Századok – 1993
Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781
784 DOKUMENTUMOK 784 valóságban a kormány amerikai, ill. angliai útja miatt az ünnepélyes tiltakozó akcióra sohasem került sor. A június 12-i ülés jegyzőkönyve e sorozatban a legérdekesebb, és a korszakra legjellemzőbb olvasmány. Erről a heves vitákkal tarkított megbeszélésről már két beszámoló is megjelent a szakirodalomban. Balogh Sándor mintegy másfél oldalt szentelt az ülésnek „A népi demokratikus Magyarország külpolitikája" c. könyvében (Kossuth, 1982. 193-194. old.), az ülésen részt vett Kárász Artúr gazdasági fődelegátus pedig külön fejezetben pergeti vissza emlékeit életrajzában („80 év alatt a Föld körül", Budapest-Párizs, 1990. 100-104. old.). De milyen nagy a különbség a két beszámoló között! Balogh Sándor diplomatikus, visszafogott elemzése épp hogy csak sejteti a vita hevességét. Kárász Artúr „tanúvallomásából" és a közölt jegyzőkönyvből a maga valóságában láthatjuk a történteket. A vita középpontjában a szovjet megszállásból adódó terhek álltak. Ez bújik meg közvetve a jóvátételi dollár és a békebeli pengő aránya vagy a nemzeti jövedelem nagysága körül kirobbant számháborúban és közvetlenül a Vörös Hadsereg költségeinek várható alakulásával kapcsolatos nézeteltérésben. A június 15-i albizottsági ülés konstruktívabban telt el. Rövid megbeszélés után ekkor fogadták el a gazdasági béketervet. A június 19-i ülésen a kormány politikai béketervét vitatták meg, de a résztvevők a háborús felelősség kérdésében sem tudtak megegyezni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a bizottság nem alkalmas az elvi döntések meghozatalára. A Nemzeti Paraszt Párt, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt a Baloldali Blokk ülésein próbálta összehangolni az ellentétes nézeteket. Kétoldali megbeszélésekre is sor került a koalíciós pártok között. Sajnos, e tárgyalásokról nem állnak rendelkezésre dokumentumok, de a közös erőfeszítés végül is sikerrel járt, mert a békeelőkészítő albizottság június 24-i ülésén a politikai béketervezettel kapcsolatban nagyrészt csak megfogalmazásbeli kérdések vetődtek fel. A kormány fenntartotta Erdéllyel kapcsolatos 22 000 km2-es területi követelését, de az indoklás jobban igazodott a szovjet politika által meghatározott „korszellemhez". A Csehszlovákiával szembeni közvetett területi igény is „a népi demokrácia érdekeire" való hivatkozással került a tervezetbe. Más kérdés, hogy Párizsban Gyöngyösi az előnytelen, sőt szovjet részről kifejezetten magyarellenes légkörben csak 4000 km2-es határkiigazítási kérelmet jelentett. A magyar igények, akárcsak 1920-ban, ezúttal sem találtak meghallgatásra. A kormányküldöttség még sikernek könyvelhette el, hogy angol és amerikai támogatással ötről háromra tudta mérsékelni a Csehszlovákiának átadandó magyar községek számát. Az, hogy elvetették a 200 000 magyar nemzetiségű lakos egyoldalú kitelepítéséről szóló csehszlovák követelést, melyet egyébként a szovjet küldöttség támogatott, szintén a nyugati hatalmaknak (Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland) volt köszönhető. A nyugatra hurcolt javak visszahozatalával kapcsolatos magyar indítványokat, és a Németországgal szembeni követeléseket viszont leszavazták. A jóvátétel kérdésében hozott nagyhatalmi kompromisszumos döntés is kedvezőtlen volt. A Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának fizetendő