Századok – 1910
Történeti irodalom - Erdélyi László: A tihanyi apátság története. Ism. Karácsonyi János 61
62 történeti irodalom, fejezetben az apátság és Tihany vára birtokairól szól és minden egyes falunak területét, a tihanyi apátsággal vagy várral való összeköttetéseit, lakosait, azok szolgámlányait részletesen előadja. A 6-ik fejezetben a monostor belső életéről, külső hatásairól és a jobbágyok helyzetéről szól. Közli még függelékként néhai Gyulay Rudolfnak a tihanyi építkezésekről és régiségekről írt értekezését s csak azt sajnáljuk, hogy a mai monostor keleti falába beleépített oszloptöredékeket és oszlopfejeket se le nem írja, se le nem rajzoltatja és így azok koráról felvilágosítást nem nyerünk. Jeles, gonddal szerkesztett oklevéltár és névmutató fejezi be a könyvet. Tudva, mily kevés és mily ingatag tudásunk a XI. századra nézve, nagy értékűnek kell tartanunk a szerzőnek fáradozásait az 1055. alapítólevél helyneveinek meghatározásában. Mily pontosan megjelöli például, hogy az a Disznó (Gisnau) nevű helység, — melyet I. András bizonyára az apátság sertéseinek tartására adott — a mai Kisbér vagy Kis-Apáti (Somogy megye) területén (409—12 11.), hogy a lovak legeltetésére adott terület Székesfejérvár és Sárkeresztur között, a mai Kajtor és Báránd között állott ! (422—25.) Csak a »Legistó«-nak a mai Sükösddel való egyeztetésébe nem tudok belenyugodni, mert ezt az 1389-ben készült és Szent László nevére hamisított irat sem bizonyítja. Azon Halom falu, a mely mellé ez irat Segistót, vagy Segusdot helyezi, Kalocsától keletre az örjég mellett esik, Sükösd pedig onnan 25 km.-re délre. Különben is Sükösd a Sixtus keresztény név magyaros átalakítása, Segösd pedig egészen más. A tihanyi apátság történetének csak látszólag sötét pontjai a hamis oklevelek, így, mikor az egészet magunk előtt látjuk, mikor megtudjuk, hogy azokat nem az egész szerzet készítette, egyes ember hibáját pedig az összességre átvinni nem szabad, mikor látjuk, hogy e hamisítványokkal jogtalanul vagy igazságtalanul semmiféle vagyont, vagy kitüntetést nem szereztek, s így azokkal senkinek vagyonilag, vagy társadalmilag kárt nem okoztak, mikor bele látunk a műhelybe s megtudjuk mikor és miért készítették azokat? enyhül felindulásunk, s kezdünk belenyugodni, hogy még sem kell úgy haragudnunk rájuk, mint a bennünket félrevezető csalókra. Most már mint a maguk korának titkait, vágyait, ismereteit feltáró adatokat kell azokat fogadnunk, úgy hogy szerintem sokkal jobb lett volna az oklevéltárban is például a Szent László nevére hamisítottat nem 1092-nél, hanem az 1389-ik évnél közölni, mert ide tartozik. Erdélyi útmutatása nyomán megtanuljuk e hamisítványokból, hogy a hamisítók a maguk idejében ismert régi okleveleket