Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1840-12-03 / 97. szám
f.V* szám* Harmadik esztendei folyamat 1840. December’ 30. SZÁZADUNK. Alföldi levelek. XIV. November. 1840. Érdemteljes szerkesztő ur! Gróf Széchényi István’ „Selyemről“ czímzett röpiratát, mellyet kegyed f. évi 90-ik számú &«z«»/tf//a-jában megismertet és jegyzetekkel kisér, magától a’ szerzőtől vevém, ’s már rég elolvastam. A’ felette korszerű, és tiszta hazaszeretet’bélyegét, mint minden mi gróf István’tollából került, magán hordozó dolgozat, még inkább érdekelhet engem másoknál, mert a’ pályinkafőzés’ kárhoztatása’ folytában, mindazokat, kik ezen iparágat űzik, és így magamat is, a' „mérgezők és a’ nemzet’ jövendőjét hiúsítok'“ sorába látom állítva. Első tekintetre, megvallom, nem kissé döbbentem meg, ’s attól tartok, hogy minket szegény pálinkafőzőket, kik ,,a’ jelen ’s jövő nemzedékbe mérget öntünk és a’ testet lelket egyiránt gyilkoljuk“, valahogy’ egy merő pályinkagyűlölőkből alkotott jury elébe talál állítani, ’s majd olly szép hírre kapunk, mint Luffarge Mária, ’s bitófához kötnek, vagy legalább ezen borzasztó történet a’ leendő mérsékleti egyesületek’ tagjainak nagy tapsai között és épületes mulatságára, egy eredeti nyolcz felvonásu drámába foglalva e’ czím alatt: ,A’ szeszgyárak’ utolsó napja, egészen uj diszitvényekkel, a’ nemzeti színházban fog előadatni, nem tudom mellyik londoninak példájára, mellynek padjain nem régiben Laffarge Mária fordult meg. De mindezen félelmek nem tartottak soká. Először megnyugtatott az, hogy mind Európában és Amerikában, mind hazámban, igen sok „mérgező“ találtatik, és igy gaudium est miseris socies hubuisse in alarum ; megnyugtatott továbbá, miszerint ezen „mérgezők“ között sok becsületes emberek vágynak, mit enyhítő körülmény gyanánt fognak talán az esküttek latba venni; megnyugtatott harmadszor, mikép gróf Széchenyi a’ 21. lapon azt kegyeskedik hinni, hogy a’ pályinkaégető „alkalmasint nem is sejdítvén mennyi kárt okoz“, önti a’ mérget a’ jelen ’s jövő nemzedékbe, melly ignorantia supponibilis szinte szeliditheti biráink’ szigorúságát ; megnyugtatott negyedszer, hogy a’ jövő országgyűlésig a’ Damoces’ pallosa függhet ugyan fejeink felett, de arra le nem eshetik, és így addig védelmünket jól elkészíthetjük, mig majd egy uj törvény ki nem mondja, hogy az 1836-iki törvény’ azon rendelete, melly az ennek előtte csak ezerekre szorított méregkészítés’ pályinka-égetés’ szabadságát, közel két millióra terjesztette ki, a’ testet és lelket egyiránt gyilkolja; megnyugtatott végtére annak tudása, hogy itt azon gróf Széchenyi István szól, kinek, ámbár az 50-dik évhez már közel, vagy talán fájdalom azon már túl is jár, ereiben ifjúi vér foly még, ’s ki a’ mellett, mit jó ügynek tart, igen melegen szokván ömledezni, kifejezéseiben ollykor az elégen túl megy ugyan, de tetteiben azon innen maradni nem szokott. Ezen túlmenést a’ jelen esetben maga is elismeri az 52 ik lapon, „Selyemről“ értekező tisztelt barátom, gróf Széchenyi István. Ilyen lecsillapult állapotban voltam, midőn a’ 90-ik számú Századunkat postáról hozák, és abban kegyedet látom ab irato a’ „haszonleső“ pályinkaégetökre „kiknél az auri sacra fames minden jobb érzelmet elnyom“ még hangosabb anathemát kiálltani.*) Minthogy mind gróf István, mind kegyed , véleményem szerint, igen okos emberek, megvallom ezen „kettős frigy’“ hatalma reám nagy hatással volt, és ha szorgalmas hirlapolvasó nem vagyok, és nem tudom, hogy Abdul-Medsid sultán, a’ négyes frigy’képviselőitől környezve, ’s általok támogattatva anathemát mondott Mehemed-Alira, mellyet — mivel egy kissé hirtelenkedve volt kimondva — talán vissza fog venni nem sokára; ha mondom azt nem tudtam volna, hogy mai időben sultánok és diplomaták is heveskednek, és így ez hírlapszerkesztőkkel is megtörténhetik, úgy valóban nagy lett vala aggodalmam. De érzésemre lévén mindezek, jónak találtam, kegyetek elébe állítani hyperboláik’ tréfás oldalát. Nem czélom egyébiránt ezen mezőn tovább haladni, hanem a’ tárgy’ komolyabb oldalára megyek mindjárt által, ’s azt fogom vizsgálni, valljon azon agitatiónak, mellyet kegyetek a’pályinka ellen elég hatalmasan megkezdettek, lesz e akár a’ selyemtenyésztés’ akár a’ mértékletesség’előmozditására valamelly befolyása, és azt tovább, valljon nem rejteznek e a’ gr. Széchenyi által pályinka-ostromja közben előhozott eszmékben némelly halvélemények? Mielőtt ezekbe ereszkednénk, ki kell ünnepélyesen nyilatkoztatnom, hogy sem a’ pályinkaital’ kedvelője nem vagyok, sem mámoros. Bár szerencsém lehetne kegyeteket erről itt házamnál személyesen meggyőzhetni. **) Ezen óvást szükségesnek azért tartam, mert miután kegyed a’ 90-ik számban a’ pályinkavédőről felebarátilag ezeket méltóztatik feltenni, és a’ pályinkakészitőre illyesek talán épen olly vagy még több joggal illenek, attól féltem, hogy „névbecsülésből“ sem fog kegyed engem józan embernek elfogadni. Látja érdemes szerkesztő úr, hogy azon „még egy szó44 „zárszó44 „végszó44 és sok szóból, mellyet Századunkban a’ váltó ovások iránt olvasunk, már reánk falusiakra is ragadt valami. — De lássunk dolgunkhoz. Bátor vagyok kegyeteket kérdeni: micsoda összeköttetésben van a’ selyemtenyésztés a’ pályinkafözéssel? A’ selyemtenyésztés egy olly iparág, melly körül sok kísérlet történt már honunkban, de eddig csekély sikerrel, és a’ mellyről gróf Széchenyi legújabb röpiratában a’ leghelyesebb és felette jól meggondolt javaslatokat és eszméket közöl hazafiaival. — A’ * 1832/6 VI-ik t. ez. „A* jobbágyoknak ... megengedtetik.... hogy akár saját szükségökre, akár akonkinti kereskedésre pályinkat főzhessenek.“ Nem hibázok talán, ha azokat, kiket ezen törvény érdekel, közel két millióra teszem. *) Ha a’ nagyér, enni ’s általam mélyen tisztelt beküldő úr az idézett „anathemát“ még egyszer méltóztatik olvasni, látni fogja, hogy nem a’pályinkaégetökre általányosan, hanem csak ama’ pályinkás arra volt szórva, ki az égettbor’egész kárát abban pontosítja össze, hogy , Európában itt-ott egy vagy más semmirevaló gazember azzal részegeskedik,— ’s hogy „a’ kár a’ haszonhoz úgy áll, mint 1 : 1000. —“ Ez ellen keltem ki ’s meg vagyok győződve, hogy maga a’ tudós beküldő urama’ pályinkavédelmezést sem helyesnek sem alaposnak nem tartja és azon dilemmát, mellybe én őt helyezem, helyeselni fogja. Ha csak félig úgy védelmezte volna kedvencz italát mint ezt itt most olvassuk, szót sem tettem volna iránta, mert őszintén megvallva, a’jelen czikkely’ legtöbb állításait teljesen magaméivá teszem. A' szerk. ** E’ magyar szíves vendégszeretésnek milly örömest felelnék meg, ha hivatalom által némileg globae adstrictus nem volnék. A’ szerk.