Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-05-04 / 36. szám

283 iraton, nem fog azonban e’ vélemény mélyen tisztelt szerzője neheztelni, ha arra némelly észrevételeket teendek. Mindjárt általában megjegyzem azt, miszerint e’ külön szavazat — már annál fogva, mivel a’ munkálkodó választmány’ többségének helyeslését meg nem nyeré, és egy másik nyomban következő, de a’ válaszoló által történetészeti hitelességének, szabadelműsé­­gének, és mindenütt dicsekedve említett polgári rend iránti haj­landóságának nem épen legfényesb bizonylatául, vagy észre nem vett, vagy lenézett, ellenszavazatban czáfolatra talált, né­mileg gyengítettnek mutatkozik, ’s egyébkint is mint egyes alanyi vélemény, e’ históriai és közjogi fejtegetésben csalhatlan crite­­rium veritatis gyanánt csak úgy szolgálhatna, ha minden állítá­sait általányosan elismert hitelességű tanúságokra alapítaná.— Megfelel e azonban e’ kívánatnak, azt ítélje meg a’ közönség, én a’ tőle eltérő nézeteimet már e’ lapok 29., 30., 31. és 32. számaiban bőven fejtegetvén fülmentettnek érzem magamat ezek újabb ismétlésétől, ’s azért csak egynéhány jegyzetekre szorí­­tandom előadásomat. Hogy a’ megyék követei’ száma, csak a’ legközelebb múlt század királyi meghivó leveleivel kettőre szo­­rítatott volna, nem áll, mert már sokkal régibb időkből bizonyos, hogy gyakran csak két, némellykor épen egy követet szoktak küldeni, a’ XVI. század negyedik évtizedétől pedig állandóul és minden kivétel nélkül, kettőre vala szorítva követeik száma. Azon okoskodásnak ,,miszerint a’ képviseleti jogoknak a’ váro­si követek általi akadálytalan gyakorlata, magokra a’ polgárok­ra nézve üdvös nem leendene azért, mivel, úgymond, tudva van, hogy olly városok sem hiányzanak, mellyeknek lakosai közül többen járulnak a’ megyei, mint a’ városi követek vá­lasztásához, se tulajdoníthatok, legalább csekély belátásom sze­rint, annyi erőt, hogy miatta a’ városiak legnagyobb mind va­gyonra, mind értelmességre nézve legtehetősb része, mellytől még a’ külön vélemény se látszatik megtagadni a’ képviseleti jog czímet, ennek mind közvetett, mind közvetlen gyakorlatá­ban, annyi világos törvény ellenére gátoltassék. Méltányolja a’ mélyen tisztelt véleményadó úr is, a’ műipari- és kereskedési érdekek’ tekintetéből, a’ városi követek joga mellett harezoló okok fontosságát, ’s azért könnyen áthaladni kívánván rajtok, csak azt mondja, miszerint a’ megyei követek eddigelé a’ műi­par és kereskedés iránti buzgalomra, a’ városok nevében kül­dött követeknél alábbvalók nem voltak. Erre elég leend mind­azonáltal azt felelni, hogy az, kinek a’törvény jogokat tulajdo­nit, azokat minden bizonnyal jobban és rá nézve hasznosabban fogja ön maga, mint nem óhajtóit gyámnokoltatás útján gyako­rolni. És Anglia’ példája szerint bekövetkezhetik nálunk is olly idő, vagy talán már el is érkezett, mellyben a’ műipar és föld­művelői érdek egymással összeütközésbe jövend ; vallyon akkor is a’ jelenleg divatozó szokáshoz képest fognak e majd a’ mű­­ipar és kereskedést űző városok érdekei képviseltetni és ke­zeltetni ? Végre azon védők, hogy némelly nádor választások­nál csak 175 és tekintve 150 szavazat számíttatott, a’ városok ellen semmit, hanem inkább mellettük bizonyít mindaddig, mig az ellenfél nem per petilio/iem principii hanem hiteles adatok­kal legyőzendi azt, miszerint e’ választásokban a’ megyei kö­vetek „mint illik, kitűnő részt vettek“, — a’ városiak ellenben kizárattak. Mindezek után ezen éssrevételeimet ama’ latin mondattal .­amicus personae inimicus causaei, bezárván, a’ tisztelt vála­­szoló úr’ kivánatára kilépek a’ névtelenség leple alól, ’s ime megnevezem magamat. — Pozsony, április’ 27-dikén 1840. Czech Ján­os. 284 Angol- és Magyarországról. *) Csaplovics. 1. §. Már gyakran hallottam azon véleményt nyilványít­­tatni, hogy a’ magyar polgári alkotmány és egyéb intézvények a’­ brité­keihez igen hasonlók. Ez résznyire igaz; de vannak te­temes különbözések is. Megkisértem a’ hasonlóságnak és ha­sonlatlanságnak némelly jeleit összeállítani, de csak töredéke­sen, rendszer nélkül és nem kimerítőleg, mert ez utóbbi több munkát kívánna, mint nekem itt e’ tárgyra fordítani szándékom. 2. §. Ha Anglia’vállalkozó szellemét, műipari ügyessé­gét , rend- és tisztaságszeretetét ’stb. tekintjük, akkor más részről egészen váratlan, megfoghatatlan és épen hihetetlen, mit ugyanezen angolok’ különözködéseiről, mellyek gyakran a’ meséssel sőt a‘ valóságos őrültséggel határosak, hiteles szem­tanuktól feljegyezve olvasunk. Sokan Magyarországot az el­lentétek’ országának nevezik, ’s nem ok nélkül. De a’ mi con­­trastjaink egészen elenyésznek a’ britekéi előtt. 3. §. Az utolsó 50 év alatt Európának csaknem minden országai nagy változásokon ’s rázkodtatásokon mentek keresz­tül alkotmányaikra ’s belső intézményeikre nézve. Csupán mi és az angolok szenvedtünk e’ részben legkevesebbet. Ebben már nagy hasonlóságot találok; de az ősihez és az öröklött szo­káshoz való makacs és merevény ragaszkodásban a’ magyarok — noha ebből nekik is tetemes rész jutott — a’ britekhez ko­­ránsem hasonlíthatók. Nos m­ocurs corrigent nos lots, ’s a’ tör­vény’ betűje nálunk hasonlíthatlanul kevesebbé öldöklő mint Angliában, mert mi a’ szemmér­téknek is hagyunk még némi értéket. E’ tekintetben nekem az angolok ittas ó-hitűeknek tet­szenek, de kik ittaskorukban is ügyesebbek és leleményesek.Ezen értekezésem által kárpótlást akarok e’ lapok’ tisztelt olva­sóinak adni azon unalomért, mellyet nekik Schedel és Bajza el­leni vitairatom kétségkívül okozott. Bizonyára az nekenk vala a’ legkedvetlenebb; de kénytelenítve valék rá, valamint az ember kénytelen magát dühös és maró állatok ellen védelmezni. E’ két dromologus engem igen érzékenyen sértett meg. Schedel,­­mint Toldy a’ Tud. Gyűjt. 1830. VII. kötetében, mintha én valami gyalázatos tettet követtem volna el, azt irá, hogy piruljak, mi­vel a’ magyarok’ nyelvéről és versírásáról csak 3—4 lapon érte­keztem Gemaelhe­imben ’s a’ Szudar Kritikai Lapokban ugyanő nem könyvemet (Ungern’s Vorzeit ’stb.), mellyröl semmi alapo­sat sem tudott mondani, hanem engemet bírált, ’s megvetőleg kérdé: kicsoda Cs. ? ezenfelül, mint h­allám (mert magam e’ pisz­kot nem olvastam), ama’ gyönyörű mendacem oportet esse me­ morém közmondást alkalmazta rám. Valljon egy academicus szokott e­­gy beszélni egy nem-academicus íróhoz?—Bajza, Jogi hites ügyvéd álnév alatt, a’ Figyelmezőben még durvább módon támadta meg a’természetjog feletti paradoxonomat, mintha go­rombaság nélkül lehetetlen volna bölcselkedni. Ő ott bolondok há­zát és tányérnyalókat emlegetett, sőt koromra is gondja volt, ’s a’ mi több, a’ világszerte szokott „uri* czimet is megtagadta tőlem. Kérdem, megérdemlettem e én e’pimaszságokat ? Annyi e ez , mint „írott munkákat tiszta , szelíd lélekkel ítélni mit az academia’ törvényei parancsolnak? Nem két nyers parasztot hall e itt inkább az ember mint academicusokat? a’ tudományok’ elő­mozdítása e ez, mire az academia’fizetéses tagjai kötelesek? vagy azt hiszi talán e’ két dromologus, hogy a’ mi derék Szé­chenyi István grófunknak, ki az academia’javára egy egész évi jövedelmét (60.000 p. forintot) a’ haza’ oltárára letette, ’s a’ többi nagylelkű Mecaenasoknak, kik szinte tetemes summákat áldoztak, mindegy: hogyan tisztelik az academicusok pénzáldo­zataikat? miképen érdemlik fizetéseiket? hogyan viselik mago­kat? valljon idejöket utálatos veszekedésekben, vagy komoly tu­dományos vizsgálatokban töltik e? — Miképen merik Schedel és Bajza az academa’ törvényeit lábbal tapodni ’s mégis dijaikat ma­goknak pontosan kifizettetni? avvagy azért fizettetnek e, hogy másokon gorombáskodjanak ? Valahányszor engemet ezentúl illy módon támadandanak meg, mindig az academia­ alapszabályit tartandom elejökbe, ’s végre elöveendem a’ büszke Toldy óriás és a’ hatalmas Julius Caesar' megalázására szolgáló legalkalmasabb eszközöket, mellyek nekik még több főfájást okozandanak , mint a’ Századunk’ eddigi czikkelyei. úgy hiszem , ők máris meg­bánták , hogy engemet megbántottak. Et mihi sunt vires , et mea tela nocent. Mert senki sem beszélt eddig annyira szív­ökre, azaz erszényükre, mi pedig náluk a’ fő dolog.

Next