Szatmár és Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-01-02 / 1. szám

2­ döklő magasságba, magával viszi egy becsületes, nemes nemzet lelkivilágának minden melegségét, minden sóvárgó vágyakozását, fohászát: egész­séges nemzet élén egészségben tartsd meg Uram a Királyt! Olyan ez a pár szó, mint egy komoly férfi fogadalma. Éljen a király a nemzetnek érette munkás, vele dolgozó népének élén, mint szorgal­mas családnak megértő, övéi­vel­ dolgozó feje. Élje a király a nemzeti munkának áldása, eredményeket hozó nyugal­mas idejét. És végezetül: olyan ez a néhány szó, mint az ágyú dörgése: egy szabadságért élő, szabadság nélkül pusz­tuló, hivatott nemzetnek nagy figyelmeztetése, amit csak most, az idők viharzá­sának közepén bírunk átfogni értelmünkkel. A magyarság­ában rejlő nagy erő a Király legnagyobb támasza, törté­nelmi patinájú hűsége, ural­mának szilárd támasza. Az országban felzúgó fohászis, a Király és a Nem­zet együttes fogadalmára a hat­árainkon és messze más országok földjén magyar fiuk és őszbe csavarodott magyar emberek fegyverének ropo­gása adta a visszhangot. •Önkre és megsemmisítésünkre tört ellenségeink Románia érin­tetlen és friss hadseregének be­avatkozásához fűztek. Bukarest elfoglalása többet jelent egy el­lenséges főváros elesténél, többet annak a hadseregnek szörnyű ve­reségénél, amelytől ellenségeink a végleges győzelmet remélték. Jelenti azt, hogy ma már csak a gonosz indulat mondhatja, hogy ellenségeink még kicsikarhatják kezünkből a győzelmet. A gyönyörű diadal alkal­mából küldjük el üdvözletünket hős katonáinknak, akik nekünk ezt a nagy diadalt kivívták s ne­künk e nagy örömet megszerez­ték. Az övék minden dicsőség, a mienk a hálás megemlékezés szent kötelessége. Szeretetünk virraszt a vérző hősök felett, akik száz nap szakadatlan harcai után a román főváros hivalkodó falai közt végre bevonulhattak. A békeidőknek kedélyes, száz kis napról szóló hagyomá­nyos tréfálkozása ime a világren­gető háborúban száz komoly nappá változott át. Ez a mostani száz kis nap megfordította a világtörténelmet és megtanította nagy igazságokra ellenfeleinket! Pedig mindössze száz kis nap volt! De milyen száz kis nap! SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Ettől a visszhangtól nyer viharral, vésszel dacoló, szi­laj, világot reszkettető erőt a mi forró kiáltásunk : Éljen a király! Jfj. Markovits Aladár. A­próságok. — Boldog uj évet kivánok ! — mondja mosolyogva Fáraó ivadéka. — Hasonlóképen kívánom, s remélem, hogy ezzel kvittek vagyunk! — Hiszen igaza, hogy a nagyságos úr jó kívánsága töb­bet ér az­ enyémnél, hanem azért ást a kis ráadást ne tessék sajnálni. * — Tavaly instálom többet kaptam. — Igaz, de láss a barátom, nagyon rosz időket élünk, min­dennek felment az ára, spórolni kell. — Épen azért, — monolo­­gizál az illető kimenet közben — mert mindennek felment az ára, kellene többet adni. De hát ilye­nek az árak, csak a szegény em­beren tudnak spórolni. * — Se bor, se fekete kávé! ? — méltatlankodik a férj. — Édes fiam, — szól szi­­liden az asszony — az uj eszten­dőben bizony ezekről le kell mon­dani, mert kávét már alig lehet kapni, a bor pedig olyan drága, hogy iszonyú. — Persze, most minden drága, de a kalap, a cipő stb. a­miket legutoljára beszereztél, az mind nagyon olcsó volt. — Ugyan kérlek, hogy le­het arról még csak beszélni is, ami a múlt évben történt! * Egy társaságban arról fo­lyik a beszéd, hogy ki mit csi­nált legelőször az uj esztendőben. Mindenki elmondja a maga esetét. — Én bizony restellem, — ’meséli egy öreg úr — a­mi ve­lem történt. Megvártuk az öre­gemmel az éjfélt, azután boldog új évet kívántunk egymásnak és mentünk lefeküdni, s menet köz­ben meglátva a vizes kancsót, egy nagyot húztam belőle. Tehát újév napján a legelső cselekedetem az volt, hogy vizet ittam. A felesé­gem álmélkodva nézett rám, s csak annyit mondott: „Valami csodának kell történni az új év­ben, mert a­mit most láttam, azt még soha sem láttam.“ * Nagy élvezettel olvastam végig a koronázási ebéd menüjét. Micsoda ételek, az ember oda van a bámulástól. Valóságos tob­zódás a hadikoszt idejében azt a 19 fogást csak olvasni is, hát még valójában enni is belőle. A­mint írják, ez azonban csak olyan symbolikus ebéd volt, az ételeket csak felhordták és azután érin­tetlenül szállították vissza a kony­hába. Ismerve a magyar ember természetét, a­ki ha valami jót hoznak az asztalra, azt szereti is megélvezni, igazán csodálkozom rajta, hogy nem akadt valaki, a­ki elszólja magát: — De már felség ezt meg­kóstoljuk! Demeter. A színház. Künn a bárány, benn a farkas. Földes Imre három felvonásos komé­diája, — bemutatták december 29.-én. Találó jelzővel jellemzi a szerző a művét: komédia. Igen, — hallatlan komédia, hogy jónevü író ember nem átall ilyen lehe­tetlen munkával színpadra menni. Érde­m­es a darabnak néhány ki­rívó helyével foglalkozni. A szerző szerint komédia az, hogy a nők mind egyformák, korra és családi állapotra (elvált, özvegy, aggszüz, vagy csitri leány) tekintet nélkül abban, hogy nevetséges, naiv pó­zokban vágyódnak és szaladnak a férfi után és ebben egymásnak kíméletet és tapintatot nem ismerő konkurransei.­­ Ezt a nagy tüle­kedést mutatja be a darab. Van egy „Családi otthon“ nevű panzió, ahova csak nők jut­hatnak be. Férfi csak akkor, ha az összes nők egyhangú igennel megszavazzák. Valahogyan be­csempészi magát Pál István író s miután egy egy köznapi frázissal minden nőnél felébreszti a hiúsá­gát, hogy csakis „ő“ érte Kirako­dott be a zártkörű társaságba, a szavazásnál, — bár a hölgyek előzetesen egyhangúlag, megbor­zadva erősitgetik, hogy feltétlen „nem“-mel szavaznak, — termé­szetesen egyhangú ingen“-nal be­fogadják a férfit. Szegény ember őrült kál­váriát jár. Agyonbecézik, agyon féltik, etetik, életrendet írnak neki elő, rabbá teszik, hogy percnyi szabad lélekzete, gondolata nin­csen. Megszökni sem tud, mert rettentően összetartanak a nők. Közben egy bakfis leány mond vezércikkeket a nők fari­­zeusságáról,a szabad szerelemről és a nőknek szabad férj választási jogáról, amit így formuláz meg: „Ha maguknak­­ (férfiaknak) szabad és kell küzdeni a jólétért és a megélhetésért, akkor nekünk (nőknek) is szabad küzdeni a bol­dogságért. A vége természetesen az, hogy az egyetlen fiatal ember az egyetlen fiatal bájos tagját a pan­ziónak feleségül veszi. A természetellenes a darab­ban az, hogy a nőket torz ala­koknak mutatja be, akik nem tudnak egy szót őszintén kimon­dani, rosszak és szívtelenek min­denkihez, csak „a férfi­“hez nem. De ezt az egy érzésüket is palás­tolják, s ezzel az egy érzésükkel is csak nyakára ülni tudnak a férfinak, csak kínézni, rabszolgává tudják őt tenni. Az egyetlen nő, akinek agyában egy kis világos­ság dereng,­­ az is csak egy csitri bakfis. Még ez sem követ­kezetes, mert ő hirdeti ugyan a nyílt vallomás jogosságát a nő részéről is, szeretetet és gyöngéd­séget prédikál,­­ de nem gya­korolja, mert ő épen úgy meg­­gyötri az ideálját, az egyetlen fér­fit, mint a többi. Az előadást érdekessé teszi az, hogy vagy tizenhat női sze­replő mellett egyetlen férfi ember játszik. Két szerep tulajdonképen az egész komédia: egy fiatal lányé és férfié. B­á­n­y­a­y Irén és Dózsa Jenő igyekezetük javát hozták a színpadra. Bányai Irén sok őszinteséggel törekedett ezt a hihetetlenül rossz, erőltetett szerepet megjátszani, s ami köz­­vetetlen hatást elért, tisztán en­nek köszönheti. Dózsa Jenő a megkínzott férfi hálásabb, de na­gyon ferdi szerepében már elő­nyösebben érvényesült. Amit a szerző akart,­­ azt ő teljesen kihozta, megjátszott minden nü­­anszot. Nagyobb sikerekre azon­ban ez a darab nem alkalmas. Jellemző, találó volt a V­ö­l­­c­s­e­y Rózsi játéka, ki kell emelni Tordai Etel értelmes előadását, azután Bene Emmát, aki egy aggszűzet mutatott be pompás humorral és kitűnő felfogással. Nagy Zsuzsi ügyesen forgott a színpadon. Markovits Aladár. Szoldog újévet kíván Szigeti József törv. bejegyzett ingatlan adás­vételi ügynök, Szatmár. HÍREK. Szatmári strófák. 1. A Karácsony és az Óév Úgy elröppent, mint az álom . S a »spájzokban« most is csak a Mélyen tisztelt nullát látom... Nulla itt... és nulla ott... Be nagyszerű állapot !... No de — sejtem — ez az Újév Kárpótól majd minket bőven. Mindenünk lesz, ami nem volt Az elillant esztendőben... Még az is lesz, ami meg Éppen nem kell senkinek !... Mindenünk lesz, ami nincsen... Feltéve, ha békét érünk !... Éppen ezért, drága Béke, Ne incselkedj annyit vélünk !... Jöjj hamar! — mert meglehet: Elfeledjük nevedet!... ...S majd a Nép a drágítókat Társzekérre rakja szépen... S szégyenszemre körülhordja Egy párszor a Deák-téren,... Hogy megtudja a világ: Ki itten a­­ mákvirág! !... II. Kivéve a drágítókat,... Mindenkinek azt kivánom, Hogy az Újév minden üdve, Boldogsága reászálljon !... S bármerre is elmegyen : Szerencsére nagy legyen! Kivéve a drágítókat,... Legyen boldog minden ember, Aki szegény honfitársán Csalni nem bír,... csalni nem mer... Aki szívből, igazán Csügg ezen a szép Hazán !... Kivéve a drágítókat,... Legyen áldott minden lélek, Telve hittel és reménnyel, Hogy még boldog időt ér meg... S gyógyuljon be a sebe... Adja az Ég Istene !!... A megrögzött drágítókra Uram-Isten! csak azt kérem,

Next