Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-08-08 / 62. szám

497 pasztalandjuk, mint szíja kényelmesen szipáját, midőn e vagy ama csatában elesett becsületes polgárok ezreit olvassa, migyényeket hullat, ha egy gyakorlott tolvajra vagy utonállóra jó huszonöt ve­retik, elmellőzvén Kau J. dolgozó társunk azon igaz megjegyzé­sét s életből merített tapasztalását, hogy e szelíd urak igen enged­nek lágyszivűségökből, ha valamelly rajtok történt gonosztett meg­vizsgálásáról s fenyítéséről van szó; s tehát itt is aligha az élet ki nem neveti a logikát. Nem, uraim, büntető rendszerünknek ne legyenek phrasisok talpkövei; a polgári szerkezet azon ága, melly legközelebb érinti a vagyon- és személybátorságot, ne alkottassák jámbor érzelgők álmai szerint, kik tapasztalásukat nem a fenyitő biráskodás körül, nem a tömlöczökben merítették, hanem holmi szobatudósok köny­veiből, vagy jámbor lelkészek elbeszéléseiből, hol a jóakarat, könnyenhivőség s öncsalás sokkal nagyobb szerepet játszik, mint az életből merített, az életre alkalmaztatható tapasztalás. A fenyitő eljárás főfeladása: „élesen húzni azon határvonalt, melly a gyanú és a bűn, a kényelmü vétek s a megfontolt go­nosztett, az elragadtatás és a megrögzöttség közt létezik.­ Csak e határvonal félreismerése okozza a büntető rendszer legtöbb balfo­gásait sajnos és káros következéseikkel. Ha itt a törvényhozás, a­mennyire csak lehet, elejét veszi a felcserélésnek, önkénynek vagy rész­akaratnak, ne féljünk akkor a szigornak a második osztályzai alkalmaztatásától, mert legborzasztóbb gonosztettre csak a leg­borzasztóbb büntetés illik, valamint a könnyebb vétség szelídebb bánásmódot, oktatást, helyreigazítást igényel. Ez általán­os törvé­nye csillagunknak, mire a természetnek minden működései utalnak. Lehet, hogy naprendszerünk más planétáiban más törvény uralko­dik s ott talán még jutalmat is nyer a gonosztevő, de nálunk bi­zony csak igy állnak még most a dolgok; s azért jó lesz némelly uraknak az újonan alkotott nürnbergi aeronautica társaságba lép­ni, melly talán nem sokára első útját teendi a Venusba vagy Jupi­terbe, honnan hihetőleg tömérdek törvényhozói tudományokkal megrakva térendnek vissza ezen uj fázonok. Addig pedig jobb lenne nekik e siralom völgyében selyembogarat tenyészteni vagy czukrot főzni, mint büntető rendszerünket theoriáikkal megzavarni. Ez azonban csak rövid időre sikerülhet nekik — ha sikerülene — mert a számtalan káros következések csakhamar életből merített gyakorlati intézményeket hozandnak létre a ragyogó theoriák helyébe. Itt sem a jámbor polgárok és gyanúsak sérthetlen jogairól, sem a közönséges vétkesekre alkalmaztatandó emberies fenyítékről s javítási igyekezetről, hanem a megrögzött gonosztevők szigorú büntetéséről vagyon szó, s épen ezért nem a polgári társaságra általánosan, sem annak nagyobb, de még kisebb részére sem, hanem csak ritka kivételeire s beteges kinövéseire alkalmaztatandó bánásmód forog kérdésben. Vannak gonosztettek, mellyek annyira minden emberi érzelmekbőli kivetkezést feltételeznek, hogy az oly elvetemült egyén még csak állatias bánásmódban részesülhet; s valamint egyes farkasnak néha sikerülő megszelídítése nem tar­tóztathat ezen ellenséges állatok üldözésétől s kipusztításától, úgy egyes gonosztevők jobbítása inkább psychologiai kísérletnek, mint igazgatási intézménynek sinórmértékül szolgálható adatnak te­kintendő. Ne mondjuk tehát ki az átkot általánosan a botra s halálbün­tetésre; ne ámítsuk el magunkat s másokat beteges érzelgés súgta theoriákkal; de főkép ne nyújtsunk inkább ösztönt mint elrettentést a vétségnek. Ki a népünk alsóbb osztályaiban uralkodó vadságot s erkölcstelenséget csak némileg ismeri, káros agyrémnek ismeren­di el a műveltebb nemzeteknél is inkább külsőleg ragyogó mint belsőkép hasznos büntető rendszernek nálunki alkalmazását; ha pedig népünk erkölcsi kimivelődésére, mint elkerülhetlen szük­ségre, törekedni kötelességünknek tartjuk, ne kezdjük azt a rab­lóknál, orgyilkosoknál, gyújtogatóknál, hanem a még minden jóra hajlandó s fogékony osztálynál; az iskolában, a templomban, a ja­vítóházban játszók főszerepet az erkölcsi oktatás, de a fogházak alsó osztályaiban uralkodjék a szigor és rettegés. És azért, ha már teljességgel kívánunk kényelmes, világos, szellős palotákat épí­teni a rabok számára, ne hiányozzanak ott ama sötétes kamarák sem, mellyekben nem igen kényelmesen érzi magát a lakos. Ki gonosztevők iránt lágyszívű, az kegyetlen a jámbor polgárok iránt, kik többnyire áldozatai lesznek a roszul alkalmaztatott huma­nitásnak. Reméljük, hogy a magyar törvényhozás a fenyítő rendszer alkotásánál leginkább a tapasztalást, a nép erkölcsi állását, hajla­mait, szokásait, fogékonyságát stb. veendi vezérfonalul, nehogy itt is, mint némelly más újabb intézkedéseinknél, az eredmény egészen más legyen a czéloztatottnál, s nehogy a későbbi kiegészí­tések és változtatások több munkába kerüljenek, mint került volna eredetikép az elméletileg felfogott tárgy gyakorlati létrehozása. A házasság bölcselkedési, polgári, történetirati s nemzeti tekintetben. *) Terhes korunk vajúdásira a bel- és külföld kiváncsilag figyel­­mez. Szellemi mozgalmak forrnak itt és ott és amott, de a kellő alap nélkül szűkölködő kor hangjaival nem valamelly édesen bájoló hangához, hanem fülszaggató czinczogáshoz hasonlít. Egyedül a szeretet és tökély testvérhurjairól ömlik a remek zengzet, valósá­got, mellyen minden tudomány, szépséget, mellyen minden művé­szet, jóságot, mellyen minden erény nyugszik, a korszellembe va­­rázslandó. Kellemetlen hangviszályaink mélygyökerű oka a véletlentől függő, sokféle, czélelleni nevelés s az erkölcsi művelésben a gyarló egyoldalúság, miszerint a növendék szelleme és szive összhang­­zásba nem hozatván, belőle csak félember képeztetik. Igen sok helyit szokássa lön a gyermek minden észtehetségét föléleszteni s fejét szive rovására az ismeretek gyümölcsivel úgy teletömni, hogy gyenge lelkének lehetlen azokat kellőn mind megemésztenie, s ön és mások kára nélkül magáéivá tennie. Az illy­eretetek­, szi­vetlen nevelés látható eredménye a gőg, önhittség, hiúság, tulsá­­goskodás, heveskedés, zajgás, szeretellenség, tiszteletlenséggel teljes ifjú jelenkor, melly a haladás viruló vetését üszöggel ellepi. Fájdalom, ott állunk, hogy a félszegirl oktatott, pelyhellen álló suhanczok, meg a sietve élt, szemüveges, szakálos gyermekek az üres szív iránytűjével a képzelődés léghajóján szétuszkálván, merészek az előidőtől minden alapos tudást megtagadni, önhitten a világ tanítói gyanánt előtolakodni, és szánakozólag a tapasztalt éhtes férfiakat az előítélet vastag hályogával bélyegezni. Semmi sincs viszább, mint hogy az illy fiatal bölcsességhirlők alig szaba­dulván meg a féktől, már magukat élő ismerettárokkint fitogtatják a világ előtt és ezt iskoláztatni akarják. A felületesség lepke szárnyain kényesen lebegők a közvéle­mény és átalakulás divatszavaknak igen kedvező értelmet szok­tak tulajdonitni. Azonban, ki az észlannak hódol és nem rest min­dent annak szabályi szerint meghatározni, sem az átalakulást jó­zan haladásnak, sem a közvéleményt szoros valóságnak föltételei— *) Mutatványul Ponori Therwrewk József Katholicismus és Protestan­tismus czimű munkájának a pesti Leopold-vásárra kijövendő II. fü­zetéből. 1­ 498

Next