Szabad Szó, 1989. január-március (46. évfolyam, 13618-13693. szám)
1989-01-03 / 13618. szám
2. oldal Jó reggelt, új esztendő! A hajnal eloszlatta a ködöt, megszűnt a nyirkos szitálás. Ablak csak imitt-amott világított, személyautók fénye fúrt a sötétbe, a nyálkás aszfalton színes papírcsíkok tekergőztek, jeléül az évbúcsúztatásnak s az új köszöntésének. Néptelen volt az utca, csendes a tömbházak környéke. A villamosmegállóban azonban már várakoztak vagy harmincan, összebújó párok, tűsarkokon topogó nők, öblös hangú férfiak, kiürült demizsont, lapos nylontasakot szorongató, vendégségből hazatérők. Aztán az érkező sárga 8-as elnyeli valamennyiünket. — Mikor állt munkába? Még „tavaly“, vagy már idén? — kérdeztem a vezetőt. — Nem sokkal ezelőtt, öt óra ötven perckor. Újév napját a síneken töltöm. — Szilveszter éjszakája hol találta? — Otthon. Este tízkor már aludtam. Nem ülhettem a vezetőfülkébe kialvatlanul ma hajnalban. Tudja, a közlekedés mindig felelősséggel jár, ilyenkor ünnep hajnalán meg különösképpen nagyon kell vigyázni... — Bemutatkozna? — Ion Doroftei a nevem és nyolc éve dolgozom villamoson. — Szerencsés utat, egész esztendőre! — Köszönöm, viszont. Kikanyarodva a Dózsa utcából, láttam, hogy a diszpécser odasiet a vezetőfülke kis ablakához és közöl valamit. — Jókívánság, avagy az esztendő első utasítása? — kíváncsiskodtam. — Utóbbi. Az Északi Pályaudvarnál elszakadt a vezeték, és emiatt az 1-es vonalára irányítottak, amíg kijavítják a hibát. A hírre az utasok szeméből kiröppent az álom. Zsémbesen, morogva kászálódtak lefelé. „Mondhatták volna előbb is! Hát így kezdjük az évet?!“ Nekem jól kezdődik — gondoltam — és maradtam. Ilyen a szerencse. Most legalább ott szállhatok le a 8-asról, ahová eleve indultam, a Tineretti úti 10-es számú patikánál. Odabentről fény biztatott. — Nem vinni akarok. Hoztam. Újévi Jókívánságot — köszöntem be. Domniţa Rada gyógyszerésznő olyan frissen, kedvesen mosolygott, mintha átaludta volna az éjszakát. Pedig hát... — Nem szundikálhattam, mert akadt munka... Tizenegyen jöttek orvosságért. Egyesek recepttel, mások csak fejfájást csillapító piruláért. A betérők közül legtöbben kisgyermeknek kértek gyógyszert, amivel nem várhattak reggelig. A szülői szeretet és aggodalom szilveszterkor sem alszik. Éjfélkor meghallgattam államelnökünk újévi üzenetét, aztán halk klasszikus zenét kerestem a rádióban. Most, hat óra tájban van egy kis szünet, úgy látszik, a betegek is elpihentek. Én pedig készülődöm hazafelé mert lassan lejár a szolgálatom, felváltanak a kolléganők. Aldona Ditrich és Georgeta Stoian. — Hogyhogy éppen önnek, a patika vezetőjének hozott fehér éjszakát az év vége? — Egyszerű a magyarázat: én vállaltam. Hadd szórakozzanak a fiatalabbak. A férjem beleegyezett, mert „otthon" van a szakmában. Orvos. Mindketten tudjuk, hogy a gyógyításban nincs ünnepnap. A fiunk már kinőtt a szárnyaink alól, a barátaival ünnepel ilyenkor, a szüleim távol, öt testvérem szintén másmás városban. De a szavunk írásban eltalál egymáshoz. — Mit vár Rada gyógyszerésznő az új esztendőtől? — Békességet, egészséget, hogy gondoskodhassunk egymásról, és lássuk megvalósulni a vágyainkat. Bizonyára sokak előtt ismerős a szám: 091. Vidéki telefonbeszélgetéseinket általa bonyolítjuk le. — Az év utolsó napjának szolgálatosai (névsorban) Gabriela Bărbuţiu, Brinschuill Madeline, Rodica Ciosici, Lucia Ciucurel, Viorica Craiovan, Elena Grui, Elena Ioţi, Tóth Ilona, aki pedig a 031-et csengeti fel. Suba Erna és Mariana Papilion hangjával találkozhat — tájékoztatott Marcela Gaiţă, a megyeszékhely telefonközpontjának vezetője, aki harminchárom esztendeje „tartja a vonalat“. — Szilveszter és újév napján azokat osztjuk be szolgálatba, akik önként vállalják a munkát — hangsúlyozta. Furcsán nézhettem rá, mert elmosolyodott és megerősítette. — Igen, önként. Olyan hihetetlen ez? Nagyon összetartó kis közösség vagyunk, ilyenkor feldíszítjük a munkahelyünket, jó a hangulat, a sok-sok hívás, az országminden részébe továbbított jókívánság nekünk is kellemes órákat szerez. Mi élőszóban köszöntjük ügyfeleinket. Újév reggelén pontosan megmondhatjuk, hány beszélgetést továbbítottunk ... Megköszöntem a segítőkészséget és jelentkeztem náluk ismét. Újév napján Emilia Manolea, Aurelia Marian és Clara Spancioc teljesített szolgálatot. — Kétszázhúsz hívásnak tettünk eleget, az első újévköszöntőt Bihar megyébe kapcsoltuk. Hétköznapokon, éjszakánként általában ötven beszélgetés létrejöttében segédkeztünk, hát ehhez képest a kétszázhúsz!... — mondták jelentőségteljesen. Hát annyi biztos, hogy nem unatkoztak. 1988. szilveszter éjszakáján és 1989. január elsején a titkok birodalmában is jártam. Fehér köpenyt borítottak a vállamra, és tanúja lehettem a legmagasztosabb, egyben a legemberibb csodának: a születésnek. Mielőtt a tizenkettesen találkoztak volna az óramutatók, a III. számú klinikán (Bega) hét újszülöttet segített világra a fiatal szülészorvos, Narcis Hrubaru és Denta Moisa szülésznő. Az új esztendőbe két kisfiú életerős hangja kiáltott ugyanitt: az Uivar-i Ana Holhos, majd pedig a Giroc-i Lelica Rotariu gyermeke. Egészségesek mindannyian — közölte az orvos, aki immár a huszonnegyedik órája volt talpon. — Elfáradt? — kérdeztem, noha az arcán nyoma sem volt törődöttségnek. Megcsóválta a fejét. — Nem. Újév napja még nem ért véget. Most hazamegyek, lepihenek, este hatkor viszont ismét eljövök, hogy megnézzem a kismamákat. Így lesz majd teljes a napom. Azt viszont nem titkolom el, hogy jólesik az érdeklődése, hogy a kivülátó is meglátja, milyen az ünnep ,itt. Mi 6 esztendőben és új esztendőben az életet ünnepeljük. Rodica Ciopec gyermekgyógyász Gabriela Ocica orvosnőnek adja át a szolgálatot egy fáradságos nap után. Odahaza őt is várja két gyermeke. A Március 6. úti szülészeten Dimitrie Niculiţă orvos és Mayer Marika szülésznő jelentette a biztonságot a huszonegy éves Bărătean-i fiatal anya, Liliana Giugastru számára. Fiacskája születési dátuma 1939. január elsejének hajnala. — Gazdag esztendőnk lesz ... — mondta titokzatos mosollyal a kora reggel munkába álló szakácsnő, Marta Blaj, aki vonattal érkezett Urseni-ről. — Miből gondolja? — kapaszkodtam a szavába. — Hát abból, hogy fiúk az újszülöttek. Az öregektől hallottam, de lehet, hogy semmi alapja az ilyen beszédnek... — jegyezte meg restellkedve. A fehér ágyakon elpilledt, békésen szendergő anyák. Nem messze tőlük, a kis fekhelyeken apró, ökölbe szorított kezek rebbenése, és sírás jelzi az életet. Üzennek az anyáknak, a világnak. És mi hisszük: velük szép, gazdag esztendőnk lesz ... Sipos Erzsébet A jól végzett munka örömével köszöntötték az új esztendőt a Timişoara-i Electrotimis Vállalat poogyártói, szerszámkészítői, összes dolgozói. A fehér asztal mellett, családjuk körében, a jövőbe vetett hittel, még eredményesebb új esztendőre koccintották össze poharaikat (Robicsek Imre felvétele) SZABAD SZÓ (Bemutató előtt A Végszóra kifejezést színpadi értelemben olyankor használják, amikor valamilyen történés, vagy szöveg meghatározott pillanatban kell (vagy kellene) lejátszódjon, elhangozzon. Ilyen végszó a társulat számára december harmincegyedike, amikor fel kell gördüljön a függöny a szilveszteri műsor bemutatóján. Vannak, természetesen, objektív nehézségek — mint ahogy általában szeretjük a felbukkanó gondokat önnön hibáink körén kívül helyezni — mint például a zsúfolt műsorrend, a kiszállások, turnék nagy száma. Ezért időnként meg is esik, hogy csúszik egyegy bemutató napja. Ez olykor kellemetlen, de sohasem nagy baj: a közönség ugyanis megszokta már, hogy a jelzett dátumok inkább tájékoztató jellegűek, és többnyire a társulat azon szándékkát jelzik, hogy mikorra szeretne elkészülni az illető darabbal. Az alkotás folyamattának egyik sajátossága ez: nem várható el tőle a menet- s rendszerű pontosság. Ez alól a kivétel az év utolsó napjára tervezett bemutató, hiszen erről mindenki tudja, mikorra várja, és nagyjából azt is tudja, mit szeretne látni-hallani. Ennek az elvárásnak kell évről évre eleget tegyen a társulat, nem tévesztve szem elől azt sem, hogy a nemegyszer meglehetősen rövid idő — két-három hét — alatt elkészített előadást az évad során az ország más vidékein is láthatják majd, és összehasonlíthatják más színházak hasonló produkcióival. És a konkurrencia ebben az esetben nem mondvacsinált: a jó előadást megelőzi híre, éppúgy, mint a rosszat, és egy háromhetes turné erkölcsi és anyagi sikere függ ennek a néhány tíz napnak a munkájától. Kedden, december 27-én tizenhét órakor nyitott a színház kasszája, és elkezdték árusítani a bérleteseknek fenntartott helyeken túli szabadjegyeket. Tizenhét óra ötven perckor ezek elfogytak. Akinek már csak pótszék jutott, tudja. Az előadásról legközelebb. Albert Dénes Vidám, táncos hangulatban töltötték szilveszter éjszakáját azok a fiatalok, akik az Ifjúsági Házban köszöntötték az új esztendőt Ablak mögül Kovácsné már végérvényesen és visszavonhatatlanul eldöntötte, hogy mégis a sötétlila selyemblúzt veszi fel és hozzá az ezüst láncot köti. Közben a kapu előtt Kovács flanellronggyal még egyszer, nagy műgonddal letörli az ünneplésen kimosdatott Trabi szélvédőjét. Arrébb öthat fiatal másik autóba erősítőt, hangfalakat s egyéb szerszámokat tuszkol be nagy buzgalommal és elismerésre méltó szakértelemmel. Az ablak mögül Annus néni nézgelődik. Napokig sütötte a bejglit, kalácsot, kiflit és még sok mindent az egész családnak, most már pihenhet: az egyik unoka farmernadrágját foltozza. Koccan az ablaküveg, szomszéd házaspár köszön. Annus néni Int: Jó szórakozást, gyerekek! Szemben a falon sárguló fénykép. Ifjú házaspár azon is — karcsú, mosolygó fiatalaszszony, kicsit feszes tartású, magas férfi — jó ötven éve a hajdani mulatságnak, amelyen a fényképezőgép elé álltak... Az ifjú pár kering, széles ívben siklik tova a fényes parketten, előttük megnyílik a terem, repülnek . Aladár, a balkezes prímás cinkos együttérzéssel hajlik meg feléjük... Koccan az ablaküveg, Annus néni felrezzen, boldogan integet vissza a beköszönő idős szomszédnak. Éjféltájt, ha keringőt húznak, egyetlen pillanatra nyissatok utat a hajdani ifjú párnak, hogy ezen a szilveszteren is könnyen suhanjanak, szálljanak, mai fiatalok holnapi öregek között. Csiszér Dénes