennek tűnik ostobaságában a magyar soviniszta kijelentés, amely szerint Kodály ezeket a dallamokat „a román zenéből lopta“! A magyar sovinizmus tagadni igyekezett az együttélő nemzetiség közös kulturális viszonyait. Annak idején, mikor hazánkban és Magyarországon is a tőkés földesúrirendszer volt az uralkodó, Bartókot és Kodályt állandóan érték az ilyenszerű és ennél komolyabb támadások. A két haladó szellemű zeneművész azonban állhatatosan folytatta és tökéletesítette megkezdett tudományos népdalkutató munkáját, mely egyre több népdallamkincsét ölelte fel. Együttműködésük és hűséges barátságuk minden téren kifejezésre jutott, így Bartók Béla, a nagy zongoraművész csaknem minden, Magyarországon és más országokban adott hangversenyén népszerűsítette Kodály zongoradarabjait. Kodály viszont, bár aránylag ritkán lépett fel karmesterként, hangversenyein tökéletes megértéssel vezényelte Bartók zenekari műveit. Kodály Zoltán nemcsak folklórkutatásaival, hanem zeneszerzői működésével is rövid idő alatt országa határain messze kiterjedő hírnévre tett szert. Zongoradarabjait, kamarazeneműveit, remek dalait, balladáit és énekkari műveit azonban Magyarországon csak haladó körökben értékelték. Igazi megbecsülésben és elismerésben először a magyar munkásosztály részesítette Kodályt. 1919-ben, a tanácsköztársaság idején Kodály aligazgatója a Zeneakadémiának és a magyar zeneélet egyik fő irányítója. Az ellenforradalmi diktatúra évtizedei alatt Kodály, aki mindvégig hű maradt haladó eszméihez, műveivel fordult a magyar néptömegekhez. Népének szociális és nemzeti törekvéseit csak jelképesen énekelheti meg. A múltat, a mondát, a mesét idézi, miközben a jövőbe mutat ékesen szóló, a nép szívéből fakadó zenei mondanivalójával. Ilyen jelképes az 1923-ban bemutatott Psalmus Hungaricus (Magyar Zsoltár). E monumentális, énekkarra, tenorszólóra és zenekarra írott zeneműhöz Kodály egy 16. századbeli kecskeméti költő, Vég Mihály zsoltárfordítását választotta szövegül. A szabad átköltési zsoltárstrófákban a zeneszerző olyan verssorokat fedezett fel, melyek hangot adtak saját érzelmeinek, a rendszer elleni tiltakozásának is. Ilyen például a következő versszak: „Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széllyel bujdosnom, Hogynem mint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hangynak szólanom" Az 1926-ban bemutatott Háry Jánossal Kodály Zoltán megteremtette a jelenkori magyar népi daljáték mintaképét. A daljáték előjátéka és legjellegzetessebb zenekari számai szvit formájában bejárták a világot. Városunk dolgozói ismételten hallhatták a Háry János-szvitet a „Banatul“ Filharmónia zenekari hangversenyein, Kodály Zoltán a zeneművészetnek csaknem minden műfajában otthonos, de különösen szeretettel műveli a szöveges vokális zenét. Ez is bizonyítja realista művészetiéfogását. Bartókkal együtt Kodály úttörője az új magyar énekkari stílusnak. Kodály össz művében az énekkari kompozíciók számbelileg is igen jelentős helyet foglalnak el. Kórusművészete példamutató a jelenkori magyar zeneszerzőgeneráció számára. Gyermekkari művei a Magyar Népköztársaság iskoláinak kincsestárához tartoznak. A dolgozó nép gyermekei élvezettel énekük a szebbnél-szebb népi dallamok érdekes és tanulságos, a gyermekek felfogási képességéhez alkalmazkodó kórusfeldolgozásait. Vegyes-, női és férfikarra szintén a népi énekben gyökerező örökértékű művek egész sorát ajándékozta népének Kodály Zoltán. Nálunk is nagy népszerűségre tett szert Ady Endre forradalmi tartalmú „Felszállott a páva“ című versszövegére írott férfikórus. Ugyanezt az egyszerű régi népdalt fejleszti ki színekben gazdagon, az ellentétes hangulatok és érzelmek kifejező megvilágításában „Felszállott a páva — változatok magyar népdalra“ című nagyszabású zenekari művében. Legutóbbi nagysikerű kompozícióját, az ének- és zenekarra kom aS szabad szó « ) CIDF.N ZSAP-ZSIMBIJEV: ARANY TENGER - Elbeszélés egy burját-mongol parasztról — Szoglin Aha már régóta nem tudott aludni Feküdt az ágyon és az ablak elé fordította kopasz fejét. Az öregember álma már rövid, mint a nyári éjszaka. A szél bele-belekalpolt a Függönybe fellebbentette és ilyenkor fiz ablakon k keresztül látszot a széles árnyékos völgy. Az Ara-Hohjurtin hegygerinc vetette rá árnyékát. Köröskörül mindenütt hajnali köd, a hegy lejtőjén pedig felhők úszkáltak. A hegytető csipkézett körvonala mögött azonban a hajnal piros csikót festett a halványkék égre. Egyre világosabb lett és a köd is felszállt. Az ágy mellett, az asztalkán a beteg étele. Csésze hideg tea, asztalkendővel letakarva, meg ezüst veretű pipája s a gyönggyel kivarrt dohányzacskó. Szogtn-Aba már tavasz óta nyomja az ágyat. Először történt az idén, hogy nélküle vetettek, nélküle aratnak. Nehéz ágyban feküdni, dologidőben, amikor a mezőn serényen folyik a munka, és különösen akkor , amikor az öreg olyan nagyn kiváncsi, hogy milyen is lett a gabona a Zajanin-Namagon. Jól ismeri ezt a földet: nagy, mocsaras ingovány húzódik sok kilométer hosszan és elcsúfítja a virágzó völgyet. Az öreg már elég erőt érez magában, hogy elgyalogoljon oda. Lánya azonban szigorúan megtiltotta, hogy kikeljen az ágyból, és az unokáját is odaállította mellé őrködni, mert jól ismerte,apja nyughatatlan természetét. Aba hol behunyja, hol kinyitja öreg, ráncos szemét. Unokájára pislant, aki ott alszik mellette, a padlóra terített szőnyegen. Fejében vergetőznek a gondolatok . . Esténként összegyűlt az öreg ágyánál a család, fiai és lányai, az unokák és dédunokák. Csendesen üldögéltek és halkan beszélgettek. Az öregember dühös lett. — Miért vagytok olyan szomorúak? — kérdezte. - - Hisz' még nem haltam meg! Beszédetek csak, hogyan mennek a dolgok. És amint gyermekei beszámolóját hallgatja, maga előtt látja a hatalmas kolhozföldeket, az állattenyésztő terepet, a sokezer juhot, a ménest. Mindez az ő szeme latiéra született meg és az ő két keze munkája is segített benne, hogy megszülessék. Szogtin-Aba nagy utat tett meg a szegénységtől a gazdaságig. „Lesz majd, aki a helyemre áll és erős kezekkel folytatja a munkát“ — szokta mondani. Ettől eltekintve az öreg még sokáig szándékozott élni. A legfiatalabb leányával lakott. Talán épp azért, mert ő volt a legkisebb és az öreg szinte tenyerében érezte az egykori kis gyermektest súlyát, talán azért, mert szebb és kedvesebb volt a többi gyermekénél, vagy talán azért, mert úgy látta, hogy ebben a lányában éledt újjá az ő régi fáradhatatlansága és munkaszeretete. Mindent öszszevéve , Szendemét jobban szerette, mint a többit habár ezt a világért sem árulta volna el előttük. Szendeme két évvel ezelőtt tért haza, akkor fejezte be a hathónapos mezőgazdasági tanfolyamot. Azt tervezte, hogy búzát termel majd a Zajanin-Namagon. Ezzel a mocsárral küszködött valaha a lány dédapja, Zajan, majd később nagyapja . Szogtin-Aba is sokat fáradozott fiatalkorában, hogy lecsapolja a láp poshadt vizét. Minden generáció azon igyekezett, hogy legalább egy keskeny sávot elhódítson az ingoványból. És Szendeme most az egész mocsarat meghódította. A nap egyre jobban beragyogja a szobát. Kint fecskék repdesnek, alacsonyak keringenek a ház előtt, egyikük a függönynek repül, belegabalyodik, de kiszabadítja magát és nyílegyenesen felszáll az azúrkék égbolt felé. — Hé, barátocskám, felkelni! Az emberek már rég kimentek a mezőre! — kelti Aba az unokáját. Nima öklével szemét dörzsöli, hirtelen felugrik, a naptárhoz fut, leszakít egy lapot és boldogan mondja: — Tíz nap múlva megyek az iskolába! . . Nagyapa, olyan érdekeset álmodtam! . . De nem meséli el az álmát. Meg kell etetni az öreget. Szendeme nagynéne szigorú étrendet irt elő és vele nem tanácsos ujjat húzni... Az öreg hallja, hogy kint mosdik az unokája, majd a teavíz zubog a villanyforralón. Meg kellene valamiképpen beszélni a gyerekkel, hogy menjenek ki a földekre. Másodéve, amikor megkezdték a lecsapolást, Szoglin- Aba napokra ottmaradt. A téli estéken pedig látta, hogy a lánya a könyveket bújja, összegyűjti a kolhoz fiataljait és magyarázza nekik, amit tanult. Ilyenkor az öreg hitetlenül rázta a fejét, nem hitte, hogy a fiatalok megbirkóznak a mocsárral. Tavasszal aztán megjöttek a gépek, s a traktorállomás kékszemű gépésze, Nyikityin, vidáman vezényelte előre a gépeket: — No, itt vagyunk! Most aztán befellegzett a mocsárnak... Ezt azonban már nem láthatta az öreg — betegen feküdt odahaza. Nima visszajött a szobába. Leült és kibámult az ablakon. Akárhogy is van — unalmas dolog itt ülni a beteg mellett. Az öreg a pipáját tömködte és ravaszul pislogott a gyerekre. — Nima, — szólt hozzá — tudod-e, miért éled újra a halott fa tavasszal? A fiú megfordult. — Hogyne. Tanultuk az iskolában. A nap süti a földet, a gyökér magához tér új szálakat ereszt... — Okos gyerek vagy, Nima — szól az öreg elégedetten. — Én is így gondoltam, de nem voltam benne egészen biztos. Most azon gondolkozom, ha a halott fa újjáéledhet a naptól, akkor a beteg öregember is meggyógyulhat vőle, ugye? Nima azonnal megértette, mire céloz nagyapja, s bár hiúságának jólesett a dicséret és jómaga is szeretett volna az utcára menni, mégis erősebb volt a félelmes nagynénjétől. Az pedig a lelkére kötötte hogy ki ne engedje nagyapát a házból. — De ha az embert megbízzák egy feladattal, akkor azt teljesíteni kell, ugye? — kérdi a gyerek hunyorogva. Az öreg kedvetlenül fújja a füstöt és azt gondolja magában: „Még a sarokba szorít ez a kölyök “ Azért kissé büszke is a fiúra. Nyolcvanéves létére nem tudja mit válaszoljon tizenkétéves unokájának. (Folytatása a 3. oldalon.) Il hős koreai nép megsegítéséért Az elmúlt napokban Dettán a koreai nép hősi harcának megsegítése céljából gyűjtést rendeztek. A gyűjtőcsoportok házról-házra járva ismertették a dolgozókkal a koreai nép hősi harcát a betolakodó amerikai imperialista agresszorok és a hszinmanista banditák ellen. Felvilágosították a dolgozókat arról, hogy a koreai nép nemcsak hazája függetlenségéért harcol, hanem a világ békéjének biztosításáért is, a háborús uszítókkal szemben. A gyűjtés folyamán számos dolgozó, mint például Dobrean Ana, meleg szavak kíséretében adta át adományát, kijelentve, hogy csekély hozzájárulásával növeli a gyűjtés eredményét és segíti azt a hős népet, amely törhetetlenül harcol az amerikai agresszorok ellen. A kultúrotthonban előadás keretében ismertették a koreai nép hősi harcát. Az előadást kultúrműsorral fejezték be. Mind a házaknál, csoportok által gyűjtött, mind a kultúrotthonban befolyt jövedelmet a koreai nép megsegítésére fordították. A dedai dolgozók ezzel is kinyilvánították békevágyukat és együttérzésüket a koreai nép hősi harcával Molnár Sándor levelező A Béke-Világkongresszus tiszteletére A Tejtermékek Vállalata dolgozói a Népek Bécsi Béke-Világkongresszusa tiszteletére új munkafelajánlásokat tettek. Még több élelmiszerterméket akarnak a közfogyasztás, a dolgozó tömegek rendelkezésére bocsátani, így értelmezik a béke megvédéséért, a haza megerősítéséért folytatott harcot, így például Felmik Eberhard ifjúmunkás minőségi brigádja nevében vállalta, hogy december 31-ig 1953 január első 15 napjának tervét teljesítik. A minőséget, az elmúlt hónaphoz viszonyítva, 10 százalékkal javítják. Felmik elvtárs példáját az egész Euró-osztályon követik. A többi elvtárs sem maradt el mögötte, számos új munkavállalás hangzott el, így többek közt megfogadták a vajgyárban a minőség 30 százalékkal való javítását. A terv-osztály pedig, a versenymozgalom keretében, azt vállalta, hogy naponta vezetik a grafikonokat, a verseny nyilvánosságának biztosítására. Pop Laurentiu, levelező A prop«gasid?stdk figyelmébe Ma, szerdán, 1952 december 17-én, 5 órakor, a Pártkabinetben lesz az esti tanfolyam propagandistáinak előkészítése. Holnap, csütörtökön, 1952 december 18-án, 5 órakor, a Pártkabinetben lesz az aktuális politikai körök propagandistáinak előkészítése. AZ IRODALMI ALMANACH kettős, 4—5. száma 264 oldalon gazdag tartalommal jelent meg. Hazai magyar költészetünk újabb fejlődését biztosítják: Fosztó Sándor, Horváth Imre, Horváth István, Kiss Jenő, Létay Lajos, Páskándi Géza, Szemlér Ferenc, és Székely János versei. Eugen Jebeleanu állami-díjas költő Sahia falujában című költeménye Bajor Andor művészi fordításában jelent meg. Közli a folyóirat Nagy István Ki ad többet című egyfelvonásos színművét. Novellával, karcolattal szerepelnek: Asztalos István, Herédi Gusztáv és Zimán József. A szovjet irodalom kiváló alkotásai közül Iszakovszkij, Nazarenko, Scsipacsov, Szurkov, és Tyihonov írásait közli a lap. A testvéri román irodalmat Corbea, Gurghianu, Jebeleanu és A. Rău képviselik . A folyóiratban megjelent J. V. Sztálin: „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“ című történelmi jelentőségű legújabb műve. A Szovjet példa rovatban A. Szurkov cikke a szovjet gyermekirodalomról, V. Nazarenko elemzése Szurkov egyik verséről szól. A folyóirat nyilvánosságra hozza az I. A. irodalmi pályázatának eredményét. Cikket, bírálatot, könyvismertetést írtak: Erdélyi László, Fazekas János, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Panek Zoltán és Szentirmai Jenő. A 264 oldalas, kettős szám ára 5 lej. Kapható minden könyvkereskedésben és újságárusnál. Előfizetéseket minden postahivatal felvesz. ponált „Kállai-kettős“-t Kodály a MNK állami népi együttese számára írta. Ez a mű a magyar zenei hét egyik legszebb meglepetése volt. Kodály Zoltán zenealkotásainak főhőse mindenkor maga a dolgozó nép. Ma a felszabadult Magyar Népköztársaságban a munkásosztály, pártjával az élen, és az egész dolgozó népa szeretet és megbecsülés minden jelével veszi körül a nagy zeneszerzőt. A Kossuth-díj, a magyar művészek és tudósok legmagasabb kitüntetése, mely Kodálynak kétszer jutott osztályrészül, fényes megnyilvánulása ennek a hálás tiszteletnek. Kodály Zoltán egész magatartásával, alkotásával és pedagógiai, valamint tudományos munkásságával a legnagyobb odaadással járul hozzá a Magyar Népköztársaság szellemi megújhodásához, a dolgozók széles tömegeinek a békéért és szocializmusért folytatott harcához. Műveit a Szovjetunió zenei köreiben is nagyrabecsülik. A szomszédos testvéri népek, így a mi népünk is a társadalmi haladás eszméinek öntudatos értelmiségi harcosát látja Kodály Zoltán személyében és örömmel köszönti hetvenedik születésnapja alkalmából.