Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1839-10-14 / 82. szám
A* közvélemény ’). A közvéleményre hivatkozás minden újabb revolutiók’ alkalmával, mint tudva van, rettentő, igen is hathatós fegyverül szolgált, ’s a’ liberalismus’ orgánumai szüntelen azt hirdetik róla, hogy legfőbb itélőszék ’s egyedüli törvényhozó a’ közjog* és közjó’ minden ügyeiben, egyszersmind pedig azt is, hogy egészen megtelve a’ szabadság’ (f. t. ál szabadság’) elveivel, minden felforgatásokat és dalosokat, mellyek nevében vétettek munkába , örömmel méltányol és helyesel. Ezen állítás olly gyakran ’s a’ legkülönféle alakokban ismételtetett, hogy sokan, sőt minden jóindulatnak’ többsége által hallgatólag mint igaz el is fogadtatott, ‘kivált miután a’ szellem, melly a’ legtöbb nyilványos lapokból szól, ama’ magasztalás’ minden további vizsgálatát vagy vádját fölösleggé tenni látszott. — Ennek további következése aztán , különösen Németországban, az volt, hogy a’ revolutios elvek’ ellenségei hozzá alkalmazták magokat, ’s megszokták a’ liberálisoknak azon szemrehányását. ..hogy ellenkezésben állanak a’ közvéleménnyel“, minek aztán szükségképen sok gyenge elmét nagy félelemmel és csüggedéssel kellett eltölteni, a’ nyilvánosságtóli irtózást nevelni, a’ dulás’ árja elleni szegülést zsibbasztani, és sokakban, kiknek természetéhez nem fért a’ félelem, azon nézetet gerjeszteni vagy megerősíteni, hogy a’ mai közvélemény, mélyen megromolva, minden roszaság’ és aljasság’ összesége ’s magában orvosolhatlak] , következésképen megjobbításának minden próbálata legalább is fölösleges , sőt a legtöbb esetben nyilván ártalmas, és csak uj diadalira szolgálhat a’ rosz ügynek. Ez utóbbi véleményt hibásnak tartjuk és — bármilly tiszteletreméltó is a’ boszóság , mellyből származik — nagy mértékben veszélyesnek. — Mert senki sora tagadhatja, hogy korunk’ és minden idők’ eseményei szükséges következései voltak bizonyos, a’ világban inkább vagy kevesbbé elterjedt, igaz vagy hibás nézeteknek ’s véleményeknek.— E* mezőn tehát megverteknek és meggyőzőtteknek elismerni magunkat, megváltani, hogy itt az ellenség' győzödelsne épen nem tétethetik kétessé , — nem jelent kevesebbet mint általában *s minden ponton odahagyni a csatatért ’s lemondani mindenellenállásról,— mert a’ hol valamelly vélemény valósággal ’s megszorítás nélkül győzött, hol annak ellentéte még csak nem is védethetik kedvező siker reményével, szóval , hol a’ valóságos közvélemény, legyen bár igaz vagy ál, egyhangúlag, határozottan és változhalanul megállapodott, ott — a’ világ’ eddigi forgásának bizonysága szerint — a’ factum sem maradhat el sokáig, ’s minden próba, melly annak tartós gátolására vagy elfordítására tétetik, hiú fáradozás. Azért vizsgálja meg mindenki, mit cselekszik , midőn a közvéleménnyel megévet főleg felhagy, vagy a’ harczot e’ mezőn haszontalan vakításnak tekinti, vagy végre — mi a’ legroszabb volna — dicstelen tunyaságból irtózik az igazságos ügyért vívandó szellemi csatától. Mert ebben csak az, de az bizonyosan is, el van veszve, ki önmagát veszti el. . ___________ *) Forrás: Vermischte Schriften von Carl Ernst Jarcke. Erster Band. München, 1839. Mielőtt a’ mai politicai véleményt characterizálnák, mielőtt nyomoznék, vallyon ellenkeznek e valósággal az ellenrevolutios elvek a’ közvéleménnyel, azt legközelebb — hogy a’ mai, kedvelt, diplomatai műkifejezéssel éljünk — „elismerjük factumnak“, azaz megengedjük, hogy a’ közvéleménynek minden időben, kiváltképen pedig a’ 19dik században, nagy hatalom adatott. — De épen azért e’ factumot a’ lehetőségig minden oldalról meg is akarjuk vizsgálni, felvilágítani, taglalni ’s fogalmát meghatározni. Egy igen közönséges fölcserélésnél fogva a’ közvélemény azonosíttatik valóságos vagy állítólagos orgánumival, vagyis azon szavakkal, mellyek a’ literaturában , különösen az időszaki nyomtatványokban , nyilatkoznak. — E’ nézet, közelebbi vizsgálat’ alkalmával hibásnak mutatkozik. A’ közvélemény a’ politicai mezőn a’ kortársak’ véleménye, szorosan véve tehát minden egyesek’ véleményének summája ’s összesége. Egészen önkényes határ, ha ezek közé csak az úgynevezett műveiteket , vagy azokat akarjuk számítani, kik könyveket és hírlapokat olvasnak és imák. — Az alsóbb népnek is megvannak sok pontban a’ maga igen határozott, nagyobb részint, mivel inkább az élőhöz és kézzelfoghatóhoz ragaszkodik, a’ legnagyobb mértékben gyakorlati nézetei's véleményei, hogy csak egy példát emeljünk ki, még minden monarchiailag igazgatott országokban egy élő, kormányzó úrral akar bírni, kit láthat és szerethet, míg péld. a’ legtöbb úgynevezett müveitekben a’ fejedelem* képe a’ status’ fogalmában párolgott ’s abstractiókban enyészett el. De ha meg akarunk is állapodni az úgynevezett műveitek’ véleményénél ’s ezekhez az összes olvasó közönséget számítani, mégis kereken kell tagadnunk, hogy a’ hírlapok, a’ miilyenek azok jelenleg , magokban foglalják a’ közvélménynek, még ezen néposztályokénak is , hű és teljes másolatát. — Egyáltalában nincs megmutatva, hogy a’ közvéleménynek minden, valósággal létező árnyéklatai tettleg is feltaláltak megfelelő orgánumokat, sőt Németországról megbizonyíthatni, hogy a’ nem-liberalis nyilványos lapok’ csekély száma általán fogva nincs helyes arányban a’ jog’ és rend’ barátinak sokaságához, kik a’ polgári társaságnak minden osztályiban léteznek. Épen olly keveset ér azon megfordított okoskodás , hogy minden lap, mivel olvastatik, képviseli olvasóinak véleményét. — Senki sem fogja tagadni, hogy mind a’jó mind a’ rész olvasmánynak tartós és tetemes befolyással kell bírni az olvasó’ szellemére, de korunk’ nagy véleményzavaránál, az olvasásnak szokássá vált szükségénél fogva, mellyel a’ gondolkozás’ szüksége egyáltalában nem mindig jár karöltve, bizton állíthatni, hogy sokan azok közül, kik most a’ liberális olvasmányra adják magukat, szintúgy fognák olvasni az ellenkező irányú iratokat, ha ezek kezeiknél volnának; sőt végre azt sem kell feledni, hogy minden lap , föltévén, hogy bármelly szellemi irányt tisztán és nyíltan kijelent, szint annyi olvasóra tarthat számot ellenségei mint párthívei között, mert nem kevesen némi titkos ösztönt éreznek ellenfeleik’iratainak olvasására, részint hogy értesüljenek, részint hogy boszankodjanak rajtok. Mindezek’ eredménye tehát az , hogy a’ folyóiratok és hírlapok ugyan mindig igen fontos és nagy befolyású eszközök a’ gondolatcserénél, de nem a’ közvéleményt képviselik, ha