Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-09-19 / 74. szám
593 nál civilizáltabb, tanultabb, okosabb nemzetek pirulva tanuljanak tőlünk, ne mindig mi az ő, hanem már egyszer ők a mi intézményeinket iktassák törvénykönyvükbe, mert a világon nincs könynyebb, mint örökké arra buzdítni, annak elfogadására serkenteni az embereket, mi más nemzeteknél már rég ki van tálalva. Egy kissé több eredetiséget tehát a sebes vágtatva haladóktól. Az ország közjavát és kereskedését előmozdító magányvállalatok megengedtetnek, részekre kedvezések biztosíttatnak, tehát vasutakat, csatornákat építni szabad.11 Igenis, de hol vannak magányvállalkozók ? Kik s mikor kezdendik meg már egyszer a vállalatok létrehozását? Ha majd ötven év múlva unokáink törvénykönyvünkbe pillantanak, és abban az engedelmező törvényt olvasandják, magányosok által épített vasutakat, csatornákat pedig nem találandnak, nem mondandják el „ötvenöt évig holt betű volt e törvény, azt még most is elég kora lett volna alkotni.' És nem halandunk sebesen, midőn félszázaddal előbb teszünk meg mindent mint kellene ? „A földesur a jobbágyot nem botoztathatja többét'. Igenis, a tolvajok, kártevők, csendzavarók, verekedők nem bántatnak többé. Igenis, az ártatlanokat szabad ütni, verni, károsítni, de a gonoszokat nem szabad bántani többé! Tehát nem haladunk sebesen? De mikor és kitől kérte a jobbágyság, hogy a gonoszokat ne legyen szabad botoztatni ? miért kiáltozza még most is az egész ország köznépe egy szívvel lélekkel: „üsd, verd a gonoszt!“ Nemde ismét csak azért nem szabad a gonoszt verni, mivel vannak nemzetek, mellyeknél nem verik őket — és ezeket nekünk perse mulhatlanul utánoznunk kell, különben nem haladunk. Hiszem azonban, hogy a mostani philantropikus paroxismus megszűntével a botnak még háromszáz év múlva is jó kelete lesz. „A mezei rendőrség teremtve van“. Igenis , a törvény alkotva, a rendőri bírák, esküdtek több helyütt teremtve vannak, de a mezei rendőrségről, biztosságról még vajmi keveset tudunk. Azon városokat, hol ez a rendőrség már előbb is divatozott, kivéve, országszerte szabadon űzik a gonoszok mezei kicsapongásaikat, törnek, zúznak, lipratnak, lopnak, lelegeltetnek mindent, mi nekik tetszik, anélkül hogy megfenyittetnének. Ha némelly más törvényeket idő előtt teremtettünk, ezt bizonyosan igenis későn alkottuk, mert ennek már ötszáz év előtt léteznie kellett volna; azonban ha az mindig csak úgy tartatott volna meg, mint jelenleg, úgy nemcsak nem késtünk meg vele, hanem még most is igen korán alkottuk csupán azért, hogy holt betűkint álljon törvénykönyvünkben. „A paraszt véres verejtéke, telke haszonvétele, az övé“. Igen is, a búza, rozs, árpa, zab , kukoricza, burgonya, répa, káposzta, kender, len, köles, bükköny, lóher stb. mit évenkint a telken, széna, sarju, mit réten termeszt, tized- s kilenczedet kivéve, a paraszté; de kitől, mikor, hol s hány paraszt kérte azt, hogy mindezek övéi legyenek? Nem tékozlotta, pazarolta, árulta századok óta szabadon búzáját stb. a paraszt ? Mondjuk csak neki: „a telek haszonvétele, a búza, mellyet termesztesz, a tied“, meg fogja e köszönni? nem nevetend-e ki bennünket? S midőn önként adjuk a parasztnak azt, amit ő nem is kér, nem haladunk sebesen ? E törvény alkotásával azonban se nem hamarkodtunk, se nem késtünk el: épen a tempó alkottuk! „A szóbeli bíráskodás divatban van“. Igenis, de a részfizetők, amint reméltették, most sem kapnak kölcsönt, a becsületes fizetők pedig a szóbeli bíráskodás előtt is kaptak. Tulajdon pénzéért az ember szóval s nyolcz napig sem szeret porolni, pedig a szóbeli pörök néha évekig tartanak, s miután egy két évig hasztalanul folytak, deponáltatnak és a kerületi táblára vitetnek át, hol bár még egy két évig folyniok kell, mégis előbb befejeztetnek mint amott. E törvényre szintúgy, mint a mezei rendőrire, már ötszáz év előtt igenigen nagy szükségünk volt volna és épen azért, mivel nagy szükségünk lett volna reá, a tizennegyedik század helyett a tizenkilenczedikben alkottuk s igy evvel is iszonyúan megkéstünk. De ha mindig csak annyi hasznát vehettük volna mint most, megkéstél épen nem sajnálhatjuk. „A paraszt szabadon költözködhetik hova tetszik, akár Amerikába.“ Az igaz, akár Amerikába, mert hazánkban üres telkek nincsenek. Azonban kitől, mikor, hol s hány parasztok kértek korunkban a szabad költözködhetésre szabadságot? Mellyik paraszt hagyja el telkét, ha nem kénytelen? Hol lehet akár készpénzen is telket vásárolni? Ha pedig van vásárolható, hol veszi a szegény ember rá a pénzt? ha a maga telkét eladja, nem kell e a máshol vásárlandó telekért azt ismét odaadni, és minek akkor a cserebere? Nem szeret e minden ember inkább ismerős emberek s atyafiak mint idegenek közt lakni ? bántja-e most a földesur a jobbágyot, hogy kegyetlenség- és zsarnokságáért kívánná őt elhagyni? Ha rosz telke van, vehet-e azon jót ? ha jó telke van, van-e esze, ha eladja és olcsóbb de rosszabbat vesz rajta ? Hajdan nem száz hanem ezerenkint álltak hazánkban pusztán a paraszttelkek; a földesur maga nem bírván gazdaságával, kész lett volna egy hozzá költöző parasztnak akár tiz telket is adni, de mivel senki sem jelenkezett, néhányait annál szigorúbban kötötte le a glériához s minél kevesebb emberei voltak, természetesen annál inkább rászorult munkájukra, annál inkább kényszeritette őket a nem tartozott munkákra is, és e zsarolás miatt általányos volt hazánkban a parasztok között az a sóhajtás: „bár a szegény jobbágy szabadon s tetszése szerint költözködhetnék jobb urat kereshetendő, jobb földön letelepedendő.“ Mikor e sóhajtás általányosan hangzott a hazában, mikor ez óhajtás nép s így Isten szava volt, akkor kellett volna a törvénynek e nevezetes szavakat kimondani: „a parasztnak a költözés megengedtetik“ nem pedig most, mikor bottal sem verheti őt telkéről ki senki, mikor a földesurnak a paraszt kibecsültetése sokkal többe kerül, mint mennyit a jobbágy ér. De ekkor a törvény elmaradt, elkésett, most pedig igen fölösleges. Azonban mégis jó hogy van, mert huszonöt év múlva, majd máskor megmondandó okokból, bizonyosan hasznát veendik a parasztok. Ha pedig egy pár század alatt késő unokáink az 1836. évben egyszerre hozott e két törvényt: „a költözködés megengedtetik“ és „a telek haszonvétele a paraszté“ törvénykönyvünkben olvasandják, valljon micsoda magyarázatot adandnak nekik? micsoda lelket fuvalandnak beléjök? Nem kell-e azt gyanitlnok, hogy a tizenkilenczedik század derekán a parasztság általánosan máshova kívánkozott költözködni, de szabadságában e törvény keletkeztéig nem állott, mi pedig nem igaz ; nem kell e azt gyanitniok, hogy a haza a telek haszonvételének odaajándékozása által a parasztokat némileg szorosabban a földhöz kötni igyekezett, hogy sűrűen egyszerre ne költözzenek s zavart ne csináljanak, holott ez annyira nem igaz, hogy pénzzel sem bírhatjuk őket a telek elhagyására. Nem kell e gyaniliok, hogy a 19. század derekán a paraszt nem vette telkének hasznát, hanem csak urának termesztett rajta? Így alkotunk most némelly törvényeket, mellyeket félezered előtt kellett volna alkotnunk; másokat ismét, mellyeket félezered múlva alkotni elég kora lenne; másokat végre, mellyek egészen időnkivüliek, vagyis egészen fölöslegesek. De akár a jelent, akár a jövendőt, akár a múltat érdekeljék is törvényeink, elég hogy egyikét sem tartjuk meg. Ezt pedig nem haladásnak, hanem tespedésnek nevezni, csakugyan jókora vakság, mert hiszen, hova kell szebb, egyenesebb haladás, mint sok, iszonyú sok törvénye 594