Szabolcs-Szatmári Szemle, 1989 (24. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 2. szám
vatalos történetírásban hiába keresnénk. Az anarcsizóbelek, birtokaik nagyságát tekintve, nem tartoztak a nemesség felső rétegéhez, rokoni-baráti kapcsolataik révén azonban mégis inkább az arisztokrácia, mint a dzsentri réteg vagy akár a középbirtokosság világában mozogtak. Az időrendbe szedett dokumentumok felvillantják a család felfelé ívelő, „szerző” korszakát is, a birtokgyarapítások idejét, de az írások nagy része már inkább a hanyatlás periódusát idézi. A gazdálkodáshoz nem értenek, fokozatosan eladósodnak, egyre gyakoribbak a családban a filléres gondok. Még ott vannak Mándokon a Forgách család fényes arisztokrata agarászversenyein, vadászatain, de a fűszeres és a szabó, sőt nem egyszer a gyógyszerész számlájának a kiegyenlítése már komoly gondot okoz. A kötet dokumentumai között egyre gyakoribbak a váltók, bírósági végzések, végrehajtási értesítések, árverési hirdetmények. Gazdaságtörténeti és szociológiai szempontból nem kevésbé tanulságosak az eladott malacok áráról szóló kimutatások vagy éppen a napszámnyilvántartások. Aligha túlzás azt állítani, hogy ezek a dokumentumok nem mindennapi értékű források lehetnek a korszakkal foglalkozó történészek és társadalomkutatók számára is. Az irodalom iránt érdeklődő olvasót vagy kutatót természetesen Czóbel Minka levelei és naplórészletei érdeklik leginkább. E levelezés egy része már korábban sem volt egészen ismeretlen. Köztudott, hogy a költőnő Justh Zsigmonddal állt a legintenzívebb levelezési kapcsolatban, s az irodalmi pályán való elindítását, s útjának későbbi egyengetését is Justhnak köszönhette elsősorban. A Justh Zsigmond naplója és levelei című kiadványban (Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1977.) Kozocsa Sándor nemcsak Justh Czóbel Minkához írt leveleit közölte, hanem Czóbel Minka néhány válaszlevelét is közreadta. Ez a mostani kiadvány azonban megsokszorozza a költőnő Justhoz írt leveleinek számát, s ezek a levelek jelentős mértékben járulnak hozzá Czóbel Minka alaposabb megismeréséhez. A levelekből egyértelműen kiderül, hogy Justh volt az egyetlen igazi bizalmasa, akinek legbelsőbb titkairól is vallhatott, akinek olyan dolgokat is megírhatott, amelyekről szűkebb családi környezetében is hallgatnia kellett. Justhoz írt levelei azt mutatják, hogy a költőnő sajátos kettősségben élt azokban az években. Egyrészt szerette szülőföldjét, családját, környezetét, részt vett Forgáchék mándoki összejövetelein, s az amit Forgách László iránt érzett, talán több is volt egyszerű barátságnál, mégsem elégíthette ki őt maradéktalanul az a világ, mert éppen azt nem értették és becsülték benne a körülötte élők, ami ezekben az években a legfontosabb volt számára, vagyis hogy ő költő, művész. Egyik levelében így írt erről Justh Zsigmondnak: „Tudja, mi hibázik nekem itt legjobban? Hogy senki, de abszolúte senkivel nem beszélhetek azon dolgokról, melyek legjobban érdekelnek. Forgách Lászlóval nagyon jól értjük egymást, az ő magyar, egyszerű esze mindent helyesen, egyenesen fog fel. De ő kissé sportsman-lenézését affektálja a szellemi értékek iránt. Keresztet vet ha Zolát említik, — bár soha egy sort sem olvasott tőle; ugyanígy, ha Wagnert említik, — bár kitűnő hallása van, s talán jobban érti a zenét, mint sok azzal foglalkozó etc., etc. Nincs ugyan szárnyam, fájdalom, de ha volna, itt bizton elégetnének, mint boszorkányokat.” Önálló tanulmányt lehetne és lenne érdemes írni ennek a taláró és