Szabad Szó, 1951. január-június (53. évfolyam, 159-25. szám)
1951-01-07 / 159. szám
4 ELENA dán hercegnő karácsonykor díszvacsorát adott egy newyorki vendéglőben. Menn"p láthatjuk, hogy a »fenséges hölgy« ezzel az ős ebéddel túltelt a legutóbbi idők valamennyi letűnést kereső őrültségén._ Az asztalfőn hermelinpalástban a hercegnő Xantiope nevű macskája trónolt, a meghívott vendégek pedig New-York milliárdos és milliomos köreinek féltve dédelgetett cicái voltak. Többek között még egy’ Habsburg-macska ” részt vett ezen az »exkluzív« karácsonyi fogadáson. Tulajdonosa jó ismeretünk: a New-Yorban élő Habsburg ivadék, József Ferenc főherceg. A lakomán minden volt, ami macskaszemnek és cicaszagnak ,nyere. Vacsora után valamennyi kis- és nagymacska selyemszalaggal ütközött, aranybetűkkel díszes ajándékcsomagot kapott. Azt hisszük, a »szeretetnek« ehhez a megnyilvánulásához nem szükséges külön kommentár. A MANCHESTER elővárosában, Levenshulmeben különös ünnepi hetet rendeztek *7 boldog nép" címen. A lakosoktól nem kívántak sem többet, sem kevesebbet, mint a hogy álló egy hétig ne hagyja el ajkukat a mosoly. A legtöbb ember, akiknek e nyugati városban tudva'éveleg amúgyis elenyészően csekély oka van a nevetésre, a két nap elmúltval •odanyi n'-ozott*, hogy a »boldog napok« végleg elvették az étvágyukat a mókedvű vigyorgástól. A AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK Iskoláiban fontos újítást vezettek be. Eddig gyermekek így betűzték a Bravdjtvi« mint’a ma, ,*b,« jjjjpt, beton tovább. A reform bevezetése ' ól'á azonban a gyermekek így betűzik a szavakat: »a«, mint atom, »b« mint bennfed. A többi betűt is korszerűsítették. A reform indokolása szerint a gyermekeket meg kell tanítani a polgári védelem elemeire. * LANGNYELÖXÖ szerepel, egy müncheni varieté színpadán. A tel', valóság ámult-bámult a csodálatos produkció láttán. Egy vidéki ifjú az előadás után, kezében nagy virágcsokorral, a művésznőhöz törtetett —■ és e',csuk'ó hangon re* begte: — Oh, kisasszony, de kár, hogy nem vendégszerepelt ná'unk a múlt héten. Micsoda tűzvész pusztított nálunk! Ott aztán istenigazában jóllakhatott volna! LONDON rendőrsége az egész karácsonyi ünnepek alatt egy követ hajszolt. A követ a westminsteri apaság templomából rabolták el ismeretlen tettesek karácsony éjszakáján. A kő a skótok egy régi ereklyéje, amelyet I. Edward király 1296-ban vitetett el Skóciából, s azóta koronázási szék alatt nyugszik, jelképezve Skócia meghódolását. A kő elrablásának híre nagy örömet keltett a skót nacionalisták között. Egy öreg skót kiss asszony kijelentette, hogy ez a legszebb hír, amit életében hallott. A kő azonban néhány nap múlva előkerült. A folyami rendőrségnek valaki betelefonált, hogy a Hyde Park egyik tavában, három méter mélységben a víz felszíne alatt érdekes leletre bukkanhatnak. Vizidarut bocsátottak a tóra és hosszas keresgélés után meg is találták aSors Kövéig (ez ugyanis a kő neve), s nagynehezen felhúzták. □ GRETA SORENSEN, aki Stockholm közelében lakott, késő este tért haza magányos lakásába. Legnagyobb meglepetésére az ajtót tárva-nyitva találta, a konyhában nagy összevisszaságban hevert minden, a szobában feltört szekrények, tartalmuk takarosan bugyorba kötve, Greta asszony özvegyi ágyában pedig — jól végzett munka után — aprókat szuszogva aludt a betörő. Az aszszony nem ijedt meg, nagy dühösen folnlrta, a torronborz férfi azonban egyáltalán nem zavartatta magát. Az asszonyt egy-kettőre leiszkolta a pincébe, rázárta az ajtót, ő maga pedig nyugodtan viszszafeküdt és tovább aludta az igazak álmát. Virradatkor bőségesen megreggelizett, összeszedte a gondosan előkészített csomagokat és eltűnt, természetesen anélkül, hogy a háziasszonyt kiengedte volna a pincéből. Mikor a rendőrség kiszabadította az özvegyet, az alig sopánkodott az elszenvedett anyagi kárért, folyton csak azon kesergett, hogy ő még ilyen tapintatlan embert nem látott!!! Emlék írta: Túri András úgy mondom el ennek a pofonnak történetét, ahogy ma is emlékszem rá. Abban az időben éppen tizenhárom esztendős voltam, nagylábú, nagykezű, pattanásosképű suttyógyerek. A hatodik elemit jártam azon a télen, s már gondolnom kellett rá, asztalos- vagy lakatosinasnak adjam-e a fejem a soronkövetkező nyáron. Más választásom, mint e kettő közül valamelyik, nem volt. Apám lakatos volt a Frölich-gyárban, oda be tudott volna hozni. János bátyám meg az asztalos mesterséget űzte, az ő műhelyében is akadt hely számomra. Én inkább az előbbihez éreztem kedvet Nagyobb barátaim, Sós Lajcsi, meg Kárász Pista ott tanoncoskodtak már a gyárban és vígan fújták a füstöt esténként az utcán, engem meg szájon törölt az apám, ha cigarettát látott a fogam között. Aztán kedveltem is a gyári életet. Agyam az utcai ablak alatt állt s hajnalban mindig felébredtem a ■■yárba siető munkások facipőjének kopogására. Azon a télen is, mint az előbbiekben, a piac melletti kis tóra jártunk ki korcsolyázni. Én az apám és rámmarad ócska, rozsdás vaskorcsolyával, amelyet vatármapon két kéresmüvet éremtettem szorgalmasan, a gazdagabbja az akkor divülbajött Spengier-acélkorcsolytával. Jó storcsolyázó voltam. Ócska szerszámom ellenére vihargyorsan száguldoztam a jégen, s még az úri kisasszonyok isszemet meresztettek a tudásomon. Január elején egy délután éppen a hátrafelé bógnit gyakoroltam, amikor a baj történt. Volt a Frölich-gyárnak egy fiatal rajzolója, pökkhendi, hiú ifjonc. Az öreg Frölich rokonaként került az irodára és rajzoló létére mérnök utaztatta magát. Kádhatalton fráternek tartotta mindenki. Mint a tulajdonos rokona a leggorombább hangon beszélt a munkásokkal, kirúgással fenyegette őket lépten-nyomon. És én éppen ezzel a Filz úrral kerültem össze azon a délutánon. Hogy Filz úr miért éppen ezt a S proll-jeget tisztelte meg a látogatásával, annak is meg volt az oka. Szemet vetett a Fazekas cipész Kató leányára, az ő kedvéért járt ide. Akkor is együtt korcsolyáztak. Én meg, ahogy hátrafelé tekergőztem, nekikmentem. Mind a hárman az ülepünkre estünk. Leghamarabb én voltam talpon. A leányhoz siettem és felsegítettem. De mire megfordultam, Fitz úr is talpon volt s én ítél gyűlölet ét szikrázó szembe, haragtól eltorzult arcba tekintettem. — Ez a tiéd, te ügyetlen fráter — sziszegte és arculvágott. Nem tudom, érzed-e, mit jelent egy tizenhároméves kamaszfiú számára, ha igazságtalanul, méltatlanul, száz ember szeme láttára arcul ütik. Ha abban a pillanatban meg tudtam volna halni, meghaltam volna. Méltatlanabbul aligha gyaláztak meg valakit, mint akkor engem. Nagy, behemót férfi volt ez a Fitz, én meg sovány, rosszultáplátt, nyurga kölyök. Mégis nekiugrottam volna, ha nem mond még valamit. — Te, a Körösi lakatos fia vagy, úgy-e? — No majd lesz gondom az apádra. Ez volt, ami visszatartott. Az apám. Tudtam, ha nekimegyek, azonfelül, hogy megver, kirúgatja az apámat is. Megfordultam és kitámolyogtam a jégről. Évek teltek el, de én ezt a pofont soha elfelejteni nem tudtam. Ott égett az arcomon mindig, s ha nagyon szépet, nagyon kéjeset akartam álmodni, azt álmodtam, hogyan szedem széjjel ízenként ezt a Fitz urat. Nem lettem lakatos. János bátyám kis asztalos modelljében tanultam ki az asztalosszakmát. Amikor felszabadulam, Pestre kerültem dolgozni. Cét vonultam be katonának, ott nősültem meg, onnan kerültem ki a frontra is. Azután fogságba estem és csak 1946 december végén kerültem haza. Ekkor már tíz esztendeje nem láttam Fitz urat. Várj csak, még nincs vége a mesémnek. Amikor fogságból hazajöttem, néhány nap után, január első hetében leutaztam a szülővárosomba apámékhoz. Simán meg is érkeztem a városka pályaudvarára. Leugrottam a vonatról és indultam volna a kijárat felé, amikor... amikor megpillantottam őt, Fitz urat. Néhány esztendő öregedett, már nem volt olyan peckes és magabiztos, de ő volt. Bambuszbotja a kezében, kalapja a fejebúltjára tolva. Egyszerre elsötétedett előttem a világ. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy el ne szédüljek. Előttem állt Metern egyik legmegalázóbb emlékének hőse, gyalázatom okozója. Aztán megindultam feléje. Rám se nézett. Nem is ismerhetett meg, hiszen gyerek voltam, mikor utoljára látott, így nem is tudta, kitől kapta azt az irtózatos pofont, amelybe minden régi keserűségemet beleadtam és amely messzire röpítené fejéről a kalapot, őt magát is nekivágva a resti előtti vaskorlátnak, mint a rongyot. A többi nem érdekes. Először azt gondoltam, megmagyarázom neki, miért kapta az előtte vadidegentől ezt az ütést. Aztán most határoztam. Mert a pofont nem a magam nevében adtam, hanem sokezer társam nevében is. És ez így volt igazságos. Elintéződött valami, ami régótn fájt, s amit csak a Fitz úrnak adott ökölcsapással lehetett végképpen lezárni. LEVELEZÉS Rimóczy Károly, Budapest.. Egy szelvénnyel csak egy pályázó pályázhat. Bölcs Györgynek összesen két jó pontja volt, de azt nem írhatjuk át az ön nevébe. Tiliczki Tibor, Sirok, üdvözöljük olvasóink táborában. Máris két jó pontot szerzett a két pályázattal. Várjuk a többit. Gálfi Márta, Budapest, Bánffyutca. Mártuskám, áruld el, miért maradtak el levélkéid október 15- től december 17-ig? Nem sajnálod az így elvesztett jó pontokat ? ifj. Karácsonyi Lajos, Pácán kert. A nyereményhez szükséges jó pontok mennyiségét nem közölhetjük, mert az egy mindenkori arányszám a pályázók létszáma és a jutalomdíjak között, tehát hétrőlhétre változik. Türelmetlenkedni mindenképpen helytelen és kár. Bálint Béla, Kalocsa, Kunszt érsek utca 5. Kérjük, legközelebbi pályázatánál közölje velünk, honnan küldte be korábbi pályázatait, nehogy jó pontjai szétforgácsolódjanak. Antal József, Gyöngyös. Megsúghatod barátodnak, Barna Józsefnek, hogy tévedésben van, mert mindenkinek nyernie kell, aki tényleg szorgalmas. Sőt, a jutalom ismétlődik a további szorgalommal. Neked egy, Barnának két jó pontja van. Kovács Gyula, Kemenesmihályfa. A határidő aeghosszabbítása csak az ünnepek miatt történt. Nagy Gábor, Sárvár, Ady Endreutca. Köszörűjük olvasószik táborában. Az első munkálat jó, reméljük, ilyen lesz a többi is. A jutalom nem marad el. ifj. Szedlacsek Gyula, Tahitótfalu. Az előbbi üzenet ide is szól. Horváth Ilona, Nagykovácsi, Kossuth utca. Rosszul tette, hogy eddig nem foglalkozott a pályázatokkal. Ha szorgalmas, jutalomban is részesül. Barkaszi István, Nyíregyháza, Liliom utca, Augusztus 11-tó december 24-ig alapos pauzát tartott. Nem sajnálja a közben így elmaradt jó pontokat? Éppen egy értékes jutalomkönyv, vagy a töltőtoll veszett így el. Radványi Frigyesné, Újpest. A kezdet jó. Várjuk a következőket és szeretettel köszöntjük olvasóink táborában. Kovács Gyula, Kocsola. Üdvözöljük, mint új olvasónkat. Ha rendszeresen beérkeznek munkálatai, a jutalomra feltétlenül számíthat.. Fülöp János, Vecsés. Olvassa el a Kovács Gyulának szóló üzenetet, önnek is szól. Egyébként szívélyesen köszöntjük. Móricz Zsigmond: URAIM, NYUGALOM! (Móricz Zsigmond alábbi írása az első világháború vége felé jelent meg. Kötetben eddig nem látott napvilágot.) Ezt a jellemző kis esetet a tőzsdén hallottam s hiteles. Együtt ültek nagy bankok igazgató, és legnagyobb pénzemberek s korszakos nagy árdrágítás) manőverről tárgyaltak. A pénznek megvan az a természete, kicsinyben is, de nagyban különösen, hogy öncéllá válik s minden más emberi érzést megszüntet: csak a pénz önző, erős és nagy érdekeit táplálja. Nagyszabású tervről tárgyaltak az urak: a föld újra teremtéséről. Földbirtokokat vásárolni, kihalt, értéktelen, elszikesedett alföldi pusztákat, ahol már a birka is szétszórva és keserves munkával keresi meg a maga mindennapi kaszálóját. E földeket nagy befektetéssel újra előre hozni, géppel megforgatni, trágyázni, átszántani, a sziket lecsapolni, halastavakat teremteni: a nagy Tőke képes rá, hogy újrateremtse a világot a legistenibb cea profit reményében. És ez most mindenütt, de különösen a földművelés terén, a legcsábítóbb színekben tündököl: az istenért, Budapseten egy kilogram kenyér 2 korona 64 fillér. Ha valaha, most érdemes milliárdokat befektetni a Földbe Mikor legjobban a legmerészebb fantáziával, szinte éjféli káprázattal mennek bele a fantasztikusan nagyszerű tervekbe, mikor a számadatokon keresztül végre a Nemzetgazdaság korképe kezd kialakulni. örvendetes és boldog arányokban- mikor már szinte elvész egy legmagasabb erkölcsi érzés előtt az üzletcsinálás nyers ódiózus szaga, megjelenik egy tagja a zártkörű társaságnak, aki kívülről jön s lüktető élet nyers hírét hozza: — Uraim, — szól — vigyázzunk! Békehírek vannak. A legkomolyabb jelei látszanak a békekötésnek. A tőzsdén a papírokat piacra dobják s a politikában a legnagyobb fordulatok fenyegetnek. Általános és rémült csönd. Mindenki kijózanodik, a hőmérsékek leszállanak, a fantáziák egyszerre a másik végletbe csapnak, feltűnik a közeljövőben az olcsó kenyér...» a Töke megvonaglik s összébb húzza a kincs harmatozó denevérszárnyait. Azonnal kiküldik egy megbízható tagjukat. Ez autóba ül s körülvágtat megy a tőzsdére, megy a minisztériumokba; megy a legfelső forrásokhoz és egy óra múlva ragyogó arccal és boldog mosollyal nyit be a még mindig együtt élő, várakozó és dermedten spekuláló Tőke-vezérkarhoz. — Uraim, nyugalom!*— nincs baj, nem lesz béke. Előadja adatait, megfigyeléseit, biztos híreit s a nagy emberek fölolvadnak és megenyhülnek és kivirul a távoli hímes rét, a profit virágai kövérebbek és dúsabbak, mint valaha és mintha mi sem történt volna, a többtermelés útján egy pillanatnyi zökkenővel tovaindul a nagy gép: a pénztermő Pénz. (1918) 1951 január 7 3 elefánt, 46 majom... A Liget kihalt. Csupasz, ég felé meredező fáival szomorú látványt nyújt Magánoson kalandozik a néptelen utakon a rosszindulatú szél, majd egyet gondol és bekukkant az Állatkertbe. Sorra látogatja mind az ezerháromszáz lakóját. Az össze-vissza futkosó fehéregerekre rá se fütyül, hanem egyenesen az elefántok palotája felé tart. Itt három elefánt és három víziló él, egyenletes melegben, sőt mondhatnánk: trópusi hőségben. A legnagyobb elefánt előtt boglyának is beillő szénahalmaz áll. Ez a »csekélység« az ebédje. Nem messze innen a majomketrecek előtt tolong a legtöbb látogató. Sikongó gyerekek, mosolygó felnőttek bámulják negyvenhat majom életét. Ezek vígan rohangatnak fel a fó ketreceikben. Öszszevesznek, kolhászkodnak, játszanak és mulatságos kis pofájukkal ostoba fintort vágnak a bámulók felé. A majomház ezidén épült újjá, közepén trópusi növények díszlenek. »Az állatok etetése tilos!« — olvashatjuk a ketrecek felett, de a látogatókat ez nem zavarja. Nyalánkságokkal, ajándékokkal halmozzák el kedvenceiket. A vadállatok házában méltóságteljesen sétál az állatok királya, az oroszlán. Ápolója hatalmas darab nyershúst dob be neki, amit pillanatok alatt eltüntet. Mellette két fekete párduc lakik. A trtult héten a vadállatok ketrecében örvendetes családi esemény történt. Az egyik tigrisnőstény három kistigrisnek adott életet. Az örömöt csakhamar gyász követte, mert a gondatlan tigrismama egyik gyermekét véletlenül agyonnyomta. A madárvilág szintén a melegházba húzódott be, csupán a sasok és héják maradtak kint nyári lakukban. Kint telelnek a medvék is. Néha megvetően átdörmögnek a szemben lakó farkasoknak. Az ugyancsak szabadban lakó róka a vastagbundájú kutyákkal együtt, nem fél a hidegtől. A jegesmedvék pedig boldogan fogadják a szeles, havas időt. Pajkosan kapdosnak a hulló pelyhek után otromba mancsukkal. Egy pirosruhás kisfiú ezt olyan mulatságosnak találja, hogy édesanyja alig tudja elhúzni a ketrec elől. Kora reggeltől késő délutánig hangos gyerekkacagás tölti be az Állatkertjét. (b. b.)