Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-06-11 / 46. szám
363 részletekbe kell bocsátkoznak. Hadd próbálják e szerfelett nehéz feladaton nagyobb tehetségek erejöket. E futólagos értekezésben, melly sem az ősiség mellett, sem ellene szólni nem akar, egyesegyedül azon szándék uralkodott, pár szóval kimutatni azt, hogy a fenálló törvények az ősiségnek akármilly értelembeni fentartására elégtelenek, s hogy tehát, ha az ősiséget igazságnak lenni akarjuk, a régi törvényeknél meg nem állapodhatunk, hanem egynél több új törvényre, kiváltképen az országban még hiányzó egy lényeges intézetre, azaz jól rendezett birtoktáblákra, van szükségünk.*) V... 7. 364 Intézkedés magtalan özvegyek Iránt. Elődeink szerették a nőnemet, de ki is ne szeretné azt, kiben vér foly és szív ver; azonban nem egyedül azon szerelemnek, mint inkább a régi körülményeknek tulajdonítható az akkori magtalan özvegyek iránt hozott s a családok nyilvános kárával máig is fenálló törvényes rendelkezés. Most azonban, ámbár a szépnem iránti szeretet, melly a magyarnak főbélyege, forrai meg nem szűnt, de a körülmények nagyon és annyira megváltoztak — midőn most már még a kandúr képű magyar birtokos nemes ifjú is minden ujjára tiz nőt kaphat — hogy ezen régi rendelkezést inkább károsnak mint hasznosnak, inkább igaztalannak mint igaznak tartanak, s majdnem elkerülhetően szükségessé lett, más, jobb, hasnosb és igazságosb intézkedésről e tárgyban gondoskodni, mellynek, midőn ezennel egyszerű s rövid vázlatát kivetni megpróbálnám, felfogom előbb e tárgyban a másoktól ismeretes javaslatokat, hogy összehasonlítván azokat, az általam előadandónak hasznai még kitűnőbben mutatkozzanak. „Quod um justum, alteri aegum, s olly törvényes rendelkezés érje a magtalan özvegyeket, miilyen a magtalan férfi özvegyeket.“ Ez némellyek véleménye. Én ezen visszatolást nyilván igaztalannak vallom, mert más a férfi, más az asszony, s nagyon különbözik ennek sorsa, állapotja amazétól, de műveit vagy műveltségre törekvő nemzet állásához nem férhető nagy illetlenség is lenne, az özvegy asszonyt, midőn még a legvadabb állatok is galanták a nőnem iránt, szinte törvény szerint az utczára kitaszítani. Becsületemre mondom, az illy törvénnyel hasznomra élni se nem tudnék se nem akarnék. Mások pártolják az alku szerinti megegyezést, vagyis az általános kifizetést. De mennyi kedvetlen új kérdés sarjadna ebből magából ki, főkép nagyon is pénzetlen hazánkban? Már maga ezen körülmény viseli a kivihetés nehézségét, s minde mellett csak képzelhetnie is valljon, hogy a felek teljes megnyugvása eszközölve lenne. Némellyek az országos rendszerezéshez s némelly országgyűlési férfiak nyilatkozásihoz képest, mások az évenkiüli ezer forint fizetését javasolják minden illy özvegyre nézve egyiránt. Ezen javaslat mellett csak a gazdagabb felekezet nyerne, a szegényebb igen keveset vagy épen semmit, azok pedig, kiket igazán illet a „szegény“ név, még épen vesztenének. Természetesen ennek módosítására a birtokhoz szabott kulcs szerinti kivetést fognák ismét némellyek javasolni, mi az eredeti javaslatnak egyetlen jó oldala csakugyan lenne is, de már a kivetés maga mennyire visszaélés kapuja? — Ezeket előre bocsátván átmegyek saját tervemre. Én a magtalan özvegyeket, ide értvén azokat, kiknek leánygyermekeik maradtak , a mennyiben férjök birtokai férfiágat illetők volnának, megholt férjök házában egy esztendeig, de az ősi jószágban egy napig sem marasztanám ben, hanem az illy jószágok jövedelmének felét — még akkor is, ha másodszor, harmadszor vagy akár hányadszor mennének is férjhez — rendelném ki nekik holtig járandón. Megtörténhetvén pedig, hogy az illy özvegy sógoraival, azaz meghalt férjének testvéreivel, vagy ezek egyenes örökösivel a fél jövedelem fejében fizetendő mennyiség iránt megegyezni nem tudna, ez esetre egy részrehajlatlan küldöttség 6 esztendei diametrális jövedelem-felszámítás mellett határozná meg a fizetendő pénzmennyiséget, mellyel aztán minden fél évben múlhatlanul fizetni kellene, mégpedig az özvegynek minden kitelhető és illő biztosítására nézve úgy, hogy ha a kiszabott határidőkben az atyafiak pontosan nem fizetnék a fél jövedelmi bért, akkor minden kifogás nélkül 15 nap alatt az egész jószág zár alá vétessék, s minden zárt s törvénykezési költséget egyenesen az okozó rész tározzék viselni. Illy törvény mellett bajos hinni, hogy a fizetés pontosságában hiba történhetnék. Íiási adósságoktól az özvegy, mivel fél jövedelmet húz, a kamatok felét fizesse; azon adósságoktól pedig, mellyeket a férj házassági ideje alatt terhelt magára, az özvegy az egész kamatot fizesse, sőt ha a világos egyenes örökösök terhére s kijátszására szedte fel az elhunyt férj az adósságokat, s ez bebizonyittatnék, az özvegy ne csak a kamatokat, hanem az illyetén egész adósságot köteles legyen maga kifizetni. Visszaélések elhárítása tekintetéből a jegyadománynak (dósnak) vagy az eljegyzés alkalmával akár mi tekintetből s akármi név s feltét alatt ajándékul aláirt kötelezvényeknek, mint általában törvényesen eltiltottaknak, semmi erejök se legyen; nem különben a melly magtalan özvegy már eddig 32 éveken tul birta férje jószágait, minden akármi néven nevezendő követelései szűnjenek meg. A magtalan özvegy férjének saját szerzeményű javai s birtokai iránt, valamint e tárgybeli egyéb kérdések és jogok iránt, ide értvén a mostohákat s ezek közti viszonyokat is, a divatozó s életben levő törvények ezentúlra is föntartanák erejüket s alkalmazásukat. Összehasonlítván már most ezen új rendelkezést a régivel, látni fogjuk minden tekintetben kitünőbb, kellőbb s igazabb hasznait. A mostani rend mellett, mellynél fogva a magtalan özvegyek a jószágban maradnak, mellőzvén azon perpatvarokat s számtalan ízetlenségeket, mellyek a körülményből a családok s kivált egyenes örökösök világos korával s hátramaradásával keletkeznek: nézzük csak, ahol illy özvegy gazdálkodik, nem pusztulnak-e el egészen az erdők, épületek s egyebek? De természetes is, hogy ő mint nem tulajdonos hanem csak mint haszonvevő, különben is mint asszony, a jószágot szükségkép nem mivelheti kellőn, nem javíthatja, és igy nem is jövedelmez az neki úgy mint kellene. Én nem tudok példát — de ha van is, bizonyosan rara avis, — hogy az illy magtalan özvegy saját családja nyert volna valamit; következőleg a most divatozó rendszernek azon egyetlen jó része, miszerint az illy özvegy a jószágot bírván, abból legalább maga és családja boldogulna, sem megy haszonra, ellenben előadott uj javaslatom mellett az egyetértés és atyafiszeretet nem szenvedne, s az *) Az 1839/40 21. t. sz. 11. §-ban minden szabad királyi városnak meghagyatik, hogy a betáblázási könyvet telekkönyvvel egyesítsék, s s azon királyi városoknak , mellyekben még telekkönyv nem létezik, két évi határidő engedtetik, melly alatt azt okvetlen elkésziteni, rendbe hozni s a betáblázásokkal összekötni kötelesek. A nemesi birtokkönyveknek hason módoni behozatalát csak átalán kimondani, s minden egyebet a kivitelre bízni, más okokon kívül már azért sem tartathatik elegendőnek, mert a birtokkönyvek czélja, valamint a városi telekkönyveké , bántoki szilárd bizodalmát, még pedig határaikon kívül is, megkíván, ez pedig csak a mindenütt egyenlő határozott formák fenállásán és pontos megtartásán alapulhat.