Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1840-05-04 / 36. szám
283 iraton, nem fog azonban e’ vélemény mélyen tisztelt szerzője neheztelni, ha arra némelly észrevételeket teendek. Mindjárt általában megjegyzem azt, miszerint e’ külön szavazat — már annál fogva, mivel a’ munkálkodó választmány’ többségének helyeslését meg nem nyeré, és egy másik nyomban következő, de a’ válaszoló által történetészeti hitelességének, szabadelműségének, és mindenütt dicsekedve említett polgári rend iránti hajlandóságának nem épen legfényesb bizonylatául, vagy észre nem vett, vagy lenézett, ellenszavazatban czáfolatra talált, némileg gyengítettnek mutatkozik, ’s egyébkint is mint egyes alanyi vélemény, e’ históriai és közjogi fejtegetésben csalhatlan criterium veritatis gyanánt csak úgy szolgálhatna, ha minden állításait általányosan elismert hitelességű tanúságokra alapítaná.— Megfelel e azonban e’ kívánatnak, azt ítélje meg a’ közönség, én a’ tőle eltérő nézeteimet már e’ lapok 29., 30., 31. és 32. számaiban bőven fejtegetvén fülmentettnek érzem magamat ezek újabb ismétlésétől, ’s azért csak egynéhány jegyzetekre szorítandom előadásomat. Hogy a’ megyék követei’ száma, csak a’ legközelebb múlt század királyi meghivó leveleivel kettőre szorítatott volna, nem áll, mert már sokkal régibb időkből bizonyos, hogy gyakran csak két, némellykor épen egy követet szoktak küldeni, a’ XVI. század negyedik évtizedétől pedig állandóul és minden kivétel nélkül, kettőre vala szorítva követeik száma. Azon okoskodásnak ,,miszerint a’ képviseleti jogoknak a’ városi követek általi akadálytalan gyakorlata, magokra a’ polgárokra nézve üdvös nem leendene azért, mivel, úgymond, tudva van, hogy olly városok sem hiányzanak, mellyeknek lakosai közül többen járulnak a’ megyei, mint a’ városi követek választásához, se tulajdoníthatok, legalább csekély belátásom szerint, annyi erőt, hogy miatta a’ városiak legnagyobb mind vagyonra, mind értelmességre nézve legtehetősb része, mellytől még a’ külön vélemény se látszatik megtagadni a’ képviseleti jog czímet, ennek mind közvetett, mind közvetlen gyakorlatában, annyi világos törvény ellenére gátoltassék. Méltányolja a’ mélyen tisztelt véleményadó úr is, a’ műipari- és kereskedési érdekek’ tekintetéből, a’ városi követek joga mellett harezoló okok fontosságát, ’s azért könnyen áthaladni kívánván rajtok, csak azt mondja, miszerint a’ megyei követek eddigelé a’ műipar és kereskedés iránti buzgalomra, a’ városok nevében küldött követeknél alábbvalók nem voltak. Erre elég leend mindazonáltal azt felelni, hogy az, kinek a’törvény jogokat tulajdonit, azokat minden bizonnyal jobban és rá nézve hasznosabban fogja ön maga, mint nem óhajtóit gyámnokoltatás útján gyakorolni. És Anglia’ példája szerint bekövetkezhetik nálunk is olly idő, vagy talán már el is érkezett, mellyben a’ műipar és földművelői érdek egymással összeütközésbe jövend ; vallyon akkor is a’ jelenleg divatozó szokáshoz képest fognak e majd a’ műipar és kereskedést űző városok érdekei képviseltetni és kezeltetni ? Végre azon védők, hogy némelly nádor választásoknál csak 175 és tekintve 150 szavazat számíttatott, a’ városok ellen semmit, hanem inkább mellettük bizonyít mindaddig, mig az ellenfél nem per petilio/iem principii hanem hiteles adatokkal legyőzendi azt, miszerint e’ választásokban a’ megyei követek „mint illik, kitűnő részt vettek“, — a’ városiak ellenben kizárattak. Mindezek után ezen éssrevételeimet ama’ latin mondattal .amicus personae inimicus causaei, bezárván, a’ tisztelt válaszoló úr’ kivánatára kilépek a’ névtelenség leple alól, ’s ime megnevezem magamat. — Pozsony, április’ 27-dikén 1840. Czech János. 284 Angol- és Magyarországról. *) Csaplovics. 1. §. Már gyakran hallottam azon véleményt nyilványíttatni, hogy a’ magyar polgári alkotmány és egyéb intézvények a’ britékeihez igen hasonlók. Ez résznyire igaz; de vannak tetemes különbözések is. Megkisértem a’ hasonlóságnak és hasonlatlanságnak némelly jeleit összeállítani, de csak töredékesen, rendszer nélkül és nem kimerítőleg, mert ez utóbbi több munkát kívánna, mint nekem itt e’ tárgyra fordítani szándékom. 2. §. Ha Anglia’vállalkozó szellemét, műipari ügyességét , rend- és tisztaságszeretetét ’stb. tekintjük, akkor más részről egészen váratlan, megfoghatatlan és épen hihetetlen, mit ugyanezen angolok’ különözködéseiről, mellyek gyakran a’ meséssel sőt a‘ valóságos őrültséggel határosak, hiteles szemtanuktól feljegyezve olvasunk. Sokan Magyarországot az ellentétek’ országának nevezik, ’s nem ok nélkül. De a’ mi contrastjaink egészen elenyésznek a’ britekéi előtt. 3. §. Az utolsó 50 év alatt Európának csaknem minden országai nagy változásokon ’s rázkodtatásokon mentek keresztül alkotmányaikra ’s belső intézményeikre nézve. Csupán mi és az angolok szenvedtünk e’ részben legkevesebbet. Ebben már nagy hasonlóságot találok; de az ősihez és az öröklött szokáshoz való makacs és merevény ragaszkodásban a’ magyarok — noha ebből nekik is tetemes rész jutott — a’ britekhez koránsem hasonlíthatók. Nos mocurs corrigent nos lots, ’s a’ törvény’ betűje nálunk hasonlíthatlanul kevesebbé öldöklő mint Angliában, mert mi a’ szemmértéknek is hagyunk még némi értéket. E’ tekintetben nekem az angolok ittas ó-hitűeknek tetszenek, de kik ittaskorukban is ügyesebbek és leleményesek.Ezen értekezésem által kárpótlást akarok e’ lapok’ tisztelt olvasóinak adni azon unalomért, mellyet nekik Schedel és Bajza elleni vitairatom kétségkívül okozott. Bizonyára az nekenk vala a’ legkedvetlenebb; de kénytelenítve valék rá, valamint az ember kénytelen magát dühös és maró állatok ellen védelmezni. E’ két dromologus engem igen érzékenyen sértett meg. Schedel,mint Toldy a’ Tud. Gyűjt. 1830. VII. kötetében, mintha én valami gyalázatos tettet követtem volna el, azt irá, hogy piruljak, mivel a’ magyarok’ nyelvéről és versírásáról csak 3—4 lapon értekeztem Gemaelheimben ’s a’ Szudar Kritikai Lapokban ugyanő nem könyvemet (Ungern’s Vorzeit ’stb.), mellyröl semmi alaposat sem tudott mondani, hanem engemet bírált, ’s megvetőleg kérdé: kicsoda Cs. ? ezenfelül, mint hallám (mert magam e’ piszkot nem olvastam), ama’ gyönyörű mendacem oportet esse me morém közmondást alkalmazta rám. Valljon egy academicus szokott egy beszélni egy nem-academicus íróhoz?—Bajza, Jogi hites ügyvéd álnév alatt, a’ Figyelmezőben még durvább módon támadta meg a’természetjog feletti paradoxonomat, mintha gorombaság nélkül lehetetlen volna bölcselkedni. Ő ott bolondok házát és tányérnyalókat emlegetett, sőt koromra is gondja volt, ’s a’ mi több, a’ világszerte szokott „uri* czimet is megtagadta tőlem. Kérdem, megérdemlettem e én e’pimaszságokat ? Annyi e ez , mint „írott munkákat tiszta , szelíd lélekkel ítélni mit az academia’ törvényei parancsolnak? Nem két nyers parasztot hall e itt inkább az ember mint academicusokat? a’ tudományok’ előmozdítása e ez, mire az academia’fizetéses tagjai kötelesek? vagy azt hiszi talán e’ két dromologus, hogy a’ mi derék Széchenyi István grófunknak, ki az academia’javára egy egész évi jövedelmét (60.000 p. forintot) a’ haza’ oltárára letette, ’s a’ többi nagylelkű Mecaenasoknak, kik szinte tetemes summákat áldoztak, mindegy: hogyan tisztelik az academicusok pénzáldozataikat? miképen érdemlik fizetéseiket? hogyan viselik magokat? valljon idejöket utálatos veszekedésekben, vagy komoly tudományos vizsgálatokban töltik e? — Miképen merik Schedel és Bajza az academa’ törvényeit lábbal tapodni ’s mégis dijaikat magoknak pontosan kifizettetni? avvagy azért fizettetnek e, hogy másokon gorombáskodjanak ? Valahányszor engemet ezentúl illy módon támadandanak meg, mindig az academia alapszabályit tartandom elejökbe, ’s végre elöveendem a’ büszke Toldy óriás és a’ hatalmas Julius Caesar' megalázására szolgáló legalkalmasabb eszközöket, mellyek nekik még több főfájást okozandanak , mint a’ Századunk’ eddigi czikkelyei. úgy hiszem , ők máris megbánták , hogy engemet megbántottak. Et mihi sunt vires , et mea tela nocent. Mert senki sem beszélt eddig annyira szívökre, azaz erszényükre, mi pedig náluk a’ fő dolog.