A Szabó család, 1969 (11. évfolyam, 72-79. szám)

1969 / 76. szám

honorálják. Az alkotói ösztönzők tehát 16—17 évesek. Ez különösen a művészek számára hátrányos. Schmal Károly grafikus, Népszabadság, 1969. augusztusi Határidő előtt két héttel befejezték a vágány­cserét a Szabadság hídon és csütörtökön átad­ták rendeltetésének a nagy forgalmú átkelőhe­lyet. Magyar Nemzet, 1969. augusztus 1 Véget ért a közép-amerikai háború, a hondu­­ras—salvadori konfliktus.­­­­ ",, m mmmmmmssmm­sm­ggm Film, Színház, Muzsika, 1969. augusztus 2. Az Állami Népi Együttes kéthetes olaszor­szági turnéról tért haza. Négy városban össze­sen tízszer léptek fel nagy sikerrel. Bolognában a város kommunista polgármestere, több mint tízezres tömeget vendégül látott egy előadásra.­­ Carlo Ponti, az 58 esztendős nemzetközi hírű filmproducer és felesége, Shopia Loren moszk­vai forgatásuk előtt az Adria jugoszláv partján tartózkodtak, ahol találkoztak Tito elnökkel és feleségével Jovankával. Tíz esztendeje halt meg Révai József, akinek megállapításaira naponta hivatkoznak, vitat­koznak egyes tételeivel, koncepciójának válto­zásával, mérlegre teszik magatartását. Révai József a marxista szellemiség erejével van jelen most is a magyar szellemi életben. Esti Hírlap, 069. augusztus 3. Megették a halak a tihanyi Belső-tó nádasát — most az amurok kihorgászása a feladat. Befejezéshez közeledik az egykor volt do­hánygyár, a Kőbányai út 22. szám alatti ház külső és belső tatarozása. Ide költöztetik a régi házak lebontásakor az új épületek elkészül­téig átmenetileg hajléktalanná váló családokat. ‘ ' ' ' fi;­­ . '• Népszabadság, 1969. augusztus 5. Csomagolni kell a kenyeret. A Magyar Köz­löny augusztus 3-i számában megjelent a bel­kereskedelmi miniszter rendelete a kenyér cso­magolásáról. A rendelet értelmében az élelmi­­szeripari termékek kiszolgálási színvonalának emelésére­­ mind az egész, mind a vágott kenyeret úgy kell csomagolni, hogy a csoma­golóanyag (papírzacskó) a kenyér teljes felüle­tét fedje. A kenyér csomagolásáért külön díjat felszámolni nem szabad. Magyar Nemzet, 1969. augusztus 5. Szihanuk kambodzsai herceg lemond állam­fői tisztségéről. — Egyre több a bizonyíték arra, hogy a Holdon nincs élet. — A kelenföldi lakóte­lepen 5400 hibát találtak egy frissen elkészült házban. Magyar Nemzet, 1969. augusztus 2. Nixon amerikai elnök Romániába látogatott. 4859

Next