Századok – 1963
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1
2 KUMOROVITZ L. BEIiNÁT Érthető, hogy I. (Szent) István (1001 —1038) országában még kevésbé érezték az írás szükséges voltát, s gyakorlati célját sem ismerték. István művelt férfiú, mégis birtokadományai közül csak a jelentősebb egyházalapításait foglaltatja írásba. Oklevelei egyrészt nyugati műveltségű főpapjaink kérésének köszönhetik létrejöttüket, de közreműködhetett a központi írásbeliség meghonosításában az első magyar keresztény királynak az a törekvése is, hogy kúriáját a szomszédos nyugati és déli udvarok mintájára rendezze be, melyekből akkor a betű emberei már nem hiányozhattak. Írástudó embereit tehát a szomszédos országokból behívott papság körében kell keresnünk, mert az első magyar egyházi iskolák csak arra törekedhettek, hogy minél előbb a térítés munkájába állítsanak hazai nevelésű papságot, ezért tanítási tervük rövidre szabott volt, és csak a legszükségesebb ismeretek közlésére szorítkozhatott. Az írás mesterségének a megtanítására ekkor nálunk még nem futotta az időből. Mikor 1002 előtt Veszprémben apácamonostort alapított, a görög apácák érdekeinek megfelelően görög nyelven íratta meg oklevelét. Ez volt az első kísérlet a királyi pecsétes oklevél behozatalára akkor, amikor az adománnyal kapcsolatos oklevélkiállítás még újdonság volt nálunk. Szent István azonban nem görög, hanem nyugati mintára szervezte meg királyságát és a magyar egyházat. A bizánci okleveles gyakorlat tehát nem szolgálhatott maradandó például az inkább latin szellemű magyar királyi udvar számára. S valóban további oklevelei már mindenben a német császári oklevelek mintájára készültek. István halála után lángba borul az ország, megmozdultak a régi pogány világ erői. Ez az idő nem volt alkalmas a megindult okleveles gyakorlat megszilárdítására. Mégis valószínű, hogy Péter király (1039 — 1042, 1044—1046) is adott ki alapításairól és adományairól okleveleket. Az ő udvarában is csaknem kizárólag idegenek sürögtek, akik között az akkori fejlett velencei írásbeliségnek a képviselői sem hiányozhattak. Oklevél ugyan nem maradt fenn tőle, azonban az utóbbi években előkerült egy velencei típusú, leszakított ólombullája. Hitelessége ma már kétségtelen, úgyhogy a valószínűség jogos igényével állapíthatjuk meg, hogy királyi okleveles gyakorlatunk a kísérletezés korszakában a német mellett bizánci és velencei forrásból is táplálkozott. Az I. András (1046—1060) és I. (Szent) László (1077—1095) uralkodása között eltelt küzdelemteljes időkből néhánynak az említése mellett csak két 3 Marosvárt és Esztergomban akkoriban valóban az olvasás és éneklés volt a tanítás anyaga. Sékesi Rémig : A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. Bpest." 1910. 30. és 93. 1. " Szentpétery : Oklevéltan 40. 1. —Balogh Albin a keresztségben „István" nevet kapott Géza fejedelem idejére (körülbelül 990-re) datálja (A veszprémvölgyi monostor alapítása. A legrégibb magyarországi oklevél. Regnum V [1944—1946] 21—30), Moralcsik Gyula pedig az 1010 utáni időből valónak tartja. Görögnyelvű monostorok Szent István korában. Szent István-Emlékkönyv 1938. 415. 1. Balogh A. véleménye még nincs eléggé indokolva. 5 Szentpétery : Oklevéltan 37—40. 1. 6 Pauler Gyula : A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Bpest, 18992. 78. s köv. 1. 7 Kumorovitz L. Bernát : A magyar pecséthasználat története a középkorban (a továbbiakban: Pecséthasználat). A gödöllői gimnázium Évkönyve az 1943—1944. isk. évről. (Különlenyomatban is.) 301. 1. Fényképe uo. II. tábla, 3. és 6. sz.— Huszár Lajos : Péter király ólombullája. Magyar Múzeum 3 (1947) 13—16. Fényképe uo. 13. 1. A cikk kivonata uo. 42. 1. „Bulle de plomb du roi de Hongrie Péter (Pierre)" címmel..